Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-05 / 104. szám

12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2000. Május 5., péntek | Hajnal Zoltán a dobogón A Wigner kollégiumban rendezett Eger-kupa nemzetközi versenyen 67 fő ült asztalhoz FOTO: PILISY ELEMER Sakk Az egri Wigner Jenő Szakközépis­kola Kollégiuma adott otthont az Eger-kupa FIDE-értékszámszerző nemzetközi versenynek. A hét­fordulós, 2x2 órás viadalon a 67 fős mezőnyben egy román és egy német versenyző mellett 5 szlo­vák játékos is asztalhoz ült. A verseny színvonalát két nemzet­közi mester és egy FIDE-mester mellett a hat 2200 FIDE-érték- szám fölötti sakkozó részvétele jelentette. A kupát a tavalyi második nagykanizsai * Kustár Sándor nemzetközi mester hódította el 5,5 ponttal, aki Várnái Viktor és a füzesabonyi Hajnal Zoltán (mindkettő 5,5 pont) előtt sze­rezte meg az elsőséget. A gyön­gyösi Blaskó István és Lengyel László, valamint az egri ^Sipka Félszáz résztvevő hat nemzet képviseletében Asztalitenisz Az Euro Meeting 2000 elneve­zésű nemzetközi rendezvény programjában kiemelt szerepet kap az a férfi és női asztalitenisz­csapatverseny, melyet szomba­ton 10 órától rendeznek az egri Neumann János Gimnázium­ban. Az 5. alkalommal sorra ke­rülő találkozón dán, német, an­gol, lengyel és cseh résztvevők mellett asztalhoz állnak az Egri Áfész SC és a HMÖ SE pingpon- gozói is. A 4 fős csapatok számá­ra kiírt rendezvényen mintegy félszáz versenyzőre számítanak. Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz: Euro Meeting2000 nemzetközi férfi és női csapatver­seny, Eger, Neumann Gimnázium, 10. Birkózás: Mátratej-kupa, egyben V. Ludnay József nemzetközi kötött­fogású utánpóüás emlékverseny, Eger, Pásztorvölgyi iskola, 10. Kézilabda: NB I./B-s férfi mérkő­zés, Gyöngyösi Főiskola KK - Csö­mör KSK, Gyöngyös, Kócsag út, 11. NB II.-es női mérkőzés, Grassalkovich ATE - Pilisszentiván, Hatvan, 17. Megyá férfi mérkőzések: Eszterházy TK - Pásztó, 14, Erdőte­lek - Gyöngyössolymos, 15, Heves - Egri KC, 14.30. Vízilabda: OB I.-es férfi mérkő­zés, ÚVMK-Bau-System Eger - Honvéd-Domino, Eger, Bárány­uszoda, 17. OB I./B-S férfi mérkőzés, Egri Vízmű SC - Kecskemét, Eger, Bárány-uszoda, 18. Labdarúgás: NB M.-as mérkőzés, ‘Poroszló - Gödöllő, 16. Megyá I. o„ 17: Bélapátfalva - Füzesabony, Felsőtárkány - Petőfibánya, Tamalelesz - Egerszalók, Energia SC- Gyöngyöshalász, Selyp - Istenme­zeje. Megyá ü. o., 17: Vámosgyörk - Párád, Apc - Gyöngyöspata, Kisköre- Pély, Kápolna - Recsk (Kompokon), Szihalom - Adács, Egerszólát - Verpelét. Gyöngyös kör­zet: Boconád - Ecséd, 16.30. Eger körzeti I. o.: Vécs - Egeresein (Domoszlón), 16. Eger körzeü 1 o„ 16: Dohánygyár Eger - Erdőkövesd (Eger, Északi sporttelep), Hevesvezekény - Hevesaranyos, Novaj II. - Unió Eger FC. Vasárnap Atlétika: n. országos békemara­toni futás, Gyöngyös, Főiskola, 9. Baseball: NB n.-es mérkőzés, Eg­ri Csillagok - Miskolc, Eger, Északi sporttelep, 12. Kézilabda: NB II.-es női mérkőző sek: Topker-Füzesabonyi SC - Máté­szalka, Füzesabony, 10. Eszterházy TK - Synergon SE Vác II., Eger, Pásztorvölgy, 16.30. Megyá férfi mérkőzések: Füzesabony - Nagybátony, 14, Egri KC - Hatvan, 11.30, Eszterházy TK - Heves, 11. Megyá női mérkőzések, 11: Hatvan - Jászárokszállás, Gyöngyösi DSE - Eszterházy TK II., Kápolna - Recsk. Motorsport: A Road Bikers MC gyorsulási versenye, Eger, Külsősor út, 11. Teke: NB III.-as mérkőzés, Gyöngyöstarján - Vámosgyörk, 9. Természetjárás: A Bükki VM SE 22 km-es túrája a Karancs-Medves köveire. Találkozó: Eger, autóbusz­pályaudvar, 6.50. A Bükki VM SE 9 km-es nyugdíjastúrája. Találkozó: Eger, vasúti pályaudvar, 7. Labdarúgás: NB I.-es női mérkő­zés, FC Eger - Pepita Sárkányok, Eger, Északi sporttelep, 15. NB E.