Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

2000. Május 2., kedd M E GYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Világvége^) Mágusok, egyes asztrológusok, önjelölt tudósok tomboló viharo­kai, árvizeket, földrengéseket, vulkánkitöréseket jósolnak. Má­jus első napjaiban ugyanis öt bolygó - a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz - látszólag szorosan megközelíti egymást az égbolton. Legutóbb 1982-ben csoportosultak a boly­gók. A „világvége" persze elma­radt... Csak a pánikkeltésből lat ak­kor és most is valami. ______________________IB.«.) ÚTÁTADÁS. Ma délelőtt tartják Demjénben a Szépasszony-völgy utca műszaki átadását. A telepü­lésnek a korábbi ár- és belvíztől legjobban sújtott és tönkrement utcáját - központi segítséggel - 6,6 millió forintért újították fel. A viharkárok nyomán a lefektetett közművekben is komoly meghi­básodások voltak, amit szintén helyre kellett állítani. FOGADÓÓRÁK. Dr. Nagy Imre, Eger város polgármestere május 3-án 9 és 12 óm között fogadóórát tart a városházán. Szerdán 16 órá­tól a városháza 2-es termében Bá­nyász Róbert önkormányzati kép­viselő, a pénzügyi és gazdálkodá­si bizottság tagja is várja fogadó­órájára a 3-as számú választóke­rület polgárait. NŐK A PALÁNK ALATT. A teg­napi majálison Mezőtárkány-ban rendhagyó kosárlabdatomát ren­deztek. Három, helyi asszonyok­ból és lányokból álló csapat mér­kőzött meg egymással. Az óvodá­sok és iskolások sportvetélkedő­jének legjobbjai ajándékokat nyertek. OSZTRÁK VENDÉGEK. Ma ér kezik a megyeszékhelyre az oszt­rák Politikai Akadémia, valamint az Európa Tanács Községek Ka­marájának delegációja. A főként polgármesterek alkotta csoport magyarországi tanulmányútjá- nak egyik állomása Eger, ahol a városházán dr. Horuczi Csaba al­polgármester fogadja őket. GONDOZÓI HÁZ. Andomaktá- lyán a Fogyatékosak Otthona és Rehabilitációs Intézete - pályáza­ti segítséggel - újabb gondozói házat szeretne kialakítani. A tele­pülésen két hasonló lakóközös­ség már sikeresen beilleszkedett, s önálló életvitelre képes. A har­madik otthonban mintegy tízen élhetnének az intézményi kötött­ségeknél szabadabban. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 6.00- 14.00: Gyöngyöshalász-Atkár -Vámosgyörk, 3203. sz. út. 7.00- 15.00: 3. sz. főút Hatvani szakasza. 14.00- 22.00: Füzesabony belterület. Érdekek és bizonytalanság (Folytatás az 1. oldalról) - Azoknak a termelőknek, akik nyi) pénzt, ha a felszámolás vé­ti szövetkezetét támogatják, fel- geztével még marad.- Az utolsó sansznak látom a ajánlottam a párt, illetve a magam - Többen sérelmezték, hogy ez szövetkezetalakítást, ami persze személyes segítségét. Úgy vélem, is újabb kiadásokkal jár, járhat, nem jelenti teljes biztonsággal, a minisztériumban és egyéb ille- - A magam részéről azt tudtam hogy a termelők hozzájutnak a tékes fórumokon mindenképpen felelősen ajánlani, hogy elválla- pénzükhöz, azonban ha meg eredményesen tudunk a szövet- lom a hitelezői lista elkészítését, sem próbálják, akkor még ennyi kező termelők érdekében fellép- és eljuttatom a felszámolóhoz, il- esélyük sem marad - fejtette ki ni. Abban is megállapodtunk, letve elvégzem az egyéb szüksé- dr. Ördög István. hogy akik szeretnének tagjai len- ges teendőket. Csupán az ezzel- Mi jelentené az Önök által ni a szövetkezetnek, azok a mai kapcsolatos költségek megtéríté­szorgalmazott szövetkezet alap- naptól a hét végéig mindennap sére kérek egy jelképes összeget, ját, vagyonát? Miből vásárolnák 13 és 19 óra között jelentkezhet- ami egynapi napszám összege. meg a felszámolás során a kft. nek a kisgazdapárt Fő tér 3. szám Eztán csak abban az