Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-06 / 105. szám

16. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT H I R D E T É S 2000. Május 6. szombat Argentin Rali. Hat hét pihenő után Argentínában a 6. futammal folytatódik az autós rali-világbajnokság. A finn Grönholm a für­ge kis Peugeot 206-ossal a harmadik helyen áll az összesített pontversenyben, és várhatóan argentin földön is folytatja a pont­gyűjtést. FOTÓ: AMBER PR Javuló időben, javuló forma Ma 17 órától: ÚVMK-Baii-System Eger - Honvéd-Domino VÍZILABDA A szombati és hétfői fordulók­kal befejeződik a férfi OB I. alapszakasza. Az ÚVMK-Bau- System Eger gárdája ma 17 órá­tól a Honvéd-Domino együttesét fogadja a Bárány-uszodában. Őszszel Kovács Róbertét nélkü­lözve, 8-5-re a jó erőkből álló fővárosiak diadalmaskodtak. Tavaszi legjobb játékát nyújtot­ta az egri csapat az elmúlt hét végén a Fradi ellen, de ez sem volt elegendő a pontszerzés­hez. A fővárosiak már a legjobb négy között biztosították a he­lyüket, tavasszal a mezőny egyik leggólerősebb csapatának számítanak.- Jó lenne megismételni a Fra­di elleni játékot - nyilatkozta Gyulavári Zoltán edző -, amel­lyel biztosan vertük volna a BEAC-ot, Szentest, megszoríthat­tuk volna a Vasast és az UTE-1. Az időjárás javulásával jobb fel­tételek között gyakorolhatunk, amellyel párhuzamosan javult a játékunk is. A hét közben a hoz­zánk hasonlóan, szerény műkö­dési körülmények között dolgo­zó Szolnok volt a vendégünk két- kapus mérkőzésre. Mindenki egészségés, Csányi sérülése is ja­vul, így már ő is többet tud vál­lalni. A vendégek játéka a hajda­ni válogatott Tóth Imrére épül, aki képes magával ragadni társa­it és eldönteni a mérkőzéseket. A két jó centerük (Varga Zs., Bá­rány) miatt zónázni fogunk, sok múlik majd a védőmunkánkon. Remélem, jobb lesz a játékveze­tés, mint az elmúlt héten. A Hon­véd szerintem jobb csapat, mint a Fradi, így vérmes reményeink nem lehetnek, de mindent meg­teszünk a siker érdekében. A hétfői KSI-meccs amiatt lesz ne­héz, hogy esélyesként kell be­gyűjteni a pontokat a lelkes fiata­lokkal szemben. * Az OB I. góllövőlista élmező­nye: Csányi (Eger) 39, Székely (FTC) 37, Szebeni (Szentes) 32, Péter (Honvéd) 31, Madaras (BVSC) 28 góllal. Gyorsak a Ferrarik Autósport Csupán egyetlen kört autózott a keddi lyoni repülőkatasztrófát szerencsésen túlélő David Coulthard, a McLaren-Mercedes brit pilótája a Forma-1-es Spa­nyol Nagydíj pénteki első sza­badedzésén Barcelonában. A pénteki első szabadedzést egyébként a világbajnoki pont­versenyben fölényesen vezető német Michael Schumacher (Ferrari) nyerte (1:21.982 perc), jócskán megelőzve márkatársát, a brazil Rubens Barrichellót (1:22.549) és Häkkinent (1:23.282). A negyedik helyen Schumacher öccse, Ralf (BMW- Williams, 1:23.689) végzett. Az elsőt verték a főiskolások Kézilabda Gyöngyösi Főiskola KK - Csömör KSK 24:21 (16:11) NB I./B-s férfi mérkőzés, Gyöngyös, 500 néző. V.: Sebők, Tajzs. FŐISKOLA: LADÁNYI - Arató 7, BOLDOG 4, Nagy, HODOSI 8, RICHTER 1, Vágó 2. Cs.: Szőregi (kapus), Gáspár 2, Szabó, Mészá­ros, Márton, Csenki. Edző: Szabó István. Hétméteresek: 5/4, ill. 6/6. Kiállítások: 18, ill. 8 perc. A szombatról csütörtökre elő­rehozott mérkőzésen bravúrt hajtottak végre a főiskolások, hiszen győzelmükkel letaszítot­ták az első helyről a vendége­ket, és az a Tiszaföldvár lépett az élre, amelyik egy hete egy szerencsés találattal nyert a Gyöngyös ellen. A nagy iramú hétközi összecsapáson a sok ki­állítás ellenére sportszerű mér­kőzést játszottak a csapatok, ahol az erőnlétben és taktikailag is többet nyújtó vendéglátók megérdemelt győzelmet arat­tak. Boldogék jelenleg az 5. he­lyen állnak a tabellán. Bodó Attila ügyvezető elnök: - Ezzel a mérkőzéssel bebizonyí­tottuk, hogy bárkivel partiban vagyunk, és nagyon kis szeren­csével a dobogóra is felléphet­tünk volna. Hagi hazatér Labdarúgás Gheorghe Hagi, a török Galatasaray román labdarúgója az idény végén hazatér és bele­veti magát a korrupció elleni küzdelembe. - Száz százalékig románnak érzem magam, haza­térek és minden erőmmel azon leszek, hogy visszaszorítsuk a futballban eluralkodott korrup­ciót. A szövetségben olyan be­csületes embereknek kell tevé­kenykedniük, akik képesek gyors intézkedéseket hozni az illegális szerződéskötések meg­akadályozására - nyilatkozta a világhírű középpályás. _______■ S ZUPEREXPRESSZ ' —Ml—l-.