Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-22 / 95. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 20öb. Április 22., szombat Hamisított azonosítók Gyöngyös Egy áruház előtt szerdán kora délután törtek fel egy ott parkoló személygépkocsit. Az autóból napszemüveget, pénztárcát, tb-kár- tyát, jogosítványt loptak el, valamint a DAZ-677 rendszámú Mercedes forgalmi engedélyét. Egy kft. gyöngyösi telephelyére szintén szerdán vitte be egy karácsondi lakos eredetvizsgálatra személygépkocsiját, amelyről az ellenőrzés során kiderült, hogy azonosító jegyeit jogosulatlanul megváltoztatták. Ebben az ügyben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást egyedi azonosító jel meghamisítása miatt. ■ Májusi millenniumi ünnepségprogram Heves megye Szűkebb pátriánk 7 településén is rendeznek millenniumi ünnepséget májusban - derül ki abból az anyagból, amelyet a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén osztottak ki a képviselőknek. E rendezvényeken - a grémium tisztségviselői, illetve tagjai közreműködésével - a közgyűlés által adományozott emlékzászlót is megkapják az érintett községek. Ezek szerint 1-jén Eger-szólá- ton dr. Ördög István tanácsnok, 20-án Tiszanánán - délelőtt 10 órakor - Sós Tamás elnök, Aba- sáron Keresztes György tanácsnok, Horton dr. Jakab István alel- nök, Karácsondon - délután 3 órakor - Sós Tamás, 26-án Heréden dr. Jakab István, 27-én Komlón pedig ismét Sós Tamás adja át az együttműködést jelképező megyei millenniumi szimbólumot. ■ Győzött a törvenyesseg a profitérdek felett Heves megye A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Heves Megyei Szervezete (KASZ) tegnap elküldött levelében az alábbiak közlésére kérte szerkesztőségünket: A szakszervezet - írják a tájékoztatás megfogalmazói - megnyugvással fogadta a Pest Megyei Bíróság rekord gyorsasággal meghozott végzését, amelyben az igazságszolgáltatási szervezet a KASZ korábban benyújtott kifogására kimondja, hogy a TESCO- Globál Áruházak Rt.-nek a munkaszüneti napokon alkalmazott nyitva tartása jogellenes. Elvárható ezek után, hogy a bírósági döntésre is tekintettel a kereskedelem országos munkaadói szervezetei immár nyilvánosan mondják ki: a munkavállalók munkaszüneti napi foglalkoztatása törvénysértő. A történtek a kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetének állásfoglalása szerint azt igazolják, hogy nem a szakszervezet aratott győzelmet a TESCO-val szemben, hanem a törvényesség érvényesült a profitérdek felett. Biztosak vagyunk abban, hogy ezek után minden érintett munkáltató a húsvéti, és a közelgő május 1-jei és az azt követő ünnepeken - a munkavállalók jogait tiszteletben - tartva zárva tartja majd az egységeit - olvasható a KASZ közleményében. _______■ H atvanban a HBH Sörözőben tartotta második összejövetelét a Vállalkozói Szalon. Az eseményen Kéri László politológus és Petsching Mária Zita közgazdász aktuális kérdésekről tartottak előadást a megjelenteknek. Felvételünkön Guba Józsefné, a Szalon hatvani vezetője és Kéri László környékbeli üzletemberekkel beszélget. _____________________________ _________________ __________ FOTÓ. T. O. a nyugat kultúrharca A kelet és (Folytatás az 1. oldalról)- Kassán ez alkalomhoz kötődve Ratkó: Segítsd a királyt című drámáját játsszák, de bőséges a hazai színpadi irodalom. A választásunkat két dolog is meghatározta: alkalmasnak kell lenni ahhoz, hogy az eddig megszokott zenés, nyári játékok hangulatát tudjuk folytatni, illetve, hogy később a kőszínházban is lehessen játszani.- A királydombi bemutatót visszanézve kicsit kopottnak tűnik ez a feldolgozás...