Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-04 / 54. szám
I 2000. Március 4., szombat HÍRLAP Heves Megyei Hírlap - 7. oldal A G A Z I N Kulcsot elvenni, közéletből kiirtani, egyformán gondolkodni Beszélgetés Schuszter Lóránt zenésszel, a fővárosi önkormányzat MIÉP-es képviselőjével Schuszter Lóránttal, a P. Mobil együttes első emberével két évtizede beszéltem utoljára: egy kopott vidéki kultúrház ivójában három órán át értekeztünk a világ dolgairól. Már vége volt a bulinak, s a Mobil zenészei elvegyültek a nép között. Mellettünk Bencsik Samu üldögélt merengve, legen dás zöld-fehér pólójában. Miután kitárgyaltuk, merre is tart az akkor - a Boney M.- őrület csúcsán - anakronisztikus helyze tűnek tűnő rock, a zenekarvezetővel együtt méltatlankodtunk a rendezők eljárásán, akik nem átallották ötven forintra emelni a beugró árát. Mekkorát fordult azóta a világ! És éppen Lóri ne változott volna semmit? A randevúra igyekezvén mi mást is dúdolhatnék, mint - felelve a fenti hívórímre - az egyik ős-Mobil számot. Hogy tudniillik élhetek akár százhúsz évig, járhatok iskolába végig, satöbbi, hiszen úgyis az maradok, aki voltam. Percre pontosan érkezik. Menjünk a munkahelyére beszélgetni, javasolja, s máris a Városháza irányába indul. Azon kapom magam, hogy a fővárosi közgyűlés MIÉP-es irodájában . üldögélünk, aminek óhatatlan velejárójaként a politika is szóba kerül, mégpedig Schuszter Lóri módra, keményen.- Persze, hogy változtam - nyitja ki, csukja be a táskáját. Ha fontos dokumentumokra számítottam, tévedtem, hisz elég egy pillantás: tele van CD-vel. - Már nem jön rám a 28-as farmer. Le kéne szoknom a pörköltevésről. Esetleg hullahoppozhatnék... Na igen, tűnődök magamban, és akkor még nem szóltunk egyre gyarapodó ősz tincseinkről. De bárcsak ennyi lenne a különbség! Na jó, beleférne az is, hogy Lóri ma sem szereti az operettet és a műdalokat, napjaink divatos zenéit pedig, mint például a technot, úgy utálja, mint a ... - és itt egy kendőzetlen minősítés következik.- Nézd, ez egy 35 éves történet - mondja. - A P. Mobil 1973 óta létezik; előtte volt a Gesarol, azt megelőzően pedig a Hausbirds. Csakhogy amíg régebben, főleg a hatvanas években azért kellett küzdeni, hogy a médiában legyen angolszász zene is, addig mára ez megfordult, s a magyar zenéért küzdünk. Ami van, az színvonaltalan, igénytelen. Ebből is látszik, hogy pont olyanok a szerkesztők, mint a közönségük.- Állítólag a Gidófalvy Attila nevével fémjelzett Pannónia Rádió éppen ennek.ellensúlyozására jött létre. Igaz, az URH 99,5-ös frekvenciáját csak Budapest vonzáskörzetében lehet fogni...- Ámde itt él az ország egyharmada. Gidóék csak hazai muzsikát nyomnak, főleg rockot, de mást is, amire igény mutatkozik. Nem elhanyagolható, hogy fent lesznek az Interneten, sőt kábelen is elérhetők. Ez a jövő, s ettől kezdve tisztul a kép. Tematikus műsort sugárzó adókra van szükség, hogy a közönség ízlés szerint választhasson.- Csakhogy az elterjedt hírek alapján a Pannónia Rádió politikai döntés eredményeként kapta meg a frekvenciát, s egyes híradások szerint te is benne vagy az üzletben...- Ez egyáltalán nem igaz. Vagy netán a régi frekvenciabirtoklók így jutottak a lehetőséghez? Könnyen megeshet, hogy az SZDSZ-esek és a szo- cik magukból indulnak ki, amikor ezt terjesztik. Folyamatosan hazudnak, holott hivatalosan bejelentettük, hogy sem a pályázathoz, sem a rádióhoz nincs semmi közöm. Kíváncsi vagyok, a helyreigazítás is kap-e akkora teret, mint a korábbi „hír”.- Egyszer Nagy Feró azt mondta: a rockzenészeknek a szocializmusban könnyebb volt meggyőzniük jó szándékukról az illetékeseket, mint napjainkban a mostani muftikat...- Ezt Feró mondta. Én meg azt mondom, hogy akkor sem lehetett meggyőzni az elvtársakat semmiről, csupán szükségük volt ránk. Illetve arra a pénzre, amit mi hoztunk, s amiből finanszírozhatták a KISZ-táborokat meg az egyéb rendezvényeket, amelyek senkit nem érdekeltek. Ezek az elvtársak máig szívósan tartják magukat, csak már nem az eszme égisze alatt. * Itt megállunk néhány percre. Lórit telefonhoz hívják, én pedig a folyosón elszívok egy cigit. Visszatérve nekiszegezem a kérdést: miként fesz ma nemzeti-radikális elkötelezettségű politikus egy rockzenészből?- Noha mindkét tevékenység a karakteres véleménynyilvánításon alapul, én egész jól elkülönítem magamban a műfajokat - válaszolja. - A zenei vonulat egyértelmű, ami pedig a politikát illeti, van két lányom, s nem szeretném, ha rabszolgákká válnának saját hazájukban. Ennek érdekében léptem be - életemben először - egy pártba.- De miért éppen a MIÉP-be?- Ezt sokan megkérdezik, s mindig azt felelem: nézzetek rám, ezzel az arccal el tudtok képzelni, mondjuk, szocialistának? Természetesen azonosulok pártunk programjának legfontosabb elemével: ettől a szoclib társaságtól el kell venni a spájz kulcsát, majd örökre ki kell irtani őket a közéletből. Egész jó kis ország lehetne itt, ha a tízmillió magyarból 8-9 millió együtt, egyformán gondolkodna. Mint ahogy annak idején volt, s - ebben bizonyos vagyok - ahogy a jövőben is lesz.- A szakma hogyan fogadta közéleti szerep- vállalásodat?- Miután a többség hovatartozása közismert, én lettem az első számú közellenség. Jellemző, hogy egyszer a Kft. együttes vendége lettem volna, de az orgonistájuk, Bomai Tibor azt mondta: ha felmegyek a színpadra, akkor ő lejön. Ennyit a toleranciáról. Akik reggeltől estig erről pofáznak, azok a legnagyobb kirekesztők. Vagy nézd meg a tévét: csatornáról csatornára ugyanazok az arcok. Mint az elefántok a cirkuszban, ormányukkal fogják a másik farkát, s mennek körbe-körbe. Nekem egyébként ez nagyon tetszik. Az elefántoktól.-Te és a zenekarod miként vagytok jelen a médiában?- Nekem hatodik éve megy a Petőfi Rádióban a Füst a víz felett című műsorom, ami kéthetente harminc perc rock. Nem sok, de több a semminél. A Mobil számait nem játsszák, sem a régieket, sem az újakat. De nem hallhatók a hetvenes évek más, igen népszerű együttesei - a Beatrice, a Karthágó vagy a Korái - sem. Azok a rádióállomások, amelyek bizonyos évek, évtizedek muzsikájának ígéretével közhelyeket sugároznak, becsapják az embereket.- Gondolom, mindezek ellenére sem adjátok fel!- Dolgozunk keményen. Ha nem is vállalunk évi 300 koncertet, mint annak idején, amikor minden falu kultúrházában felléptünk, azért a nagyobb fesztiválok állandó szereplőinek számítunk. Ezenkívül húsvét táján megjelenik a P. Mobü-könyv, benne az Omega-koncert előtti népstadionbeli bulink hanganyagával. Jól szól... Ősszel kijön a Színe című CD-nk folytatása, a Java, jövőre pedig ismét stúdióba vonulunk. A Mobü jelenlegi felállása - Herpai Sanyi dobos, Sárvári Vili gitáros, Páka Egon basszusgitáros, Rudán Joe énekes és jómagam - nyártól kiegészül, mivel velünk billentyűzik majd a magyar Hammond-király, Fogarasi János is. •k Bizony, ez a diskurzus másfajta, mint hajdanában - állapítom meg beszélgetésünk vége felé. Más lett a világ - mert stílusosan szólva a világ egy nagy Perpetuum Mobile -, mások a problémák. S ha leg- belül nem is változhat meg egy ember, mindenki megpróbál saját habitusa és felfogása szerint alkalmazkodni a történésekhez. Végezetül néhány levezetőnek szánt kérdéssel fordulok Lórihoz, a könnyed befejezés reményében.- Mit szólsz a mostani kormány politikájához?- Mára kiderült, mennyit ér. Nehéz eldönteni, pozitív-e a mérleg, de számomra úgy tűnik, többre volna szükség. Nem elég, ha a Fidesz megmarad a hatalommegtartás gyakorlásánál. A MIÉP az igazi centrumpárt, mert a magyar érdekek alapján politizál. A többi szervezet tőlünk jobbra vagy balra áll. Tamási Áronnal együtt valljuk, hogy az igazságot is meg lehet szokni; előbb-utóbb ők meg is szokják.- Van már tipped, ki lesz a következő köztársasági elnök?- Honnan tudnám? Én nem.- ...És kit tartanál ideálisnak a legfőbb közjogi méltóság címére?- Ebben az országban annyi tehetséges és tisztességes magyar ember van, így bátran remélhetem, hogy közülük kerül ki. Ide is passzol a MIÉP új szlogenje: csak a tiszta kéz lehet erős. TARI OTTÓ ;%%%%' Veszélyes hulladékok a pemyehányón Miniszteri biztos kinevezését kéri a Parlament Környezetvédelmi Bizottsága A környezetvédők az erőműi horgásztavat is féltik Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága két ízben is foglalkozott a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDVKF) tevékenységével. A felügyelőség beszámoltatása során a dr. ülés Zoltán által vezetett bizottság olyan tényeket ismert meg, amelyek azt bizonyítják, hogy a felügyelőség szervezeti felépítése és létszáma nem alkalmas bizonyos feladatok hatékony ellátására, s így a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos hatósági engedélyezés, valamint az elhelyezési tevékenységek ellenőrzése nem megfelelően ellátott. A bizottság azt javasolja a miniszternek, hogy a környezetvédelmi felügyelőség felülvizsgálatára, valamint a megfelelő ténykedést biztosító átszervezések lebonyolítására jelöljön ki miniszteri biztost. A bizottság azt is javasolja, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség területe kerüljön megosztásra, s a környezetvédelmi miniszter vizsgáltassa meg egy újabb felügyelőség kialakításának feltételeit. A parlamenti bizottság vizsgálta a lőrinci pemyehányón folytatott hulladék-elhelyezési tevékenységet is. Az egykor széntüzelésű erőmű az 1950-es években 42 hektárnyi salaktároló teret alakított ki, ahová a későbbiek folyamán mintegy ötmillió köbméter pernyét és salakot raktak le. A pernye elhelyezése 1969- ben befejeződött. A Lőrinci és Hatvan közigazgatási területén található pemyehányó egy részét a Mátrai Erőműtől a budapesti Fixon Bt. vásárolta meg. A területen a szintén budapesti Hunviron Kft. különböző, részben veszélyesnek minősülő hulladékokat helyez el: többek között olajos iszapot, biomasszát, azbeszt-tartalmú hulladékot, szennyvíziszapot, csatorna- és rácsiszapot, gyógyszertári mésziszapot, ammó- nium-kloridos szennyvizet. A per- nyehányón folytatott hulladék-elhelyezési tevékenységet a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség az elmúlt év áprilisában megtiltotta és a döntést másod fokon a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség tavaly júliusban jóváhagyta, ám a határozat még nem jogerős, mivel a Hunviron jogi úton megtámadta. A parlamenti bizottság ülésén a hatvani Mester Zsolt, az Életfa Környezetvédő Szövetség elnökségének tagjaként többek között elmondta, hogy a pemyehányón évek óta olyan jellegű hulladék-elhelyezés folyik, amely figyelmen kívül hagyja a nemzeti környezetés természetpolitikai koncepció és a Környezetvédelmi Törvény az elővigyázatosságra és a megelőzésre vonatkozó határozatait. A területre a Hunviron, az illetékes KDVK Felügyelőség által 1993-ban rekultiváció céljára kiadott engedély birtokában veszélyesnek minősülő hulladékokat hord. A hulladékokat egy tömbben elássák. A terület - az Életfa megítélése szerint - nem alkalmas hulladék elhelyezésére, ugyanis semmilyen műszaki védelemmel nem rendelkezik, ráadásul ivóvízbázis és a Zagyva közvetlen közelében található. A pemyehányón folyó tevékenység komolyan veszélyezteti a környezetet, s ezért az Életfa ellenzi a jelenleg is folyó hulladék-elhelyezés folytatását. A. bizottság ülésen ott volt dr. Gombkötő György, Heves megye tiszti főorvosa is. Hozzászólásában rámutatott, hogy az ÁNTSZ csak szakhatósági véleményezést adhat, engedélyezési vagy visszavonási jogkörrel nem rendelkezik. A per- nyehányón folyó hulladék-elhelyezéssel szemben fennálló aggályaikat már többször is kifejtették, a területen veszélyes hulladékok kezelését, lerakását közegészségügyi szempontból nem javasolják. Komenczi Lajosné, a megyei ön- kormányzat környezetvédelmi főtanácsosa arra tért ki, hogy a környezet veszélyeztetése miatt fokozott figyelmet szentelnek a lőrinci pemyehányón folyó tevékenységre, hiszen az ottani hulladék-elhelyezés kérdése megnyugtatóan nem tisztázódott. Ráadásul a lerakó olyan körzetben működik, amely fokozottan kömyezetszegény. Szendrei Csaba, a Közép-Tisza- vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség műszaki igazgatója arra tért ki, hogy Hunviron a hulladék-elhelyezési tevékenység teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatának elfogadását, illetve működési engedély kiadását kérte, ám a szakhatósági vélemények bekérése után a felügyelőség mindezt elutasította és az elhelyezést is megtiltotta. Dr. Csevár Antal, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezető-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a Hunviron jelenleg nem rendelkezik Lőrincire érvényes elhelyezési engedéllyel, mivel a régebbi jogosítványa már lejárt, újat pedig nem kapott. Nagy László a lőrinci környezetvédő egyesület vezetőjeként minderre reagálva aggasztónak tartotta, hogy a tiltások és tiltakozások ellenére a hulladék-elhelyezés tovább folytatódhat. Álláspontja szerint az illetékes környezetvédelmi felügyelőség engedélyei felületesek, általánosak, nem határozzák meg anyagfajtánként a veszélyes hulladék összetételét, a deponálási technológiát, és azt sem veszik figyelembe, hogy veszélyesnek minősülő hulladékokkal nem lehet rekultiválni. ER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HRVBS, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVAsARA M vArOSOR ÉS KÖRZETÜK HETILAPJA HF,W,fftIRÍ,AP FOTÓ: T. Z. M. Barna József, a meghallgatott környezetvédelmi felügyelőség igazgatója viszont úgy vélte, hogy annak idején megfelelő körültekintéssel adták ki a hulladék-elhelyezési engedélyt. A felügyelőség munkatársa, Rácz Gábor a bizottsági ülésen kifejtette: a civil szervezetek jobb lenne, ha távol tartanák magukat a vádaskodástól, mivel hozzá nem értőként megalapozatlan feltételezésekbe bonyolódnak. Észrevételét nyomban keményen bírálta Ékes József, a bizottság szocialista parlamenti képviselője, majd dr. Illés Zoltán fideszes elnök is. Mindketten fontosnak tartották a civil kontroll megerősítését. Berényi Károly a hatvani önkormányzat nevében felszólalva elmondta, hogy a veszélyes hulladékok elhelyezése aggodalommal tölti el a város lakóit. A Zagyva - amely kettészeli Hatvant - közvetlenül a hulladéktároló mellett folyik, s így fennáll a folyó szennyezésének is a veszélye. Ugyanakkor a széljárás is a város felé hordja a pemyehányó irányából a felszabaduló mikroszkopikus részecskéket, s talán nem véletlen, hogy a térségben az átlagosnál nagyobb a légúti megbetegedésekben szenvedők száma. A meghallgatáson elhangzottakat összegezve dr. Illés Zoltán bizottsági elnök leszögezte: Elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy a környezetvédelmi felügyelőség vagy más döntéshozó jogi személy bizonyos paragrafusok mögé bújva olyan tevékenységet engedélyez, melynek környezetkárosítása egyértelmű. Vannak olyanok ebben az országban, akik szakmai és környezetvédelmi szempontból elfogadhatatlan rendeletekre hivatkozva óriási pénzeket szakítanak le úgy, hogy a természet károsításának és a lakosság egészségveszélyeztetésének alapos gyanúja is fennáll. A bizottsági meghallgatásra meghívást kapott, de nem jelent meg dr. Vámos György, a Hunviron Kft. és a Fixon Bt. vezetője. Ugyancsak távol maradt Varga Antal, Lőrinci polgár- mestere is. TOMPA Z. MIHÁLY ^^■5 ■33 S S TO sa «041 M Amiről vasárnap olvashat: •Pénzt vagy egészséget - mikor lesznek nyereségesek a kórházaink? •Hófehérke, szo©[ •Eger új gyöngyszemének megálmodója •Metál-mánia •A jövő katonája •Interjú Albert Györgyivel •Megelőzik az ónpestist as ájiágár—Imái, ilalniazariMltakfera, - ____fammhffifáhiiál S1