-.l........II—— — MUSKÁTLI- és EGYNYÁRI PALÁNTA-vásár lakosságnak és kereskedőknek. Eger, Fa- i iskola u. 11. Kertészet (a Vilati mellett). Tel.: 06-30-2064-536, Ambrus Béla | -------------------------------------------------------------- *1472* ( ablakok iFÍX ablak ■W5ÖD|p,T6 [Nyitó-bukó átilakXl 207150 25 íNyiio-buko abiákll 507l 50 29 |ŰvüőjjérireIyájtój^DŐT??D ,26 [tartalmazzak: ELEKTRO MEGA i az *£££*** “SÄ1 Elsösorban .ielentWését"-S2emé|yek erd<ÁlődneL „ ^*9 akik Cikkek ir4 rentSr0nikai «akmai kén ^ keznek Fényképes önéletrajzokat 2000. május 12-ig EGER jeligére az alábbi címre kérjük. Vörbsko Kft. 8200 Veszprém. Oudapest u. 8, Kupában is cél: az ezüstérem Ma és holnap a Magyar Kupa döntőivel Nyíregyházán feje­ződik be a női bajnoki esztendő. A legjobb négy közé a Szakszig NRK-Nyíregyháza, az EGUT RC-Eger, a BSE-CSM, valamint a Vasas-Budai Tégla együttese került, igazolva a várakozást, mint az 1999-2000. évi bajnokság első négy he­lyezett csapata. Szombaton az elődöntőket rendezik a Bujtosi-sportcsamokban, vasárnap a győztesek az 1-2., a vesztesek a 3-4. hely eldöntéséért lépnek pályára. Röplabda Az egriek ma 16 órakor a BSE-vel játszanak, vagyis éppen úgy, mint a bajnokságban, a városmajori gárda legyőzése jelentheti a dön­tőbe jutást, a biztos ezüstérmet. Kosziba István, az EGUT edző­je: - A bajnoki döntőt követő két hét alatt úgy lélektanilag, mint fi­zikailag igyekeztünk megvalósí­tani a szintentartást, hogy lehető­leg legalább hasonló teljesít­ményt nyújtson a csapat, mint az akkori fináléban. Optimistán vár­juk a Magyar Kupa döntőit, a mi­nimális cél most is az ezüstérem. Eddig mindössze egy mérkőzé­sünk volt a kupában (az is ide­genben, mégpedig az NB II.-es Ráckeve otthonában), hiszen a 32-es táblán kiemelték az Egert is. Reményeinket arra építhetjük, hogy kemény és szorgalmas év van mögöttünk, valamint a BSE elleni eddigi nyolc mérkőzésből hétszer mi nyertünk. Ennek elle­nére a fővárosi együttes bizonyá­ra mindent egy lapra téve harcol majd ellenünk. Ha mi jól ját­szunk, akkor nem vallunk szé­gyent, és győzelemmel lépünk túl a BSE gárdáján. A döntőben minden bizon­nyal a Nyíregyháza lesz az ellen­fél. A lányoktól felszabadult játé­kot várok, mindenki kiadhatja magából azt, amit az elmúlt hó­napokban összegyűjtött. A lázas Szabó D. kivételével egészsége­sek a mieink. Most is azt mond­hatom, hogy csak maximális tel­jesítmény esetén lehet esélyünk a Szakszig ellen. A nyírségiek nyilván megünnepelték az első bajnoki aranyukat, de feltehető­leg igyekeznek a kupát is meg­nyerni. Az esetlegesen elkövetett hibáikat kell nekünk könyörtele­nül kihasználnunk. Egy utolsó nagy nekifutás lesz számunkra is ez a két nap ebben a bajnoki periódusban, a többit majd az­tán megbeszéljük - összegzett a szakvezető. Az EGUT RC pénteken a füzes­abonyi sportcsarnokban fejezte be a felkészülést, mivel az egri körcsarnokot egyéb program cél­jára rendezték be. A Magyar Ku­pa rendezési költségeit a házigaz­da Nyíregyháza fedezi, így szál­lás- és étkezési kiadások nem ter­helik a csapatokat. * Az Egri Röplabda Baráti Kör különautóbuszt szervez a kupa­döntőre, a vasárnap 10 órakor in­duló járatra még lehet jelentkez­ni a szurkolóknak a Stadion sörö­zőben. Demján-reformok Egy hír: egy mondat KIESÉS. Harmadik csoport- mérkőzésén kikapott az izraeli ifjúsági (U-16) labdarúgó