Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-29 / 124. szám
IH 2000. Május 29., hétfő E S KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal PETERVASARA Az idősekre mindig lehet számítani IVÁD Az alig ötszáz lelket számláló kistelepülésen élők jelentős része a nyugdíjas korosztályhoz tartozik. Sok az egyedülálló, magányos ember, akiknek monoton egyhangúsággal peregnek napjaik. Számukra az egyetlen kikapcsolódást a helyi nyugdíjasklub rendezvényei jelentik. A négy évvel ezelőtt alakul közösség vonzó programjai sok tagot verbuváltak az elmúlt időszakban. Ez nem véletlen, hiszen a legtöbb idős embernek csak ilyenformán adódik alkalma egy-egy jó hangulatú kirándulásra és vidám közösségi rendezvényeken való részvételre. A klub vezetőjével, Vajon Lászlóméval és néhány alapító taggal beszélgetve hamarosan kiderül, hogy Ivádon ez az egyik legaktívabb közösség, amelynek tagjai nemcsak a maguk kedvtelésére szerveznek programokat, hanem igyekeznek a fiatalabbakkal is rendszeresen tartani a kapcsolatot. A társaságra vágyók minden héten csütörtök délután találkozhatnak a klubösszejöveteleken, amelyeken rendszeresen megünneplik egymás névnapját, s az egyéb jeles napokat. Valamennyiük számára emlékezetesek a fürdőzéssel egybekötött nyári kirándulások, a vidám farsangi bálok, a látványos szüreti felvonulások, s a téli ünnepek alkalmával rendezett meghitt kis ünnepségek, amelyeket a gyermekekkel közösen töltenek el. A klubon belül két évvel ezelőtt alakult meg a lelkes népdalkórus, amelynek tagjai számos szép eredményt értek el a rövid idő alatt. Nekik köszönhető, hogy az ivádi kisdiákok is ismerik a környék legszebb dalait, hagyományait. Az önkormányzat támogatásával hamarosan elkészülnek azok a jellegzetes visele- tek is, amelyet fellépésekkor öltenek majd magukra az asz- szonyok. Megszépül a Hunyadi út Recsk A település önkormányzata évek óta szeretné elérni, hogy a Hunyadi utat egységes szerkezetben újíthassák fel. Az erre benyújtott pályázatokat azonban eddig sorra elutasították. Jó hír, hogy a közelmúltban végre kedvezően bírálták el a kérést, s így mintegy 9,8 millió forintot ítéltek oda a cél megvalósítására. A település polgármestere, Fekete József arról tájékoztatta lapunkat, hogy az önkormányzat kiegészítve a nyert összeget - már keresi az alkalmas kivitelezőt a munkálatok megkezdéséhez. A tervek szerint július l-jétől látnának hozzá az útszakasz felújításához, amelyet az augusztus 20-ra tervezett millenniumi ünnepségsorozat keretében avatnának fel. Emellett jó ütemben haladnak a helyi művelődési otthon rekonstrukciós munkálatai is, melynek átadását ugyancsak a jeles napon tervezik. Szinyárkán ritka már a temetés Teraszos sírkertet alakítottak ki a hegyoldalban A hegyoldalon kialakított teraszokon állnak a sírok Szederkénypuszta Aki itt meghal, a falu fölé temetik. Olyan magasra, hogy ha a gyászolók letekintenek a friss hantok mellől, vékonyka betoncsíknak tűnik csupán a szélső házaktól ide vezető út. Ezen a dús füvű, harsogóan zöld tájon valaha kenderáztató mocsolyák álltak, a helybeliek ezért is nevezik ezt a részt moc- solyásnak. Mint emlegetik, rossz, meredek utak futottak felfelé, nem volt olyan esztendő, hogy ne borult volna fel rajtuk egy-egy lovas kocsi vagy ökrös szekér. Az égnek szökő vonulat tetején sűrű akácosok vigyázzák a szűk völgy - s az ott kialakított új temető - csendjét. Ez a sírkert azért kelti fel az arra járó figyelmét, mert az ápolt, fekete, fehér gránittömbök, széttárt karú feszületek sora egy-egy rövidke teraszon helyezkedik el. Ha jól számol az ember, akkor kilenc ilyen teraszt alakítottak ki a hegyoldalban, középen talapzatra állított kőkereszt kapott helyet a kis lombú fák társaságában. Nemrég, mintegy öt éve temetkeznek ide az apró falu lakói. A két és fél teraszt elfoglaló három sorban csaknem harminc nyughely áll, a legutóbbin még friss a virág: egy 67 éves nyugdíjas bányásztól vettek végső búcsút hozzátartozói. Sajnos, egyre több fiatal - 40-42 éves korú ember - távozik manapság az élők sorából, ennek is tulajdonítható, hogy az egykori 350 fős