Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-22 / 95. szám
H í R LAP Heves Megyei Hírlap - 7. oldal 2000. Április 22., szompat MAGAZIN ,Soha nem láttam még így duzzogni a Tiszát’. Kerítésnek vetett háttal ülünk az utcai lócán, s nemcsak azért örülünk, mert az arcunkon érezzük, hogy ereje van már a Napnak, hanem azért is, mert a hirtelen jött hőség megszívja az áradó vizet. A nyolcvanegy esztendőt megélt gazda, Tolnai József hitetlenkedve ingatja a fejét, s azt mondja, ha nem látta volna a saját szemével, nem hinné el, hogy tengerré lett itt a folyó.- Soha nem láttam még így duzzogni a Tiszát! - réved el a nem is messzi távolba, ahonnan a szűzi fehérségű homokzsákok terhe alatt nyögő teherautók zaja szűrődik be a tágas utcákra. Tekla Józsi bácsi - mert az előbb említett igazi nevén kevesen ismerik Kiskörén mosolygós arcú beszélgetőtársamat - szemébe húzza a kalapot, hogy ne bántsa a fény, amikor balra pillant, s kezével a templom felé int.- Az oldalán talán még ma is ott van a vonás, hogy meddig ért az eddigi legnagyobb árvíz. Amikor később körbejártam az 1777-ben épült templomot, csupán két másik jelzést találtam a falán. Szarvas Péter plébános ezt azzal magyarázta, hogy amikor a hetvenes években tatarozták a külső homlokzatot, levették a táblát, s azóta sem került vissza a helyére. Tudomása szerint másfél méter magasan húzódott a szintet jelző nyíl.- Az a rettenetes víz, ahogy az akkori öregektől hallottam, 1880- ban árasztotta el a falut - kutat emlékezetében a Kossuth utcában élő Tekla Józsi bácsi. - Annak idején még nem volt olyan nagy töltés, mint most, szabadon járt-kelt a Tisza. Később épült egy nyolc kilométeres körgát, de letúrták, s rétté vált az egész környék. Szeszélyes ez a folyó, nem nagyon lehetett kiszámítani a viselkedését, folytatja az öreg, mert ott volt például az 1937-38-as áradás, ami váratlanul érte a helybelieket.- Hajtották is a falu népét a gátra - emeli meg a hangját. - Akinek szekere volt, azt azzal, mert hordani kellett a szalmás trágyát, akkoriban még nem volt homokzsák, így hát azzal erősítették a töltést, tömték tele a buzgárt, s földelték el, hogy ne tudjon kitörni a víz. Józsi bácsi részese volt azoknak a küzdelmeknek, mondja is, úgy látja maga előtt, mintha tegnap történt volna, amikor a hömpölygő áradattól megriadt lovak ráncigálták az istrángot, s beledöntötték a kocsit a folyóba.- Nekiveselkedtek a parasztok, hó-rukk, kihúzták, aztán küzdöttek tovább a vízzel. Nem volt más választás.- El is menekülhettek volna, mint ahogy most is szó volt a falu egy részének esetleges kitelepítéséről - vetem közbe, mire az öreg lesújtó pillantást vet rám.- Hogy gondolja azt! - mordul egyet. - Az ember nem hagyja ott csak úgy a vagyonkáját... Fiunk halála óta nekünk csak a menyünk és a két unokánk maradt, Jászapátiban élnek, s onnan telefonáltak, hogy költözzünk át hozzájuk, amíg ezek a nehéz napok vannak. Nem mentünk.-S ha jött volna a víz?- Felvackoltam volna a szilvafára! - mutatja a nyurga gyümölcsfát. - Végső esetre meg van egy jó nagy sütőteknőnk, összekötöm néhány szálfával tutajnak, aztán gyerünk, amerre visz a víz... * Szerencsére eddig nem fajult a helyzet. Bár voltak olyan pillanaTolnai József: „Duzzog a Tisza...” tok - állítja Szén József polgár- mester -, amikor úgy tűnt, hogy nincs tovább, de akkor sem adták fel.