Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-03 / 53. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI 2000. Március 3péntek III Bll : ^ mm KORKÉP Berva Rt.: új Eger Megtartotta évi rendes közgyűlését a Berva Finomszerelvénygyártó Rt. Ezen megtárgyalták az igazgatóság jelentését a cég vagyoni, pénzügyi helyzetéről, üzletpolitikájáról, továbbá az 1999. évi mérleg- és eredménybeszámolót. Emellett a könyvvizsgáló és a felügyelő bizottság is jelentést tett. A közgyűlés új igazgatósági tagok választásáról is tárgyalt, mert Kovács Tibor igazgatósági tag - aki a Berva Rt. ügyvezetői igazgatói feladatait is ellátta valamint két másik személy is lemondott tisztségéről. Az igazgatóságba további négy tagot választottak, így annak létszáma hétfősre gyarapodott. A felügyelő bizottságból is távozott egy tag, az ő helyébe a lemondott igazgaigazgatóság tósági tagok egyikét választották meg. A közgyűlés valamennyi tárgyalt napirendről egyhangú határozatot hozott. Homoki István, az igazgatóság elnöke arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy az igazgatóság - saját köréből - Pócsik Gábort, a Berva Rt. eddigi főkönyvelőjét választotta meg ügyvezető igazgatónak. Megbízatása egyéves időtartamra szól. Azt is hozzátette, hogy a cég jelenlegi vezetése új szellemben kívánja irányítani a részvénytársaságot, s hosszú távú programként az rt. bővülését és minél több munkahely teremtését tűzte céljául. Ennek érdekében szervezeti változtatásokat terveznek, amelynek végrehajtására hamarosan sor kerül. Az új tulajdonosi kör az rt. stabilitását hosszabb távon megvalósítható- nak látja. __________________■ H iányos a város pénztárcája (Folytatás az 1. oldalról) A képviselő-testületi ülésen zajló költségvetési vitában Merczel József (MSZP), az ügyrendi bizottság elnöke a büdzsében meglévő egymilliárdos hiányt az uszodának és az önkormányzatokat sújtó kormánypolitikának tulajdonította. A pénzügyi bizottságot vezető Nyerges Andor (MDF) ellenben nyomatékosította, hogy az uszoda felépítése helyes döntés volt, s a város nem áll olyan rosz- szul, hogy ne tudná megvalósítani a tervet. A közgyűlés végül tizenhét igen vokssal, négy nem és két tartózkodás mellett elfogadta az idei költségvetést. A kivételesen rövid ülésen - második fordulóban, egyhangúan, vita nélkül - megszavazták többek között a szociális ellátások térítési díjainak emelését. Jóváhagyták továbbá a Honvédelmi Minisztérium és a város megállapodását a Lenkey-középiskolá-ról. Császár Zoltán (Fidesz) képviselő napirenden kívül a Hatvani- hóstyán nyitandó posta szükségességét hangsúlyozta. irénesi Megújul a királyi szobor Károly Róbert alakja új helyre kerül A városi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a jó ütemben haladó Fő téri rekonstrukciós munkálatok során, a csapadékcsatorna építése miatt szombaton el kell bontani a Károly Ró- bert-szobrot. Gyöngyös Kő Pál hevesi származású szobrászművész nagy értékű műalkotása - mint azt a polgármesteri hivatal illetékesétől megtudtuk - a későbbiekben újra a Fő téren kap majd helyet. A rekonstrukciós munkálatok tervezője korábban két alkalmas helyet jelölt meg a királyi szobor számára: a Szent Ber- talan-templom hossztengelyével szemben, illetve a templom előtti, úgynevezett liturgikus tér északi oldalán, ami körülbelül a Petőfi Sándor utca tengelyébe esik. Ismeretes, hogy a szerzői jogok védelme miatt a köztéri mű áthelyezéséhez az alkotónak is hozzá kell járulnia. Az ügyben jelenleg is folyik az egyeztetés, a végső döntést pedig az önkormányzati képviselő-testület hozza majd meg a művész véleményének figyelembevételével. Károly Róbert szobra jelenleg egy kő posztamensen áll, amit a rögzítőelemek megbontása után szétszednek. A bronzszobor immár húszéves, ezért kisebb felújításra is szorul, erre még a későbbi helyén történő felállítás előtt kerül sor. A szakemberek teljes egészében megtisztítják és konzerválják a szoboralakot. A műalkotás egyik érdekessége, hogy a Gyöngyöst