településen ma mindössze 200-230-an élnek. Aki itt meghal, csak akkor kerül a Szinyárkába, vagyis a régi temetőbe, ha ott áll a családi sírbolt, amelyben a legközelebbi hozzátartozók fekszenek. Szinyárkán ritka már a temetés, oda inkább csak emlékezni, az ősöknek tiszteletet adni járnak ki a helybeliek. Kőkereszt magasodik a hantok fölé FOTÓ; SZILVÁS ISTVÁN A csokornyi friss virág, a csendülő, konduló harangszó itt is, ott is méltóságteljessé teszi a gondolatokkal teli perceket. ________________________t*i A bükkszéki strandon minden készen áll a fürdőző vendégek fogadására. A napokban kezdte meg működését a finn szauna és a mellette lévő mini golfpálya. A gyógyvizes medencék mellett a hideg vizes úszómedence mától üzemel. fotó; ötvös imre Idén is Salvus-nyár - látványos programokkal Koncertek, bemutatók, fesztiválok követik egymást Bükkszék Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik a településen a Salvus-nyár rendezvénysorozatot. Ennek keretében a szezon teljes idejében kulturális és szórakoztató programok követik egymást. A közelmúltban készült el az a programfüzet, amely a részletes kínálatot tartalmazza. Július 2-án, vaáárnap délután a strandszínpadon Kovács Kati és Koncz Tibor koncertjével kezdődik a Salvus-nyár. Az ezt követő hétvégeken fellép a Hevesi fúvószenekar valamint a majorettek, majd Nagy Bandó András szórakoztatja a nyaralókat. Soltész Rezső műsora után a gyerekek kedvében járnak az Óriásbábokkal és a Garabonciás együttes műsorával. Augusztusban szabadtéri színházi előadás, valamint a siroki motorostalálkozó résztvevőinek felvonulása színesíti a programot. Ekkor lépnek fel az egri Vitézlő Oskola tagjai is, akik történelmi haditornát mutatnak be. Augusztus 11-én a falu központjában álló faluházban nyílik meg a millenniumi kiállítás, másnap pedig a millenniumi zászló átadási ünnepségére kerül sor. Ezen a napon rendezik meg a már hagyományosnak mondható Ifjúsági Népzenei Együttesek Regionális Fesztiválját is, amelyen a környékbeli hagyományőrző együttesek mutatják be produkciójukat, melyet táncház követ. Augusztus 19-én az Unisex együttes koncertezik majd, augusztus 20-án pedig nagyszabású utcabállal, valamint tűzijátékkal ünnepelnek majd a bükkszékiek, s az ott nyaralók. PARÁDFÜRDÖ. A Parádfürdői Állami Kórházban elkészült az új rehabilitációs osztály, amelynek köszönhetően a híres intézmény ismét teljes ágyszámmal áll a gyógyítás szolgálatában. Az új részleg ünnepélyes avatására május 31-én, délután két órakor kerül sor. Az osztályt dr. Kakuszi István, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára adja át rendeltetésének. SÍROK. Június 6-7-én rendezik meg a sirok-damó-sóshegyi bringaversenyt, amelyre 10-16 éves fiatalok jelentkezését várják. A résztvevők terepen és gyorsasági versenyen mérhetik össze tudásukat. A részletekről érdeklődni és jelentkezni Bujáki Krisztiánnál lehet a 361- 178-as telefonszámon. PÉTERVÁSÁRA. A város művelődési otthona szervezésében egész napos gyermeknapi juni- áíisra várják a kicsiket és a felnőtteket. Ezen a napon egymást követik a szórakoztató programok, a bábelőadások és a játékos rendezvények. BÜKKSZÉK. A tavaszi esőzéseket követően észlelték, hogy alaposan megcsúszott a futball- pálya alatti rész, mely veszélyezteti az itt húzódó közművek egy részét is. A geodéziai szakvélemény elkészült. A támfal építésére a becslések szerint 44 millió forintot kellene költeni. Az önkormányzat már benyújtotta azokat a pályázatokat, amelyekből el lehetne hárítani a veszélyt. ERDÖKÖVESD. Június 2-án összevont pedagógusnapi ünnepséget rendeznek a településen, amelyre várják a környező községek tanárait is. Ez alkalomból adják át Szilágyi Ignácnénak az Erdőkövesd Díszpolgára kitüntető címet is. Az idős pedagógus több évtizeden keresztül tanította a köves- di diákokat. IVÁD. A faluban június 19-én ül össze az önkormányzat kép- viselő-testülete. Ezúttal főként az augusztus 20-a tervezett háromnapos millenniumi rendezvény részleteiről egyeztetnek a jelenlévők. Herczeg Kata horoszkópja 2000. május 29-június 4. (Telefonon 88 Ft/perc + 6,60 Ft áfa kapcsolási díjért hívható) KOS Ilii. 21. - IV. 20.) Tel: 0690-230-401 Szerelem: Csütörtökön az Újhold új kapcsolatot hozhat az életébe, ami sok szempontból más lesz, mint az összes eddigi, és megváltoztatja terveit. Hivatás: Ez a legkritikusabb hét az anyagiakat illetően! Legyen hát nagyon óvatos, és ha lehet, minden fontos döntését halassza későbbre.. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Tel.: 0690-230-402 Szerelem: Próbálja meg bevonni partnerét is az üzleti (munkahelyi) gondjaiba. Biztosan tud segíteni, hiszen más szemmel látja az eseményeket, mint ön, és a kapcsolatukat is erősiti ez a bizalom. Hivatás: Vegye kézbe sorsa irányítását, még a jó szándékú segítőket is tartsa távol magától. IKREK (V. 21. - VI. 20.) Tel.: 0690-230-403 Szerelem: Amíg a magánéletében nem tesz rendet, bizony, igencsak nehezen boldogul az élet egyéb ügyeiben. Hivatás: A munkában több lehetősége adódik, mint régebben, és ha figyelembe veszi a múlt buktatóit, akkor könnyen az élre kerülhet. Próbáljon néhány hétig a háttérben maradni! RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Tel.: 0690-230-404 Szerelem: Túl sokat vár egy most induló kapcsolattól, és talán épp emiatt fog csalódni. Ne képzeljen az eseményekbe olyan dolgokat, amik csak a fantáziájában élnek. Hivatás: Most igazán sok pártfogója akad, szinte csak azt kell megmondania, mit szeretne, és kívánsága máris valóra válik. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Tel.: 0690-230-405 Szerelem: Egyik barátja (barátjának hitvese) újra és újra megpróbálja elcsábítani. Lehet, hogy a héten sikerrel jár?! Hivatás: Ha lehet, ne avatkozzon bele a munkatársai dolgába, még segítő szándékkal se, mert visszájára fordulhat a dolog, és majd tarthatja a hátát a mulasztásukért. SZŰZ II. 24. - IX. 23.) Tel.: 0690-230-406 Szerelem: Veszekedés várható, ami elsősorban a türelmetlensége miatt robban ki. Partnere próbálja elvenni a vita élét, de ön mintha kedvét lelné a haragoséiban. Hivatás: Semmit ne írjon alá, és ha lehet, szóban se egyezzen meg jelentős anyagiakat vagy az egzisztenciáját érintő dolgokról. MÉRLEG [IX. 24. - X. 23.) Tel.: 0690-230-407 x~> Szerelem: Ahhoz, hogy új szakasz kezdődjön a magánéletében, szakítania kell a múlttal, esetleg új életformát kell kialakítania. Hivatás: Fontos ügyekben leginkább fehér asztal mellett tud tárgyalni üzleti partnereivel, de ellenlábasaival is. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Tel.: 0690-230-408 Szerelem: Magánéletében ez az időszak sok bonyodalmat és sok változást tartogat. Olykor nem éppen kedvére való lesz a fordulat. Hivatás: Szépen halad a kitűzött célja felé, de mert egyre sikeresebb, hát szaporodnak szépen az ellenségei (és irigyei) is. Ne bonyolódjon vitába velük. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Tel.: 0690-230-409 Szerelem: Látszólag minden rendben, ön azonban már érzi, hogy kitörőben a vihar. Ezt megakadályozhatja, ha nem provokál veszekedést, s kitér a párja kötözködései elől. Hivatás: Itt az ideje, hogy számba vegye a lehetőségeit, és állást változtasson, esetleg önállósodjon. BAK (XII. 22. -1.19.) Tel.: 0690-230-410 Szerelem: Legyen óvatos! Akit eddig barátjának hitt, arról kiderülhet, hogy csak színleli a jó szándékot, és az első adandó alkalommal tönkreteszi a boldogságát. Hivatás: Ne mesélje el senkinek az ötleteit, mert néhány hét múlva azon kapja magát, hogy mások aratják le a babérokat vele. VIZONTO (I. 20. -II. 20.) Tel.: 0690-230-411 Szerelem: A héten érdemes fokozottan odafigyelni partnerére és családjára, semmi nem lehet olyan fontos most, mint ők. Hivatás: Rengeteg az elmaradása, mivel az utóbbi időben sok váratlan esemény hátráltatta teendőiben. A héten járjon a végére a függőben lévő dolgoknak. Ar HALAK III. 21. - III. 20.) Tel.: 0690-230-412 Szerelem: Legyen elővigyázatos, különösen, ha titkos utakra tévedt, mert bizony titka gyorsan kiderülhet, és hamar szájára veheti a világ! Hivatás: Alighanem hiúságból vagy rátartiságból nem méri fel reálisan az erejét, illetve rosszul szab határidőket, és bizony alaposan elúszik a teendőkkel.