Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-29 / 74. szám

I 2000. Március 29., szerda GAZDASÁG I TÜKÖR Heves Megyei HIrlap - 7. oldal Heti tőzsdei összefoglaló Enyhe erősödés _________Pénz - Tőke - Befektetés __________ N ehéz a tájékozódás A Budapesti Értéktőzsde rész­vényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,31 százalékkal erősö­dött, pénteken 10.126,69 pon­ton zárt. Szakértők szerint a he­ti trendet a pénteki magas for­galom és a mintegy 3 százalé­kos BUX-növekedés határozta meg. Az elmúlt héten a rész­vénypiac forgalma 30 százalék­kal nőtt, összértéke 87,83 milli­árd forint volt. A vezető részvények ebből 62,49 milliárd forinttal része­sültek. Az árak és a forgalom növekedése leginkább a hét utolsó kereskedési napjára volt jellemző, annak köszönhetően, hogy a külföldi befektetők ér­deklődése erősödött. A legna­gyobb forgalma a Matávnak volt, 17,60 milliárd forint érték­ben cserélt gazdát. A Mól forgal­ma 14,70 milliárd forint, az OTP-é 10,75 milliárd, a Richteré 12,30 milliárd és a TVK-é 7,13 milliárd forint értékű volt. A BUX-kosár részvényei kö­zül a Fotex 19,51 százalékkal 343 forintra, a TVK 14,55 száza­lékkal 5000 forintra drágult. A legnagyobb gyengülök között van a Prímagáz 6,44 százalék­kal, záróára 2760 forint lett. A Richter a második legnagyobb BUX-kosaras gyengülő rész­vény, 17.890 forintos záróára 4,20 százalékos csökkenést je­lent. A vezető részvények közül az OTP is gyengült: 2,57 százalék­kal 14.800 forintra esett az ára. A Matáv viszont 1,41 százalék­kal 2440 forintra, a Mól 2,69 százalékkal 5340 forintra drá­gult. A BUX-kosárban még nem szereplő, ám a technológi­ai részvények közé sorolt An­tenna Hungária egy hét alatt 16,32 százalékkal 13.900 forint­ra drágult. A másik technológiai részvény, a Synergon 0,29 szá­zalékkal 3500 forintra erősö­dött. A Matáv árnövekedésével együtt ez azt jelenti, hogy az el­múlt hét egyértelműen a tech­nológiai boom jegyében telt el. Szegner Balázs, az Easbrokers Budapest Rt. üzletkötője sze­rint a Richter gyengülése jó­részt annak tudható be, hogy az „oroszpiac-érzékeny” papír az oroszországi hétvégi választá­sok előtt megszenvedte a befek­tetők bizonytalanságát. Rovatunk előző heti részében az Or­szágos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) vizsgálatáról számoltunk be. Ezúttal - ugyanerre a felmérésre tá­maszkodva - különösen a hirdeté­sekben oly gyakran szereplő kölcsö- nökről szólunk. Ezekkel a reklámokkal bizony csínján kell bánnunk. A tapasztala­tok ugyanis azt mutatják, hogy a le­endő ügyfél először csak a dolog kedvező oldalával találkozik, hiszen a pénzintézetek „nyilvánvalóan” ar­ról tájékoztatják a közönséget, ami számukra fontos és előnyös. így például arról, hogy milyen gyorsan és milyen egyszerűen le­het fogyasztási hitelhez jutni. Ám arról, hogy maga a kölcsön a va­lóságban milyen terheket ró az adósra, kevés szó esik. Nagyon csábítóan hangzik az a jól csengő kitétel, hogy egy-egy kölcsön ka­A kedvezményes lakáshitel-kíná­lattal együtt járó jelzálog-hitele­zés felfutása rövid, távon veszé­lyeztetheti a makrogazdasági egyensúlyt és jelentős jóléti vesz­teséget okozhat - egyebek között erre hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Banknak a lakáspiac helyzetéről készült tanulmánya. Az új lakáspolitikai koncepci­óval a kormány a gazdaságnak egy jelentősen