Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-29 / 74. szám
2000. MÁRCIUS 29., SZERDA ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 74. SZÁM ABSZOLÚT HALLÁS Senki se kérdőjelezi meg a főnök hozzáértését. Bíznak benne. Mert a hallás a bizalomra épül. A hit bizalmára. Elhiszik neki, hogy ott van a magas cé. És elhiszik maguknak, hogy ők pontosan tudják, hogy egyedül őneki kell megmondania, hol a magas cé, és végrehajtják a döntéseit. Egészen addig, míg egy szép napon a főnök a vadászaton egy oroszlánra nem mondja azt, hogy az egy gnú. (3. oldal) TÖMEGVEREKEDÉS A verekedésben mintegy harmincán vettek részt, alaposan felszerelkezve különböző ütőszerszámokkal. Végül öt harcias családtagot könnyű sérülésekkel kellett ellátni. Néhány nappal később a két családból újra egymásnak estek tizenöten: ekkor ásókkal, kapákkal, botokkal ütötték egymást. A „látványosság” népes nézőközönséget vonzott a helyszínre, csaknem ötvenen nézték végig a jelenetet, melynek ezúttal is több sérültje volt. (3. oldal) SÚLYOS TEHERAUTÓK Az ott élők szerint már csak emlék, hogy Mikófalva csendes, nyugodt település. Sokkal inkább jellemzi a falut az életveszély. Hogy miért? (8. oldal) ÚJ TÍPUSÚ MOZGÁS Nemcsak néptáncot, hanem szalontáncot is tanulnak Ecséden a Richter Gedeon Általános Iskolában. S ennek nemcsak a gyerekek, hanem a közönség is örül. (8. oldal) 770865 910035 00074 A vidék jövője a tudás Szoboravatás és tudományos konferencia Gyöngyösön A jövőt, a forrást jelképezi Máté István: Randevú című szobra, amelyet tegnap dr. Szendrő Péter, a Szent István Egyetem rektora avatott fel Gyöngyösön, a gazdálkodási és mezőgazdasági főiskolai kar új épülete előtt. Az ünnepség a VII. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok eseménysorozatának része volt, amelyre kilenc országból érkeztek szakemberek. (Beszámo- lónk a 2. oldalon olvasható) fotós ötvös imre MAI SZÁMUNKBÓL Joghézag a lakásfronton Lehet, hogy az ellenzék a közigazgatási hivatalhoz fordul Elképzelhető, hogy az ellenzék a közigazgatási hivatalhoz fordul annak megállapítása érdekében: a lakásügyi bizottság elnöke jogszerűen döntött e. Gyöngyös Az esetről a Hírlap is beszámolt: a képviselő-testület lakásügyi bizottságának egyik ülésén - a gyakorlattól eltérően - nem három, hanem csak egyetlen, önkormányzati tulajdonú bérleményre várakozó jelölt nevét terjesztették elő elbírálásra. Amikor a grémium ellenzéki tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy ezzel a korrupció árnyéka is rájuk vetődhet, a polgármesteri hivatal illetékese visz- szavonta az előterjesztést, ám Nyerges Pál elnök ugyanazon az ülésen ismét napirendre tűzette azt. A többség végül megszavazta az indítványt, Nyerges Pál pedig azzal indokolta eljárását, hogy a romaság érdekében soha, nem zárkózott el a pozitív Szabó Gyula polgármester írásban válaszolt. Úgy vélte, az ellenzéki koalíció aggályai nem megalapozottak, mivel az említett döntést kizáró ok nem bizonyítható, és a szervezeti és műdiszkriminációtól. A történtek után Keresztes György képviselő interpellációt nyújtott be a városvezetés következő tanácskozására. A polgár- mesternek címezve feltette a kérdést: jogszerű volt-e a bizottság határozata, s a hivatal végrehajtja-e az ismert körülmények közepette született határozatot? Dr. Kozma Katalin úgy véli, nem történt jogsértés: igaz, hogy sem a szervezeti és működési szabályzat, sem a bizottság ügyrendje nem rendelkezik ilyen esetről, ám nem is tiltja egyik sem, hogy a napirendi pontot ugyanazon az ülésen ismét előterjesszék. A rendelkezésekben e téren joghézag található. ködési szabályzat sem tiltja, hogy csak egyetlen igénylőt terjesszenek elő. (Folytatás a 3. oldalon) ígéret helyett ígéret Eger A Makovecz-uszoda építéséhez nem kap egy fillér állami támogatást sem a város. Csupán a korábbi, nem teljesített ígéret helyett egy busásabb ígéretet tett Deutsch Tamás sport- miniszter, amikor pénteken, immár harmadik alkalommal találkozott a mindig bizakodó polgármesterrel. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Nagy Imre nem látta oly derűsnek a helyzetet, mint amennyire azzal - keddi lapunkban olvasható nyilatkozata szerint - Deé András, a Fidesz-MPP Egri Városi Szervezetének elnöke elégedett. Aggályait a polgármester arra alapozza, hogy az eredetileg konkrétan ajánlott 320 millió forintból semmi sem lett. Négy pályázatukat utasították el eddig, s nincs arra garancia, hogy a Regbnális Tanács támogatja majd a már megkezdett beruházást. A most elhangzott 700 millió egy része a kamatok egyelőre nem tisztázott hányadát fedezné. Annak a hitelnek a kamatait, amelyet a város kényszerül felvenni, s visszafizetni. A miniszter a majdani üzemelte téshez ígért több pénzt: az ISM átvállalná 5-10, sőt 15 évig a működtetés költségeit. A polgármester erre árnyaltan csak így reagált: talán két és fél év múlva már nem én leszek a polgármester. (Folytatás a 3. oldalon) Kormánybiztosi iroda Budapest, Tisza-tó A Romániából indult ciánszeny- nyezés ökokatasztrófát okozott, ezért február 15-én a kormány a Szamos és a Tisza kormánybiztosává nevezte ki Gönczy lánost. Az élővilágban, a gazdaságban okozott károk felmérésére, a rehabilitáció irányítására, az ösz- szetett problémakör gondozására létfejött a Kormánybiztosi Iroda. Ennek tevékenysége hamarosan térségi szintű megerősítést kap.- Csütörtökön Szegeden hozzuk létre az első kormánybiztosi képviseletet. A Tisza mentén a második ilyen információs gyűjtőhely Kiskörén lesz - mondta Montskó Éva, a kormánybiztosi iroda sajtószóvivője.- Kiskörén hány szakember áll majd munkába?- Két személy kap megbízást az alkalmi feladat elvégzésére.- Őket kiválasztották már?- Nem, most folyik e tekintetben' a feltérképezés. Olyan szakértőket keresünk, akik jártasak a vízügy, az ökológia, az idegenforgalom kérdéseiben, és a térségben nagy helyismerettel rendelkeznek.- Mikor láthatnak munkához?- Pontosan még nem tudom megmondani., mert az eredeti költségvetés csak két képviselet megnyitásával számolt, ám Gönczy úr egy harmadikat is fel szeretne állítani. Ez utóbbit a Felső-Tiszán, valószínűleg Vásárosnaményban. Kisköre pozíciója azonban nincs veszélyben - nyilatkozta a szóvivő. ____________________________IBUPAVABI) Kevés a konkrétum Bátonyterenye, Észak-Heves ^ Kürtösi ^rroly, a Heves Megyá Önkormányzat Területfejlesztési Bemutatkozó, illetve tájékoztató jel- Igazgatóságának munkatársa, legű találkozót szervezett mintegy A rendezvényen többek között 80 fő részvételével a minap az Észak- Becsó Zsolt, az Észak-magyarorszá- mogyorországi Regionális Fejlesztési gi Regionális Fejlesztési Tanács alel- Tanács és munkaszervezete, az nöke, a Nógrád megyei közgyűlés Észak-magymországi Regionális Fej- elnöke előadásában a régiók kiala- lesztési Ügynökség Kht. a kulásáról, valamint a tanácsnak az bátonyterenyd, a salgótarjáni, a széc- ebben játszott szerepéről hangzott sényi, apdervásárai és az ózdi kistér- el tájékoztató, majd a testület mun- ségek, illetve az ottani gazdaság sze- kaszervezetével is megismerked- replői számára a Nógrád megyei hettek a résztvevők. Bátonytermyén - mondta el lapunk- (Folytatás a 2. oldalon) „Szalonképes” helyi vállalkozók Hatvan Tegnap este a Zagyva-parti városban - az országban tizenhetedikként - megalakult a Zwack Péter által alapított Magyar Vállalkozói Szalon. A HBH Sörözőben megtartott rendezvényen a Szalon helyi kezdeményezője, Guba lózsefné köszöntötte a megjelenteket, elmondva: Hatvan bizonyos szempontból „alvó városnak” tekinthető, ezért szükség van egy ügyre, amely megmozgathatja a vállalkozói szférát. Erre remek lehetőséget kínál a mostam alkalom, amelynek köszönhetően az itteni üzletemberek bekapcsolódhatnak az országos hálózatba. Zwack Péter - aki a Szalon országos elnöki tisztét is betölti - elmondta: a Vállalkozók Pártjának megalakítása ugyan politikai kudarcnak tekinthető, ám az eddigi tapasztalatok alapján a Szalon valóban a szalonképes vállalkozók érdekképviseleti, érdekérvényesítő és lobbyklubja lehet. Ami a működésüket illeti, a nonprofit szerveződés már eddig is olyan személyiségeket nyert meg előadónak, akiknek a véleménye nagy súllyal esik latba a gazdasági életben. Ilyenek többek között Surányi György, Csillag István, Bánk Attila vagy Szabó Iván. A bevált gyakorlat szerint a tagok kötetlen beszélgetés formájában tárgyalnak közös dolgaikról, az őket érintő kérdésekről, s véleményüket, észrevételeiket az Internet segítségével is megoszthatják egymással. Zwack Péter az eseményen át- . adta a megbízólevelet Guba Józsefnénak, aki a Szalon hatvani vezetője lett. Zwack Péter a Szalon elnöke. Fontos a vállalkozók érdekképviselete. ____ Sziréna_______ E lmulasztott segítség Gyöngyösön még vasárnap, 10 óra 15 perckor történt az a baleset, amelynek sérültje egy segédmotoros kerékpárt vezető ember. A Pesti úton lévő körforgalomnál ütközött az ismeretlen forgalmi rendszámú személy- gépkocsi a kismotorral, majd az autó vezetője a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség várja a szemtanúk jelentkezését. Egerben a 12-es számú helyi járatú autóbuszon továbbra is sikerrel ténykednek a zsebtolvajok. Egyetlen nap délelőttjén három feljelentés is érkezett. Személyes iratok, pénztárcák - a bennük lévő több ezer forinttal - tapadtak az ismeretlen tettes „enyves” kezéhez. A feljelentők összesített kára 27 ezer forint. 9770865910035