Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-16 / 113. szám

MEGYE I KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal 2000. Május 16., kedd A harc „ fokozódik” Új törvényjavaslattal állt elő a földművelési és vidékfejlesztési tárca. Eszerint a szövetkezeti tu­lajdonnal rendelkező kívülállók üzletrészét - igényük esetén - ki kell majd adni. Szakemberek úgy látják: ez a lépés a még működő szövetkeze­teket is tönkreteszi, és tízezrek kerülnek majd az utcára - mun­kanélküliként. Nyilvánvalóan valamennyien azok közül a kommunisták kö­zül valók lesznek, akik ellen Torgyán doktor újfent harcot hir­detett a legutóbbi kisgazda párt­fórumon. __________________________(MKE) T ESTÜLETI ÜLÉS. Ma délután két órától tartja munkaterv sze­rinti soros ülését Füzesabony vá­ros önkormányzata. A képviselő- testület megtárgyalja egyebek kö­zött az önkormányzati vagyonról és vagyongazdálkodásról szóló előterjesztést, a városi televízió működésével kapcsolatos kérdé­seket. A tizennyolc napirendi pont között szó lesz pályázatok­ról, több, a település működteté­sével kapcsolatos javaslatról. GAZDASÁG ÉS POLITIKA. Petshing Mária Zita közgazdász és Kéry László politológus lesz az Egri Üzletemberek Klubjának ven­dége csütörtökön délután fél öt­től. A Hotel Eger lila termében tar­tott találkozó első része nyilvá­nos, arra várják az érdeklődőket. RAJZPÁLYÁZAT. Az egri Északi Városrész Családsegítő és Infor­mációs Iroda és az ADRA-HUN- GARY (Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány) Egri Régió Szervezete rajzpályázatot hirdet 6-12 éves korú, az Északi-lakóte­lepen élő és tanuló gyerekek szá­mára két témában: „Kedvenc me­sehősöm” (első osztályosoknak), „Miért szeretek/nem szeretek a lakótelepen élni?”. A pályázatokat a Kallómalom utca 88. szám alatti Szolgáltatóházba május 24-ig kell eljuttatni. EREDMÉNYHIRDETÉS. Május 18-án Debrecenben a Magyar Tra- umatológus Társaság VE. Nemzet­közi Kongresszusán hirdetik ki az egri Sanatmetal Kft. által ortopé­diai és traumatológiai implantá- tumok és eszközök fejlesztésére az elmúlt év őszén kiírt pályázat eredményét. A beérkezett 33 pá­lyamunka közül a győzteseknek járó elismerésként összességében 1 millió forint értékű díjat adnak át a kiírók. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00: 24. számú főút. Gyöngyös-Gyöngyöspata belterület, 2406. számú út. 07.00- 15.00: 21. sz. út hatvani szakasza. Politika vagy szociális érzékenység? (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanakkor a munkakörülmények romlanak. A vasutasoknak állan­dóan ugrásra készen kell állniuk, de tevékenységük feltételei néha a középkort idézik: latrina, hideg víz, lavór. Az egyik érdekképviseleti dolgozó az elmúlt év végén összeír­ta az apci állomáson tapasztalt hiá­nyosságokat, majd elvitte közvet­len felettesének a listát. Utóbbi megígérte, hogy továbbítja a pana­szokat. Azóta annyit javult a hely­zet, hogy a rozsdás szegedi kanná­kat kicserélték, s néhány napon be­lül a kiégett izzókat is pótolják. Ám az állomány kulturált étke­zését még mindig nem sikerült megoldani. A szabályzat szerint az ebédszünet a munkaidő része, va­gyis mindenki akkor kapja be a magával hozott elemózsiát, ha ép­pen nem jön vonat. Vagy ha meg nem romlik az eleség - teszik hoz­zá ironikusan, hiszen a hűtőszek­rény a szolgálati helyeken ismeret­len fogalomnak számít. És a szociális gondoknak - ame­lyek egy része az utazóközönséget is érinti - még nincs vége. Az állo­másépület romos, sokak szerint már-már életveszélyes. A környé­ken hemzsegnek a rágcsálók. Állí­tólag azért nem újítják fel a javakat (nemcsak itt, hanem gyakorlatilag országszerte), mert a MÁV az épí­tőrészlegét saját kft.