Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-04 / 103. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap H AZ AI TŰK Ö R 2000. Május 4., csütörtök Mádl Ferenc az államfőj elölt A Független Kisgazdapárt javaslatára - a miniszterelnök, valamint az FKGP és a Fidesz elnökségének egyetértése mellett — a koalíciós partnerek Mádl Ferenc professzort jelölik a köztársasági elnöki posztra. A 69 éves tudós tegnap közölte, hogy vállalja a jelölést. Budapest Sikerült a nemzet iránt elkötelezett, az országot kitűnően reprezentáló, a magyar alkotmányos rendben eligazodó, több nyelven beszélő államfőjelöltet találnunk Mádl Ferenc személyében - jelentette be tegnap délben Torgyán József, az FKGP elnöke Orbán Viktor és Kövér László társaságában. A bejelentést megelőzően ünnepélyesen aláírták a koalíciós szerződés módosításáról szóló okmányt. Ennek értelmében több cikluson át is érvényes az a szabály, hogy a két fél közül az erősebbik a miniszterelnököt, a másik a köztársasági elnököt jelöli. A megállapodás kiterjed a 2002. évi választásokon való közös képviselőjelölt-állításra is. A posztra korábban esélyes Torgyán doktor kérdésünkre válaszolva cáfolta, hogy valamiféle alkufolyamat zajlott volna le közötte és a kormányfő között, hiszen - mint fogalmazott - ő politikus, nem pedig kufár. Felvetésünkre, hogy néhány évvel ezelőtt miért álltak el az akkor szintén esélyes Mádl jelölésétől, kifejtette: azért, mert noha a kisgazdák, illetve a polgári erők közveüen elnök- választást akartak, a maguk 28 százalékával azt úgysem tudták volna keresztülvinni. Orbán Viktor miniszterelnök a sajtó- tájékoztatón kiemelte: azért támogatta örömmel az FKGP javaslatát, mert Mádl Ferenc olyan személyiség, aki nemcsak elkötelezett a magyar történelem hagyományai iránt, hanem kiválóan kiismeri magát az EU-tárgyalások útvesztőiben is, emellett mérhetetlenül szelíd. Kövér László, a Fidesz elnöke szerint szertefoszlott az az ellenzéki remény, hogy az államfőjelölés lesz a koalíció szakítópróbája. Enyedi Zsolt politológus úgy látja, hogy az ellenzék nem feltétlenül fogja megszavazni az Orbán bűvkörébe tartozó professzort. Még akkor sem, ha sokszorosan jobb Tor- gyánnál, s nem sorolható sem a botrányhősök, sem a „héják” közé. Fenntartásaik egyrészt abból táplálkozhatnak, hogy Göncz népszerűségét Mádl nem tudja majd reprodukálni, másrészt abból, hogy a miniszter- elnök baráti köréhez sorolható újabb személy magas pozícióba kerülésével egyszínűvé válhat a politikai elit. Herényi Károly (MDF) lapunknak elmondta: pártja annál is inkább örömmel voksol majd Mádl Ferencre, mert a professzor az Antall-kormány minisztere, majd ’95-ben az MDF államfőjelöltje volt. Kovács László (MSZP) nem tud olyan okot, amely lehetetlenné tenné a koalíció jelöltjének megválasztását.- A bohózati szakasz után végre megKoalíciós partnerek teljes egyetértésben FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE nyílt az út a megfontolt döntés előtt - jegyezte meg Magyar Bálint (SZDSZ), aki úgy véli: ha a professzor garanciát tud vállalni arra, hogy ténykedésében a pár- tokfölöttiség lesz az irányadó, akkor a szabaddemokraták nem zárják ki megválasztását. Csurka István (MIÉP) kijelentette, hogy pártja nem ért egyet az elhibázott antalli politika egyik megtestesítőjének számító Mádl államfővé választásával.- - TAKÁCS MARIANN Flórián, a tüzes védőszent Kötelező lesz a kettős könyvvitel Az Országgyűlésben tegnap megkezdődött az új számviteli törvény tárgyalása. Mind Varga Mihály, az előterjesztő pénzügyminisztériumi államtitkár, mind a későbbi felszólalók úgy vélték, hogy az 1992. január 1-jétől hatályos számviteli törvény jól szolgálta a formálódó piacgazdaságot. A javított, továbbfejlesztett változat célja egyebek mellett az, hogy a magyar törvény harmonizáljon az európai közösség számviteli irányelveivel. Budapest A kemény csapatmunkát, a férfias megmérettetést és a veszélyekkel teli kalandokat kedvelők olyan mesterséget választanak, ahol mindezeket a szenvedélyeket kiélhetik. Ilyen például a tűzoltók szakmája. Magyarországon ma ünnepeljük a tűzoltók napját.