városi rangra emelő király szemei kőbetétből készültek, és most, a felújítás során ezeket az apróbb részeket is nagy műgonddal hozzák helyre, hogy az új helyen eredeti pompájában álljon majd a szobor. Azonosak a környezeti gondok (Folytatás az 1. oldalról)- Velem együtt nagyot tévedtek azok - folytatta Illés Zoltán, a Parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke -, akik az 1998-as kormányváltástól a környezetvédelem felértékelődését várták. A politikusok nem tudnak mit kezdeni azokkal a problémákkal, amiket a múltból örököltek, s csak tovább görgetik maguk előtt ezeket. Ha nem látjuk be, hogy a gazdaság szerkezetátalakítása elkerülhetetlen, úgy jelentős stratégiai hibát vétünk. Ugyanakkor pénzbe nem kerülő teendők sokasága létezik, például a jogszabályalkotás terén, melyekkel előre lehetne lépni - természetesen persze nem szétvert apparátussal és' nem megfélemlített közalkalmazottakkal. A konferencián Illés Zoltán szlovák kollégája, dr. Ladislav Ambros bizottsági elnök (képünkön) is részt vett, mivel a kétnapos szakmai rendezvény szerencsésen egybeesett parlamenti delegációjuk magyarországi tartózkodásával. A szlovák parlament környezet- és természetvédelmi bizottságának tagjai elsődlegesen azért látogattak hazánkba, hogy a két ország környezet- védelmi minisztere által tavaly aláírt megállapodás első, gyakorlati lépéseként tárgyalásokat folytassanak a magyar bizottság szakembereivel. Ladislav Ambros elmondta: a bizottsági találkozón megállapodtak abban, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a hulladék- gazdálkodással kapcsolatos törvények előkészítéséről, sőt - mivel ezt a folyamatot Szlovákiában is éles viták kísérik - már magukat a törvénytervezeteket is kicserélik, hátha egymás ötletei közül sikerül valami hasznosat beépíteni a készülő jogszabályokba. A két állam együttműködését a jövőben a többi szomszédos országra is szeretnék kiterjeszteni, tekintve, hogy a környezetszeny- nyezés nem ismer határokat, s így a környezetvédelem ügye is méltó arra, hogy összekapcsolja a régió nemzeteit. * A tegnap délután szekciókban folyt szakmai tanácskozást követően ma is csoportokban folytatódik a konferencia programja. A résztvevők egy része a dunakeszi hulladéklerakót, illetve a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet látogatja meg, míg a többiek a sajókazai harmadosztályú veszély eshulladék-monode- póniát, valamint a miskolci hulladéklerakó állomást tekintik meg. A technológiai folyamatokkal való egész napos ismerkedés után a tanácskozás értékelése és a zárszó 16 órakor hangzik el Gyöngyösön, a Szent István Mezőgazdasági és Gazdálkodási Főiskolai Karon. JÓNÁS ÁGI Hátrányos helyzetű volt a család A bizottsági elnök vállalja a pozitív diszkriminációt Tegnapi Lakásosztás, elnöki rendelettel1 című írásunk a vártnál is hevesebb reakciókat váltott ki a településen. Ezúttal további érintettek is megszólalnak az ügyben. Gyöngyös Mint arról beszámoltunk, a városi képviselő-testület legutóbbi tanácskozásán képviselői interpelláció hangzott el arra nézve, hogy az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság jogilag elfogadható módon járt-e el akkor, amikor egy ön- kormányzati bérlemény odaítélésekor - a gyakorlattól eltérően - nem három, hanem csak egyetlen igénylő közül „választott”. A módszert az interpelláló azért is kifogásolta, mert az előterjesztést - úgymond - elnöki nyomásra fogadta el a grémium. Nyerges Pál önkormányzati képviselő, az illetékes bizottság vezetője írásunkra reagálva kifejtette: a helyi kisebbség esetében mindig is vállalta a pozitív diszkrimináció elvét, ezúttal pedig különösen, mivel egy valóban sokszorosan hátrányos helyzetű romacsalád megsegítéséről van szó. Mint az elnök elmondta, a kétgyermekes házaspár idáig egy fészerszerű építményben élt, s a környezettanulmányok is azt támasztották alá, hogy jogosan utalhatják ki számukra a Mátrai úti félkomfortos - tehát fürdőszobával sem felszerelt -, 34 négyzetméteres ön- kormányzati bérleményt. Nyerges Pál hozzátette azt is: egyáltalán nem szokatlan, hogy egyetlen igénylő közül választják ki a kedvezményezettet, hiszen ilyen máskor is előfordult. A településen mintegy kétszázan várnak önkormányzati lakásra, s az illetékes igazgatóság általában azért terjeszt elő két-három jelentkezőt, hogy az esetleges visszalépések esetén lehessen rangsorolni a következő pályázókat. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője, Murzsa Attila is szükségesnek tartotta, hogy a fentiek kapcsán megszólaljon. Az önkormányzatuk mellett működő szociális és egészségügyi bizottság kéréssel fordult a lakásügyi bizottsághoz, hogy támogassák a már-már letargikus helyzetbe került rászoruló famíliát - jelentette ki. - Nyerges Pál elnök vállalta, hogy szószólója lesz az ügynek, s eszerint cselekedett. Murzsa Attila úgy vélekedett, szégyen lenne, ha ezek után az önkormányzaton belül a szociális ügyekből politikai kérdést kreálnának. ______________________________IT.O.I Kollégisták, ha megmérkőznek Eger A Kereskedelmi Kollégiumban az idén immár harmadik alkalommal rendezik meg a Városi Kollégiumi Kulturális Fesztivált március 7-én, délután fél négytől. Mint azt Ludányi Tibor kollégiumvezetőtől megtudtuk, az intézménytől nem idegen ez a rendezvény, miután a hetvenes évek végén nagy hagyománya volt a hasonló összejöveteleknek. Ezt próbálták újraéleszteni 1998 márciusában, amikor nagy sikerrel ismét megrendezték a vetélkedőt, amit azóta az iskola alapítványán kívül a helyi ön- kormányzat is támogat. Az év elején meghirdetett fesztiválra kilenc kollégium nevezett be, s összesen 30 előadást láthat a közönség, nép- és modem tánc, szólóének, énekkar, vers, hangszeres zene és egyéb kategóriákban. A legügyesebbekre értékes ajándékok várnak, s az eredményt figyelembe veszik a Heves Megyei Kollégiumi Diákszövetség által meghirdetett Év Kollégiuma cím odaítélésénél is. Ezt a címet tavaly egyébként épp a szervező kereskedelmi kollégiuma kapta meg. ____________________(e. e.) P olgári védelmi elismerések Budapest A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán központi ünnepség keretében emlékeztek meg a polgári védelem nemzetközi napjáról. Az eseményen dr. Bakondi György főigazgató több elismerést nyújtott át. A szakterületen végzett tevér kenységéért dicséretben és jutalomban részesült Kiss István, Sarud polgármestere, valamint Bedák T. Zoltán pv. alezredese Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság osztályvezetője. A megyei igazgatóság állományából soron kívül őrnaggyá léptették elő Halász Csaba pv. századost. ■ Katona Béla látogatása Tárnáméra Ma délután' a községbe látogat* Katona Béla, a Parlament Idegenforgalmi Bizottságának elnö* ke. Útjára elkíséri Godó Lajos, a térség országgyűlési képviselője, valamint Forgács István, a Tiszatáj 2000. Egyesület elnöke. A szocialista politikus 14 órakor a község vezetőivel tanácskozik a település idegenforgalmának helyzetéről, lehetőségeiről, 15.30 órától pedig részt vesz az MSZP helyi alapszervezet- ének alakuló taggyűlésén. ■ Kollégiumi ülés Noszvaj Tegnap délelőtt a továbbképző intézetben tartották meg a Heves Megyei Államigazgatási Kollégium első ülését, amelynek fő témája a területi államigazgatási szervek egységes nyilvántartási rendszerének kialakítása volt. Szó esett ezenkívül a minden évben esedékes ellenőrzési és oktatási feladatokról is. Ma délelőtt Egerben, a megyeházán a Közigazgatási Hivatal hatásköri bővülésének múlt évi tapasztalatairól tartanak tanácskozást. ■ Bébiételek ingyen Heves megye A Vöröskereszt megyei szervezete 4500 bébiételt és -italt ■vett át ingyenes kiosztásra - tájékoztatta lapunkat Gortva József megyei titkár. A segítő szervezet területi irodái a védőnői, illetve a gyermek- jóléti szolgálatokkal együttműködve a rászorult családokban nevelkedő gyermekek - 3 hónapostól egyéves korúakig - étkeztetésére szánják az adományt. A felajánlást a Heinz Kecskeméti Konzervgyár