-jébe vitte, amelyik olyan drágán dolgozik, hogy szinte megfizethetetlen. Problémát jelent az is, hogy a csomópontosítási törekvések ered­ményeként az utóbbi években ke­vesebb lett a közvetlen vezető. Előfordulhat, hogy halaszthatat­lan ügyek során sem lehet elérni az illetékest. Aki egyébként az apciak esetében - mindenfajta ésszerűséget mellőzve - a szom­szédos megyében, Pásztón szé­kel. Már ha éppen nem a zöld­ségesboltjával van elfoglalva - mondják az itteniek, tanácsolva, hogy beszéljek vele is; noha sze­rintük a főnök úgyis minden állí­tást cáfol majd. Ez azonban csak részben igaz. Tóth István pásztói állomásfőnök - miután megtárgyaltuk, hogy zöldségesüzletét munkaidőn kí­vül működteti - elismeri: a száz­éves épületek állaga valóban po­csék. A nincsből nem lehet vala­mit teremteni - mondja. Ez az oka annak is, hogy minden váltó mel­lé nem vásárolhatnak hűtőszek­rényt. A rágcsálók ellen viszont rendszeresen tesznek ki mérget. Ami a szabadságolások rendjét illeti, erre nézve szigorúan betart­ják a Munka Törvénykönyvében foglaltakat, s ha valakit be is hív­nak pihenőidejéről, kizárólag a Kollektív Szerződés alapján járnak el, vagyis kifizetik az előírásos összeget.- Tudomásul kell vennünk, hogy alkalmazottak vagyunk - je­lenti ki Tóth István. - Ha majd a munkavállaló fizeti a munka­adót, az elvárások is fordított mó­don történhetnek. Egyet azonban higgyen el: 2979 óta vagyok állo­másfőnök, s amíg Apcot három éve hozzánk nem csatolták, sem­mi gond nem volt. A régi kollégák­kal baráti a viszonyodé a Heves megyei állomás dolgozóinak egy részéről ez nem mondható el. ___________________________________________HAM) M it kell tudni a felvételikről? Heves megye Un? Milyen ponthatár várható, s mi a pontszámítás módja? Hol és milyen képzési formák létez- Ilyen és ehhez hasonló kérdő­nek a választott szakból? Milyen sekre ad választ a Felvételi Informá- sorrendben érdemes jelentkezni a dós Szolgálat, felsőoktatási intézményekbe? Hol Az országos hálózat igazgatója, és mikor kerül sor a felvételi nyit Zsuffa Ákos arról tájékoztatta la- napokra, illetve felväeä analízisre? púnkat, hogy azok a kilencedikes, Melyek a jelentkezési lap kitöltésé- tizenkettedikes középiskolások, nek buktatói? Milyen tankönyvek akik magyar nyelv és irodalomból, alkotják a felvételi követelmény- történelemből, matematikából fel- rendszert? Hogyan lehet auditált vételiznek - különösen jogi karra, próbafelvételi tesztsorokhoz jutni? államigazgatási vagy rendőrtiszti Milyen kérdések várhatók a felvéte- főiskolára, közgazdaság-tudomá­nyi egyetemre vagy gazdasági fel­sőoktatási intézményekbe - re­gisztráltathatják magukat a FISZ központi adatbázisában. A regiszt­rációs ívet eljuttatták valemennyi érintett osztályfőnöknek, de egyé­nileg is lehet jelentkezni hétköz­napokon 14-20 óra között a 06- 30/223-6103-as telefonon vagy a 06-30/230-7309-es hivatali telefon­számon, ahol minden, a felvételi­vel kapcsolatos kérdésre készség­gel adnak felvilágosítást. Ültetvénytelepítések: szőlő és meggy Már tavaly is nagy volt az érdeklődés a szőlő-, a gyümölcs­telepítésekhez és a gépvásárlásokhoz nyújtott állami támo­gatások iránt - tudta meg a Hírlap az FVM Heves Megyei Földművelésügyi Hivatal illetékeseitől. Ez az idei évre is jellemző, mert sokan pályáznak támogatásra. Heves megye Barócsi Dezső, kertészeti főfelügyelő elmondta, hogy az elmúlt évben 209 pályázat érkezett, és az Agrárfejlesztési Bizottság 630 millió forint állami támogatásról döntött a szőlő- és gyümölcstelepíté­sek tárgyában. Idén április 28-ig 196-an pályáztak, az igény 877 millió forint. Ez 79,8 hektár tavaszi, 369 hektár őszi szőlőtelepítésre, valamint 47 hek­tár felújítására szól. Ezek nagy részét az egri törté­nelmi borvidéken tervezik, főleg vörösborokat adó szőlőfajták: Cabemet, Merlot, Pinot Noir telepíté­sére. A gyümölcsök közül sláger a meggy, de je­lentős az alma, a körte és az őszibarack is. Ezekre