Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-03 / 102. szám

I UH 2000. Május 3., szerda KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal FÜZESABONY E S Visszaélés nem történt Rimamente A Heves Megyei Hírlap 1994. janu­ár 12-i majd 1998. március 18-i száma „Kárpótoltak helyett - káro­sultak” és „Rimamente: mozog a föld” címek alatt cikket közölt és foglalkozott a Rimamente Szövet­kezet működési területébe eső há­rom község, Mezősze-mere, Egerfarmos és Szikalom község te­rületén, részben olvasói levél, részben újságírói cikk formában, a szövetkezet által végzett földalap­elkülönítésekkel. Ezek az írások hamisításról, valótlan födlalap- kijelölésről tesznek említést, ki­emelve azt is, hogy az ügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság Gazdaságvédelmi Osztálya vizsgálatot indított az esetleges visszásságok feltárására. A földalapok elkülönítésével kapcsolatos jogszabályok értel­mezhetőségének bonyolultságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy az ezzel kap­csolatos feljelentés 1997. szeptem­ber 20-án kelt, és azóta ennyi idő­re volt szüksége a komoly appará­tussal rendelkező nyomozó ható­ságnak annak megállapításához, hogy a födalapok képzése sza­bályszerűen történt, a szövetkezet részéről semmiféle visszaélés, csalás nem állapítható meg - tu­datta lapunkkal Bódi István, a szövetkezet igazgatóságának el­nöke. A hozzánk küldött levél tartal­mazza továbbá, hogy a fenti tényt állapította meg az Egri Városi Ügyészség eljárást lezáró 2000. április 12-én kelt B. 474/2000. sz. határozata is.- A rendőrségi vizsgálat tartama alatt szövetkezetünk senkit sem kí­vánt befolyásolni az esetleges dön­tés meghozatalában. Többször hangot adtunk azonban annak, hogy az eljárás befejezése után a kérdésre visszatérünk - írja Bódi István. - Minthogy az előbbiek sze­rint az eljárás befejeződött, tiszte­lettel kérjük a Szerkesztőséget, hogy az objektív tájékoztatás jegyében szíveskedjék azt a hírt is leközölni, amit az ügyészségi határozat tar­talmaz, nevezetesen, hogy a föld­alap-kijelölések során semmiféle olyan visszaélés nem történt, amely miatt a jogosultak nem kap­ták meg az őket jogosan illető föld­területeket. ■ Harmadik lakóotthon? Az önálló életre ismét mint­egy tíz gondozottat készítet­tek fel a Fogyatékosak Ott­hona és Rehabilitációs Inté­zetében. Ha pályázatuk si­keres lesz, úgy a települé­sen ők lehetnek a tervezett harmadik lakóotthon hon­foglalói. Andornaktálya A falugyűlés előtt Herzog Tamás, a megyei intézmény vezetője a következőképp fogalmazott:- A felnőttvédelmi szociális gon­doskodásnak már évtizedes hagyo­mánya van a településen. Először 1989-ben sikerült megteremteni hét gondozott számúra a szaba­dabb életformát. A második lakó­otthon 1998-tól 12 főnek biztosit teljesebb életkörülményeket. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy si­POROSZLÓ Az ismert előzmények után fé­lő, hogy az idei Tisza-tavi nyár kevés vendéget hoz a település­re. Az önkormányzat vezetése a regionális fejlesztési pályázat eredményét be sem várva, a szabadstrand és a kikötő fej­lesztése érdekében már megtet­te az első lépéseket. Ezek után érthető, hogy az egyik országos napilapban olvasott hír mennyi­re megdöbbentette Bornemisz- sza János polgármestert: került beilleszkedniük a település életébe. Ezért az elfogadásért kö- szönetemet fejezem ki, amely a szomszédokat is minősíti. Az igazgató ezután abba a tervbe adott a hallgatóságnak be­pillantást, amelynek megvalósí­tása küszöbön áll.- Áprilisban újabb pályázatot nyújtottunk be annak a reményé­ben, hogy sikere révén Andomaktályán egy harmadik la­kóotthon kapuját tudjuk megnyit­ni. Az elmúlt időszakban ismét mintegy 10 fogyatékos személyt si­került felkészíteni az önállóbb élet­vitelre. Számukra vásárolnánk egy házat a községben, de ha a forrá­sok szűkösek lesznek, úgy az inté­zet határain belül húznánk fel ré­szükre egy épületet. A humanitás vezette elképze­lés nem kapott negatív visszhan­„Legek napja” Füzesabony Telitalálatnak bizonyult a város önkormányzata Szabadidő- és Tö­megsport Bizottságának majálisi sportnapja. A Valyon István elnök szervezte „Legek napja” első alka­lommal, de mindjárt felsőfokon nyújtott versenyzési és kikapcso­lódási alkalmat a több mint ezer résztvevőnek. A számonkénti legjobbak - fel­nőtt, ifjúsági és gyermek korosz­tályban hirdettek győztest - érmet kaptak teljesítményükért. A 2000. év „leg”-jei Füzesabonyban, has­izomgyakorlat: Szalai Zsolt, Szalai Kinga, Adorján János, Orsó Viktória,Tóth Péter, Kiss Éva. Me­dicinlabda-dobás: Csanálosi Sán­dor, Kovácsné Szűcs Noémi, Varga Szilvia, Antal Gá­bor, Orsó Viktória, Mlinkó Pál, Tóth Tímea. Helyből tá­volugrás: Gulyás Csaba, Varga Szilvia, Valyon Attila, Kiss Anett, Domán Levente, Kiss Éva. Szkander: Csu­hái József, Antal Gábor. Asztalifoci: Nagy-Tóth páros. Biliárd: Majoros Lajos és a Majoros-Csirke páros. Rönkhajítás: Csanálosi Sándor, Dobi Imréné, Antal Gá­bor, Tóth Péter, Németh Diána. Fekvenyomás (abszo­lút): Csuhái József 115 kg. Fekvenyomás: Sipos Attila, Orsó Józsefné, Hajdú József, Orsó Viktória, Tóth Péter, Tóth Tímea. Ugrókötél: Tajta József, Zágonyiné Farkas Judit, Csanálosi Dániel, Márton Laura. Kézilabdado­bás: Csanálosi Sándor, Csanálosi Sándorné, Veres Krisztián, Orsó Viktória, Kádas Norbert, Molnár Zol­tán. Rúgás célkeresztre: Tóth Péter, Majoros Csaba, Gu­lyás Sándor, Körtvélyessy Csaba. Főzőverseny: Kasza Sándor, Gál Róbert, Bőgős Gyula alkotta baráti társaság - babgulyással. A kísérőprogramok színvonalas szórakoztatásról gondoskodtak. Pilisy Elemér képei a nap hangulatából adnak ízelítőt. ■ ÚJ KÖRJEGYZŐ. Nagytálya és Demjén önkományzata körjegy­zőség felállítását határozta el. Az állás betöltésére pályázatot írtak ki, s két jelentkező közül az együttes testületi ülésen a képviselők Gulyás Judit szemé­lyére szavaztak. Az új jegyző már elfoglalta munkakörét. Hét­főn és kedden Demjénben segíti az igazgatási munkát, míg a hét további munkanapjain a szék­hely településen, Nagytályán ta­lálható. FÜZESABONY. A Remenyik Zsigmond Postaforgalmi Szak- középiskola és Gimnázium 12/A-osztályos tanulója, Széles Tünde első helyezést ért el az országos tanulmányi versenyen. Gratulálunk! MEZŐTÁRKÁNY. A Kossuth utcában lévő forrásnál május 7- én egy fából készült díszkutat adnak át. A búcsúfia a faluren­dezési elképzelések valóra váltá­sának egyik