- Ezt mi is átértékeltük, ezért dinamikusabbá, pergőbbé, konf- liktusdúsabbá tesszük a művet. Több olyan pontot is találtunk, amely értékes mozzanat a felújításban. Koppány a Duna menti köztársaság híve, míg István Róma segítségével a katolikus Európa része akar lenni. Amíg István gondolkodását az európai kereszténység határozza meg, addig Koppány a keleti misztérium képviselője. A nap fia és Krisztus híve csap itt össze, miközben komoly harc folyik a független állam, vagy a keresztény Európa politikai irányzata között. A hovatartozás kérdése a mai napig is él: gondoljunk csak a Visegrádi négyek találkozójára illetve az uniós törekvésekre:- A főbb szerepeket kettős vagy hármas szereposztásban láthatjuk. Miért ez a dupla biztosítás?- A rockopera éneklése nagy megterhelést jelent a hangszálakra, s zeneileg kemény kihívás. Nem szeretnénk, ha bármi gond lenne, ezért döntöttem úgy, hogy Istvánt Kamarás Máté, Tóth Sándor és Hüse Csaba, Saroltát Saámssy Kinga és Jónás Gabriella, Koppányt Kalapács József, Baráth Attila és Földes Tamás alakítja. Koppány lánya, Réka szerepét Kascsák Dóra és Auksz Éva játssza.- A nyári játékok költségtervezete hogyan áll az idén össze?- Részint a nyári játékokhoz adható támogatás és állami von- zata, részint a saját műhelymunka, részint szponzori segítség útján. A legszerényebb költségvetésből akarjuk a legjobb produkciót adni a közönségnek. Az anyagi összefogásra nagy szükség volt, hiszen az idei nyári játékokon közel 200 embert mozgatunk a színpadom ______ SZUROMI RITA N em egyszeri akció a tájvédelem Az ökológiai műveltség nagyon fontos. A környezet, a természet védelméhez ez feltétlenül szükséges, ennek fontosságát felismerve kezdeményeztük immár sokadszor a Föld napjához kötődő rendezvénysorozatot, melynek fő szervezője intézményünk - mondta érdeklődésünkre Molnár Attiláné, a Mátra Művelődési Központ munkatársa. Gyöngyös Az április 13-án kezdődött, s tegnap véget ért sorozatban az óvodásoktól a felnőttekig mindenkinek kínáltak színes programokat, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek-. Majd' másfélszáz alsó és felső tagozatos diák vett részt a környezetvédelmi túrán, a legjobbakat ajándéktárgyakkal jutalmazták, s minden résztvevő kapott egy-egy könyvet. Ugyancsak sikeres volt a múlt hét végi túra, melyet a város polgárai számára szerveztek, Tízezer lépés címmel. Tegnap délelőtt a helybéliek számára - a Lián Kertészeti Kht. támogatásának köszönhetően - virágmagokat és palántákat osztottak, a művelődési központ előtt hosszan kígyózott a növénykékre vágyók sora. Közben az intézmény előtti parkban faültetéssel emlékeztek meg a jeles napról. Szabó Gyula polgármester beszédében felhívta a figyelmet azokra a civilizációs hatásokra, amelyek egyre inkább fenyegetik bolygónk élővilágát. A faültetésben a város első embere mellett számos óvodás is részt vett. A nap programjai között szerepelt még az ovisoknak megrendezett műsor, melyen Simorjay Emese és Bodor Attila színművészek léptek fel, s a Bozsik Bringabolt támogatásával megrendezett kerékpártúra. A szervezők azt is elmondták: a rendezvény- sorozat támogatóit köszönet illeti a segítségért, külön is kiemelték - a fentiek mellett - a város önkormányzatát, a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságot, az ÉMÁSZ Rt.-t és az Avar Túrakerékpár Klubot. Azt is megtudtuk: a tizedszer megrendezett sorozatnak folytatását tervezik, hogy a környezetvédelem a mindennapok részévé váljék, s ne „csupán" pár napos akciókhoz kötődően kerüljön az érdeklődés középpontjába. __________________________________(EW*) Szabálytalan húsvéti húsáruk (Folytatás az 1. oldalról) Az április 3-i ellenőrzés során az egyik egri üzletben találtak olyan vákuumfóliázott füstölt tarját, amelynek minőségmegőrzési ideje április 6-án már lejárt. Ez az ellenőrzés időpontjában még nem volt szabálytalan (akkor viszont igen, ha a húsvéti asztalra szánták). Más esetben azt állapították meg, hogy az egyik gyártó a vákuumfóliás nyers füstölt tarja csomagolásán a nettó súlyt nem tüntette föl, így az eladó kénytelen a csomagolóanyagot is a termék súlyához mérni. A szabálytalan gyakorlat miatt 121 kilogramm füstölt tarja és 65 kilogramm füstölt sonka árusítását feltételhez kötötte a felügyelet. Jelölési hiányosságok miatt összesen 215 ezer forint értékű áru forgalmazását tiltották meg átmenetileg. Az egyik egri nagykereskedelmi üzletben és raktárban nem a húsvéti áruk körébe tartozó, más hús- készítményt találtak, melynek minőségmegőrzési ideje már lejárt. A fogyasztóvédők összesen 72 kiló rossz minőségű terméket koboztak el, és 160 ezer forint minőségvédelmi bírságot is kiszabtak. A felügyelők a próbavásárlások során mindössze két esetben állapítottak meg fogyasztói megkárosítást: 41 illetve 30 forint összegben. A szabálytalanságok miatt hét esetben szabálysértési határozattal 130 ezer forint bírságot szabtak ki. A súlyosabb eseteknél hat alkalommal éltek a minőségvédelmi bírság eszközével, összesen 475 ezer forint összegben. Nem csak húsvét előtti jó tanács: a vásárlók mindig figyelmesen ellenőrizzék a fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési időt. Országosan a fogyasztóvédők 600 kereskedelmi egységet ellenőriztek és az üzletek 42 százalékában állapítottak meg szabálytalanságot - áll a főfelügyelet tájékoztatójában. A húsvéti húsipari készítmények 15 százalékánál fordult elő jelölési hiba vagy pontatlanság. A nettó tömeg feltüntetésének hiányában a kereskedők a helyszínen mérik le a terméket és ennek alapján állapítják meg a fogyasztói árat. Ez a jelölési hiba esetenként 3-5 százalékos ártöbbletet jelentett. A húsvéti édesipari termékek alapanyagát tekintve a gyártók az olcsóbb csokoládémasszákat részesítik előnyben. A kereskedelemben lévő szezonális édességeknek mindössze egyharmada készült csokoládéból, a túlnyomó része bevonómasszából. (KJ) „Szomszédoltak” az idős emberek VÁMOSGYÖRK Az Oktatási Minisztérium támogatásával kívánja megvalósítani a Vámosgyörki Idősek Otthona azt a rendezvénysorozatot, melynek célja a nemzedékek közötti kapcsolat erősítése. A programsorozatba az Egészségesebb Életet Alapítvány kezdeményezésére kapcsolódott be az intézmény, s a napokban megtörtént az első „találkozás a generációk között”, amikor is az idős emberek a helyi napközi otthonos óvodába látogattak. A csöppségek és az „érettebb ifjúság képviselői” a húsvéti készülődés jegyében múlatták az időt. Mint Haraszti Mónika szociális munkástól megtudtuk, az áprilisi találkozót több hasonló összejövetel is követi majd, leghamarabb anyák napján, amikor a gyerekek köszöntik az otthon lakóit. ■ Megnőtt az allergén koncentráció Az elmúlt napokban jelentősen megnövekedett a légköri allergének koncentrációja. A nyír pollenje magas koncentrációban száll országszerte, de számottevő a kevésbé allergén nyárfák virágporának jelenléte is. Most indult virágzásnak a platán és a tölgy. Az allergén gombák légköri előfordulása viszont továbbra is alacsony ______________ ■ P alóc étkek Párád A közelmúltban rendezett Utazás 2000 kiállításon a Mátra északi lábaitól két település is bemutatkozott. A vendégváró paródiák és bükkszékiek a kínálat és a műsor mellett a gasztronómiai élvezetekről is gondoskodtak. A vasárnapi záróprogram előételeit és süteményeit a Freskó étterem, a palóclevest a Parádi kisvendéglő, a sülteket pedig a kemping készítésében kóstol- hatták meg a látogatók. ■ Föld napi túrák A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a Föld napja alkalmából ma ingyenes túra- és látogatóprogramokat szervez. Reggel Szarvaskő felé vehetik az irányt az érdeklődők, ahol a Geológiai tanösvényt mutatják be. A találkozó 9 órakor a szarvaskői parkolóban. Az ipoly- tamóci geológiai bemutatóhelyet túravezetéssel diákcsoportok is meglátogathatják. A Szent István- és Anna-barlang megtekintésére a 46/334-130-as telefonszámon lehet feliratkozni. ■ Cél: a környezettudatos életmód kialakítása Eger A legtöbb embert a napkollektor vonzotta tegnap arra a szabadtéri szemléltető kiállításra, amit az Életfa Környezetvédő Szövetség Ifjúsági Tagozata, a Környezetvédők Ifjúsági Köre rendezett a Föld napja (április 22.) alkalmából. Az egész napos programon az Ifjúsági Ház közreműködésével kézműves foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, akik agyagból és papírból formázhatták meg a természetet, sárkányt építhettek vagy megtanulhatták a rafiafonás és a gyöngyfakészítés alapjait. Az Életház biocentrum egészséges életmóddal kapcsolatos bemutatóján azokat a biotermékeket és illatszereket lehetett megismerni, melyek használatával változtatni lehet az életmódon, s hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez. A Regionális Energia- és Anyagtakarékossági Központ kiállított néhány napenergia-hasznosításhoz szükséges technikai berendezést, mint például nap- kollektort, s számos hasznos ötlettel is szolgált. Aki pedig még részletesebben meg akarja ismerni környezetünket, vihetett a Gonda könyvsátorban látható természet- és állatvédelemmel kapcsolatos kiadványokból. A szövetség tagjai szívesen beszéltek bárkinek a környezettudatos életmód kialakításáról, a korszerű hulladékgazdálkodásról, az országban tevékenykedő környezetvédő szervezetek munkájáról. Mindeközben a jóérzésű emberekben bízva adományokat is gyűjtöttek az otthontalan kutyák ellátására és az ideiglenes menhely támogatására. (ELEK) A napkollektor segítségével akár főzni is lehet FOTÓ: GÁL GÁBOR Az időjárás kedvez a védekezésnek a gátakon Heves megye A meteorológiai előrejelzés szerint tovább tart az árvíz elleni védekezés szempontjából rendkívül kedvező meleg, napsütéses, száraz időjárás - tájékoztatták lapunkat a Heves Megyei Önkormányzat Védelmi Bizottságának illetékesei. Térségünkben jelenleg lassan bár, de apad a Tisza, amelynek szintje naponta 8 centimétert süllyed. Kiskörénél a gátakon zajló tevékenységet megszemlélte Katona Kálmán kormánybiztos is. A katasztrófavédelmi törzs megbeszélésén elhangzott, hogy a Laskó-pataknál keresztgát építésé kezdték el. Ezzel megakadályozható, hogy egy esetleges gátszakadás során a Tisza vize a Laskóba folyjon vissza Döntés született arról is, hogy a megyei védelmi bizottság operatív törzsének tagjai az ünnepek alatt is a helyszínen követik figyelemmel a védekezést. A Heves Megyei Földművelésügyi Hivatal a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek kérésére állatok szállűá- sám alkalmas járműveket biztosított a katasztrófával fenyegetett szomszédos térség lakói számára. Sajnálatos módon az árvízzel kapcsolatosan rémhírek is napvilágot látnak, ezért a szakemberek kérik a lakosságot, hogy ezzel összefüggő tényleges információkat a 36/411-502-es telefonszámon kérjenek. Megyénkben a belvízzel borított területek nagysága kismértékben csökken, s a közeljövőben komoly javulás remélhető. Jelenleg mintegy 16 ezer hektár szántóföldet borít belvíz. Ebből 7,5 ezer hektár vetett, a többi vetetten terület, it. oj