importigényes te­rületét ösztönzi, miközben a tá­mogatások révén közvetlenül, a várható áremelkedések révén pe­dig közvetve vagyont csoportosít át a magasabb jövedelmű rétegek javára - figyelmeztet a tanul­mány. Az ingatlanfinanszírozás­ban bekövetkező rezsimváltás, nevezetesen az előtakarékosko­dás helyetti hitelre történő vásár­lás egy egyszeri megtakarítás­matmentes, azt viszont ritkán hangsúlyozzák, hogy kezelési költség címén jelentős összege­ket kérnek az ügyféltől. Ha min­dent összevetünk, kiderülhet: ka­matmentes kölcsön ide vagy oda - a hitel bizony eléggé drága. Itt keü felhívni olvasóink fi­gyelmét az úgynevezett tel- jeshiteldíj-mutató fontosságára, mert az gyakran segítséget jelent­het a valós költségek kiszámítá­sakor. Ez a mutató (rövidítése: THM) a kamat- és a kezelési költ­ségek összesített értékét mutatja, amelyből kiderül, hogy maga a kölcsön ténylegesen mennyibe kerül. Ha a tájékozott ügyfél rákér­dez erre a számra, akkor 30-40 százalék közötti mértékről kap felvilágosítást, ami - figyelembe véve az inflációt - rendkívül ma­csökkenést okoz - fogalmaz a ta­nulmány. Ez pedig a - ma még szinte terheletlen ingatlanva­gyon fedezete mellett - felvett kölcsönök miatt jelentősen meg­növeli a lakossági hitelállo­mányt, ami rövid távú egyen­súlyromlással fenyeget. Ráadásul a magas, minden bizonnyal vál­tozó kamatozású hitelállomány alapvetően befolyásolja a mone­táris politika keretfeltételeit is. Az összeállítás arra is figyelmez­tet, hogy az esetlegesen külföldi fedezet mellett nyújtott hitelex­panzió kiszolgáltatottabbá teszi az országot a nemzetközi likvidi­tási helyzet ingadozásaival szemben. Kötött árfolyamrend­szer esetében pedig a hazai mo­netáris politikának kevés lehető­sége van a nemzetközi kamat­sokkok tompítására. Ezért a tá­gas értéknek tűnik. Minderre az OFE anyaga is figyelmeztet. Amennyiben valaki kevésbé tá­jékozott, és úgy lapozgatja a kü­lönféle prospektusokat, előfordul­hat, hogy pórul jár. A fogyasztási és áruvásárlási hitelekről szóló hir­detésekben ugyanis ritkán tünte­tik fel feltűnő helyen az előbb emlí­tett mutatószámot, sőt előfordul, hogy az nem is szerepel a reklám­anyagban, pedig (mint az ismere­tes) annak közzétételére törvény kötelezi a bankokat. Gyakran megfigyelhetjük, hogy a THM he­lyett csak egy telefonszám találha­tó a plakáton vagy a kiadványon, ahol információt kaphat az ügyfél. Mindezek nyilvánvalóan meg­nehezítik annak a dolgát, aki pontos képet szeretne kapni a hi­tel valódi költségeiről. nulmány készítői szerint fennáll annak a veszélye, hogy a lakos­sági kamatok esetleges megugrá­sa egy erős, a hazai monetáris politika eszközeivel nehezen el­lensúlyozható restrikciót eredmé­nyez. A tanulmány ezért elgon­dolkodtatónak tartja, hogy a la­kossági hitelállomány jelentős növekedése mellett fenntartha­tó-e a kötött árfolyamrendszer. A tanulmány szerzője szerint to­vábbi veszélyt jelent az ingatlan­árak továbbra is fennmaradó nagymértékű növekedése, amit azonban 3-5 éven belül egy jelen­tősebb áresés követ majd. A jö­vendő piaci korrekcióval azon­ban elértéktelenednek a banki fedezetek is, ami súlyos esetben akár jelentős pénzügyi válság­hoz is vezethet. FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 3300 Eger, Érsek u. 1. Telefon: (36) 510-560 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1. Telefon: (37) 505-010 Érvényes: 2000. március 6-tól BETÉTI KAMATOK vAualkozAsok RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 111 Ft lelett (%) (EBKM) 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 8,000 (8,11) 1-2 hó 9,500 (9,63) 3 hó 9,000 (9,13) 6 hó 8,500 (8,62) 12 hó 8,000 (8,11) Folyószámla 2,000 (2,05) magánszemélyek részére 50 E Ft-5 MFt 5-10 MFt 10 M FI felett Balétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 9,750 (9,89) 9,875 (10,01) 10,000 (10,14) 3 hó 9,600 (9,73) 9,725 (9,86) 9,850 (9,99) 6 hó 9,300 (9,43) 9,425 (9,56) 9,550 (9,68) 12 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 M Ft 5,000 5,19/5,17 1 MFt felett 7,500 7,87/7,82 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,500 7,87 1 MFt felett 10,000 10,62 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 9,700 9,83 6 hónap 9,400 9,53 12 hónap 8,600 8,72 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hó 9,750 9,75 3 hó 9,700 9,70 6 hó 9,400 9,40 12 hó 8,600 8,60 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Érvényes: 2000. március 1-iétöl Folyószámlahitel Éves kamat (%) 20,00 Betétörző hitel 16,50 Lombardhitel 18.00 Ingatlanfedezetes hitel 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,8% 5 éves kamatperiódus 11,2% HUF prime rate Éves kamat (%) 14,500 CIB©0640242242 A BANCA CÖMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA A jelzálog-hitelezés kockázatai OTP TeleBANK - sorban állás nélkül N apjainkban egyre dinamikusabban fej­lődnek a telefonon bonyolítható banki ügyeletek, és azok a szolgáltatástípu­sok, amelyek ötvözik a telekommunikáció és a modern banki termékplaketta által kínált elő­nyöket. Az OTP Bank Rt. elektronikus szolgál­tatásai a kor követelményeinek és a biztonsági elvárásoknak egyaránt megfelelnek. Jakab Zsolttal, az OTP Bank Rt. észak-magyarországi régió egri igazgatóságának igazgatójával az OTP TeleBANK által kínált lehetőségekről be­szélgettünk.- Az OTP TeleBANK használata megkíméli az ügyfeleket a sorban állás bosszúságától, a felesleges időveszteségtől. Kik vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, és konkrétan milyen tranz­akciók bonyolíthatók le a rendszer segítségével?- Az OTP TeleBANK-ot a pénzintézet lakos­sági folyószámlával rendelkező ügyfelei auto­matikusan, a számlához kapcsolódó bankkár­tyával vagy ügyfél-azonosító kártyával vehetik igénybe. A deviza alapú bankkártyához szin­tén automatikusan, a pénzforgalmi számlák­hoz pedig az ügyfél igénye szerint kapcsolódik a gépi hangú információs rendszer. Az OTP TeleBANK az év minden napján, a nap 24 órá­jában vehető igénybe a 06-40/366-666-os kék szám vagy a 06-1/3666-666-os telefonszám fel­hívásával. Az ügyfél a bankfiók felkeresése nélkül éjjel-nappal általános banki információ­kat, valamint számlájával kapcsolatos tájékoz­tatást kaphat. Az OTP TeleBANK-ban lehetősé­ge van a kártyához kapcsolódó bankszámla vagy kártyafedezeti számla egyenlegének le­kérdezésére, a titkos TeleKód megváltoztatásá­ra, a napi limitmaradvány lekérdezésére. Emellett az OTP TeleBANK Center igénybevé­telére, automata rendszerben átutalás kezde­ményezésére, az átutalási Célszámla Kód tör­lésére, valamint az elveszett vagy ellopott bankkártya azonnali letiltására is. Az OTP TeleBANK 6-os menüpontjában érhető el az OTP Hitelvonal, a 8-as gombot megnyomva pedig az OTP Házibank vonal, ahol az általá­nos tájékoztatás mellett az ügyintéző kapcso­lását is kérheti az érdeklődő. Ezenkívül gépi hangú ismertető hallható az OTP TeleBANK szolgáltatásairól és használatáról, a bank aktu­ális ajánlatairól, az OTP lakossági folyószámlá­ról, a hozzá kapcsolódó hitelekről, az OTP bankkártyákról, a különböző befektetési lehe­tőségekről, az OTP Bank széfszolgáltatásáról, valamint az OTP Bankcsoport tagjai közül az OTP Lakás-takarékpénztárról és a Garancia Biztosítóról.