Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-01 / 51. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap H 0 R I Z 0 N T 2000. Március 1., szerda Túljelentkezés a mezőgazdaságiba Ősztől lányok is tanulnak az intézményben PÉTERVÁSÁRA Sorra érkeznek a jelentkezési la­pok a helyi mezőgazdasági szakkö­zépiskolába. Az intézmény igazga­tója, Ferkó Gyula elmondta, hogy a jelek szerint minden eddiginél népszerűbbé vált az intézmény, s félő, hogy nem tudják az összes je­lentkezőt felvenni. A tervek szerint szeptembertől három első osztályt indítanának, végső esetben azon­ban fontolgatják a negyedik osz­tály megszervezését is. Újdonság, hogy az intézménybe most először jelentkeztek lányok. A nyolc érdek­lődő a dísznövénykertész szakon szeretne tanulni. Az iskola környékén egyéb változások is vannak. Saját beru­házásként alakították ki azt a kor­szerű eszközökkel felszerelt üzemrészt, ahol április l-jétől le­hetővé válik a gépjárművek köte­lező műszaki vizsgáztatása. Ez azért is jó hír a környéken élők­nek, mert ezért eddig Egerbe kel­lett behozniuk az autókat. Az iskolának helyet adó Keglevich-kastélyban ezenkívül a közelmúltban alakították ki azt a motelszárnyat, ahol hat - minden igényt kielégítő - apart­man kapott helyet. Ezzel a megoldással az osztálykirándu­láson részt vevő csoportok el­szállásolásán kívül lehetőség lesz igényesebb vendégek foga­dására is. Kenőpénzt kért a panzióért (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt hét rendőri sikerei kö­zé tartozik egy felsőtárkányi eset is: február 24-én este nyolc óra tájt egy helybeli asszonyt bántal­maztak a kertes ház kerítésén át­mászó rablók, majd a házból egy háromezer forint értékű rádióvá és a nő száz forintot tartalmazó pénztárcájával távoztak. A két el­követő - a fiatalkorú, ugyancsak felsőtárkányi Cs. L. és Sz. L. - for­ró nyomos üldözés után két órán belül a rendőrök horgára akadt. Mivel más, folyamatban lévő ügyük is van, előzetes letartózta­tásban várják a fejleményeket. Áldozatuk szerencsére csupán könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség „ismerőse” volt az a két férfi is, akiket egy nő jelen­tett fel ugyanezen a napon erő­szakos közösülés miatt. Az egri Kallómalom úton, egy lakásban történt bűncselekmény gyanúsí­tottjai, az egercsehi 1. Tibor és az egri K. Pál előzetes letartóztatás­ba kerültek. A sajtótájékoztatón Tóth Lász­ló r. alezredes, a HRFK igazgatás- rendészeti osztályának vezetője beszélt a ma hatályba lépő új szabálysértési törvényről. Ennek büntetési nemeinél új elem az el­zárás - korábban csak pénzbírság létezett az intézkedési nemek­nél pedig a külföldiekkel szem­ben alkalmazható kiutasítás. Március elsejétől már nem sza­bálysértés például a botrányos részegség, a tiltott fényképezés, a jogosulatlan címer- vagy nemzeti jelképhasználat, ugyanakkor el­zárással is büntethető az önké­nyes beköltözés, a rendzavarás, a tiltott kéjelgés, a veszélyes fenye­getés, á tulajdon elleni szabály- sértés és a járművezetés az attól való eltiltás időtartama alatt. _________________________________IRÉHES) Milyen is az iskola? Bemutatóra várják a szülőket Eger A Kodály Zoltán úti Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola nyílt na­pokat rendez. A tantárgyi be­mutató órákon a szülők megis­merkedhetnek az iskola min­dennapi életével, a nevelési és oktatási módszerekkel, továbbá azokkal a tankönyvcsaládok­kal, amelyeket a nevelők hasz­nálnak. Jövő hétfőn azoknak a - jelen­leg a negyedikeseket oktató - ta­nítónőknek az óráin vehetnek részt az érdeklődők, akik szep­tembertől az elsősöket tanítják majd az abc-re. A 4/a és a 4/c osztályban ezen a napon 8 órától 9.40-ig matematika- és magyar­órát láthatnak a vendégek. A test­nevelés tagozatos 4/b osztályban 8.55- től 11.45-ig matematika-, magyar- és testnevelésórára ül­hetnek be a kíváncsiak. Ugyancsak ezen a napon 14 órakor taneszköz-fejlesztési kiál­lítás nyílik az intézményben, amelyen részt vesznek az önkor­mányzat oktatási bizottságának tagjai. Másnap a most elsősök, szer­dán a másodikosok, csütörtökön pedig a harmadikosok bemutató óráit kísérhetik figyelemmel 8.55- től 11.45-ig. A felső tagozatosok foglalkozá­sainak megtekintésére három na­pon át - hétfőtől szerdáig - nyílik alkalom, reggel 8-tól 11 óra 45 percig. Jöttek, haltetemet láttak és mintát vettek Dr. Heidelore Fiedler szerint nehézfé­mek lerakódása sem elképzelhetetlen a Tisza medrében (Folytatás az 1. oldalról) A Mohosz Tisza-tavi egyesülete nevében Veres László azt hang­súlyozta, hogy ezt a kedvelt víz­felületet évente negyvenezer hor­gász keresi fel. Mivel a tározó szinte nem sérült, így megfelelő propaganda révén - amelynek a határokon túlra is el kell jutnia - elkerülhető a horgászturizmus visszaesése. Az élő folyó rehabi­litációjával kapcsolatban a kö­vetkező javaslatot tette:- A Tiszából főként a busa és a híres süllő anyaállománya pusz­tult ki. A Tisza-tavi túlszaporítás­sal lehetne mielőbb pótolni a hi­ányt. A két éve gondozott gén­bank segítségével, s a tiszai ősho­nos pontyok ivadékainak tavaszi telepítésével. A védett halfajok el­terjedéséhez ugyanis hosszabb időre lesz szükség. A Kisköre alatt, a duzzasztómű alvizén tevékenykedő Halász Kft. tagjai számára tálaljam azokat az adatokat, amelyeket a Tisza ro­mániai, magyarországi és jugo­szláviai mintavételei mutatnak. A következtetések levonásához vizs­gáljuk a folyófelszín vizét, a me­der üledékét, ezenkívül mintát ve­szünk a talajból és az ivóvízből is. A Jégvirág nevű jégtörő fedél­zetén egyébként hangos eszme­csere alakult ki. A magyar kísérők által tálaltakra a biokémia dokto­ra egy helyütt a következő meg­jegyzését tette:- A cián az oxigénfelvételt bé­nítja, s gyorsan hat. Az élővi­lágnak azok a tagjai, amelyek túlélték a szennyezés átvonulá­sát, bizonyosan megmaradnak. Azt azonban nem tudni, hogy vajon a nehézfémek lerakódtak- e az üledékben. Fia igen, azok nem bomlanak le könnyen, s a nevében Csorna Gábor újabb tén­nyel szembesítette az ENSZ-szak- értőket:- A ciánszennyezés óta tizenhá­rom aktív és húsz nyugdíjas ha­lászcsalád megélhetése került ve­szélybe. A hallottak kapcsán a nemzet­közi csoport vezetője, Frits Schlingermann annak a reményé­nek adott hangot, hogy sikerül új­jáéleszteni a bizalmat a Tisza és a Tisza-tó iránt. Egyébként a tájékoztatón nem minden külföldi volt jelen, a cso­port cseh szakemberei vízmintá­kat vettek a parton, majd vizsgál­tak meg mozgó laboratóriumuk­ban. Az ostravai Premysl Soldan és a brnói Jan Boncek szorgalma­san jegyezte a gyorstesztek ered­ményeit. Délután a változatosabb minta­vételért kihajó­zott a társaság. Egyik fele az abádszalóki öblöt választot­ta, a másik Sa­rud irányába tartott. A Schlingermann úf által a gárda cián-specialis­tájaként bemu­tatott dr. Heidelore Fiedler érdeklő­désünket csak részben hárí­totta el:- Egyelőre korai volna bármilyen kö­vetkeztetést is levonni. Én azon dolgo­zom, hogy a csoport tudós A mozgó laboratórium egyik állandó használója a cseh Premysl Soldan. mikroorganizmusokban pusz­títhatnak. Sarud, Tiszaderzs közelében csónakból történt a mintavétel. Először a jobb, majd a bal part került sorra, sőt a sodorvonal és egy kubikgödör sem maradha­tott ki. Az utóbbinál - amikor kecézéssel a meder alját fésül­ték át - a hálóban busa, laposkeszeg, garda és ezüstká­rász haltetemek kerültek fel­színre. Ekkor a videók és a fény­képezőgépek azonnal működés­be léptek. Egy tapasztalt halász azonban a látványhoz még hozzáfűzte:- Most a víz alig kétfokos. Ha majd felmelegszik 14-15 fokosra, a meder alján bomlásnak induló, gázosodó haltetemeket tömegével hozza a felszínre... ____________________(BUDAVÁRI) F OTO: ÖTVÖS IMRE Rendőri helytállás az árvíznél Dr. Lantos Bálint: „Figyelmeztető, hogy rombtt az eredményességi mutató Heves A Hevesi Rendőrkapitányságon tegnap értékelték az elmúlt év munkáját. Ennek során kiemel­ték, hogy az egyenruhások jó kapcsolatot tartanak fenn az ügyészséggel, a bírósággal, a pol­gári védelemmel, valamint a tűz­oltókkal. A különböző hatósá­gokkal és a civil szervezetekkel kialakított együttműködés azon­ban nem garancia arra, hogy az eredményesség is követi ezt a tendenciát. Dr. Francsics Ottó r. alezredes, kapitányságvezető elmondta: az illetékességi területükön végzett nyomozások eredményessége ugyan 2,3 százalékkal csökkent, ám a közbiztonságban mégsem érezhető romlás. A közrendvéde­lemben jelentősen csökkentették a bírságok összegét, de ez nem a morál javulásával hozható össze­függésbe, hanem azzal, hogy a rendőrök a kisebb szabálysérté­seknél a figyelmeztetést alkal­mazzák. A körzeti megbízotti munka értékelése nem változott a tavalyi évhez képest. A kmb-sek munká­jának jelentős részét a környezet- tanulmányok és a lakcím-egyez­tetések teszik ki. Napi tevékeny­ségük döntő részben a tyúk- és kerékpárlopásokkal kapcsolatos, ezek felderítési mutatója azon­ban csak tíz százalék. A balesetek jelentős emelkedé­sét várták a szakemberek a 31-es sz. főút forgalmának növekedésé­től. Az élet szerencsére rácáfolt erre, ugyanakkor a Tenk és Heves közötti 5,5 kilométeres szaka­szon romlott a helyzet: tavaly két halálos és 13 súlyos baleset tör­tént itt. A rendőrőrsök munkájá­nak értékelésekor elhangzott, hogy a bűnügyileg kiemelten fer­tőzött Tamazsadányban és Tamaörsön javult a közbizton­ság, Boconádon viszont látványo­san romlott. A kiskörei rendőrőrs munkájának döntő többségét szabálysértések adták: a Tisza-tó térségében megemelkedett a hor­gászati tilalmat megszegők, illet­ve a parkolási szabályokat meg­sértők száma. Dr. Lantos Bálint, a HRFK ve­zetője rövid összegzésében leszö­gezte: elgondolkodtató, hogy rom­lottak az eredményességi muta­tók, de a most ismertetett statisz­tika még mindig jobb az átlagos­nál. Kiemelte azt is, a hevesi rendőrök a tavaly nyári katasztró­fa idején példamutatóan segítet­ték a lakosság vízzel folytatott küzdelmét. Utcagyűlések a csatornáért Mezőtárkány A művelődési házban nagy érdek­lődés mellett megtartott falugyű­lésen Adorján Gábor polgármes­ter számolt be az önkormányzat tavalyi munkájáról, majd ismer­tette az idei elképzeléseket. A szokásosnál nagyobb lakos­sági figyelem annak is szólt, hogy a község három másik kör­nyező településsel együtt szeret­ne szennyvízberuházásba kezde­ni. Együtt pályáznak a központi támogatásra, hamarosan meg­kezdődik a csatornatársulat szer­vezése is. A jövő héttől a polgár- mester és a falu új jegyzője, Simonná Mátrai Melinda - altit most mutattak be a lakosságnak - úgynevezett utcagyűléseket hív össze, amelyeken a kisebb lakó- közösségeket tájékoztatják majd a hálózat építésének részleteiről. Informális közgyűlés Lenkey-gimnázium és az uszoda Náthás betörő (Folytatás az 1. oldalról) Hatvan egyik ABC-jébe február 26-án hatolt be a betört ablakon át a minden bizonnyal erős nát­hával küzdő tettes, aki mindösz- sze ötszáz forint értékű papírzse­bkendőt vett magához. Ezt az összeget jóval meghaladja a ron­gálással okozott tízezer forintos kár. Egy másik hatvani ABC-ből két nappal később már több mint negyvenegyezer forintnyi csokoládét loptak el. A kiskörei polgármesteri hiva­tal jelentette fel azt az ismeret­len tettest, aki a helyi temető rá- vatalozójáról vitt el öf méter vö­rösréz esőcsatornát és annak tar­tozékait háromszázezer forint értékben. Egy kápolnai illető lakásáról hetvenháromezer forintot loptak el a minap, míg egy tófalui la­kásból összesen 125 kiló vegyes zöldséget. Az teljesen nyilvánvaló, hogy klasszikus maffia-leszámolás tör­tént a hazai médiapiacon. De­mokratikusan kiegyensúlyozták végre a félrebillent tévés leosz­tást, korrigáltak egy nem kívánt helyzetet: megszüntettek egy ál­datlan állapotot, egy nem kívánt gyermeket. A TV3 kivégzésével helyreállt a rend. Maradt a ma­gyar piac két, eddig sok pénzt el­játszó nehézsúlyú kereskedelmi matadora az üzleti térfélen, meg az ő színvonaluk alá is lelkesen kínáló két állami adó. A Duna TV kakukktojásként fut a verseny­ben: avítt szerkesztésével, ám ta­gadhatatlan igényességre való tö­rekvésével teljesen kirí a tévés környezetből. A TV3-at fölfaló két kereske­delmi adót érheti ebben az elég furcsa illatú történetben a legke­vesebb vád: futnak a pénzük után, s mint legyek a légypapíron, ragadnak. Eddig elég sokat in­FÉL HÉT Képtelenség vesztáltak a hazai fröccsöntött műanyag televíziózás megvalósí­tásába, amelynek szemmel látha­tóan egyetlen kitűzött célja az, hogy addig kell a dolgok mélyére hatolni, addig menni lefelé, amíg a közönség még hányinger nélkül bírja. A kereskedelmi csatornák tehát maximum társtettes bérgyil­kosként jönnek a képbe, az igazi értelmi szerző a vérmes ORTT maga. Amely nem más, mint a hazai pártjátszótér egyik legked­veltebb homokozója, ahol az Or­szágos Rádió és Televízió Testü­let politikai delegáltjai végzik fe­lelős hivatásukat. A szeplőtelen fogantatás lelkes hivatali aposto­lai most fellélegeztek, serényen mossák kezeiket, forgatják a sze­müket, és keserű krokodilköny- nyeket ejtenek a TV3 elhullásán. Mindezt egy általuk celebrált, alapvetően törvénysértő média­pályáztatás után. Es olyan reme­gő sóhajok kíséretében, hogy még ez volt a kisebbik rossz, mint új leosztást csinálni és felbontani a két kereskedelmi csatorna szer­ződését, mert akkor jön a hatal­mas állami kártérítés, a külföldi presztízs-veszteség (oda a jó kis, milliárdos ország-imázsnak) és a többi. Eddig úgy tudtuk: a tör­vény előtt nem az számít, hogy mibe kerül az igazság. Ha akad egyáltalán olyan. Az ORTT, mint az államhatalom megtestesítője pedig a tudomásunkra hozta, hogy van még mit tanulnunk. Ennyit a jogkövető magatartásról és a társadalom számára kínált követendő példáról. Kis és szegény ország va­gyunk. Egy ilyen országnak nincs is egyebe, mint a tisztessége. Nem kellene mindig mindenkivel elveszítenie. KOVÁCS JÁNOS Eger A tegnap délutáni, úgynevezett kibővített tanácsnoki ülésen vagy „informális közgyűlésen” a megyeszékhely polgármestere, dr. Nagy Imre felhatalmazást ka­pott arra, hogy a ma a városba lá­togató honvédelmi miniszterrel, dr Szabó Jánossal megállapo­dást kössön a Lenkey János Hon­véd Középiskola sorsáról. Mint azt már hírül adtuk, ennek a lé­nyege az, hogy a megszünteten­dő intézmény diákjai mindany- nyian itt fejezhetik be tanulmá­nyaikat, tehát még három évig megmarad az iskola. Ezt követő­en a civil pedagógusoknak a vá­rosi oktatási rendszerben igye­keznek helyet találni. A város megkapja az iskola ingatlanját, cserébe szolgálati lakásokat biz­tosít a honvédségnek. A megálla­podás végleges jóváhagyása a holnap összeülő közgyűlés fel­adata lesz. A kibővített tanácsnoki ülésen - erre mind a huszonhat képvise­lő hivatalos volt, s huszonegyen részt is vettek rajta - előzetesen szó esett az épülő fedett uszoda majdani működtetési formájáról is. Amint Nagy Imrétől megtud­tuk, ezt a témát március 30-án tárgyalja a közgyűlés, s addigra a beruházás vitás áfa-visszaigény­lésének pénzügyi technikája is világossá válhat. A tegnapi előké­szítés után ugyancsak március 30-án kerül majd a képviselő-tes­tület elé a cigány kisebbségi ön- kormányzat igénye, miszerint sa­ját roma óvodát működtetnének a Pásztorvölgyben. Ilyen téma lesz a sportiskoláért létrehozan­dó alapítvány ügye is.

Next

/
Thumbnails
Contents