- A vasúton túli rész volt a legnagyobb veszélyben, mert leginkább arról törhetett volna ránk az árhullám. A kitelepítési tervben a 2-es számú körzetként jelölt területen nyolcvannégy ház áll, s mintegy 250-300 ember él arrafelé. Az április 6-án elrendelt III. fokú árvízvédelmi készültség nem érte váratlanul a helyi polgári védelmi törzs tagjait, akik minden eshetőségre felkészültek. Több száz személyautót, számos buszt mozgósíthattak volna, ha a gyerekeket, az időseket és a mozgás- korlátozottakat menteni kell. Nem beszélve azokról a markoló- és erőgépekről, teherautókról, traktorokról, valamint pótkocsikról, amelyek bevetésre vártak. Mint, ahogy sor is került a használatukra, hogy meg tudják erősíteni a már-már megállíthatatlannak tűnő, s egyre csak magasodó áradatot kordában tartó gátakat.- Azon a szombaton volt a legkritikusabb a helyzet, amikor itt, Kisköre és Tiszasüly között meghasadt a töltés - mutatja a helyszínrajzon a polgármester, aki mindvégig ott volt a csatasorban. - Akkor minden ember, minden pillanat és mozdulat számított. A legjobbkor érkezett hát a segítség, amikor a levegőben megjelent a honvédség hat nagy teljesítményű helikoptere, amelyek kétszer hármas váltásban hordták órákon át az egy-egy tonnás zsákkonténerbe töltött sódert. A gát akkorra már annyira átázott, hogy a tetejére nem volt tanácsos teherkocsikkal felmenni, így aztán gigászi küzdelem kezdődött az egyre csak nyomuló víz és az ember között. Jöttek a helybeliek, a környező falvak lakóiból verbuválódott csapatok, s ott voltak a katonák, akiket Pécsről vezényeltek ide. És hordta, cipelte mindenki a nehéz zsákokat, volt, amikor ezren is szorgoskodtak hangya módjára. Szusszanásnyi idejük sem volt arra, hogy megálljának, de arra sem, hogy felfogják, milyen veszélyes körülmények között dolgoznak erejük szakadtáig.- Ha itt megnyílik a gát - dobbantja meg lába alatt a töltést Szén Bálint, a 10/03-as szakasz gátőre -, akkor az áradás elvitte volna Kiskörét, Pélyt, Tiszanánát, Tamaszentmiklóst és Tiszasülyt... Emiatt a hatvanméteres szakadás miatt. * Ha a gátat őrző szolgálat tagjai nem ismernék már ezt az öreg, jó huszonéves Wartburgot, egy-kettőre visszafordítanák a vasúti töltés aljában meghúzódó őrháznál. Miután azonban az egyébként építési vállalkozó Horváth Lajos ezzel a matuzsálemmel járt-kelt a folyó mentén, szinte feleslegesen virít a szélvédő mögé helyezett tábla: „Árvízvédelem. ” Ez a mozgékony, alacsony termetű férfi volt a hátország egyik motorja. Mint megtudom, az első gyanús jelre beült az ütött-kopott kétüteműbe, körbeszaladta a helyi vállalkozókat, s számba vette, Id miben tud segíteni. S hogy a lelkes csapat mindenki által elfogadott vezetőjévé vált, az annak is köszönhető, hogy valamikor a vízügynél dolgozott, s pótolhatatlan ember- és helyismerettel rendelkezik.- Akkor kezdtem magánvállalkozásba - nyugtázza az információt -, amikor a cégnél felszámolták az építési részleget. Pöfögünk a gát tetején futó vékony betoncsíkon, távolabb tömött zsákok százai fehérlenek. Az egykori Bóka-féle gátőrház közelébe telepített depónál állunk meg.- A hevesi bányából érkezett a sóder, naponta 500 köbmétert hoztak, s volt elég homok is - idézi az első órákat. - Volt, hogy nyolcvanan töltöttük a zsákokat, a kritikus időszakban pedig százharmincam is dolgoztunk éjszakánként. A vízlépcső közelében lévő szabad területen rakták meg a teherkocsikat, majd a kisebb járműveket, mert a végén - akárcsak ezekben a napokban - már csak az egytonnás járművek hajthattak fel a töltésre.