Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-10 / 135. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KORKÉP 2000. Június 10., szombat Gazdák, termékek, jövő Sok érdeklődőt vonzott az élő állatok, így a struccok bemutatója is fotó: gál gábor Eger Fő tér: forgat a tévé Koszorúznak Hatvan Nagy Imre kivégzésének évfordulója alkalmából a vasúti felüljáró melletti emlékmű megkoszorúzásával emlékeznek az egykori miniszterelnökre - tegnapi híradásunkkal ellentétben június 16-án 11 órakor. Ugyancsak aznap 18 órától vesz részt lakossági fórumon az újhatvani művelődési házban dr. Csapody Miklós MDF-es honatya. ■ Tarnamérai motorostalálkozó Ma és holnap rendezik meg Tamamérán az első olyan motorostalálkozót, ahol felvonulás, Riga motor szétverése, sétarepülés, sztriptíz, mellszépségverseny és tombolahúzás is a program részét képezi. A két nap során a Kupak Tamás és a sörnyitók, továbbá a Rockin Rock cats nevű együttes szóra- koztatja a résztvevőket. ■ A lelki egészségről Eger A „Pozitív” országos szakmai egyesület Heves megyei tagszervezete mentálhigiénés konferenciát szervez pedagógusok számára a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskolában június 13-án, kedden. Az egész napos, 9-től 16 óráig tartó rendezvényen nemzetközi tekintélyű előadók tájékoztatják majd az egybegyűlteket. A délután folyamán tréningekre is sor kerül. A konferenciát szakma ki- rakodóvásár teszi teljessé. ■ Tűzoltók, mentősök vetélkedője Mátrafüred A tűzoltók és a mentősök a hétköznapok során állandó napi kapcsolatban állnak egymással, mi azonban szeretnénk, ha nemcsak a közös munka kötné össze a kollégákat - mondta lapunknak Pejkóné Menyhárt Györgyi tűzoltó hadnagy.- Ezért Segítő kéz 2000 elnevezéssel ma 14 órától a Vadas Jenő Erdészed Szakközépiskola udvarán játékos családi vetélkedőt szervezünk a gyöngyösi mentősök, valamint a városi tűzoltó-parancsnokság munkatársai részére - folytatta a hadnagy. A találkozó résztvevőit érdekes és színes programok várják, ahol a hordágycipelés, múmiakötözés mellett barátságos labdarúgómérkőzés és limbó-show szórakoztatja majd a mentősöket, a lánglovagokat, és természetesen az érdeklődőket. A nap végén pedig bográcsban főtt gulyással csillapíthatják éhségüket a meg- fáradt játékosok. ___________j. m. T ermékbemutatóval egybekötött szakmai találkozót tartottak tegnap a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumban a megyében tevékenykedő mezőgazdasági termelők részvételével. Az aulában csaknem 40 kistermelő és vállalkozás mutatta be áruit: a boroktól a kertészeti termékekig. Az udvaron élőállat-, gép- és lovasbemutatót tartottak. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény az utolsó állomása volt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által tavaly áprilisban - hagyományteremtéssel - útjára indított sorozatnak, amely a Magyar Gazda nevet kapta. Célja, hogy hazánk európai uniós csatlakozásának jelenlegi időszakában tájékoztassák a szakembereket az uniós tagság várható hatásairól, és ráhangolja az érintetteket a moBudapest, Eger A cég első számú vezetője arra is utalt, hogy az általuk gyártott sebességváltók számát évi 97 ezerre növelik. Kijelentette, hogy ZF Hungária Kft. 1996-os alapítása óta több mint 30 millió márkát ruházott be. Ez az összeg az idén több mint 8 millió, a következő két évben pedig újabb 20,5 millió márkával növekszik majd. így az összeg 2003-m megközelíti a 60 millió márkát. Rámutatott, hogy a vállalat legfontosabb üzleti partnerei az Iveco, a Man, a Renanlt, a Steyr, valamint a LeylaruL Ezek mellett sebességváldem gazdálkodás szükségességére. A népi táncosok színes bemutatója után dr. Szabadi Béla, a szaktárca politikai államtitkára tartott előadást. Emlékeztetett, hogy 1998- ban, az új kormány megalakulása után létrejött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, amely egy intézményen belül különböző szakterületeket működtet, az európai gyakorlatnak megfelelően. Emellett még tűzoltómunkára is kényszerül a mezőgazdasági termelők érdekében. Gazdaságunk az elmúlt tíz évben teljesen átalakult és növekedési pályára lépett. A mezőgazdaság azonban sokkal bonyolultabb helyzetben van. A teljesítménye 30 százalékkal marad el az 1989-es szinttől. Ennek oka - mutatott rá -, hogy elhúzódott az ágazat stratégiájának megfogalmazása, és tartós válság alakult ki. Az elmúlt évtizedben a tókat szállítanak a DAF-nak, valamint az Ikarusnak is. A vevők igényeinek jobb kielégítésére az úgynevezett 6S-300-as sebességváltót hamarosan újabb típusok követik. A ZF konszern elsőként az egri társaságának engedélyezte, hogy a németországi központon kívül a megyeszékhelyen fejlesztőközpontot és a hozzá tartozó prototípus-üzemet hozzon létre. A magyar mérnökök német kollégáikkal közösen már dolgoznak az új váltótípusok létrehozásán, és szeptemberben a nagy próbapad üzembe helyezése után megkezdik a munkát a prototípus-üzemben is. gyors csökkenést időnként csak mérsékelt növekedés követte. Az elmúlt három évben a visszaesés volt a jellemző, amelyet a kedvezőtlen ár- és belvízkárok, továbbá a világpiaci helyzet változásai is kedvezőtlenül befolyásoltak. Hangsúlyozta, hogy a tárcának van stratégiája, de a mezőgazdaság a legnagyobb kihívás az európai uniós tagságon belüL Ezért a minisztérium a továbbiakban is következetesen képviseli az ágazat érdekeit. Ezután átadta a Heves Megyei Magyar Gazda címet Szőke Mátyás gyöngyöstarjáni borász vállalkozónak. Újító Szellemű Gazda díjat kapott Benedek László kertészmérnök, nagyrédei vállalkozó. Fiatal Gazda elismerésben részesült Tóth Attila egri gyümölcstermelő vállalkozó. A találkozó szekcióülésekkel és megbeszélésekkel folytatódott. Ulrich Diller arról is beszélt, hogy a cég műszaki-szervezeti színvonalát jelzi a legszigorúbb autóipari minőségbiztosítási szabvány, az úgynevezett QS-9000 bevezetése, illetve hogy a megrendelésről számított öt napon belül képesek elkészítem és leszállítani a sebességváltókat. A vállalat a beszállítókkal együtt mintegy ezer embernek ad munkát, s ezzel az észak-magyarországi régió egyik legjelentő sebb gépipari vállalkozásának számít. Bejelentette, hogy a vállalat részese Eger közéletének és kultúrájának, de a városnak is fel kell készülnie az itt tevékenykedő igényes munkáltatókkal való fokozott együttműködésre. Ennek érdekében lényeges, hogy a magasan képzett és ide települő szakembereket befogadja, igazi otthont biztosítson nekik. imentuszi Június 18-án, a Magyar Televízió délelőtti adásában a Tárná menti kistérség mutatkozik be. A Fő tér című közéleti műsor számára a mintegy 60 percnyi képi anyagot ezekben a napokban veszik fel a kilenc településen, Nagyúttól Tarnaszentmáriáig. Aldebrö, Feldebrö A forgatócsoportot már hétfőn várták Aldebrőn. Az operatőrök két borosgazda, Gecse István és Tóth József portáját keresték fel. A térség szőlő- és borkultúrájának bemutatása a forgatókönyv egyik pillére. Ebben a témában még Feldebrőn is megjelennek a tévések.