állomása. KÁL. Az Általános Iskola javára május 20-án jótékonysági bált rendez a Szülői Munkaközös­ség. Az esemény bevételével is segíteni kívánják az intézmény költségvetési pozícióit a kezde­ményezők. KERECSEND. Lőrinciben szer­zett gyártási tapasztalatot nyolc majdani alkalmazott, akik két hét alatt sajátították el a szakmai fogásokat. Az alapítványi támo­gatással biotéglagyártás indul a volt bánya területén, a munka- nélküliek foglalkoztatását is se­gítő vállalkozás vezetője Pusoma Jenő. KOMPOLT. A képviselő-testület iparűzési adó bevezetését fon­tolgatja. Az önkormányzat leg­közelebbi ülésére már egy terve­zet is bekerül, amely számítá­sokkal kívánja megkönnyíteni a döntést. A kivetés százalékát, a mentesség feltételeit is tartal­mazza az előterjesztés, s ha po­zitív fogadtatásra talál, úgy az új adónemet az év második felé­ben - amelyre a törvény is lehe­tőséget nyújt - már bevezetik. POROSZLÓ. A helyi újságban dr. Kovácsné dr. Árvái Judit a szennyvízberuházás megvalósí­tása nevében érvel „A csatorná­zásról - másképpen” című elem­ző cikkében. Rabosító készlet is van Füzesabony A rendőrnapon avatott múzeum túl van az első látogatókon. A kiállítás ötletéről Nagy István r. alezredes, városi kapitány a kö­vetkezőket mondta:- Kollégáink Besenyőtelekre egy vándortárlathoz már vittek kiállítási anyagot, besegítve a tarnaméraiaknak. Ekkor merült fel a gondolat, hogy a forrásain­kat kiegészítve Füzesabonyban egy bűnügyi-technikai részleget alakítsunk ki. A rendőrség használaton kí­vüli egykori konyháját és ebéd­lőjét megyei kapitánysági segít­séggel felújították, vállalkozók támogatásával megteremtették az állandó kiállítás feltételeit. A tíz tárlóban látható tárgyak, esz­közök között Sülyi Gyula r. főtörzszászlós a legavatottabb ka­lauz.- Magam pártoló tagja vagyok a tarnamérai Magyar Rendőr­múzeumnak. A velük való szo­ros kapcsolatnak köszönhetően jutottam el a ma már nyugdíjas fővárosi kollégánkhoz, Major Árpádhoz. Ő nagy gyűjteményt halmozott fel a régebbi idők bűnügyi-technikai eszközeiből, s mikor hírét vette a kiállítási tervünknek, teljes anyagát fel­ajánlotta. A nyomozók munkáját segítő egykor rendszeresített berende­zések, eszközök java ráadásul üzemképes. így a bűnelkövetők nyilvántartásba vételekor hasz­nált rabosító készlet is. A szomszédos teremben még egy nyomozati iratarchívumot is szeretnének kialakítani. A kiállítás legtöbb darabját Major Árpád ajánlotta fel A füzesabonyi kapitányság a nak, ha csoportok esetében elő- most nyílt múzeumban szíve- re hívják a 341-944-es telefon- sen lát érdeklődőket. A látoga- számot, táshoz tárlatvezetést is nyújta- _________________________l^s. M otoros a „kacsa”...- Nem akartam hinni a sze­memnek, hiszen a cikkben szinte tényként kezelik azt, hogy a mo­torcsónak-közlekedést a Tisza-ta- von be fogják szüntetni. így sincs vendég, de ha ezt a következő parlamenti ülésszakon törvény- javaslatként megszavazzák, vagy a kormány hoz ilyen rendeletet, akkor nálunk lőttek az idegenfor­galomnak. Ne gondolja komo­lyan senki, hogy a belső vizekre majd facsónakkal fognak beevez­ni a vendégek. Én nagyon bízom benne, hogy ez csak kacsa... ■

Next

/
Thumbnails
Contents