- Az utóbbi három évben jelentős változásokon ment keresztül a tűzoltóság, helyzetünk a korábbi évekhez képest sokat javult - nyilatkozta lapunknak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Dobson Tibor. Az elmúlt évek alatt megsokszorozódott feladataikat közel azonos létszám mellett csak úgy tudták teljesíteni, hogy jelentős ösz- szeget fordítottak jobb felszerelésre, személyes biztonságukra, mentőgépjárművekre és más munkaeszközökre.- Mintegy három évvel ezelőtt, a tűzvédelmi törvény tette kötelezővé valamennyi biztosító számára, hogy a vagyonbiztosítások 1%-át átutalják a tűzoltóságnak; ezt a pénzt csak technikai felszerelésekre költhetjük. A rendelkezés több mint másfél milüárd forintos bevételhez juttatja évente a tűzoltóságot. Ezenfelül az utóbbi három évben kormányzati hitelből vásárolhattunk 174 új tűzoltóautót, amelyek már minden igényt kielégítenek. Sikerrel pályáztunk 1998-ban és az idén is PHARE- pénzekre.- Ezek szerint a folyamatos fejlesztés mellett komoly beruházásra is mód nyílik.- Hamarosan kilenc, már meglévő tűzoltóságot szerelhetünk fel a legkorszerűbb technikával, így Győrött, Veszprémben, Budapesten, Szolnokon, Miskolcon, Debrecenben, Kiskunfélegyházán, Pécsett és Zalaegerszegen számíthat egy-egy tűzoltóság első osztályú technikára.- Mennyire vonzó ma ez a szakma a fiatabk körében?- A viszonylag alacsony fizetés ellenére is vonzó ez a pálya. A bruttó 45 ezer forintos illetmény mellé 24-48 órás szolgálati rend társul. A nyugdíjkorhatár 55 év, de igazság szerint 50 éves korára egy tűzoltó a napi stressz, és a megfeszített fizikai munka, a folyamatos igénybevétel hatására már megérett a pihenésre. Évente több fiatalt is el kell utasítani, mert nem felelnek meg a feltételként szabott fizikai elvárásoknak.- A tavalyi és az idei ár- és belvíz során a mentésből mások mellett a tűzoltóság is kivette a részét. Milyen speciális eszközökre van szüksége az alapvetően tűz oltására hivatott szervezetnek?- Az árvíz kapcsán a tűzoltók feladata a gátak erősítése volt. Különleges búvárcsoportunkat is be kellett vetni, de az emberek kimenekítésében is segédkeztünk. A legkritikusabb napokban rohamcsapatunk arra várt, hogy egy katasztrófa bekövetkezése esetén azonnal menthessék az embereket.- A tűzoltók napján mit kíván?- Annyit mindenképp, hogy a tűzoltóság pár éve tartó fejlődése tovább folytatódjon. A mi szervezetünk ne legyen gátja az európai uniós csatlakozásnak. HORVÁTH MAGDOLNA Budapest Az új törvény, amely a tervek szerint 2001. január 1-jén lép hatályba, kötelező érvényű lesz a vállalkozásokra, az államháztartás szervezeteire, az egészség- ügyi, szociális és oktatási intézményekre, de az egyéni vállalkozókra nem vonatkozik. Egyszeres könyvvitellel alátámasztott egyszerűsített beszámolót a vállalkozók legutoljára 2005-ről készíthetnek, tehát az egyszeres könyvvitelről legkésőbb 2006. jaDr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke lapunknak megerősítette a civilek fenti véleményét. Tapasztalatait az alapítványokról szóló, most megjelent könyvében részletesen is kifejtette. Érdeklődésünkre elmondta: a jogszabályok módosításának előkészítésével foglalkozó szakmai körökben is jelentősen megoszlanak az álláspontok. Érvek és ellenérvek sora vitázik egymással mindenekelőtt arról, hogy változ- zék-e a jövőben a civil szervezenuár 1-jétől át kell térni a kettős könyvvitelre. A felsőoktatási és a közoktatási törvények közös módosítása több részletet szabályoz, a többi között rögzíti, hogy költségvetési támogatásban csak az állam által elismert egyházak oktatási intézményei részesülhetnek, megváltoztatja az egyetemi, főiskolai tanárok kinevezési rendjét és meghatározza az úgynevezett minőségi bérpótlék minimális feltételeit és adható legkisebb összegét. Folytatódott a bortörvény, a tek nyilvántartásba vétele. Aki a jelenlegi, a bírósági bejegyzés mellett voksol, a jogbiztonságot elvileg jobban garantáló gyakorlatot, a rendszerváltozás óta eltelt 10 esztendő tapasztalatainak hasznosítását szeretné. Aki a települési önkormányzatokhoz helyezné át a bejegyeztetést, a gyorsabb ügyintézésre hivatkozik. A Legfelsőbb Bíróság tanácselnöke a szakmai érvek mellett száll síkra. Hozzáteszi azonban: a változtatáshoz a politikusok álpártingatlanokról szóló törvény és a balatoni területrendezési terv már korábban megkezdett vitája. Font Sándor (MDF) arra a problémára mutatott rá, hogy sok olyan gyümölcs- és szőlőültetvény létesült az utóbbi években komoly állami segítséggel, amelyek tavaly és idén víz alá kerültek. Ezek kipusztultak vagy a kipusztulás határán állnak, az öt évre kötött szerződés írott betűjének tehát a gazdák nem tudnak eleget tenni. Szabadi Béla földművelésügyi államtitkár a jogszabályt idézte: ugyanarra az ültetvényre öt éven belül nem lehet újabb támogatást igényelni. Az állam mégis nyújt segítséget - részben a katasztrófa-elhárítási keretből, részben a meliorációs és öntözési támogatásokból, az FVM intézményei pedig el fognak tekinteni a szigorú szankcióktól. s.