Heves Megyei Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-21 / 94. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap 2000. Áprius 21., péntek ■ Hl MEGYEI KÖRKÉP A város nemet mond a cigányóvodára Eger Az Egri Romákért Közalapítvány működéséről beszélt elsőként a kuratórium elnöke, Bari József a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tegnapi ülésén. Eredményeik közt említette, hogy harmadik kérvénye meghallgatásra talált, s az APEH elengedte azt a tízezer forintos bírságot, amelyet azért kellett volna megfizetniük, mert a korábbi elnök elmulasztotta az adóbevallást. Bari József irányításával több kulturális rendezvényt is szervezett az alapítvány. Míg a kulturális fesztiváloknak „csak” erkölcsi hozadékuk volt, addig a jótékonysági cigányáéiból pénzt is nyertek, csaknem hatvanezer forinttal gyarapíthat- ták a tehetséges fiatalokat támogató alapítvány számláját. A tanácskozás második felében dr. Magyar Elemér, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) egri képviselője ismertette a megyei cigányságot érintő diszkriminációs ügyeket. (A témára későbbi számunkban visszatérünk.) Végezetül Lakatos Oszkár, a kisebbségi képviselők elnöke elmondta, a városi önkormányzat bizottságai elutasították kérelmüket. így a cigány önkormányzat nem lehet fenntartója a Kovács Jakab utcai óvodának, csupán véleményezési jogot kapnak az aláírásra váró együttműködé- si szerződés alapján. ______in. zq K azettát nyertek Április 7-én megjelent Böngésző című hirdetési újságunkban közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Olyan édes, hogy meg kell zabáim. A beküldők között 1-1 Balázs Pali-kazettát sorsoltunk ki. Szerencsés olvasóink: Hepp Lászlóné (Petőfibánya), Szászi Endre (Verpelét) és Rácz Anikó (Eger), akik postán kapják meg nyereményüket.___________■ K isfilm a keresztútról Eger Április 23-án, húsvétvasámap este 6 órakor egyórás adással jelentkezik a Városi Televízió Hitvallás című műsora. A magazin egyéves születésnapján egyebek között kisfámét sugároz az Eged- hegyi ökumenikus keresztútról A filmet követő stúdióbeszélgetésben egy vállalkozó, egy nyugdíjas és egy fiatalember tárja fel miként tisztult meg a hitnek köszönhetően. A nézők mindemellett láthatnak filmkockákat a matyók húsvéti készülődéséről is. A műsor végén Réti Árpád színművész mond verset. ■ Közgyűlés: kultúra, pénz, bohózat Polgári oldal. A kormánytól kér támogatást a város. fotó: perl marton (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Nagy Imre polgármester javaslatára végül a képviselők abban maradtak: az anyag alapos bizottsági egyeztetések után kerül vissza a közgyűlés elé. A tervezetet első fordulóban megszavazták. Városi rendelet készül a magánerős közműberuházások támogatására is, aminek Egerben dr. Estefán Géza jegyző szerint többéves hagyományai vannak. Míg azonban eddig beérkezési sorrendben bírálták el az igényeket, azok megnövekedett száma és összege - 38 milliót kémének, ám a keret csak 17 millió forint -, indokolttá tette a konkrét szabályozást. Felállítják a közműfajták rangsorát, az élen a szennyvízcsatornával, az ivóvízvezetékkel és a gázhálózattal, s a gazdaságosságot, az urbanisztikai szempontokat is górcső alá veszik a támogatás odaítélésekor. Hosszas polémiát váltott ki az a létszám-racionalizálási javaslat, amelynek „főszereplője” a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet. Az iskola hatékonyabb megoldást keresett a vagyonvédelemre, s az intézmény vezetői úgy látták, az a helyes, ha a portaszolgálatot egy őrző-védő vállalkozásra bízzák. Ezzel feleslegessé vált küenc portai közalkalmazott munkája. Az érintettek többségének munkaviszonya felmentéssel szűnik meg, nekik tehát végkielégítés és felmentési illetmény jár. Ennek összege közel másfél millió forint, ami központi pályázaton támogatásként visszanyerhető. Több képviselő nehezményezte, hogy az iskolában gyakorlatilag mindez lebonyolódott már, sőt, április 14-ig a pályázatot is be kellett nyújtani, ami tehát a közgyűlés előtt zajlik - fogalmazott Pap László (MSZP) tanácsnok - csak bohózat, vagy tragikomédia Flaskay Miklós (MSZP), az oktatási bizottság elnöke az aggályokkal egyetértve elmondotta: korábban kellett volna a testület elé kerülnie az anyagnak, bár az intézményvezetőnek joga volt a fenti döntésekhez. Az önkormányzat jóváhagyására viszont szükség van ahhoz, hogy sikeres lehessen a beadott pályázat. Az előterjesztést végül elfogadták. Támogatásra tálát a polgármesteri hivatal új ügyrendje is, amelynek célja a jegyző szerint a kulturált, kiszámítható, korrekt működés. A Kemény Ferenc Átalános Iskola most kibővített, 205 milliós beruházási, programjához pedig a kormánynál címzett támogatásra pályázik Eger. irénesi Tovább erősítik a gátakat Heves megye Tegnap Nagy Sándor polgárvédelmi ezredes, főtanácsos, megyei katasztrófavédelmi igazgató- helyettes helyszíni bejáráson vett részt a veszélyeztetett területeken a Kötivizig kiskörei szakaszmérnökségének vezetőjével, Tiszai Józseffel és helyettesével, Fejes Lőrinccel. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság operatív csoportjának helyszínen lévő munkatársai szerint a lokalizációs gát építése a tervek szerint halad és várhatóan mára elkészül. A Laskó-pataknál tovább folytatják a gát megerősítését az ÉV1ZIG helyi védelemvezetőinek irányításával. Erre azért van szükség, hogy a rendkívül laza talajú töltés kimosódását időben megakadályozzák. Keresztgátat építenek, amely szükség esetén megakadályozza, hogy a Tisza a Laskó-patakba visszafolyjon. A már napok óta, várhatóan vasárnapig tartó napsütéses időjárás hatására tovább apadnak a megyénk kritikus szakaszain lévő vízszintek. A UPC szociális programcsomagjáról Április 19-i számunkban a Miért kell előre fizetni? című cikkünkben félreértésre okot adó információk is megjelentek. Ezért a UPC Magyarország Kft. Egri Kirendeltségének vezetője, Réti György az alábbiak közlésére kérte szerkesztőségünket: Eger „A UPC Magyarország Kft., mint a legnagyobb hazai szélessávú távközlési szolgáltató, igyekszik folyamatosan racionalizálni és fejleszteni szolgáltatásait. Január 1-jével új, korszerűbb befizetési módot vezetett be. így lehetővé vált, hogy előfizetőink bármelyik postahivatalnál befizethessék a kábeltelevíziózás szolgáltatási díját. Ez az ügyfeleink számára kényelmes befizetési lehetőség - nem csak egy adott bankban, és lényegesen tágabb napi intervallumban történhet a befizetés -, ám lényegesen drágább is. Ez különösen a szociális programcsomagnál kritikus, hiszen ennek ára az üzemeltetés (jeltovábbítás, karbantartás) költségeit sem fedezi. A társaság tisztában van azzal, hogy a szociális programcsomagra előfizetők között sok a kisnyugdíjas, akiknek a jelenlegi 370 forintos díj kifizetése is gondot jelent. Ezért ezen programcsomag negatív árréséből fakadó veszteségét nem áremeléssel, hanem a szolgáltatáshoz tapadó költségek csökkentésével kívánta mérsékelni. A költségcsökkentést - a szolgáltatás színvonalának megőrzése érdekében - nem a jeltovábbítás, karbantartás szükséges költségeinek mérséklésével, hanem a program- csomag önköltségében jelentős hányadot képviselő pénzmozgáshoz tapadó banki és nyomdai költségek csökkentésével kívántuk elérni. A fentiek miatt a szocális programcsomagra előfizetők negyedévente egy csekket és számlát kapnak az eddigi negyedéves három helyett, amelyen a háromhavi szolgáltatási díjat egyszerre tudják befizetni. Ez a változás az egri rendszer tekintetében a mintegy 20 ezer előfizetőből kétezret érint csak. Továbbra is lehetőség van az ügyfél- szolgálati irodában a szolgáltatási díjat havonta befizetni. Az alap- és a bővített programcsomagot előfizetőknek pedig havonta számlát és csekket küldünk ki az adott hónap szolgáltatási díjáról. A Hírközlési Felügyelet által jóváhagyott szolgáltatási engedélyünk és az ügyfelekkel megkötött szolgáltatási szerződésünk szerint a kábeltelevíziózás szolgáltatási díját előre kell megfizetni.” ___________________ ■ S ok impulzus, rengeteg gyakorlás (Folytatás az 1. oldalról) Az iskolaéretteket a Nevelési Tanácsadó vagy a Gyógypedagógiai Szakszolgálat (régen áthelyező bizottság) szakvéleménye alapján javasolhatják fejlesztő osztályba. Olyankor szokták ezt megtenni, ha a gyerek például hiperaktív, túl zárkózott, esetleg dyslexia- vagy dysgrafiagyanús, beszédhibája van. Ezek a gyerekek is a tanterv szerint haladnak, csak lassabban, és a minimum követelményeket figyelembe véve.