- Mennyibe kerül ennek a szolgáltatásnak a használata az ügyfél számára?- Az OTP TeleBANK szolgáltatások haszná­lata ingyenes, az automata rendszerben indí­tott átutalások a lakossági ügyfelek részére díj­mentesek, míg a vállalkozói ügyfelek számára kedvezményes díjszabásúak. A telefonon tör­ténő átutalás igénybevételéhez a számlavezető bankfiókban kell külön szerződést kötni. Egyébként ma már közel 400 ezer ügyfél veszi igénybe az OTP TeleBANK szolgáltatásait, a hívások száma gyakran meghaladja a napi 105 ezret.- Mit kell tennie annak az ügyfélnek, aki az OTP TeleBANK Center szolgáltatásait szeretné igénybe venni?- Ez a szolgáltatás a TeleBANK 4-es menü­pontjában érhető el. A regisztrációt követően néhány napon belül postázzuk a szerződés- csomagot. Amennyiben az ügyfél a részére megküldött nyomtatványt kitöltve visszaküld­te pénzintézetünknek, a bank által aláírt pél­dány kézhezvételét követően már használhatja is a szolgáltatást. Az OTP TeleBANK Center­ben információ kapható a számla egyenlegé­ről, a forgalmi adatokról, a lekötött betétekről, lehetőség van tetszőleges összegű betét leköté­sére, illetve feltöltésére, eseti és rendszeres át­utalási megbízás, valamint csoportos beszedé­si megbízás adására, módosítására, megszün­tetésére, A- és B-hitel, illetve bankkártya igénylésére. A TeleBANK Center szolgáltatását már több mint 60 ezer ügyfél veszi rendszere­sen igénybe. ___________________________________________(PB) l ebeszélhető Amelyből Ha már unod a kötöttségeket, vedd lazán I a lehetőségeket. A DOMINO 333 nap ■ elérhetőséget** kínál Hangpostával, SMS-sel, I Internettel, ráadásul havidíj és számlák nélkül. És a DOMINO csomagot DUAL készülékkel, kártyával, mobiljeggyel már bruttó 25 OOO Ft-tól megvehetett. Ebből bruttó 9 OOO Ft-ot élből lebeszélhetsz. Csúcsidőn kívül csökkentett tarifákkal számolhatsz***. És hálózaton belül is 1 millió Westel 900-ast hívhatsz. Egyre többen telefonálhatunk egyre kevesebbért. WESTEL 900 mintabolt: Eger, Bajcsy-Zs. u. 3. tel.: 06-36/411-900,06-30/900-9018 Hivatalos üzletkötőink: 06-30/930-3881,06-30/930-5368 Ofotórt: Gyöngyös. Fő tér 2. • Kovács Zoltán: Heves. Erzsébet tér 4-5. Térerő GSM: Eger, Dózsa György tér 2. • Tiszafilm Videotéka: Hatvan, Horváth Mihály út 20. • Apex Elektronika Kft.: Gyöngyös, FŐ tér 10. • Hatvan, Horváth Mihály út 15. • Mobilkor Kft.: Eger, Vörösmarty u. 5. Csökkentett tarifák csúcsidőn kívül"** ti.'it icKDOii és a OOMtNÚ üHatvßüaiyi’ftftvr ' «$1$ 96U etöwötó» halvával iwsmilintú Ami. lap «iftrnetöspijpt biztosit, main a DOMINI) SlM Itoiteí»; irtán további 333 «wp'Ö va^y etetlwtö :'u-U? óidig ifielve Itetvéuén orutfo ?r> Ft a peir WfiStei 9Öu háTOatáDói díjmentesen hívható), ■ A KtVuiűK fovrK VVf ** A SÍM kártya 45 m Mobiljeggyel vein feli ■’* fpWmtyn búiul l Információ: 1777 ía wvw; ,ivestel90fi hu bXäP PVSi'frv MUrai üt ofotért

Next

/
Thumbnails
Contents