Euró- pa-bajnokságon szereplő ma­gyar válogatott, így nem került be a legjobb nyolc közé. Hollan­dia - Magyarország 2-0 (0-0). ADOGATÁS. Az első budapesti selejtezővel kezdődött pénteken a Raiffeisen Open 2000 elneve­zésű országos adogatóbajnok­ság és minitenisz-fesztivál. A 19 előverseny után a döntőt június 12-én rendezik a fővárosban. Labdarúgás A Hivatásos Alszövetség javasla­tára, így a 2000/2001-es idény­ben a legmagasabb osztályban (NB I. elnevezéssel) két sza­kaszban bonyolítják le a baj­nokságot. Az elsőben 16 csapat vesz részt, két nyolcas csoport­ba osztva döntik el a helyezé­sek sorsát. Az A-csoportba kerül a PNB I, 4., 5., 8., 9., 12., 13. és az NB I. 2., a B-be a PNB 2., 3., 6., 7., 10., 11., 14. és az NB 1. 1. helyezettje. Mindkét csoport­ból a legjobb 6-6 együttes kerül be a második - tavaszi - sza­kaszba, azaz a 12 csapatos NB I- be. Itt ismét oda-vissza alapon találkoznak egymással a csapa­tok, és a kialakult sorrend lesz az NB 1. hivatalos végeredmé­nye. A másodosztályban - melynek neve NB I./B lesz - az élvonalhoz hasonlóan nyolcas csoportokban kezdődnek el a küzdelmek. A négy nyolcasból a legjobb öt együttes, kiegészül­ve az NB I. első szakasza után búcsúzó gárdával, folytatja a küzdelmeket. Detki keksz: márka és minőség Az új beruházással állják a piaci versenyt íme, az újdonságok: a detki karika, valamint az új csomagolású Mese Megtartotta évzáró taggyű­lését a Detki Keksz Édesipa­ri Kft. Tavaly sikeres évet zárt a cég. Az árbevétele 870 millió forint volt, és több mint 50 milliós adózás előtti nyereséget értek el. A társa­ságnál 4600 tonna terméket gyártottak és értékesítettek. Pavlova Olga ügyvezető igazgató a Hírlapnak elmondta, hogy az elmúlt évben sikerült megtartani­uk a piacaikat. Az egész országot ellátják keksszel, és legalább száz üzleti partnert tartanak nyilván, a kiskereskedőktől a nagy áruházi láncokig. Tavaly több mint százan dol­goztak a cég hajmajugrai üzemé­ben. Ezek többsége nő, akik hely­ből, Detkről, Gyöngyösről, Nagy­idról járnak naponta. A társaság életében meghatározó volt az a nagyszabású műszaki fejlesztés, amelynek értéke megközelítette a 300 millió forintot. Ezt részben saját pénzügyi forrásból, kevés ál­lami támogatással és nagyobb összegű bankhitelből sikerült megvalósítaniuk. Rekordidő, alig két hónap alatt szerelték le a régi keksz­gyártó gépüket, és helyébe az olasz Imarforni technikát he­lyezték üzembe. Ezzel a keksz­gyártás mennyiségét a korábbi­nak a háromszorosára emelték. Miután a fejlesztéssel munka­helyeket tartottak meg, a hal- majugrai önkormányzat azzal támogatta őket, hogy tavaly a Detki Keksz Édesipari Kft. ipar­űzési adóját a felére csökkentet­te. Ezzel is jelezték a cég iránti bizalmat és elismerést. A tulaj­donosok úgy döntöt­tek, hogy a tavalyi eredmény után oszta­lékot nem fizetnek, hanem azt a társaság további fej­lesztésére fordítják, segítve an­nak a to­vábbi jövő­jét. Idén új készáru-raktárat építe­nek és abban korszerű polcrend­szert helyeznek el.. Erre 20 millió forintot költenek. A 2000. év első negyedében megváltozott piaci viszonyok kö­zött dolgoztak, és 15 százalékkal sikerült növelniük a kekszek érté­kesítését. Továbbra is nagy piaci versenyt folytatnak a konkurenci­ával. Ezért új termékkel jelentek meg, s ehhez mártó-, valamint hűtőgépet vásároltak. Csokoládé­ba mártott, talpazott linzert ké­szítenek és szállítanak partnere­iknek. Újdonság a detki karika is, valamint igényes csomagolásban értékesítik a Mese-linzert. További termékeket is tervez­nek, várhatóan szeletes árut, to­vábbá teljesen csokival mártott linzert. Idén nagy hangsúlyt fek­tetnek a csomagolás korszerűsíté­sére is. Arra törekszenek, hogy el­érjék az egymilliárd forintos árbe­vételt nyereséges gazdálkodás mellett. Áz új termékek bevezeté­sével a cég létszámát tíz fővel nö­velik. (PR)

Next

/
Thumbnails
Contents