- Hogyan tudják őket felzárkóztatni?- Speciális módszerekkel. Jobban kell rájuk figyelni, sok egyéni foglalkozást beiktatni. Az egyik ilyen eszköz a Meixmer- módszer, melyet főleg olvasászavaros gyerekeknél alkalmazunk. A jól felépített módszer figyelembe veszi az egyén haladási tempóját, logopédiai eljárásokat alkalmaz. Sok benne a mozgás, a be- széltetés, rengeteg impulzus éri a gyerekeket, rengeteg a gyakorlás, a megerősítés. Le kell szögezni, hogy ez sem csodamódszer, emellett is szükséges a rendszeres otthoni gyakorlás.- Vannak olyan gyerekek, akik egy idő után normál osztályban folytathatják tovább...- Előfordul: egy-két év után olyan fejlődést mutatnak, hogy behozzák lemaradásukat. S ugyanígy az is megesik, hogy egy normál osztályban kezdő gyereknél később veszik észre a problémákat, és egy idő után bekerül a fejlesztősökhöz.- A gyerekeket nem viseli meg a megkülönböztetés?- Semmiféle elkülönítésről nincs szó, s maguk a diákok sem érzik magukat másoknak a többieknél. Soha nem volt még rá példa, hogy csúfolták, kinevették vagy kirekesztették volna a fejlesztőbe járókat. Igazából nem is tudatosul a gyerekekben, miben különböznek ők egymástól, egyszerűen csak más osztályba járnak és kész. A probléma inkább a szülőkkel szokott lenni. Sokan ugyanis nem akarják elfogadni, hogy gyermekük felzárkóztatásra szoml. A felnőtteknek meg kell érteniük, hogy a gyereknek az a legjobb, ha szakértő tanárok foglalkoznak vele. Különben még arra sem adnak esélyt gyermeküknek, hogy a minimum szintet elérjék. Ám ha arra törekedünk, hogy minden tanulónak megtaláljuk az erősségét, és elősegítjük annak fejlesztését, azon a téren nagyon jó eredményeket tudnak elérni. _________ ELEK ESZTER K iírják a pályázatokat Az árvíz elleni védekezés eddig 70 millióba került A Sós Tamás vezette Heves Megyei Területfejlesztési Tanács tegnapi ülésén egyebek mellett elfogadta az idei területi kiegyenlítést (TEKI) és a területfejlesztési (TEFA) célokat szolgáló pályázati kiírásokat. Heves megye, Eger Az idevágó kormányrendeletek alapján a TEFA idei kerete majd' 155 millió, míg a TEKI ebben az esztendőben felosztható kerete közel 275 millió forint. Az anyag a prioritások között említi többek között a munkahelyteremtő beruházásokat, illetve a termelő infrastruktúrában bekövetkezett, ár- és belvíz okozta károk helyreállítását, a bel- és csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítését, a megye környezetvédelmi programjához illeszkedő kommunális szilárd és folyékony hulladékok kezelését. A vis malőr kérelmek elbírálásnál elhangzott: a területfejlesztési tanács és a katasztrófavédelmi igazgatóság április 14-ig 35 településen mintegy 70 millió forint értékben találta jogosnak a védekezési költségeket. Ugyanitt Sós Tamás azt is elmondta, hogy 500 ezer-500 ezer forintot különítettek el egy borsodi és egy Szolnok megyei árvíz sújtotta település megsegítésére, tekintve, hogy a tavalyi katasztrófa- helyzetben Heves megyét sem hagyták magára a többiek. A megyá területrendezési terv programjavaslata kapcsán többen is emlékeztettek rá, hogy még el lehet juttatni a megyei észrevételeket az országos rendezési tervhez, ám amikor azt már elfogadták, azt úgy kell tekinteni, mintha „kőbe lenne vésve”. Az elnök javasolta - s ezt a többiek is támogatták -, hogy közöljék a terv készítőivel: Heves megye ragaszkodik az M8-as jelű gyorsforgalmi útnak a programba történő felvételéhez. Ennek pontos nyomvonaláról - hogy az Eger-pa- tak völgyén, avagy a Tama-völ- gyén fusson fel északra - azonban csak később döntene a megyei területfejlesztési tanács. A grémium megvitatta a tanács idei munkaprogramját is, de abban még pontosításokra lesz szükség. Elfogadták viszont az Államkincstárral kötött idei együttműködési megállapodást, majd Sós Tamás bejelentette: Pokomi Zoltán oktatásügyi miniszter megbízásából a tanács oktatási kérdéseket érintő munkájába a jövőben bekapcsolódik Társy József _ ___(-NE) ____ ________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ Az énekművész sem lehet próféta Hatvan kulturális életének egyik legnevesebb szereplője messze földön öregbíti szülővárosa hírnevét. Szabó Krisztinának hívják, s hivatása énekművész. Kriszta pedagóguscsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei a „Kossuthban” tanítottak, ám láss csodát, egyikük sem ének-zenét.- Én nyolc hónaposán már a tévémaci zenéjét dúdoltam - nevet. - Persze, nem minden genetikai alap nélkül, hiszen nagyapám autodidakta hegedűs volt. Édesanyja idejében felfigyelt a kislány tehetségére, így „szakmai” képzése korán elkezdődött. Zenei óvodába íratták, majd az általános iskolában és a Bajza-gimnázium- ban kőkemény zongoraoktatás alanya volt. Sokáig úgy volt, hogy pianista válik belőle, ám...- Valahogy szépen fogalmazd meg: bizony, lusta voltam... nem szerettem a sok gyakorlást. Hogy a lustaság nála mit jelent, nem lehet tudni, hiszen egyszerre felvételizett az akkori Ho Si Minh- be és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, s mindkét helyre felvették. Kriszta az utóbbit választotta. A kezdetektől állandó szereplője volt a különféle hangversenyeknek, sőt Palané mester dirigálása mellett négyükkel hanglemezfelvétel is készült. A friss diplomás énektanár, állami ösztöndíjjal Drezdába, a híres zeneakadémiára került, ahol megszerezte az énekművészi titulust. És - már megint az a fránya lustaság... - emellett németből letette a felsőfokú nyelvvizsgát is. Az azóta eltelt bő évtized során szakmai életútja rengeteget gazdagodott. Tagja volt a Berni Operaház és a Drezdai Operettszínház társulatának, tanított az ELTÉ-n és a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskolán; rendszeresen fellép Németországban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. A fővárosi opera- és operettgálák állandó szereplője. De a közeljövő is ígéretes, hiszen a nyáron németországi, salzburgi, valamint - a Kölni Rádió jóvoltából - amerikai turnéra készül. Ha éppen nem utazik, hazai együtteseivel járja a pódiumokat: a Chamber-Art Voices- szel, a Lőrinci Szalonzenekarral és a Debreceni Szimfonikusokkal. Állandó szólistája a Berlini Filharmóniának és a Koncerthausnak. „Restsége” nem gátolja meg abban, hogy a gyerekekhez is hű maradjon. A 'hatvani és a lőrinci zeneiskolában oktatja a diákokat. És mindeközben - hogy a klasszikust idézzük - egyre csak tanul, tanul, tanul. A Cant Art iskola növendékeként világsztároktól - Sass Sylviától, Theo Adamtól, Hamari Júliától igyekszik ellesni a mesterség csiszolásának fortélyait.- Állandó időzavarral küzdők - vallja be tegnap délutáni beszélgetésünk során, az esti, margitszigeti fellépésére készülve. - Szerencsére az éneklés, a közönség és a gyerekek segítenek a feltöltő- désben. Némi nógatásra Kriszta elárulja nagy bánatát is: szülővárosa nem hordozza a tenyerén. Anyai ágon jász származású lévén, a szomszédos Fényszamtól lényegesen több segítséget kap, mint a Grassalkovichok városának ön- kormányzatától.- Pompásan menedzselnek, jóval inkább a sajátjuknak éreznek, mint a hatvaniak - szomorkodik búcsúzóul. - De tudod, mit? Még külföldről is előbb megcsörren a telefon... (t.oj A további csúszás ellen Mátraháza A múlt év őszén a nagy esőzések miatt megcsúszott a hegyoldal a Mátrában - mondta lapunknak Szabó Lajos, a Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság igazgatója. Ez a 24-es főúton Mátraháza és Parádsasvár között történt. A helyreállítást még akkor megkezdték, de a kedvezőtlen téli időjárás miatt abba kellett hagyniuk. Nemrég azonban folytatták a munkát és speciális, úgynevezett georácsos módszerrel erősítik meg a hegyoldalt. Ennek az a lényege, hogy műanyag rácsot építenek az út közelébe és ezzel igyekeznek megakadályozni a további csúszást. Erre 30 millió forintot költenek, amelyet a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium biztosított. ■