Heves, Kál és Csány térségéből pályáztak. Tavasz- szal 332, ősszel pedig 215 hektáron telepítenek. Változatlanul nagy az érdeklődés a gépek be­szerzéséhez nyújtandó támogatások iránt - tájé­koztatta lapunkat Jurányi János szakfőtanácsos. Az ehhez szük­séges kérelmek beadásának nincs határideje. Eddig 260 érke­zett, 810 millió forint értékben. Az ehhez szükséges támogatás összege 240 millió forint. Főleg erőgépeket, ta­lajművelő és növényvédő eszközöket szeretné­nek vásárolni. A kérelmek közül öt szőlőfeldolgo­zó és borászati gépek beszerzésére irányul. Az idei támogatási rendszer egyébként bo­nyolultabb, mint a korábbi volt, mert először a vásárlást engedélyezni kell, majd annak lebo­nyolítása után a számla alapján adja ki az FVM hivatal a végleges támogatási igazolást. Az esztendő eddig eltelt részében 124 millió forint értékben szereztek be a termelők új esz­közöket, amelyekhez 37 millió forint támoga­tásban részesültek. Idén az építési beruházások csak egyes élelmiszeripari tevékenységre, illetve erdőgazdasági és kertészeti beruházásokra kor­látozódnak. Ezekre eddig mintegy 15 pályázat érkezett, melyek elbírálása a földművelésügyi tárcánál történik. <mentusz) TARI OTTÓ Profit és politika Egy hatvani képviselő szerint a városi testület pénzügyi bizottsága elnökének azonnal le kelle­ne mondania megbízatásáról Mások úgy vélik, nem ártana felülvizsgálni az önkormányzat va­lamennyi mostani és közelmúltbeli beruházását, fényt derítve az esetleges visszásságokra. A két álláspontot egyetlen, manapság településszerte hallott infor­máció indukálta Az, hogy az egyik középület felújítása alkalmával a munkát meghívásos úton elnyert pályázó a feladatok egy részé a fenti módon bírák vezetőnek - mint magánvállalkozónak - adta át. Az eljárás során természetesen minden jogszerűen zajlott. Nem kellett nyűt pályázatot kiírni, hiszen alig pár százezer forintos pro­jektről van szó. Hogy a generálkivitelező kinek „paszszolja le" a rész­feladatokat, kizárólag saját belátásán múlik, amennyiben az alvál­lalkozó rendelkezik a törvényben előírt szakmai és egyéb jogosítvá­nyokkal, az adott esetben fűtéstervezés elvégzésére szóló dokumentu­mokkal A pénzügyi bizottsági elnök-magántervezőt e téren sem érhe­ti szó a ház elejé, hiszen minden legális módon zajlott. De ami talán a legfontosabb: téved, aki azt gondolja, hogy az ille­tő meggazdagodott az ügyleten, hiszen - mim azt a polgármesteri hi­vatal városgazdálkodási irodáján megtudtuk - legfeljebb néhány tíz­ezer forintot tett ki a díjazása. (Igaz ez akkor is, ha az illető neve egy másik hasonló eljárással kapcsolatosan is felmértül. Ennek egyéb­kém a közeljövőben mánajárunk) Ám ezúttal - úgy vélem - mindezek a tények másodlagosak. Nem elég tisztességesnek lemti, annak is kell látszom, jelentette ki az egyik országos politikus, és ez az aligha vüathmó tézis helyben is ér­vényes. Egy választott tisztséget viselő polgárnak -aki az adott közös­séggazdasági életének is meghatározó szemáyisége - fölösleges hírbe kevernie magát ilyen ügyekben. Akkor sem, ha egyébkém minden te­kintetben alkalmas a kiválasztott feladatra, s akkor sem, ha másik, az ő tudásához mérhető szakembert száz kilométeres körzetben sem találni Amennyiben elfogadjuk az amerikai példát, ami szerim a házas­ságtöréssel vádolt politikus hitele akár elnökkém is megkérdőjelezhe­tő, akkor tudomásul kell vennünk azt is, hogy a megélhetés, netán a gyarapodási kényszer sem lehet politikai kategória Fonyódligeten üdülhetnek Heves megye A Heves Megyei Gyermek és Ifjúsá­gi Alapítvány legutóbbi kuratóriu­mi ülésén elbírálták a nyári tábo­roztatásokra érkezett pályázato­kat is. Hudák Tamás elnök el­mondta: 7 millió 600 ezer forintot igényeltek összesen megyénk is­kolái és ifjúsági szervezetei, ám ennek csak tíz százalékát tudják megítélni pénzbeli támogatásban. Az alapítvány kezelésében lévő fonyódligeti gyermeküdülőre érke­zett 14 pályázatból hármat utasí­tottak el, a többiek maximum 30 ezer forint kedvezményt kapám­nak hozzájáruláském. A kuratóri­um döntött abban is, hogy június 3. és 13. között kétszer ötnapos turnusban vállalja az árvíz és bel­víz sújtotta településekről 30-30 gyermek üdültetését Fonyódli­geten, ha az önkormányzmok az étkezési díjm átvállalják. Ha az alapítvány addig hozzájut a pályá­zat útján igényelt sátraihoz, to­vábbi hatvan gyermeket tudnak táboroztatok ELEK Törzsgárdisták köszöntése Eger A hagyományokhoz híven kö­szöntötték az Agria Volán Rt.-nél azokat, akik 25,30,35,40 éve áll­nak a társaság alkalmazásában, és a munkájuk ellen nem merült fel kifogás. Á törzsgárda-ünnepségen került sor az 1 millió és az 1.250.000 kilométert balesetmen­tesen teljesítő autóbuszvezetők kitüntetésére is. Az idén a 25 éves fokozatot 29-en, a 30 éveset 16-an, a 35 éveset 5-en, a 40 éveset pedig 4-en kapták meg. Taps köszöntöt­te a 40 éves törzsgárdatagokat: Fügedi Sándor vezénylőt, Ivádi László fűtőt, Fehér József és Nagy Sándor nyugdíjas bérletárusokat. A törzsgárdatagok jutalomban ré­szesültek. A járművezetők közül öten vehették át az egymillió kilo­méter balesetmentes teljesítéséért járó érmet és jutalmat, ketten pe­dig az 1.250.000 kilométer eléré­séért részesültek elismerésben. Kelemen Imre vezérigazgató mél­tatta az ünnepeltek munkáját, majd a Gárdonyi Géza Színház művészei adtak műsort. ■ Kiemelkedő sikerek Értékelték az évet a Neumannban Eger Iskolagyűlésen értékelte a tanév munkáját dr. Sipos Péter, a Neu­mann János Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskola igaz­gatója. A tanintézmény vezetőjé­nek volt mit összegeznie, hiszen az elmúlt időszakban kiemelke­dő sikereket értek el a különböző tanulmányi versenyek országos döntőiben a „lila iskola” diákjai. A legjobbak közé került német nyelvből Majnár Anikó (12/b osztályos tanuló), akinek felké­szítő tanára Holló Lászlóné volt. Az Országos Középiskolai Ta­nulmányi Verseny első tíz helye­zettje között például három neu- mannos diák található, őket vala- mennyiüket Szakminé Haraszti Éva készítette fel. A legelőkelőbb helyezést a 11/c osztály tanulója, Novák Ádám érte el, aki meg­nyerte a versenyt. Osztálytársa, Perge István a harmadik, a 11/b-s Márton Albert pedig negyedik lett. A szakközépiskolások számá­ra meghirdetett Országos Szak­mai Tanulmányi Versenyen az el­ső alkalommal megrendezett gazdasági informatikus tárgyból szintén négy egri diák található a legjobb négyben, akik valameny- nyien 13. osztályosok. Győzött a döntőben Baráth Tamás, meg­előzve osztálytársát, Temesvári Györgyöt, illetőleg a negyedik he­lyezett Pintér Róbertét. Vala­mennyiket Snekszer Károly ké­szítette fel az OSZTV-re. A fentieken kívül még számos más kiemelkedő tanulmányi és sporteseményről is számot adott az igazgató az iskolagyűlés részt­vevőinek. A hetvenéves Lenkey János Általános Iskola ünnepi gálaműsort rendezett az elmúlt hét végén. Ezen fellépett a székelyud­varhelyi Tompa László Általános Iskola, mellyel immár tízéves kapcsolatra tekinthetnek vissza, illetve a Tornaijai Általános Iskola, mellyel két esztendeje működnek együtt. Az „Ezer év a Kárpátok ölén” című millenniumi rendezvényen láthattunk népi táncot, népi játékokat, fellépett Saárossy György volt diák, végül az összkórus előadásán egyszerre több mint száz gyerek énekelt együtt. ______________________'______________________________________________________________fotó: perl mártom A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVESHÍRLAP Újságíró: NÉGYESSY ZITA Telefon - (36)513-623 Fax - (36)513-605 Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 k Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents