Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-13 / 162. szám

8. oldal - Heves Megyei Hírlap P F 2 3 2000. Július 13., csütörtök A hazánkért, a népünkért? Az MTV mellébeszélései • • • Alkotótábor Jászdózsán (Mottó: Testvérnépünk hazája az ezer tó országa. Mienk az ezer ti­tok országa?) Kire szavazna ma Pista bácsi, ha új választásokat írnának ki ha­zánkban? Nem is tudom, Öcsémuram, de nagy a valószí­nűsége annak, hogy el sem men­nék szavazni. Nagyon meglepő számomra ez a magatartás egy olyan ember részéről, aki az első szabad és de­mokratikus választás alkalmával lelkesen, az elsők között igyeke­zett leadni a voksát. Mi ütött ma­gába? Megdöbbentő ez a nagyfo­kú érdektelensége, hogy nem kí­ván részt venni a haza, a nép és a saját sorsát is nagyban érintő ak­tusban! Komoly okom van nekem arra, Öcsémuram! Olvassa csak el újra a megválasztott képviselőjelöl­tek, a pártok ígéreteit és a prog­ramjaikat. Emlékezzen csak visz- sza a parlamenti ünnepélyes es­kütételre, amelyben ígéretet tet­tek arra, hogy minden erejükkel és legjobb tudásukkal a nép, a haza felemelkedését és boldogu­lását kívánják szolgálni. Mennyi­mennyi szépen hangzó ígéret született az ünnepélyes nyilatko­zatokban, a Parlament falain be­lül és azokon kívül. Mi történt azután? Miközben lépten-nyo- mon röpdöstek a haza, a nép szolgálatát önzetlen módon vál­laló nagyjainktól vett idézetek, a valóságban hányszor került elő­térbe az egyéni gazdagodás, a gondmentes jövő alapjainak lera­kása. Akiknek elsődleges felada­tuk lett a néppel, a népért folyó küzdelem, hányszor nyúltak át a nép feje fölött és hoztak döntése­ket úgy, hogy az érdekképvisele­teknek nem adtak szót. A nép, a haza sorsát nagymértékben érin­tő kérdések napirendre tűzése hányszor esett sohanapjára? A parlamenti pártok csaknem száz százaléka által elfogadhatónak talált javaslat még kétharmados igent sem kapott. Hogyan lehet­séges ez? Mi ez, ha nem képmu­tató, kétarcú magatartás? Nyu­godtan tehették, mert a szavazás titkos volt, és az egyre több titko­sítás a legjobb eszköz a mi de­mokráciánkban arra, hogy ne kelljen szembesülni a szavakkal és a cselekedetekkel. Kell a fátyol a Janus-arcokra. A titkosítás azonban azt is jelenti, hogy akik­től bizalmat és adóforintokat vár­nak el, azokat kizárják a szá­mukra fontos tájékozódás lehe­tőségeiből! Fényes cirkusz ez, Öcsém­uram! Csak azért egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: minél fényesebb a cirkusz, annál nagyobb a működési költség, amit végül is a publikummal fi­zettetnek meg! A kétarcúság, a „dafke” stílus és a gátlástalan sár­dobálás egyetlen párt, egyetlen tisztségviselő számára sem szül megrendíthetetlen bizalmat, és a hangzatosnak tűnő programok végrehajtására sem hat mozgósí­tó erővel. Tíz évnek elegendőnek kell lenni arra, hogy a gyermek- betegségeket leküzdjük, és áttér­jünk a felelősségteljes gondolko­zásra és kötelességteljesítésre. Csak hát öreg szemeimmel en­nek a jeleit nem látom. Deli István, Eger McDonald ’ s-ébresztő A zajoktól nem lehet pihenni Körültekintő és a környezet la­kóinak is „érdekében álló” en­gedélyt sikerült kiadni az egri belvárosban működő McDonald's étterem tulajdono­sának (üzemeltetőjének) az éj­szakai órákban is megengedett nyitva tartáshoz, illetve az ut­cán át (kiadóablaknál) történő árusításhoz! Sikerült elérni, hogy az a sok „étlen-szomjan dolgozó” éjfél után - mikor „végzett” -, vagy akár hajnal 5 órakor „munkába” induló - de csöndben viselkedni nem tudó - vendég kiszolgáltasson, és ezzel az utcai vasszékeket és asztalo­kat a díszburkolaton húzva-von- va reggeli ébresztővel szolgálják a békésen alvó, pihenő polgáro­kat. Ha dühöngök vagy randalí­rozók nem lennének, a zaj pót­lásáról időnként az üzlet takarí­tását végző, hajnalban kipakoló dolgozók gondoskodnak! így a környéken lakók - akik a hőség miatt nyitott ablaknál még haj­nali öt-hat órakor sem tudnak pihenni - a mások randalírozá­sát, hangoskodását, esetenként nyomdafestéket nem tűrő kia­bálását kénytelenek elviselni, és mindezt csak azért, mert az or­szágban egyedülállóan az egri McDonald's éjjel-nappali nyitva tartásra kapott(?) engedélyt! Az már csak hab a tortán, hogy a járműforgalom elől elzárt sétálóbelváros még hangosabb lett a „megpiszkált” kipufogójú kismotorosok, nagymotorosok, személygépkocsik forgalmától! Persze tudom, a lényeg a szol­gáltatás szükségességéről szól, s azt, hogy ez jelen esetben hány bosszankodó és nyugal­mában megzavart, belvárosban élő és ténylegesen dolgozó, vagy éppen nyugdíjas éveit ta­posó polgár rosszallását váltja ki, nincs, aki figyelembe vegye? Talán majd az elkövetkező vá­lasztások alkalmával szólnak hozzánk is, vagy legalábbis megkérdezik a véleményünket - ha másért nem is, a kopogtató­cédulákért cserébe biztosan... (Teljes név és cím a szerkőben) Az MTV 2000. június 27-én dél­után többek között adásában be­szélt az 1941-ben történt, Kassát ért bombázás eseményéről. En­gem - gondolom, másokat is - na­gyon meglepett, mint idős tévé­nézőt, és valami olyasmit érez­tem: ez bizony fölmelegített szov­jetellenes propagandafogás az MTV részéről. Az 50-60 évvel ez­előtti eseményt, mely alapjában véve már régen tisztázódott, va­jon miért kell újra és újra keverni, kavarni, és az emberek tudatában sötét káoszt okozni. Mint idős állampolgár, még jól emlékszem a siralmas kassai ese­ményre. A kassai repülőtér pa­rancsnoka azonnal repülőgépbe ült, felszállott és igyekezett tisz­tázni a helyzetet, ahogy az ilyen­kor szokás a hadseregben. Észre­vételeit a HM-mel azonnal közöl­te, illetve jelentette, hogy a bom­bázók német katonai repülőgé­pek voltak. így akarták megfé­lemlíteni a magyar kormányt - mondják az MTV propagandistái -, hogy a Hitlerék által kezdemé­nyezett szovjetellenes háborúhoz csatlakozzunk. Egyébként a tájékozott állam­polgárok még emlékeznek, hogy Molotov, a szovjet külügyminisz­ter magához rendelte a moszkvai magyar követet, és megkérte, kö­zölje kormányával: Moszkvának nincsenek vitás kérdései Magyar- országgal. Maradjanak semlege­sek. Ne csatlakozzanak Hitler hordáihoz. Moszkva eddig is Ma­gyarország mellett állott az erdé­lyi vitás kérdésekben, s a háború után is támogatja majd. Vagyis mindebből az következik, hogy Moszkva nem volt érdekelve Kas­sa bombázásában. Ezt a kérdést az MTV fölöslegesen erőlteti, de úgy látszik, a háborús bűnösök rehabilitálása után szükségesnek tartja naponta bemutatni egy-egy részt a Horthy-rezsim életéből és a mocskos és bűnös háborúban való részvételünkről. Mindezt Németország és Olaszország mel­lőzi, noha mint fasiszták, valószí­nű többet ártottak a szovjet nép­nek, mint a magyar csatlósaik. A kassai repülőtér parancsno­kát a magyar HM legfőbb vezetői figyelmeztették: ne foglalkozzon a kassai bombázás kérdésével. Ér­dekes módon jelenleg szinte nap mint nap az MTV bejátszik olyan háborús eseményeket, melyeknek egyetlen és lehetséges célja van, hogy tisztára mossák a horthysta kormány vérrel szennyezett múlt­ját és a fasiszta háborúban való részvételét. Noha az igazság őszinte feltárása valószínű segíte­né népünk tisztánlátását és lelep­lezné a napjainkban is tevékeny­kedő hazugságterjesztőket. Magam is rendszeres olvasója voltam a magyar hadifoglyok lap­jának - az „Igaz Szó”-nak -, s ab­ban a kassai pilóták, akik szintén hadifoglyok voltak, érthetően és világosan tudomásunkra hozták - foglyoknak -, hogy Kassát a né­met szövetségeseink bombázták, s ez provokáció volt. Jó lenne végre, ha az MTV-t nem egyedül a kormány és pártkatonái birtokolnák, hanem az ellenzék is. Szepessy József Ápolónő „voltam” Az újságban olvastam arról, hogy kevés az ápolónő. Én is ápolónő „voltam”. Úgy éreztem, le kell írnom mindazt, amit érzek. Régen, amíg fiatal voltam, azt hittem magam­ról, hogy fontos vagyok, hogy jól választottam, amikor erre a pá­lyára léptem. Beteg embereknek mindig szükségük van ránk. Be­teg emberekkel foglalkozni ne­mes és szép feladat. Annak tar­tom még ma is. Múltak az évek, s rá kellett jönnöm, hogy kevesen osztják az én véleményem. Ma már nemcsak az elesett, beteg embereknek kell segíteni, de raj­tunk, ápolónőkön is segíteni kel­lett volna, már régen. Lassan már késő lesz. El kellene gondolkozni azoknak az embereknek, akik még tudnak tenni valamit az ér­dekünkben! Lassan nem lesz ki­ken segíteni, mert jobban fizető állás után néznek. Ki fog akkor ápolni?! A pénz nem a legfonto­sabb, de anélkül sajnos a mai vi­lágban már nem lehet létezni. Család, gyerekek, három mű­szak. Kevés pihenés, sok felelős­ségteljes munka, minimális fize­tés! Majdnem 30 évet sikerült le­dolgozni ezen a szép, de nagyon lenézett pályán. Még ma is fü­lembe cseng: egyik orvos arról beszélt, hogy hová mennek nya­ralni. Én csak hallgattam csende­sen. Megkérdezte, hogy hová megyünk mi nyaralni? Sírással küszködtem, de nem mertem el­mondani, hogy sehová. Nem te­lik rá, mert másra, fontosabb dol­gokra kellett mindig a pénz. Az­óta sem sikerült még elmenni nyaralni, de már nem is fontos. Megbetegedtem. Testileg, lelki­leg egyaránt. Úgy éreztem, mint­ha a hátralévő élet már kevés len­ne arra, hogy kipihenjem ma­gam. Leszázalékoltak. 67%-ot kaptam. Elfogadtam, mert úgy éreztem, hogy nincs tovább, nem bírom. Pihennem kell. Négyszer voltam műtve, az erőm, akara­tom is mintha elhagyott volna. A megérdemeltnek hitt pihenésem nem tartott sokáig. Megtudtam, hogy nem vagyok eléggé beteg. Visszaminősítettek 50%-ra. Meg­gyógyultam volna? Bárcsak igaz lenne. A rehabilitációs bizottság véleménye: fokozott idegi, fizikai megterheléssel járó munkát nem javasolnak. A segély, amit kap­tam volna, 12.900 Ft. Nem fogad­tam el. Szeretnék még dolgozni, de 52 éves leszek. Hol van az a munkahely, ahol szívesen alkal­maznak egy elfáradt, elhasználó­dott, hitevesztett 50%-os rokkant embert? És ha fizetnek is, leg­alább annyi legyen, hogy szeré­nyen, de meg is lehetne élni belő­le. Nem ittam és nem dohányoz­tam soha. Életem nagy részét munkával töltöttem. Nem számí­tott, hogy ünnep van, éjjel vagy nappal, amíg bírtam! Szerintem ha megbecsülték volna anyagilag és erkölcsileg is jobban az ápoló­nőket, akkor ma sem lennének kevesen a pályán. Tisztelettel: Egy „volt” ápolónő (teljes név és cím a szerkőben) Újra egészséges a fiam Május végén agyhártyagyulla­dás gyanújával utalták fiamat az egri kórház fertőző osztá­lyára. Természetes, hogy mind a betegség, mind az osztályra való kerülés lehetősége aggo­dalommal töltött el bennünket. Gyermekeim kapcsán koráb­ban nem volt jó kórházi ta­pasztalatom, így természete­sen féltettem fiamat a vizsgála­toktól. Dr. Kissik Imre főorvos úr vizs­gálata, majd a lumbálás eredmé­nye is igazolta a háziorvos felte­vését, hogy a rettegett kórt kapta meg a fiam. A főorvos korrekt, megnyugta­tó felvilágosítása segített, hogy ne legyen úrrá rajtunk a pánik. A lumbálás fájdalmait Maszárovics doktor és a nővé­rek türelmes segítsége tette el­viselhetőbbé. Tíz napot töltött a fiam az osztályon. Gyógyulá­sát segítette az osztályon dol­gozók figyelmes, odaadó törő­dése és a nyugodt, csendes légkör. Köszönetét mondok az osz­tály minden dolgozójának oda­adó munkájáért. Ma már gyermekem újra egészséges, s az osztályról csak jó emlékeket őriz. (Név és cím a szerk.-ben) Heves megye határán, a Tama fo­lyó partján elterülő kis települé­sen, Jászdózsán a Dózsái Napok keretében immár második alka­lommal került megrendezésre a nemzetközi alkotótábor. A kiállí­tást július 9-én nyitotta meg Zsolnay László művészettörté­nész. A kiállító művészek közt szerepelt Hézső Ferenc, láthatók voltak többek között Balogh F. Er­zsébet egri művésznő alkotásai is. A megnyitón Fajcsák Attila (Eger) tekerőlant-játékával kápráztatta el a közönséget. A tábor ideje alatt az érdeklődők bepillantást nyer­hettek a művészek munkájába, s a zárókiállításon már azokat az al­kotásokat is megtekinthették, me­lyeket a Jászság, az alföldi táj, a művészeket nagy szeretettel foga­dó falusi emberek ihlettek. Férfinap Hatvanban Ivó névnapján már másodszor rendezték meg a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjasklubban a férfiak napját. A temperamen­tumos nyugdíjas hölgyek be­mutatták a tanárnőjük, Tériké által vezetett tornacsoport gya­korlatait. Ezután felköszöntöt- ték és megajándékozták a férfi­társakat. A pohárköszöntő után az országos vetélkedőn első dí­jat nyert Palásti Tibor tangóhar- monika-zenéjére folyt a vigada­lom, ének és tánc. Jó egészsé­get és további vidámságot kívá­nok az örökifjú nyugdíjas vas­utasoknak. Pallag Attiláné Hatvan Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói levele­ket a lapunkban megjelent írá­sokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. En­nek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket csupán némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyel­mét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjede­lemben fogalmazzák meg gon­dolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formá­ban tesszük közé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get nem vállal. A kéziratokat nem őrizzük meg, verseket nem közlünk. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A boríték- ra írják rá: Pf. 23. ■ Kihívás Napja 2000. - Eger A Challange Day-1, a Kihívás Napját minden év május utolsó hetének szerdáján rendezik. Végre egy nap, amikor a fizikai aktivitás pótolhatatlan ér­tékére irányulhat a figyelem. Eger­ben is ezért volt az egész napos bemutató a Dobó téren, a TESCO Áruháznál, hogy a legkülönbö­zőbb és szebbnél szebb sportága­kat bemutassuk az egri egyesüle­teken keresztül. A fiataloknak sportolási alternatívát kínáljunk, az idősebbeknek mozgási lehető­séget biztosítsunk. A sportegyesületek megmutat­ták a sport sokszínűségét, s várják a jelentkező fiatalokat. Időseb­beknek ajánljuk a futást, a koco­gást, amelyre mindenütt van lehe­tőség reggel vagy este a lakókör­nyezetben. Mindkettő megéri, ol­csóbb, mint a gyógyszer, és leg­alább annyi haszna van. Volt egy sportos napunk, remé­lem, az egri lakosság egészségére. A bázist az oktatási-nevelési intéz­mények biztosították. Érdemes a szervezés, előké­szítés oldaláról számokon ke­resztül érzékeltetni az e nappal kapcsolatos feladatokat. Váro­sunkban e nap levezénylésében 280 szakember vett részt. A 15 perces mozgásokat 101 helyen le­hetett teljesíteni. A szponzorok száma eléri az ötvenet! Végeredmény: a kategóriákba tartozó települések között a ne­gyedik helyen végeztünk, 111.965 pontot teljesített a város lakossá­ga, amelyben a lakossági létszám­hoz viszonyítva a teljesítések ará­nya 184 százalékos volt. 1999-ben 64.844 pontot értünk el. Kazincbarcika az akkori páros versenyben legyőzött bennünket, de 2000-ben csak 8. lett, 132 szá­zalékos teljesítéssel. Az Egri Városi Televízióban 105 db játékot és sportszert sorsol­tunk ki a résztvevők között. Önkéntelenül is felvetődik a kér­dés: mindez minek köszönhető? Az elmúlt évben sok hasznos tapaszta­latot szereztünk. Az iskolai igazga­tók, a vezető óvónők a testnevelés, a sport népszerűsítése ügye mellé állva segítették a gyerekek sportolá­si lehetőségét. Testnevelő tanáraink jól összeállított program szerint, ad hoc módon dolgoztak május 31-én, amelyet a más szakos kollégáik is segítettek. Az egyesületek vezetői­nek nagy része is „csatasorba” állí­totta a versenyzőit. A Polgármesteri Hivatal Közok­tatási Irodájának vezetője, Szókéné Komenczi Anikó és min­den munkatársa felkarolta az ügyet, mely nagyban segítette az eredményes szereplést. Köszönetét kell mondani külön Hegedűs Gábor sportreferensnek, aki a motorja, lelke volt a szerve­zésnek. Más fontos feladatai mel­lett az előkészítésre és lebonyolí­tásra is szorított időt. A SÉLI dol­gozói napi munkájuk mellett lel­kesen és nagyon precízen intéz­ték a sportnap gazdasági, beszer­zési és szállítási feladatait. A be­mutató helyeken Csányi Bamáné és Kelemen Attila biztosította a programok folyamatosságát. A szponzori felkérésben közre­működött Kovács János és Ringelhann György - köszönet il­leti őket. Turay Zoltán, Sivák Pé­ter a műsorokat kiválóan vezet­ték. Sokat segített az Egri Városi Televízió stábja, a Rádió7, a Rádió Eger és a Heves Megyei Hírlap is. A sportnap finanszírozási alap­ját dr. Nagy Imre polgármester te­remtette elő, amely a város költ­ségvetését nem érintette. A kispályás városi labdarúgó­bajnokság szervezését Szarvas István jól oldotta meg; amely igen sok pontot jelentett a ver­senyeken. Kellemes meglepetésként hatott Zbiskó Lászlóné (Sárika néni) örökifjú triatlonistáról kerámia- portré átadása a polgármesteri fo­gadáson, köszönet érte készítőjé­nek, Kállai Margónak. Végezetül, de nem utolsósorban elismerés a támogatóknak, akik­nek hozzájárulása nélkül igen sze­gényes lett volna a rendezvényünk - ők a következők voltak: TESCO Áruház (főszponzor), Adidas Sportbolt, Agria Volán Rt., Aréna Sportbolt, Arany Oroszlán, Budapest Bank, Budapest Tomist, Bowling Söröző, Bornemissza Ger­gely Szakképzési Intézet, Dzsin Gym Fittnes Club, Delikatesse Do­bó téri üzlete, Egervin Rt., EGUT Rt., Egri Csillagok Szövetkezet, Egertej Rt., EVAT Rt., Etikett Eger Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft., Götz Játékbolt, GIA Kft., Hangácsi Nyomda, Herkules Fitness Klub, Hm-i Sütőipari Vál­lalat, HBH Söröző, Heves Megyei Hírlap, Hm-i Vízmű Rt., Konszen­zus Alapítvány Hm-i Szervezete, IMOLA BAU, ING Bank, Juhász Péter borász, McDonald's egri ét­terme, Magyar Szabadidő Sport- szövetség, Minden Mindig Olcsó Katona téri és Rákóczi úti üzletei, Omnibusz Center, Progressive 2000. Bt., Plattman Kft., P.P.P Kft., Pelle Béla borász, Rádi Pék­ség Rohlicsek István, Skála és Centrum Áruház Eger, Senátor Ház, Szuperinfó, Varga Nyomda, Vincze Béla borász, Villa Tours, Városgondozási Kft. A tv-sorsolás nyerteseinek név­sorát a Szuperinfó közli. A nyere­ményeket a SÉLI Kht.-nál, Eger, Stadion u. 8. szám alatt lehet át­venni július 28-ig. Egriek, sportoljunk együtt 2001- ben is! Dr. Gallovits László sk. sportügyi biztos

Next

/
Thumbnails
Contents