-es mérkőzés: FC Hatvan - Kiskunfél­egyháza, Hatvan, 17. NB M.-as mér­kőzés, Gyöngyösi AK - Heves, Gyön­gyös, Egri út, 16. Megyá I. o„ 17: Nagyréde - Novaj, Gyöngyössolymos - Pétervására, Tamaörs - Tamaméra. Megyá U. o„ 17: Hort - Zagyvaszántó, Hatvani Lo­komotív - Sarud. Gyöngyös körzet, 16.30: Szűcsi - Visznek, Visonta - Rózsaszentmárton, Atkár - Boldog, Heréd - Detk, Abasár - Márkáz, Petőfibánya II. - Kömlő. Eger körzeti I. o., 16: Balaton - Andomaktálya, Bükkszék - Mátratherm, Demjén - Szilvásvárad, Egerbakta - Egerbocs, Feldebrő - Sírok, Kerecserid - Makiár, Váraszó - Mikófalva. Eger körzeti n. o., 16: Mátraballa - Tófalu, Pétervására II. - Felsőtárkány II. (Ivádon), Szajla - Noszvaj, Tenk - Kisnána. Zoltán 5-5 pontot gyűjtve oszto­zott meg a 7-8-9. helyezésen. Az elmúlt évi harmadik, Turzó Attila nemzetközi mester csak a 10. he­lyet szerezte meg, míg az egy he­te megyei bajnoki címet kiérde­melt hevesi Paál Attilának a 13. hely jutott. A jó körülmények között, sportszerű légkörben lezajlott versenyen húsz 18 év alatti sak­kozó vett részt. ■ Öngólosok szerdája Labdarúgás A Bajnokok Ligájának szerda esti elődöntője után Németor­szágban ugyan mindenki bána­tos a Bayern 2-0-ás veresége mi­att, a vezetők és a játékosok azonban egyaránt bíznak ab­ban-, hogy hazai pályán képesek lesznek legalább három gólt rúgni. A Bayern elnöke, Franz Beckenbauer mérges és szomo­rú volt. - Hat héttel ezelőtt a csa­pat kiemelkedő teljesítménye miatt nem tudtam szóhoz jutni, most azért, mert ilyen rosszul játszottunk. Még szerencse, hogy lesz visszavágó, ahol lehet bizonyítani. A csapatra nem le­hetett ráismerni, a játékosok fél­tek a pályán, és nem mertek kezdeményezni. Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés: - ' '■ Real Madrid - Bayem München 2-0 (2-0) Madrid, 70.000 néző. V.: Frisk (svéd). G.: Anelka (4.), Jeremies (ön­gól, 33.). * A 61. Magyar Kupa döntőjé­ben: MTK Hungária FC - Vasas Danubius Hotels 3-1 (0-1) Népstadion, 4000 néző. V.: Hajdó. G.: Tóth A. (49. - öngól), Szil­veszter (56. - öngól), Kenesei (75.), ill. Szilveszter (11.). Az első félidőben a Vasas, a szünet után az MTK játszott job­ban, és 10 perc alatt a maga javá- ra fordította az eredményt. ■ Szilváson tekernek Kerékpár A Szilvásváradi Túrakerékpáros Klub május 14-én rendezi meg Szilvásváradon a megyei hegyik­erékpáros diákolimpia döntőjét. Egy hír: egy mondat ÁTSZERVEZÉS. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadta a Hivatásos Alszövetség javaslatát a bajnok­ság átalakításáról. A 2000/2001- es idényben 16 csapat kezdi el a küzdelmeket a legmagasabb osztályban - amelynek neve új­ra NB I. lesz -, a második sza­kaszban azonban már csak 12 együttes küzd a bajnoki címért. RANGADÓK. A PNB 30. fordu­lójának párosítása, péntek: Új­pest - Haladás, Szőnyi út, 17.30. Szombat 17: Siófok - FTC, Dunaferr - Vác, Nyírség-Sp. - ZTE, Diósgyőr - Pécs, DVSC - Va­sas. Vasárnap, 17: Nagykanizsa - Kispest-HFC, MTK - Győr (19). ÚJRAJÁTSZÁS. Az Oroshá- za-Győr (22:21) női kézilabda bajnoki mérkőzés újrajátszását rendelte el a Magyar Kézilabda Szövetség versenybizottsága. TEKE. A felnőtt férfi páros és egyéni tekebajnokságot Szege­den rendezik a hét végén. A két­napos viadalon Bóta Ervin, Vincze Zoltán és Molnár Csaba (mind Bélapátfalva) képviseli megyénket. SPORTNAP. A kormány döntése alapján május 6. lesz a magyar sport napja -jelentette be Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. A dátummal emlékeznek arra, hogy a Magyar Athláikai Club (MAC) 1875. május &án rendezte meg a kontinens első szabadtéri atlétikai versenyét. SZUPEREXPRESSZ BANDERAS Divatáru-készítő megnyitotta nagykereskedését Budapesten a VI. ke­rület Szinyei M. P. u. 15.-ben. Az olcsó készítői ár miatt 100 %-os haszonkulcs elérése garantált. GIN0 Üzletház. A 2 km-es pályán két korcsoport­ban zajlik majd a verseny, fiúkés lányok részére egyaránt. Érdek­lődni Tamai Csabánál lehet a 60/352-695-ös telefonszámon. Hiábavaló a szép szó Labdarúgás Az NB II. Keleti csoportja legutób­bi fordulójában két megyénkbeli labdarúgó, mégpedig Bocsi Zol­tán (Eger) és Tóth Norbert (Hat­van) került a kiállítás sorsára. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága az egri futballistának a monori játékos­sal szembeni törlesztését egy mérkőzésre szóló eltiltással bün­tette, feltehetőleg csak azért eny- nyivel, mert az Eger valójában már egy egész mérkőzésen át (80 perc) emberhátrányban játszott. Tóth reklamált a Gyula otthoná­ban, a büntetése három mérkőzés­re vonatkozó eltiltás. A hatvani tá­madó nyüvánvalóan a játékvezető működését bírálta, amely súlyo­sabb vétség, mint az ellenfél meg- rúgása vagy megütése. Ez a fegyel­mi szabályzat megfelelő paragrafu­sa, nem pedig a Fegyelmi Bizottság kénye-kedve szerinti határozat. Korábban már utaltunk arra, hogy súlyos árat kell fizetni a já­tékvezető megsértéséért, ezért jobb, ha a játékosok visszatartják magukat, „fogják” a szájukat. Per­sze, ez nem jelenti azt, hogy rúg­ni vagy ütni büntetlenül szabad. Előbbiek szerint Bocsi hiányzik a holnap Kunszentmártonban szereplő FC Egerből, Tóth N. vi­szont a Kiskunfélegyháza, a Ka­zincbarcika és a Fát ellen sem játszhat, sőt közben szabadnapos is lesz a Hatvan. „Totya” valójá­ban egy hónapra kiesik a keretből, Gohér János edző nagy bosszúsá­gára éppen a sorsdöntő meccse­ken nem lehet társai között. ~ ■„ " ■ Sárga lapos hiányzók Labdarúgás Az elmúlt fordulóban begyűjtöt­ték harmadik sárga lapos figyel­meztetésüket, ezért a hét végén nem léphetnek pályára csapatuk­ban a következő játékosok. Me­gyei I. o.: Ludvig Péter, Mihály Zsolt (Istenmezeje), Ivády Attila (Pétervására), Bajzáth Zsolt (Bél­apátfalva), Mencsik László (Fü­zesabony), Barna Tibor (Nagyréde), Nagy Zoltán (Novaj), Sándor János (Gyöngyöshalász), Németi Zol­tán, Lázár Gábor (Tamalelesz), Juhász Gyula (Tárnáméra), Ágó Ferenc (Felsőtárkány). Megyei II. o.: Takács Ottó (Sarud), Nagy Szabolcs (Zagyvaszántó), Besenyei István (Párád), Vécsi Jó­zsef, Burai István (Pély), Makula László (Adács), Somogyi László (Hatvani Lokomotív), Czékmány István (Kápolna). PEUGEOT NYÍLT HÉTVÉGE MÁJUS 6-7. Töltse y Sa int a hétvégét Tropez-ban! c^cunl- fiopez HŰTŐK—JRTEK — NVEREMENVEK! Töltse nálunk a hétvégét! Szeretettel várjuk május 6-7-én. Tekintse meg a Peugeot exkluzív, nyári felszereltségű modelljei, a 306 Saint-Tropez (Sedan-, Break- és ötajtós változatban) és a Partner Saint-Tropez bemutatkozását. Modelljeink a gazdag szériafelszereltségen felül- többek közt légkondicionálóval is rendelkeznek. Totójátékunkon kívül a hölgyeket nyári szépségtanácsokkal, a gyerekeket rajzfilmvetítéssel is várjuk. Sőt, ha Ön Peugeot-tuiajdonos, kedvezményes alkatrész-, járműtartozék- és szervizszolgáltatásokra jogosító Service Plus Kuponkatalógusát is átveheti. Michard Kft. Eger 3300 Harangláb u. 18. Tel.: 36/437-100 PEUGEOT A 23. forduló legjobbjai A megyei I. osztályú bajnokság 23. fordulójának válogatottja i következő: Juhász Gy. (Energi< SC) - Fiilep (Felsőtárkány), Pol gár (Füzesabony), Erdély (Novaj), Jónás (Petőfibánya), Ko vács K. (P.vására), Juhász Sz (Energia SC), Póka (Füzes abony), Blaga (Egerszalók), Sző­ke (Novaj), Incze (Gy.halász). Megyá Ú. osztály: Maksa (Hort) - Vona (Szihalom), Balogh I. (Zagyvaszántó), Viktor P. (Adács), Péter (Verpelét), Tóth D. (Gy.pata), Váradi (Vámosgyörk), Nagylaki (Recsk), BáderS. (Kápol­na), Baranyi (Hort), Kiss P. (Pély). ___________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents