Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-17 / 114. szám
2000. Május 17., szerda KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal FÜZESABONY E S Oviba vittük a nagymamát Kompolt Emlékérem és tiszteletadás A vidékfejlesztésről is szó volt az ünnepségen fejlesztésről beszélünk, nem csupán a népességmegtartó képességet, de az infrastruktúra fejlődésé is előtérbe kell helyezni. Heves megye ebből a szempontból viszonylag jó helyzetben van az autópálya és a kiterjedt mellékúthálózat miatt, ám az országban még számtalan olyan térség van, ahol ezek még hiányoznak. Dr. Mucsi Imre ezt követően beszélt a Sapard-program lehetőségeiről. A mezőgazdasági ágazat felzárkóztatását célzó hétéves program a rendelkezésre álló 12 miUi- árd forinttal különböző fejlesztésekhez ad támogatást. Például a gépparkbővítéshez, termelői csoportok felállításához, az agrár-környezetvédelemhez, a szakképzéshez, az infrastruktúra kiépítéséhez. Mint kiderült, megyénkből 10 kistérség pályázott, melyeket felkészültségük alapján különböző kategóriákba soroltak.'Gyöngyös, Füzesabony és Hatvan „A" minősítést, Pétervására, Eger, Heves és Sarud térsége „B", Márkáz, Bélapátfalva és a Tamavidéke pedig „C” minősítést kapott. Az „A” kategóriások már benyújtották a stratégiai programokat is, melyek véleményezése és értékelése folyamatban van. A „B” csoportba sorolt térségekkel már megkötötték a stratégiai program minősítésére a támogatási szerződést, s május 31-ig kell elkészíteniük a programot. Végül a „C” osztályba került régióknak tegnapig kellett elkészíteniük a helyzetfeltárásokat, s a stratégiai programokat július 15-ig kell benyújtani. A programok végrehajtására várhatóan a második fél évben nyílik lehetőség. A támogatás elnyerésére az operatív programok alapján lehet pályázni. A templomból kibicegő öregek sorra leültek az odakészített székekre, éppen szemben a falon lévő emléktáblával, melyet a községből a II. világháború után elhurcolt politikai rabok és kényszer- munkások tiszteletére helyeztek el. Az idős nénik és bácsik azután könnyeikkel küszködve léptek Balázs Zoltán polgármesterhez és dr. Mucsi Imréhez, a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárához, hogy átvegyék a Vitézi Rend által alapított emlékérmeket. Batalstvánné, Bíró Józsefné, Bucholcz Péter, Bucholcz Péterné, Engel Istvánné, Engel Jánosné, Farkas Lászlóné, Fegecs Györgyné, Klein lakabné, Parádi Lajosné, Vízer László és dr. Szívós Károlyné mind megjárta a poklot, de emberi méltóságukból nem veszítve tértek vissza hazájukba. Ma már csak tizenketten élnek a községben, ám az elmúlt szombaton tartott ünnepségen azokra is emlékeztek, akik már nem lehettek jelen. A polgármester hangsúlyozta: a mai világban talán még fontosabb az idősek tisztelete és segítése, mint eddig. Melléjük kell állni a mindennapi életben, hiszen az ő korosztályuk odaadó munkája nélkül ma nem élhetnének ezen a csodálatos településen. A fiatalabbaknak ezért fejet kell hajtani előttük, és megköszönni mindazt, amit tettek a községért. Az ünnepség után dr. Mucsi Imre a polgármesteri hivatalban tájékoztatta a térség polgármestereit a vidékfejlesztés eddigi eredményeiről, illetve a további elképzelésekről és lehetőségekről. Ahogy a helyettes államtitkár elmondta, ha vidékELEK ESZTER Szabadidős célokra kapott milliók A Környezetvédelmi Minisztérium szereplésével lebonyolított pályázaton körzetünk két települése összesen 121 millió forintot nyert. Mindkét helyen a Tisza-tó vonzását erősítendő: idegenforgalmi fejlesztést kívánnak megvalósítani a kapott pénzből. Füzesabony A város 1-es számú Óvodája immár másodszor vállalkozik az intézményt bemutató, a kicsiket és a hozzátartozóikat jó értelemben megmozgató rendezvénysorozatra. A programok sora már megkezdődött. Az első napon a nagymamákat is várták az óvodába. A nagyszülő és unoka egy délelőttön át együtt játszott és tanult. Az ovisok ezalatt megismerkedtek a régmúlt idők játékaival, annak eszközeivel, amit a nagymamákkal közösen készítettek el. A gyermekek az általuk készített ajándékkal köOrszágos civil szervezeti elismerést kapott a 10. évfolyamában járó Poroszlói Újság. Ebből az alkalomból közlünk részleteket a független közéleti havilap legfrissebb számából. Poroszló Bornemissza Jánossal aktuális községpolitikai kérdésekről Juhász Tibor beszélgetett. Az áttekintés elején említi a polgármester:- A képviselők között megosztottság tapasztalható, többen nem vesznek tudomást arról, hogy vannak törvények, amelyeket be kell tartani. A képviselők kötelessége az ülésen jelen lenni, nem pedig arról különböző okok miatt kivonulni és ezzel megbénítani a munkát. Négyöt alkalommal bizony előfordult határozatképtelenség is.- Újabban a „belvizes pénz’’-ről beszélnek sandán a faluban...- Az ellenzéki képviselőtársaim nyugodtan keresgélhetnek, nem történt szabálytalanság. De hogy ezt nyomatékossá tegyem, állami számvevőszéki vizsgálatot kérek a témával kapcsolatban. Egyébként az összeg elosztását a testület tudtával és a költségvetési rendeletben elszöntötték az édesanyákat. Az óvodai napok részeként kirándulnak Szilvásváradra A nagycsoportos gyerekek egy éjszakát az intézményben töltenek pedagógusfelügyelet mellett, ezzel búcsúzva az óvodai élet mindennapjaitól. Terveznek az óvoda folyosóján képző- művészeti kiállítást, amit az érdeklődők is megtekinthetnek. A záróeseményre május 20-án kerül sor. Ezen a délelőttön minden csoport műsorral mutatkozik majd be. Délután pedig az önfeledt ki- kapcsolódásról családi sportvetélkedő gondoskodik. fogadott számok alapján végeztük. Nem tartom magam tévedhetetlennek - állítja a polgármester -, de azt kikérem, hogy bárki magából kiindulva a másikat vádolja meg.- Lesz-e Poroszlón szennyvízberuházás?- Ha a lakosság létrehozza a vízközműtársulatot, amihez az ingatlantulajdonosok 67 százalékának igenlése kell, akkor megvalósul. Ha a társulat nem alakul meg, úgy a beruházás ellen kampány- olóknak vállalniuk kell az emelt díjas szippantások különbözetét. Tudnia kell a tisztelt lakosságnak, ha létrejön a társulat, akkor beleszólása van akár a kivitelező kiválasztásába is. Megjegyzem, a gáz- és a telefonberuházások idején ekkora ellenszervezés nem kísérte a kezdeményezéseket.- Hogyan ünnepli a település a millennium évé?- Az idei esztendő egyik kiemelkedő eseményére május 20-án kerül sor. A település általános iskolája Poroszló szülöttjének, Vass Lajos karnagy, zenepedagógusnak a nevét veszi fel. Augusztus 20-án tartjuk a millenniumi napot, amelyen dr. Szabó János honvédelmi miniszter is részt vesz, s ekkor sok színes program várja az ünneplőket. ■ Poroszló, Újlörincfalva Ebben az esetben a befektetett munka és figyelem meghozta a gyümölcsét. Az öröm látszik is az érintett településvezetőkön. Közülük Soltész András, a kisebbik falu polgármestere ismerteti a tényállást:- A Bányajáradéki Alaphoz benyújtott tervdnk megvalósítására Fóroszló 75, míg mi 46 millió forintot nyertünk. A poroszlói önkormányzat már régóta napirenden tartja a Cserő-tó feltöltésének ügyét. A tározói vízfelülethez közel eső ingoványos terület szárazfölddé tétele a hasznosítás első lépcsője:- Valójában mi már komplett kiviteli tervvel is rendelkezünk a terület hasznosításához - tekint előre Bornemissza János polgár- mester. - Ha a feltöltés megtörténik, következhet a beépítése. Kiparcellázásra azonban nem gondoltunk, oda majd egy igényesen kialakítandó szabadidős és sport- centrum kerül. Noha Újlörincfalva a Laskó- torkolatban, a Tisza-tó mellett, a magyaradi részen már magáénak mondhat egy kialakuló üdülőövezetet, azért a nagy tározói vízfelülettől távolabb eső településen sem mond le a vizes kikapcsolódásról. Soltész András vázolja a már több pályázatra beadott elgondolásukat.- A faluszéli bányagödör köré egy kempinget álmodtunk, shaa tavat rendbe hozzuk, az idegen- forgalmi hasznosítás nem lesz nehéz. A kotrás, tisztítás után jön létre a kívánatos csónakázótó, amire valójában a többmilliós forrást kaptuk. Egyébként a nyertes pályázatunkat megismerve egy utazási iroda máris jelentkezett, hogy szeretne bekapcsolódni a programba. B.S. NAGYÚT. Az elmúlt év özönvízszerű esőzései miatt tönkrement a Tamóca-patakon átívelő híd. A közúti létesítmény felújítása megtörtént, az ünnepélyes átadásra pénteken 8 órakor kerül sor. FELDEBRÖ. Holnap ülést tart a képviselő-testület. Az önkormányzat tagjai áttekintik a kötelező szemétszállítási rendelet felülvizsgálatának tapasztalatait. Vasvári László területi képviselő a hatékony települési energiagazdálkodás feladatairól, lehetőségeiről és forrásáról tart előadást. MAKLÁR. Az I. István Általános Iskola elhunyt igazgatója, dr. Kovács József tisztét pályázat útján tölti be az önkormányzat. Az oktatási intézményt a pályázat eredményes elbírálásáig - remélhetően az új tanévig - megbízottként Havasi Lászlóné igazgatóhelyettes irányítja. ALDEBRÖ. A Tama menti Kistérségi Társulás ma 14 órakor a feldebrői községházán ülésezik. A 9 település képviselői egyebek között véleményezik a megyei területrendezési tervet. BESENYŐTELEK. Önkor mányzati beruházással, egy in- gatian megvásárlásával a Berze Nagy János utca zsákutca voltát megszüntették. A szilárd burkolatot kapott építéssel az utca immár a Jókai és a Petőfi utcák felé is nyitott. TÓFALU. A településen átadott Westel-toronyhoz megkezdték az útépítést. Á hírközlési létesítményhez vezető szilárd burkolatú út a helyi futballpálya és öltöző jobb megközelítési lehetőségét is szolgálja. POROSZLÓ. A körzet független havilapjának legújabb számában Váraljai István a II. világháború helytörténeti érdekességei között most az „Átkelés a Tiszán” című fejezetet dolgozta fel. A Poroszlói Újság a legutóbbi árvízvédelmi munkában részt vettek helytállását is megírja, tolmácsolva Bornemissza János polgármester köszönetét és közli a védekezésben szerepeltek névsorát is. Egymás közt Nem hiszem, hogy másokra lennének irigyek a sarudiak. Ennek ismeretében tessenek fogadni felháborodásukat. A polgármester által tolmácsolt egyöntetű düh kiváltója egy - bizonyára jó szándékúnak indult - Matáv-hozzáállás. Az országos napilapban a cég harsány betűkkel tudatta: „Segítünk a rászorultakon”. A baj nem is magával az üzenettel volt, hanem annak tartalmi teljességével A cím alatti mondatok rendjénvalók: .Magyarország több tízezer lakosát sújtotta a tiszai árvíz. A Matáv az érintett települések minden egyéni előfizetőjének áprilisi telefonszámlájából a forgalmi díj felét elengedi. ” A kedvezményezett hosszú települési listán olvasható Poroszló, Újlörincfalva és Kisköre. Csak éppen a védelmi lánc harmadik „szeme", Sarud neve nem. Mondják: az ördög a részletekben lakozik. A sarudiak pedig kérdezik: Miféle „ördögi” kör ez? Jóllehet, a kritikus napokban a község 55 emberrel védekezett a gátakon. A Tisza-tó mellett a Laska torkolatánál is dolgozva, megfeszített kétheti munkával védve az elöntéstől Kömlőt, Tiszanánát. Nemcsak nappal de éjszaka is. Egymást közt legyen mondva: esetükben nem kapcsod a Matáv... {BUDAVÁRI) Jöhet az ÁSZ-vizsgálat A hevesi Fekete Tulipán együttes nagy sikerrel lett az első FOTÓ: GÁL GÁBOR Egy nap: átjárás a kultúra hiúján „Podo-Híd” roma-magyar diák kulturális fesztivált rendezett az elmúlt hét végén a helyi általános iskola és zeneiskola. Kerecsend A bemutatkozásra és megméretésre összesen 19 műsorszámmal neveztek be a környező települések iskolái. Volt, aki cigány népmesével készült, mások egy-egy népdalcsokrot adtak elő, akadt, aki hangszeres zenei produkcióval mutatkozott be. Az első osztályosoktól a 12 évesekig minden korosztály képviseltette magát a rendezvényen, ahol cigány és nem cigány tanulók együtt mutathatták be a roma kultúra értékeit, szórakozhattak egymás előadásain. A mátraderecskei hagyományőrző csoport a szünetben is szórakoztatott Ezenkívül egy rajzpályázatot is célja az volt, hogy a kultúra, mint meghirdettek, s a beérkezett egy híd segítségével összehozzák a munkákból kiállítást szerveztek a roma és magyar gyerekeket, meg- kultúrházban. Az alkotások ci- próbálják enyhíteni az ellentéte- gány népmeséket illusztrálnak, két, s erősítsék az egymás iránti és különböző technikákkal ké- tiszteletet. szültek. A szervezők nem titkolt ______________________<ELEK)