tette egy országos akció keretében. m Beverték az orrát (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak a megyeszékhelyen történt, hogy az egyik Hadnagy úti lakásba is betörtek, s onnan értékes arany ékszereket, fényképezőgépet, márkás karórát, valamint 270 ezer forint készpénzt vitt magával az eddig ismeretlen tolvaj. Gyöngyösön a Móricz Zsig- mond úton parkoló GRS-350 rendszámú metál zöldesszürke Ford Focus márkájú autónak hűlt helyét találta tulajdonosa. A jármű értéke 3.600.000 forint. Szintén gyöngyösi eset: az egyik ház padlásáról 12 tábla szalonnát és 16 szál kolbászt akasztott le egy ismeretlen tettes. Apcon az egyik üzlet ablakát törte be, majd egy üveg vörösborral távozott a szomjas, ám mindmáig ismeretlen tolvaj. Egy mezőszemerei nő mosógépet és centrifugát lopott egy má- sik helyi lakostól.____________■ _____________________________________________PÉNTEKI PORTRÉ Naponta meg kell küzdeni a nézőért A községi hangos híradóval kezdődött. A Petőfibányán élők arra lettek figyelmesek, hogy a napi híreket némi zenével és hirdetéssel tálaló kis adás színesedni kezd, stílust és hangot vált. Az új hang Körmendi Gáboré volt, aki a települést behálózó, kihangosítós rendszerben egy kis rádiót keltett életre. El is nevezték petőfibányai kábelrádiónak. Néhány nap után már mindenki odafigyelt a rendszeresen jelentkező adásokra, kinyíltak az ablakok, hogy a hang jobban beúszhasson a lakásokba, és a kerthelyiségekben is elcsendesedtek az asztalnál ülők, mert oda kellett figyelni, hogy miket mond „ez a srác”. Három éve volt ez, amikor Körmendi Gábor a húszas éveinek legelejét taposta. Mint mondja, mindig is szerette ezt a települést, ahol gyermekkorát töltötte, ahol felnőtt. így hát nagy kedvvel csinálta a „kis rádiót”. Majd a sikeren felbuzdulva politikai talk show-k következtek, olyan illusztris vendégekkel, mint Torgyán József és Kónya Imre. Közben sikeresen felvételizett a pécsi Janus Pannonius Egyetem kommunikáció szakára, és belekóstolt a tévézésbe is. Rövid budapesti kitérő után - egy körzeti stúdió szerkesztő-riportere volt - a hatvani televízióhoz szerződött. Most azt mondja, alighanem élete egyik fordulópontja volt ez, mert a Zagyva-parti városban szeretett bele igazán a televíziózásba.- Bán János irányításával nagyon jó csapatmunka folyt a stúdióban - mondja. - Olyan kiváló operatőrrel dolgozhattam, mint Márta Zsolt, aki mindig ráérzett a képi megjelenítés legfontosabb momentumaira. Azóta is roppant fontosnak tartom a megfelelő összhang kialakítását az operatőrrel. E nélkül nem lehet érdekes riportot, híranyagot csinálni. ■ Anélkül, hogy a televíziózást megszakította volna, két körzeti rádió-stúdiónál is dolgozott: a Satumusnál, majd a Dió Rádiónál voltak műsorai. Az utóbbinál egy ideig Borza Tiborral a vasárnap délutáni magazinműsort vezette. Újabb fordulópontot az egyik Hatvan környéki településen megtartott tüntetés hozott az életébe. Az operatőrrel a városi televíziónak forgatták az anyagot, ám mindketten úgy találták, hogy országos érdeklődésre számot tartó ügyekről szóltak a protestálók. Felvitték hát az anyagot a TV 2- höz. Ott megnézték, majd az esti Tényekben már helyet is kapott az anyag. Azóta már csaknem egy év telt el. Ezalatt Körmendi Gábor rendszeresen, heti két-három alkalommal szerepelt az esti hírműsorokban. Februártól pedig jött az újabb változás: Molnár Lajos operatőrrel immár az MTV 1 híradó-szerkesztőségének a tagja. Mindezt új kihívásnak tekinti, mert immár nem megyei tudósítóként, hanem a fővárosi szerkesztőség tagjaként dolgozhat. A munkát nem véletlenül említi, mert a riporternek naponta meg kell küzdenie azért, hogy a néző az ő anyagát válassza. Példaképeként a rádiós sportriporter Török Lászlót említi. Mindez nem véletlen - mondja -, mert a sportközvetítések mindig is vonzották. S bár az álmairól - babonából - nem beszél, annyit azért elárul: reméli, hogy egyszer valamelyik nagy világversenyről is közvetíthet majd. TOMPA Z. MIHÁLY