- Egy időben elterjedt, hogy nincs elég zsák...- ...Volt itt annyi, hogy alig győztük megrakni őket. Csak sac- colni tudom, de teletöltöttünk vagy 150-170 ezer darabot, s ebbe még nem számoltam bele azt a 6-700 konténerzsákot, amelyet a helikopterek vittek a helyszínre. Akkor már olyan rázós volt a helyzet, hogy csak ily módon lehetett megerősíteni az elgyengült gátat.- Kötélidegek kellettek azokban az órákban, mert hát csak ott motoszkálhatott a fejükben, hogy ha az a tengernyi víz elindul...- Ki gondolt akkor arra! - legyint egyet. - Nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon az emberen a pánik, ilyen helyzetben hideg fejre van szükség. Nézem a gátat, az egyik oldalon bordákba rakott zsákok feszülnek neki, átellenben csendesen csobban a sárgás hullám, s ebben a békés pillanatban el sem tudja képzelni a szemlélődő, hogy micsoda erőt rejt magában ez a hatalmas víztömeg. Félelmetes érzés keríti hatalmába az embert, hasonló, mint amikor rátelepszik a világra a vihar előtti csend. A mintegy hét kilométeres szakasz őre, Szén Bálint is ugyanerre gondolhat, mert amikor megszólal, fejét ingatva mondja:- A tavalyi áradás után már tudtam, hogy tíz méter öt centit kibír a gát, most már azt is tudom, hogy 10,55-tel is megbirkózik. De nem lenne igazán jó tovább kísérteni az ördögöt... 1c Néhány méterrel odább izzadt férfiak dolgoznak, hűségesen táblából mellettük egy fekete kutya. Amikor a zsákolok - két forduló között - leülnek egy-egy pillanatra, hogy meghúzzák a langyos vízzel teli műanyag flakonokat, vagy harapjanak egyet, akkor ott ugrabugrál körülöttük.- Most már váltva építik a bordákat - újságolják kísérőim, akik nem dicsekvésként, de elmondják, hogy volt idő, amikor alig-alig pihentek valamit. Horváth Lajos egyik este hazakeveredett, a tévében éppen erről a szakaszról volt szó. Maga elé vette a frissen sült rántott húst, s aztán arra eszmélt, hogy a fia költögeti... Nem egyedi történet ez. Nagy felelősség hárul itt az emberekre. Megváltóként érkeztek a katonai helikopterek FOTÓ: PILISY ELEMÉR Ha nem vigyázunk, ebből akár buzgár is lehet - mutatják az apró csorgást a segéd-gátőrök Mint arra a két segéd-gátőrre is, akik a rájuk bízott két kilométeres szakasz minden talpalatnyi részét szó szerint végigtapogatják. Amikor a közelükbe érünk, leintik a kocsinkat.- Bár szóltunk már a gátőrnek - hajolnak be az ablakon -, de ha meglátják, mondják már meg neki, hogy nézzen el erre. Szivárog a víz. A töltés oldalában vékony, földbe szúrt faágak jelzik a kritikus helyeket. Az egyik pálca tövénél, mint aprócska szobai szökőkút, csillogva bugyborékol az áttetsző folyadék.- Ha tiszta víz tör fel, akkor nincs baj - magyarázza a gátőr, amikor átadjuk az üzenetet. - Akkor kell gyorsan cselekedni, ha sárga, iszapos lé jön, mert az azt jelenti, hogy a víz már a töltés földjét mossa. Ebből aztán csurgás, majd buzgár keletkezhet, amit körbe kell kerítenünk, el kell fojtanunk. Eddig vagy negyven helyen fedeztünk fel ilyen csurgást, oda kell rájuk figyelni, mert veszélyesek lehetnek. Pedig milyen békésnek tűnik most a táj. Hétágra süt a Nap, a szikrázó égen madarak kergetőz- nek, üde zöld ruhában pompáznak már a koronájuk aljáig vízben álló ártéri fák, s csak az el-elporzó autók zaja töri meg a végtelen csendet.- Csalóka ez az idilli kép - mondja a gátőr. - Addig, amíg jó másfél métert nem apad az áradat, nemigen lesz nyugalmunk. ■k Ezt erősíti meg a Kötivizig helyettes szakaszvédelmi vezetője, Győri Zsolt is. A helybéli vízgazdálkodási mérnök szerint a lassú, de folyamatos apadás tenne most jót.- Annak ellenére, hogy az átázott töltések ez alatt az idő alatt vannak a legnagyobb veszélyben. Talpszivárgás, fakadóvíz, csurgás, buzgár, illetve komoly szivárgás alakulhat ki, nem beszélve arról a nyomásról, amely a töltésekre nehezedik. Ez mind-mind gátszakadáshoz vezethet. A védekezés legnagyobb ellensége egyébként az eső és a szél. Bármerről is fúj, óhatatlanul megmozgatja a tározót, amely most csordulásig megtelt. A 127 négyzetkilométernyi területen hozzávetőlegesen 500 millió köbméter víz halmozódott fel.- Miért lett ilyen szeszélyes a Tisza?- Mindig is az volt. Amíg Vásárhelyi Pál tervei alapján nem szabályozták, az itt élő emberek nem művelték különösebben a tíz kilométer szélességet is elérő árteret, mert nem voltak biztosak benne, hogy be is tudják takarítani a termést. A gátépítéssel elérték, hogy nagyobb lett a mezőgazdasági terület, viszont mintegy két kilométerre szűkült az ártér, s a Tisza gyors folyásúvá vált. A szűk mederben egyre nehezebben fér el a vízgyűjtő területről lezúduló áradat, szétfeszíti a gátakat, s ha kitör, akkor hatalmas pusztítást végez.- Lehet-e ez ellen valamit tenni? - kérdem Tiszay József szakaszvédelmi vezetőt, aki gondosan megtervezte és irányította a Kisköre környéki megelőző munkálatokat.- Ma már tudjuk, hogy a gátak örökös erősítésével és magasításával nem lehet megoldani a helyi védekezést. Ez részben óriási költségekkel jár, másrészt nem biztos, hogy meghozza a várt eredményt, mivel az a tapasztalat, hogy egy-egy áradáskor mind több és több víz érkezik a felső szakaszokról. Ehhez köze lehet annak, hogy a tudósok szerint a Földön egyfajta felmelegedési folyamat indult meg. Sokkal biztosabb azonban, hogy az előidéző okok között van a hegyekben végzett hatalmas méretű erdőirtás, a vízfolyási tényezők megváltozása, s hogy természetvédelem címén jókora terület szabályos dzsungellá vált. Nagyon hiányoznak a széles, szabad árterek, amelyekben szükség esetén rengeteg vizet tárolhatnánk, s ezzel csökkenthetnénk a gátak terhelését, a települések elárasztásának a veszélyét. * Bármennyire is nehéz napokat éltek át a Tisza menti települések lakói, az áradásnak - mint egyre többen hangoztatják - azért volt haszna is. Ezt Győri Zsolt is megerősíti.- A gyorsan, másodpercenként 3-4 kilométeres sebességgel áramló víz megtisztította a folyót a korábbi szennyeződések zömétől, miután sokkal több hordalékot vitt magával, mint csendes haladásakor. Ez kevésbé tette lehetővé például a nehézfémek lerakódását. Rendszeresen ellenőrizzük a víz minőségét, s a laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy cián már nincs a folyóban.- Akkor a Tiszában már lehet fürödni?- Azt azért még nem! - emeli fel a mutatóujját a magas, szakállas fiatalember. - Ez a tíz-tizenegy fokos víz még kissé hideg lenne rá, majd ha melegebb lesz... SZILVÁS ISTVÁN kellett lenni a gáton Legénynek