á. lásfoglalása nélkülözhetetlen. A javarészt állami feladatokat átvállaló egészségügyi, szociális, hagyományőrző, környezetvédelmi, kulturális, foglalkoztatást elősegítő szervezetek okkal kifogásolják azt is, hogy azonos adminisztrációs bonyodalom kíséri a fillérekkel és a tetemes összeggel gazdálkodó csapatok lépéseit. Ez a panasz azért is jogos - teszi hozzá Lomnici -, mert a civil szervezetek mintegy 350 milliárd forintos vagyonának és évi 90 milliárd forintos állami támogatásának 95 százalékát éppen a kis szervezetek mozgatják. Fontos lenne, hogy a paragrafusok a ki- csik munkáját könnyítsék, cs. b. j. FELMÉRÉS. A Magyar Gallup Intézet végezheti el a júliusban kezdődő országos lakossági egészségfelmérést. A közvélemény-kutató cég közbeszerzési pályázaton nyerte el a megbízást. A lakosság egészségének országos feltérképezése júliusban próbafelméréssel kezdődik, majd ennek tapasztalatait hasznosítva októberben keresik fel a kérdezők csaknem 400 település hétezer lakosát. A felmérés - a remények szerint - a lakosság egészségét jelentősen javító kormányzati döntésekhez, reformokhoz nyújt majd adatokat. BIZTONSÁG. A rendőrség az idén kiemelt feladatnak tekinti a betöréses lopások elleni küzdelmet. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a járőrök és a polgárőrök együttműködését javítják, hanem azt is, hogy a közvélemény figyelmét fokozottan felhívják a veszélyre. Azt tervezik, hogy az újonnan épülő házakra vagyonvédelmi szabványt írnak elő, a tűzrendvédelemhez hasonló veszélyességi fokozatokkal, ennek megfelelő biztonsági felszereltséggel. TUDÁS HITELBŐL. Mindenkinek alanyi jogon jár az a hitel, ami lehetővé teszi minden fiatal számára az első diplomához jutást - mondta szerdán a rövidesen a kormány elé kerülő tervezetről az oktatási miniszter. Pokorni Zoltán szerint 2010-re akár minden második fiatal diplomához juthat. - Ez azért nagyon fontos, mert csak egy tudásalapú társadalom és gazdaság képes versenyben maradni az Európai Unió fejlett államai között - hangsúlyozta. DIGITÁLIS KULTÚRA. A kor mány célja az, hogy az informatika, a digitális kultúra a lakosság minél szélesebb rétegeihez jusson el - jelentette ki megnyitó beszédében Stumpf István kancelláriaminiszter, az Internetkonferencia.hu nevű rendezvény fővédnöke szerdán Budapesten. MARKETING. Alapításának 30. évfordulóját ünnepli májusban a Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetem Marketing Tanszéke, ahol az alapítás óta csaknem 4500-an szereztek diplomát. A tanszék fontos szerepet töltött be a marketing széles körű megismertetésében és a piacgazdaság által igényelt szakemberek képzésében. ■ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 448,09 Euró 258,27 Német márka 132,05 Osztrák schilling 18,77 Svájci frank 166,25 USA-dollár 286,87 Nyilvántartott civilek Magyarországon immár csaknem 60 ezer civil szervezetet - jobbára egyesületeket, alapítványokat - tartanak nyilván. Munkájukat nehezíti, hogy a rájuk vonatkozó jogszabályok nem eléggé életszerűek. 00 INTERFRUCT M|r Cash&Carry Számos érvünk van viszonteladóink számára: • folyamatos akciók, • nincs szükség vevőkártyára, • 150 ezer forint felett 2%, 250 ezer forint feletti vásárlásnál 3% árengedmény, • nagy tételben, kedvező áron, gasztronómiai j kiszerelésben is vásárolhat, • rugalmas kiszolgálás. • meglepetések! • Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7-19 óráig szombaton 7-13 óráig ‘Egyúttal mindenre futja! Az Interfruct Eger áruház május II-én 7 órakor nyílik, és az első 10 napon Extra árakkal várja Önt. Ráadásul az első 100 vevő, aki 30 ezer forint felett vásárol, értékes ajándékot kap. Eger, Cifrakapu u. 164. Telefon: 36/438-000, 438-001 Fax.: 438-002