- Eljöttek hozzánk a televíziótól - jelzi Kelemen József felde- brői polgármester. - Gáspár Mihály népi iparművész a búzakaKompolt Egy héttel az aranyminősítés elnyerése után nemzetközi szereplésre kapott meghívást a település gyermek néptánccsoportja. A Kisgöncöl koreográfusa, Tomory Gábor ehhez a következőket fűzte: - A gyöngyösi minősítő fesztiválon Keresztény Gyula minket választott. Ő a főszervezője a szlovákiai Somorja és Mosonmagyaróvár közös rendezésű nemzetközi gyermektánc-gálájának. Ebben az erős mezőnyben, litvánok, lengyelek, franciák, spanyolok, finlászfonás mesterségének titkaiba avatja majd be a nézőket. A polgármeser, aki egyben a Tama menti Kistérségi Társulás elnöke, a produkció egészéről mondja:- A közéleti műsorban mind a kilenc településről ajánlottunk megörökítésre érdemes látnivalót. Tamaszentmárián például a régi templomot, nálunk az altemplomot, Verpeléten a kovácsműhelyt, Kápolnán az új 1848-as emlékparkot. Kál esetében az M3 autópálya hatásairól próbál beszámolni a riport. Az adásban körülbelül egyórányi előre felvett anyagot mutatnak be, de 30 percnyi időben élőben is jelentkezik néhány helyszín. A Fő tér június 18-i, délelőtti adása foglalkozik majd a Tárná mentével a Magyar Televízió egyes műsorán. A felvételt a kettes programon délután megismétlik. (B. S.) nek és szlovák együttesek mellett a kevés magyar szereplők egyike leszünk. A 29 kisdiák alkotta tánccsoport tegnap reggel utazott el Kompokról, és este már az osztrák határ menti Levél községben színpadra is léptek. Harmincperces önálló műsorukban üveges kanásztánc, szatmári táncok és Nyárád menti székely táncok szerepelnek. A Kisgöncöl ma este Somorján lép fel, majd a vendégszereplés a vasárnapi mosonmagyaróvári gálaműsorai érvéget. __________■ S zabolcs-Szatmár-Bereg megye csapata (képünkön) vitte el a legtöbb babért a Kerékpáros iskolakupa és segédmotor-kerékpáros versenyek egri országos döntőjén. A Dobó téren megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen dr. Bajusz Imre, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke méltatta a közlekedési helyzetekben jól tájékozódó gyerekek teljesítményét, majd dr. Lantos Bálint r. tábornokkal, dr. Farkas Sándor r. ezredessel együtt átadta a legjobbaknak járó dijakat. Az egri küzdelmek során Horváth Katalin Szolnok, Túri Ildikó Békés, Fórizs Zoltán Szabolcs, Kiss Krisztián Szolnok, Ecsedi Balázs Pest és Németh Szabolcs Zala megyei versenyző nyerte el a jogot, hogy hazánkat kéviselje az augusztus 17-20. között Debrecenben sorra kerülő nemzetközi versenyen. A Heves megyeiek közül Koletán Szabolcs 3. helyezést, a segédmotor-kerékpáros csapatunk 2. helyezést ért el. A záróünnepségen számos különdíjat adtak át, amelyet különböző szervezetek ajánlottak fel a sikeres versenyzőknek. FOTÓ: PILISY ELEMÉR (M.K.I Újabb sebességváltókat terveznek Tavaly 446 alkalmazottal közel 110 millió márkás forgalmat ért el a ZF Hungária Kft. - mondta tegnapi fővárosi sajtótájékoztatóján Ulrich Diller, a cég elnök-igazgatója. A tervek alapján 2002-ben 221 millió márkás forgalommal és 540 alkalmazottal számolnak. Szlovákiában a Kisgöncöl Félezer gyerek vett részt a Vásárhelyi Pál-diáknapok programjain Kiskörén. Csütörtökön zászlószenteléssel, majd a templomban meghívott művészek és az iskola diákjainak hangversenyével kezdődtek az események. Pénteken a 320 kiskörei kisdiákon kívül Polgár, Vác, Gyöngyöspata és a környező iskolák csapatainak részvételével környezetés természetvédelmi vetélkedőt, kézilabda- és labdarúgó-mérkőzéseket tartottak, agyagozással, bőrdíszítéssel, lufifestéssel foglalkoztak. A kiskörei nyugdíjas asszonyok 1200 palacsintát sütöttek a diáknap résztvevőinek, akik késő este diszkóval zárták a programot. fotó; pilisy elemér VASÁRNAPI V /xLjjrYIYi” AVI l j HEVES'1 ^HÍRLAP Amiről vasárnap, olvashat: 'Ahol a piros banán- Emlékek Srí Lank * Személyi csőd- A felszámoló, az ügyvéd, az adós és a hitelező szemszögéből •Olajozott üzlet, avagy az üzem- anyagár-robbanás főszereplői •Hét tipp a karrierhez •A világ leggyorsabb emberei - a 100-as futózsenik 1 •Füst a bűnök ellen fixák •Hedonista szótár külhonba utazóknak VASÁRNAP sQ fa Hí -3 SH -M 5 JC B'f Kg f-i H M m ájfiáfánufilmál, lassrfcsliffilisi®* kkriataiÜ