esetben lesz dolgait? alatti irodájában, ahol felvesszük újabb - csekély - kiadásuk a gaz­- A gazdák a Vinimaxnál az adataikat, illetve regisztráljuk, dáknak, ha ténylegesen hozzájut­„bennmaradt” pénzükkel vehet- hogy mennyi szőlőterülettel ren- nak a pénzükhöz, illetve annak nének részt benne, illetve elkép- delkeznek, és mennyi a követeié- valamekkora részéhez. Egyéb- zelhető, hogy a szövetkezet meg- sük a Vinimaxtól. ként az utóbbi eljárást tartom cél­alakítására - hosszabb távon gon- Az összejövetelen részt vett rávezetőnek, mert ha a hitelezői dolkodva - áldoznának is. Emel- dr. Nagyné dr. Balázs Katalin kör a cég teljes adósságának két­lett azt is fontos elmondani, hogy ügyvédnő is, aki arra hívta fel az harmadát kiteszi, akkor lehetősé- a szövetkezésre nem csupán a ká- érintettek figyelmét: a felszámo- ge van egyezségre is. Persze, azt rosultaknak van lehetőségük, va- lás cégközlönyben való megjele- is el kell mondani, hogy több hi- gyis a Vinimaxtól függetlenül is nésétől számított 30 napon belül telezői választmány is alakulhat, alakulhat szövetkezet. célszerű lenne eljuttatni a felszá- azonban célszerűnek tűnik a mi­- Amíg a teremben lehettünk, mólóhoz a követelések pontos lis- nél nagyobb összefogás. úgy tűnt, a gazdák körében sem táját. Az ügyvédnő kérdésünkre azt teljes az egyetértés. - Igaz, a felszámolónak köte- is elmondta: a követeléseik össze­- Nem is vártuk, hogy az lesz. lessége 45 napon belül minden gével a gazdák nem alapíthatnak Természetes, hogy akadnak, akik érintettet azonnal a pénzükhöz szeretné- megkeres­nek jutni, míg mások működőké- ni, azonban pesnek tartják a szövetkezés ötle- úgy vélem, tét. Sőt, azt is elmondhatom: a sokkal szövetkezni akarók egy részének eredménye- nem is tartozik a Vinimax. A mai sebb lehet, összejövetelen egyébként a lehe- ha maguk a tőségeket igyekeztünk számba termelők venni, mert amíg nincsenek pon- lépnek, mi- tos adatok a cég pénzügyi helyze- hamarabb - téről, s a felszámoló elképzeléseit h a n g s ú - sem ismerjük, addig jobbára csak lyozta. találgathatunk. Ennek nyo­- Nem korai ebben az esetben a mán alakulhat hitelezői választ- szövetkezetei, erre nincs törvé- szövetkezetet szorgalmazni? mány, amely a termelők érdeké- nyes mód.- Semmiképpen, mivel az idő ben és nevében járhat el a felszá- A termelők egy része ekkorra nagyon fontos ebben a történet- mólóval. Mindez persze nem biz- távozott a helyszínről, az ott mar­ben, már most is a 24. órában va- tosíték arra, hogy teljes egészében adottak - feltehetően a szövetke­zünk. megkapja bárki is a pénzét, azon- zetpártiak - újabb zártkörű ta­- Ön a kisgazdapárt nevében ban aki nem is jelentkezik, az nácskozást folytattak a kisgazda­segítségei ajánlott. Konkrétan kik- könnyen a „sor végére kerülhet”, párt megyei és helyi vezetőjével. nek és mit? vagyis csak akkor lát (valameny- ____________________«uhapéteh H ogyan tovább...? Az összegek néhány tízezer forinttól több millióig terjednek, a teljes tartozás pontos ös­szege egyelőre ismeretlen. Az viszont tény­ként említhető, hogy a termelőknek, illetve a bankoknak összesen százmillió forintnál is többel tartozik a kft. A gazdagyűlésen is több­ször elhangzott: ezeknek az alapvető informá­cióknak a birtokában lehet érdemben dönteni a továbbiakról. Domborművet kapott Grassalkovich A millennium esztendejében emléktáblát kapott a község­alapító gróf. A domborművet a templom falán a falu leg­idősebb lakói leplezték le. Aldebrő Az emlékparkban tisztelgők kö­zött vendégként jelen volt dr. Mol­nár János országgyűlési képviselő is. A szentmise után a gyülekező­ket a helyi női kar kétajkú - ma­gyar és német nyelven előadott - műsora köszöntötte. A település alapításának 257. évfordulójára Farkas László Már­ton polgármester emlékezett. A szónok felidézte a köznemesből grófi méltóságba emelkedett Grassalkovich Antal életútjának jelesebb állomásait. A 33 templo­mot és 13 kastélyt építtető egyko­ri királyi főlovászmester 1743-ban rendelkezett Aldebrő német telepe­sekkel való benépesítésére. Gya­korlatias észjárással, átvéve a nyugat-európai tapasztalatokat, felvirágoztatta uradalmának ezt a szögletét is. A községi parkban álló emlék­művet az önkormányzat, a pol­gárőrség, az önkéntes tűzoltó egyesület valamint két párt, az FKgP és az MDF helyi szervezete nevében koszorúzták meg. Ezt követően az ünnepség a katolikus templomnál folytatódott. Gróf Grassalkovich Antal bronz domborművét - amely a templom falán került elhelyezésre - a köz­ség két legidősebb, 90 éven felüli polgára, Lipkovks Antalné és Uzelmann István leplezte le. Erzsiké néni és Pista bácsi lát­hatóan meghatódottan tett eleget a felkérésnek. Az idős férfi - kette­jük nevében - a polgármesternek hálás köszönetét mondott az őket ért megtiszteltetésért. A műalkotás készítője, az egri Bata Dénes László is jelen volt az eseményen. Az emléktáblán a községalapító portréja, neve, szü­letésének (1694) és halálának (1771) dátuma szerepel, valamint olvasható rajta a millenniumi em­lékállítás ténye. A műalkotást Iváncsi Balázs plébános szentelte fel, majd azt megkoszorúzta az önkormányzat és az egyháztanács is. B.«. RENES MARCELL Korona expressz Torgyán József olyan nemzeti-konzervatív- ökumenikus-keresztény elveket valló sze­mélyt látna szívesen az államfői székben, aki kiismeri magát a jog dzsungelében és a nemzeti érdekeket az eddigieknél sokkal határozottabban tudja képviselni. A Független Kisgazdapárt elnöke ezt szombaton, pártja országos nagygyűlését követően jelentette ki, azután, hogy végre kiderült: a földművelésért és a vidékfejlesztésért fele­lős miniszter nem vállalja a köztársasági elnökjelöltséget. Az FKgP-tagok ugyan szinte egyöntetűen őt szerették volna az or­szág legmagasabb közjogi méltóságává emelni, ám Torgyán doktor elhárította a kérést, mondván, másutt több teendője van. „Kérem önöket, vegyék tudomásul nehéz szívvel meghozott dön­tésemet, mert ahogy a jó szülő sem hagyhatja el gyermekét, bár­milyen nagy legyen is a csábítás, ugyanúgy kell nekem is a to­vábbi küzdelmet személyes érdekeimet félretéve vállalni a kiste­lepülések helyzetének javításáért, a vidék életlehetőségeinek biz­tosításáért, a polgárság felemeléséért, hazánk felvirágoztatásá­ért” - fogalmazott a pártelnök a Magyar Távirati Iroda tudósítá­sa szerint. Torgyán József az elutasító válasz nyilvánosságra ho­zatala után kitért arra is: százszázalékosan biztosra veszi, hogy ha elfogadta volna a felkérést, az Országgyűlés megválasztja köztársasági elnöknek, ám ő előrébbvalónak tartja pártja érde­keit. Mert nem lehet megtenni, hogy a fejét vágják le a lendület­ben lévő kisgazdapártnak. Azt nem. Sőt - gonoszkodjunk picit - már azon a minisztersé­gen sem ártott volna eltöprengeni. A pártérdek, na és talán a kistelepülések helyzete, a vidék életlehetőségei, a polgárság fel­emelése, a mezőgazdaság fejlesztésének esélyei, s még egyné­hány hasonló ok miatt. De nem baj: ez még mindig a kisebbik rossz. Bár akadnak, akik azt vallják, konkrét, gyakorlati intéz­kedési lehetőséget biztosító politikai szerepkörben Torgyán Jó­zsef több kárt tud okozni, mint a jobbára protokolláris államfői poszton, a bohóc inkább legyen csak főhivatalnok, mint király. Nem Göncz Árpádhoz képest, hanem a szimpla hazai politikusi átlaghoz képest alkalmatlan államfőnek. A nagy férgező-patká- nyozó, a liberál-bolsevisták rémálma, a demagógia kiváló szak­értője és művelője, a kontextus lovagja, aki akár egy szónokla­ton belül is többször meg tudja cáfolni saját magát. Szégyellnék olyan országban élni, ahol Torgyán Józsefnek hívják a köztársasági elnököt. Megnyugtató, hogy a közvéle­mény-kutatások tanúsága szerint Magyarország polgárainak túlnyomó többsége ugyanígy gondolja. Megkönnyebbülés, hogy belőle ebben az országban - ahogy ma látszik - aligha lesz im­már államfő. Ellenőrzött juttatások Eger Napvilágot látott az a tervezet, miszerint jövőre központi hiva­talt szervezne a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium. Az új ha­tóság ellenőrizné a szociális ellá­tások elbírálását és elosztását. Jelenleg az önkormányzatok rendelkeznek arról, hogy kik és milyen alapon részesülhetnek szociális támogatásban, s ezt egyelőre senki nem ellenőrizhe­ti. Tény, hogy a kormány az el­múlt évben 700 milliárd forintot fordított szociális juttatásra, eb­ből 321 milliárdot a családokra, s 38 milliárdot kizárólag gyer­mekvédelmi támogatásra.- Szükség van-e a tervezet el­lenőrzésére, s ez mennyiben érinti a helyhatóságot? - kér­deztük Palotai Zsuzsannát, az egri önkormányzat szociális és egészségügyi irodájának veze­tőjét.- Az utóbbi időben egyre in­kább az a tendencia érvényesül, hogy a kormányzat célirányosan nyújtja a szociális támogatásra szánt összeget. S bár az önkor­mányzatok által alkotott rende­letek szerint ítéljük oda ezeket a járandóságokat, tény, hogy ezek 75 százalékát az állam finanszí­rozza. Ennélfogva érthető, hogy szigorúbban ellenőriznék a pénz sorsát.- Tudomásunk szerint a váro­si önkormányzat is hozott olyan rendeletet, miszerint a gyermek- védelmi támogatásban részesülő családok jövedelmi helyzetét fe­lülvizsgálja, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jogosulatlan igénylőktől megvonják a jutta­tást.- A vizsgálat megtörtént, s a napokban összesítjük az adato­kat, s körülbelül egy hét múlva leszünk készen az elemzéssel. (fcjy Ünnepeltek a rend őrei (Folytatás az 1. oldalról) A HRFK épületében megtartott ünnepségen dr. Lantos Bálint dandártábornok, a főkapitány­ság vezetője adott át elismeré­seket. Itt ismertették a belügy­miniszter által dicséretben, il­letve jutalomban részesítettek listáját. Belügyminiszteri dicséretet kapott Béry László, a selypi szakképző iskola igazgatója, Árva János és Kocsmár Ferenc alezredes. Barta János főtörzszászlósnak a miniszter emléktárgyat adományozott. Az ORFK vezetője Kecze István főtörzszászlóst dicséretben ré­szesítette. A helyszínen vehette át Hetesy Nándor főtörzszászlós a Szent György Lovagrend Szent György-érmét és okleve­lét, s egyúttal a HRFK vezetője is dicséretben és jutalomban részesítette. Ezt követően so­ron kívüli előléptetéseket je­lentettek be. Az ORFK vezetője léptette elő nyugállományú rendőr fő­törzsőrmesterré Kecskés Jó­zsefet, alezredessé Nagy La­jost, főhadnaggyá Sipos Feren­cet. Dr. Lantos Bálint öt be­osztottját léptette soron kívül elő, ezen túl több személynek főmunkatársi és munkatársi címet adományozott, illetve fizetési fokozatban előreso­rolt. Rajtuk kívül huszonötén kaptak dicséretet és jutalmat a főkapitánytól, a bűnügyi, a közbiztonsági, és a gazdasági igazgatótól, valamint az egri kapitányság vezetőjétől. _______________________(S.B.S.I A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVESfHffiLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)513-622 Fax - (36)513-605 •k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 * Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents