Heves Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-13 / 111. szám
2000. Május 13., szombat H 0 R I Z 0 N T Heves Megyei Hírlap - 11. oldal Összeomlóban a martinos házak (Folytatás az 1. oldalról) A gond ott van, hogy - miután e katasztrófára nincs elfogadható kockázat, ráadásul a kohászati művek, illetve annak forgalmazó kft.-je jogutód nélkül megszűnt - a kárvallott családoknak nincs hová fordulniuk segítségért. A törvényben meghatározott tíz év szavatossági idő rég lejárt, így a legtöbb esetben kártérítési per indítására sincs lehetőség. Az egykori építkezők joggal érzik úgy, hogy magukra maradtak problémájukkal és anyagi terheikkel, ugyanis sokan még a korábban felvett építési kölcsön részleteit nyögik, emiatt gondolni sem mernek egy másik, biztonságos otthon megteremtésére. A martinházak évek óta húzódó ügye megjárt már egy-két fórumot. Nemrég Ózdon tartottak megbeszélést, amelyen az érintett önkormányzatok vezetői sürgős lépéseket szorgalmaztak. Ezután kitöltötték, majd átadták az EMI Rt. képviselőjének a sérült épületekre vonatkozó adatlapot, amelyek alapján a műszaki szakértők felmérik a házak állapotát. A tanácskozáson résztvevő Horváth László, a térség országgyűlési képviselője - aki az első perctől kezdve szívügyének tekinti az áldatlan állapotok megszüntetését- elmondta: „ma már ismerjük a betegség okát, ám az orvosságot is sürgősen biztosítani kell a beteg számára”. Ebből kiindulva - s élve az ön- kormányzati felterjesztés jogával- az ügyben három érintett település képviselő-testülete levelet juttatott el dr. Stumpf István miniszternek, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének. Tarnalelesz, Szentdomonkos és Fedémes polgármestere ebben kifejtette - tiszteletben tartva a tavaszi árvízveszély elhárításában tett sürgősebb kormányzati lépéseket -, hogy a már említett adatfelvételen túl semmilyen konkrét intézkedés nem történt az ugyancsak katasztrófahelyzetben lévő családok megsegítésére. A tervezett felmérés késésének az oka - mint arra az ÉMI Kft. is hivatkozik - a pénz hiánya, ami jelentősen sújtja az érintett ön- kormányzatokat is. A szükséges összeg előteremtésére - mint a miniszterhez benyújtott felterjesztésben szerepel - lenne mód, ha az állami szervek ígért beavatkozásával vissza lehetne szerezni a térséget elárasztó nepperektől a szociálpolitikai lakásalapból általuk - a munkanélküliektől, s a tudatlan emberektől színlelt szerződésekkel - kicsalt pénzt, s azt a martinsalakos háztulajdonosok támogatására fordíthatnák. Mindehhez azonban fel kellene éleszteni a korábban létrehozott tárcaközi bizottságot, amely a tények alapján a szükséges lépések megtétele érdekében megerősíthetné, hogy a borsodi és a hevesi térségben valóban katasztrofális helyzetet teremtett a martinsalakos építkezés. Amíg komolyabb baj nem történik... SZILVÁS ISTVÁN A szipuzás reneszánsza napjainkban (Folytatás az 1. oldalról) Két csoportjuk működik: a Kisba- goly és a RÉVmás, utóbbi az egri MAS-klubbal közösen. Az Egri Érsekség által a Karitásznak átlyázatot adtak be a szenvedélybetegek napközi ellátásának kialakítására. Mivel ez kötelező ön- kormányzati feladat, így az ellátási szerződés alapján számítanak a városi finanszírozásra. Rászorulók és eredmények Godó János szerint közel 1500 esetben kérték a segítségüket, és 218 rászorulóval kerültek közelebbi kapcsolatba. A szolgálathoz fordulók 52 százaléka alkohol-, 25 százaléka pedig drogproblémákkal küzd. Az egyéb szenvedélybetegségek - a különböző viselkedési zavarok, a játékkal és az evéssel kapcsolatos szenvedélyek - a hozzájuk fordulók 3,5 százalékánál fordulnak elő. A szolgálatot megkeresők 19,5 százalékát a szenvedélybetegek hozzátartozói jelentik. Telefonos lelki segélyért, információért 636-an fordultak hozzájuk. Az egri RÉV- hez forduló alkoholbetegek esetében 70 százalékot meghaladóan javult az érintettek fizikai és lelki állapota, míg a drogfüggők esetében ez az esetek felénél tapasztalható. adott Kolozsvári úti ingatlanban „Az a fontos, hogy a segítség működő RÉV segítőszolgálat bő- minél nagyobb választéka rendel- víteni szeretné tevékenységét, pá- kezésre álljon, többféle út közül lehessen választani” - hangsúlyozta dr. Szigethy Anna addik- tológus főorvos, a RÉV külső szakértője. Tény: az alkoholproblémával küzdőknek csak 30 százaléka kér orvosi segítséget. A drogok között népszerű az amfet- amin (extasy, speed), a legelterjedtebb a marihuána. Gond, hogy azok a szenvedélybetegek kaphatnak csak segítségek, akik már drogfüggők. Akik csak próbálkoznak, bűncselekményt követnek el, ezért aztán nem azt a szert vallják be, amit használnak. A drogfogyasztásról szóló törvény módosítása óta kevesebb a drogos segítségkérők száma - pedig nincs adatszolgáltatási kötelezettség -, s megnövekedett a hagyományos szerek, a szipuzás, az alkohol- és gyógyszerhasználat gyakorisága. _____________________________(KJ) F atimái azonosulás Eger Ma délelőtt a portugáliai Fattmá- ban - a világszerte ismert Mária- kegyhelyen - n. János Pál pápa boldoggá avatja az 1917-es látnok három pásztorgyermek közül a már elhunyt Játintát és Ferencet. A szertartást a Duna Televízió vasárnap 8.35-kor felvételről közvetíti. A jelenések évfordulóján, a boldoggá avatás történéseivel azonosulva, ma este 8 órától virrasztás lesz a Minorita-templomban, 9 órakor pedig gyertyás körmenetet tartanak a Dobó térről indulva a Servüa-templomhoz, melyre várják az egyházközösségek híveit. Vasárnap a Dobó téren egy magyar találmányt is megismerhetnek az érdeklődők, bemutatják ugyanis az ún. Béke-gongot Az újfajta harangjátékot - megfelelő fogadtatás esetén - esetleg később a templom tornyába is felszerelik. Szintén vasárnap, 18 órakor az angol Egagle's Wings zene- és színjátszó csoport lép fel a Minorita-templomban, az együttes hétfőn a Keresztény Ifjúsági Klubban is (Érsekudvar) műsort ad, szintén 18 órakor. _________________________(FBI K ulissza: Pótkerék Eger Május 14-én, vasárnap reggel fél kilenckor jelentkezik a Egri Városi Televízió Kulissza című műsora. A művészeti magazin legújabb számában a 25 esztendős Pótkerék együttest mutatják be a műsor készítői. A zenekar a születésnapot a MÁS-klubban ünnepelte, ezt a koncertet rögzítette a tévé is. Az összeállításban emellett a csapat régi és új tagjaival is megismerkedhet a zenerajongó megyeszékhelyi közönség. Hazánk a Hannoveri Világkiállításon Mintegy 40 millió látogatót várnak Eger Emberiség - természet - technológia a témája az Expo 2000 Hannoveri Világkiállításnak, amely június Tjén nyitja meg kapuit, melyek 153 napig be sem záródnak. Mint azt Fülöp Ágnes, a Német Turisztikai Központ munkatársa a tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondta, az „A” kategóriás - vagyis minden témát felölelő - világkiállításon 162 hektár, azaz 246 futball- pálya nagyságú területen 190 nemzet és nemzetközi szervezet mutatkozik be és kínál színes programokat. Magyarország 3 ezer négyzet- méteren önálló pavilonnal képviselteti magát. A két épület jól reprezentálja a magyar építőművészetet, s az ország hagyományait, kreativitását, ugyanakkor a jövőorientáltságát, Európa felé való nyitását hivatottak tükrözni. A kiállítási terület formáját, a falak és akadályok nélküli belső terét, széles kapuit az ismert építész, Vadász György álmodta meg. A természetközeli anyagok alkalmazásával a magyar pavilon is idomul az Expo mottójához. Mint kiderült, a szervezők a világ minden tájáról 40 millió látogaA világkiállítás kabalarajza az előtérben fotó: perl Márton tóra számítanak, s az előzetes fel- Magyar Autóklub Autó Tours iro- mérések szerint a látogatottsági lis- dáiban lehet megvásárolni a belátón hazánk a tizedik helyen szere- pőket, s ugyanezeken a helyeken pel. Itthon három hivatalos képvi- utazási és szálláslehetőségeket is seleten, a Hungexpo Tours & Trade kínálnak. Kft.-nél, a Fischer Hungáriánál és a _______________________(elek) V áltozó jövedéki szabályok Újabb előírások a szőlő- és bortermelőknek Heves megye Március első felében adtunk hírt azokról a szabályokról, amelyek a szőlő- és bortermelőket érintik, miután a bor augusztus 1-jäöl a törvényi rendelkezések alapján jövedéki terméknek minősül. Ahhoz képest - tudtuk meg Bodnár Béla pénzügyőr századostól, az Egri Vámhivatal parancsnokától - további változások következtek be a szabályozásban. A hivatal vezetője mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a magán szőlősgazdák esetében az adózás szempontjából a megművelendő terület nagysága a továbbiakban 500 négyzetméterről 1500 négyzetméterre emelkedik (ez 417 négyszögölnek felel meg), azaz akik 1500 négyzetméternél kisebb területen termesztenek szőlőt, azoknak nirxs semmiféle kötelezettségük, nem kell adminisztrálniuk a szőlő, illetve az abból készített bor mennyiségét. Ők ugyanis adómentességet élveznek. Ha ezt a területet meghaladja a magángazda tulajdonában vagy birtokában lévő szőlős, akkor válik adókötelezetté. Mindkét esetben háztartásonként legfeljebb ezer liter bor adómentes. A 417 négyszögölt meghaladó területen szőlőt művelő gazdáknak, továbbá az egyszerűsített adóraktári, illetőleg a boradóraktári kategóriába tartozó termelőknek továbbra is pincekönyvet kell vezetniük. Azt a területileg illetékes vámhivataloknál szerezhetik be idén júniustól, s ugyanott kell hitelesíteni is őket. A pincekönyvek augusztus 1-jei megnyitásakor kell arról dönteniük az adóalanyoknak, hogy a készlet után a régi adózási rend szerint fizetnek-e közterhet július 30-ával bezárólag, vagy pedig a 0-ról indulnak, s az új adószabályok vonatkoznak már rájuk. Egyébként azt sem árt tudni - hangsúlyozta Bodnár Béla -, hogy 2001. január l-jétől már a bor is zárjegyes termék lesz. A zárjegyeket - közöttük az üveg nyakára körgyűrűként ragasztható szalag, illetve az L alakú zárjegyet, valamint egyedi engedélyezés alapján a dugóra helyezendő viaszpecsétet - még idén ősszel érdemes beszerezni. Az is új szabály, hogy a boroskannákra is zárjegyet kell majd ragasztani, éspedig azért, mert a jövő évtől a lakosság is értékesíthet kannás bort. Ugyancsak módosul a garancia- rendszer. Eszerint akik csak bornagykereskedéssel vagy csak bor export-importtal foglalkoznak, azoknak jóval kedvezőbb jövedéki biztosítékot kell fizetniük, vagyis a korábbi 22 millió forint helyett csupán 1 milliót. Amennyiben megbízható adósról van szó, akkor még ez is feleződhet, tehát 500 ezer forint a garancia. Persze, ehhez az szükséges, hogy két évig visszamenőleg ne folytassanak az illető ellen pénzügyi szabálysértési eljárást vagy büntetőeljárást, s legalább két éve foglalkozzon szőlő- és bortermeléssel. A nyilvántartásba való bejelentés határideje idén június 30. A regisztrációt az ügy feleknek kell a vámhivataloknál kezdeményezniük, ez esetben illetékmentesek, s a még rendelkezésre nem álló okmányokra sincs szükség. A vámhivatal munkatársai a hegyközségekkel egyeztetett időpontban kimennek a gazdákhoz, s helyben rendezhető lesz az okmányok és az aláírások hitelesítése. Nem kell ehhez immár közjegyző. Ha valaki június 30-a után kezdeményezi a nyilvántartásba vételt, annak már illetéket kell lerónia, rendelkeznie kell minden szükséges okmánymelléklettel. Emellett pedig a kérelemről 30 napon belül dönt a vámhatóság, nem úgy, mint az időben jelentkezőknél, akik december 30- ig szabadon tevékenykedhetnek. Megint csak új előírás a korábbiakhoz képest: a szőlő- és borszállítmányok kíséréséhez nincs szükség 40 kilométeres szállításon belül külön ilyen okmányra. így a borvidékeken tulajdonképpen kötelező dokumentáció nélkül fuvarozhatják a szőlő- és borszállítmá- nyokat. ______________■ P énz a gyerekeknek Eger A gyermekváros Tüskevár diákcélú alapítványa az intézettel közösen több helyre is pályázott, hogy a nyert pénzzel fedezhessék az otthon lakóinak szakmai és szabadidős programját - tudtuk meg Benke Orsolya utógondozótól. A támogató cégek és a pályázatokat kiíró alapítványok jóvoltából több százezer forinthoz jutottak. így mód nyílt arra, hogy folytathassák a kedvelt tánctanfolyamot. Beindulhatott a személyiségfejlesztő foglalkozás, amelyre nagy szükségük volt az itt élő gyerekeknek. Az Esély alternatív munkaügyi központ is tovább dolgozhat. A pályázatokat írók fáradozásának köszönhetően Tardosra, Miskolctapolcára és Bogácsra szervezhetnek kirándulásokat a nyáron. Azt is elérték, hogy két tehetséges gyerek 50-50 ezer fo- rintos ösztöndíjat kapjon.___■ Fittness-centrumot avattak tegnap az egri Eszterházy Károly Főiskola Leányka utcai kollégiumában. A 20 millió forintos beruházásban helyet kapott egy konditerem, szauna, illetve fittség-vizsgáló és tanácsadó is. A költségeket a főiskola pályázati pénzből, saját forrásból, illetve a Philip Morris Alapítvány segítségével teremtette elő. A céljuk az volt, hogy a hallgatók számára kötelező testnevelés órák megszűnése után lehetőséget biztosítsanak a diákoknak az egészségmegőrzésre. A fittness-gépeket elő- ször a főiskola-testnevelő tanárai próbálták ki. ____________________________________________________fotó: perl Márton K észül az Agria Vásár Irodát nyitottak a megyeszékhelyen Szeptemberben a Vásár Agriában rendezvénysorozatot - pályázat alapján - első alkalommal a Comexpo Számítástechnikai Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. rendezi. A zavartalan előkészítésért tegnap irodát nyitottak a városban. Eger Ez alkalomból Ihring Péter, a cég ügyvezető igazgatója a Hírlapnak elmondta, nagy várakozással tekintenek a vásár elé. Jó ütemben halad a szervezőmunka, amely a megyei, a városi önkormányzat, s az iparkamara eredményes szakmai együttműködésének is köszönhető. Az igazgató szerint a szeptemberi kiállításra és vásárra a sportcsarnokban, illetve az edzőteremben már elkeltek a bemutatóhelyek, a szabadtéri kiállítók száma is várhatóan nagy lesz. Az idei kiállításnak három szakterülete lesz: az élelmiszeripar, az építőipar és az idegenforgalom. Az élelmiszeripar a kormány- programhoz kapcsolódva önállóan jelenik meg a kis- és közép- vállalkozásokat segítő mezőgazdasági gépek, borászati eszközök bemutatójával. Az idei évre meghirdetett lakásépítési program részeként tartják az Egerbau 2000 Nemzetközi Építőipari Szakkiállítást, amely a különböző anyagok bemutatása mellett kapcsolódik a lakáspolitikát bemutató szakmai rendezvényekhez. Ezekhez nemcsak a ház- és a lakáskultúra párosul, hanem a kiegészítő bútorok, festmények, szőnyegek, porcelánok és üvegáruk bemutatója is. ________________________(MENTUSZ)