Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-08 / 32. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Február 8., kedd m Mire futja a keretből? Eger A város idei költségvetési rendele­tének tervezetét vitatják meg ezen a héten az önkormányzat különböző bizottságai. Habis László, a tegnap ülésező költség- vetési grémium elnöke lapunk­nak elmondta: a korábbi eszten­dők szokásaitól eltérően ebben az évben komoly tételt jelente­nek a beruházási és fejlesztési célú kiadások. Ezek között nyil­vánvalóan az uszodaépítés költ­ségei a meghatározók, de a déli iparterület fejlesztése és a 10-es iskola bővítése - utóbbi nyolc­vanmillió forintba kerül - is na­gyobb tőkét igényel. Mindehhez sajnos jelentős hitelfelvétel tár­sul, amelynek az összegét nem lenne szerencsés tovább növelni. Az urbanisztikai és környe­zetvédelmi bizottság hétfőn elfo­gadta a büdzsé tervezetét - tud­tuk meg Vizi Gyula elnöktől. Tár­gyaltak ezenkívül a zöldfelületek fenntartásáról szóló rendelet módosításáról, továbbá szorgal­mazták, hogy a Centrum Áruház és az Eger-patak közötti terüle­ten szűnjön meg a bódés árusí­tás. A jegyző pedig bemutatta a tavalyi hivatali átszervezés miatt szükségessé vált új ügyrendet. Kortárs képzőművész kiállítása a Kaszinóban Gyöngyös Molnár József hamar kivívta az első szakmai elismeréseket: hu­szonhét évesen az 1949-es Buda­pesti Világifjúsági Találkozón már elnyerte a festők első díját. Eddig huszonnyolc önálló ki­állítást rendezett idehaza, főleg a fővárosban, de több alkalommal Egerben és Gyöngyösön is. (Eger számára 1982-ben, Nagyrétjének 1983-ban készített márványmo­zaikot, ezen túl szülőfalujában őrzik 1963-as Sgraffittóját is.) Műveivel külföldön is bemutat­kozott: 1975-ben kapott olasz ösztöndíja révén a Római Magyar Akadémián, 1994-ben pedig Münchenben. Alkotásaiban - melyek közül néhány a Magyar Nemzeti Galé­ria, mások közintézmények tu­lajdonában vannak - az oldott festőiségen túl jellegzetes folklo- risztikus megnyilvánulások és konstruktív törekvések is megfi­gyelhetők. Molnár József 1997- ben Nagyrédének ajándékozta harminckilenc képét, köztük az 1995-ben Arany Diplomával ki­tüntetett Hadiözvegy címűt is. A tárlatot február 18-ig látogat- hatja a közönség. ____________■ A sszonyok bálja az idősek otthonáért Gyöngyös A város és környékének Függet­len Női Szövetsége lehetőségei­hez mérten rendszeresen támo­gatja az idősek otthonát. Segít­ségnyújtásuk nem feltétlenül anyagi természetű, de az otthon lakóinak az is sokat jelent, hogy egy-egy ünnep alkalmából van, aki gondol rájuk, legalább egy kis műsor vagy köszöntés erejé­ig. A szövetség most a további együttműködést kívánta meg­alapozni azzal a jótékonysági farsangi bállal, amit a Kolping Oktatási és Kulturális Központ­ban szerveztek. A mulatság étkeit, italait „bá­tyus” módon oldották meg, va­gyis mindenki otthonról hozta a házi finomságokat. Ennek megfelelően belépőt sem szed­tek. Hogy mégis összegyűljön valami bevétel az időseknek, tombolát rendeztek a sok-sok szponzor jóvoltából. A több mint száz környék­beli asszony és lány báli han­gulatát nemcsak az élő zene, de a nótás, táncos, verses be­vezető műsor is megala­pozta, olyannyira, hogy végül jóval éjfél után ért véget a mu­latság. Mit fizet az 5. heti lottó? A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint az 5. heti ötöslottón te- litalálalos szelvény nem volt. A négyesek egyenként 684.895 fo­rintot érnek. A háromtalálatos szelvények 8901, a kettesek 560 forintot fizetnek. A hatoslottón sem volt telitalá- latos szelvény. Az 5 plusz 1 talá­latra 1.829.419 forintot fizetnek. Az öttalálatos szelvények egyen­ként 55.437, a négyesek 1598, míg a hármasok 443 forintot ér­nek. Az egy darab Joker telitalála- tos szelvény tulajdonosa 31 millió 174 ezer 411 forintot vehet majd fid nyereményként. ______■ A sziréna azért van, hogy szóljon Járművek megkülönböztetett jelzéssel Kultúra és árvízhelyzet VÁMOSGYÖRK A közlekedésbiztonság a mentők, a rendőr­ség és a tűzoltók járműveinél is éppoly fon­tos, mint a civil tulajdonban levőknél - mondta tegnap Berecz István, a Közlekedés- tudományi Egyesület Heves Megyei Szerve­zetének elnöke. Heves megye A közlekedési klub februári találkozóján Kovács Miklós r. százados, az Egri Rendőrkapitányság osztályvezetője szólt arról, hogy kor­szerűsödött járműparkjuk, ennek kö­szönhető, hogy a rendőrségi autókat az utóbbi időben kevés baleset érte, személyi sérülés pedig nem történt. Ám gyakori, hogy a közlekedők nem veszik figyelembe a járműveiken levő megkülönböztetett jelzéseket, s nem segítik azok gyorsabb haladását. Nyitrai István r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság osztály­vezető-helyettese elmondta: az év első havában tizenhat baleset történt a me­gyében, a tavaly januári huszonöttel szemben. Halálos nem volt, ám négy súlyos és tizenhét pedig könnyű sérü­léssel végződött. Ezeket főként a gyors­hajtás és a figyelmetlenség okozta. Dr. Gyulai Katalin, a megyei men­tőszolgálat megbízott vezetője arról szólt, hogy tavaly 108 ezer rászorulót láttak el, közülük tizenhét azonnali helyszíni ellátást igé­nyelt. Jelenleg 52 járművel dolgoznak, amelyek­kel 1999-ben 2,5 millió kilométert tettek meg. A mentőkocsik hatszor okoztak balesetet, de sze­mélyi sérülés nem történt. Mint hangsúlyozta, a kocsikra szerelt sziréna azért van, hogy szóljon, ezt sokan mégsem veszik figyelembe. Dorkó Oszkár, a Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság osztályvezetője rámutatott, hogy a korábbiaknál lényegesen korszerűbb tűzoltóautókkal dolgoznak. Munkájuk tapaszta­lata, hogy az utóbbi időben növekedett a veszé­lyes hulladékokat szállító járművek száma, amelyek gyakran nem az erre kijelölt utakon haladnak. Ezért az említettek fokozottabb ellen- őrzésére hívta fel a figyelmet. _______ ihentuszi A mentőknek biztonsággal kell a helyszínre érkezniük fotó: pilisy elemér Csodára vár az önkormányzat (Folytatás az 1. oldalról) Ez is úgy „jött össze”, hogy ben­ne szerepel a mintegy 60 milliós­ra tervezett saját bevétel, a már említett, a lehetőségeket maxi­málisan kihasználó helyi adók­nak „köszönhetően”. Az önkormányzat - amennyi­ben a testület jóváhagyja az idei büdzsét - továbbra is restrikciós módszerek alkalmazásával kénytelen gazdálkodni. Az el­múlt két évben megvalósított 20 százalékos létszámleépítés foly­tatása már az intézmények mű­ködését veszélyeztetné, ezért más lehetőségek után kell nézni. A szakemberek már dolgoznak a még szóba jöhető intézkedése­ken. Az már biztos, hogy a város pályázik az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került települé­seknek adható támogatásra is, de ennek elnyerése is csak rész­sikert jelentene. - Mi mást tehet­nénk, várjuk a csodát - minősí­tette a helyzetet Varga Antal pol­gármester. Ez azonban egyre elérhetetle­nebb távolságba kerül. Erre utal például, hogy az elterjedt hírek szerint meghiúsulni látszik az erőműi iskolaépület értékesítése, pedig a vételár jelentős részét - legalábbis papíron - már elköl­tötte a képviselő-testület. A tranz­akcióból 24 milliót reméltek, amelyből ötmilliót a selypi kul- túrház megvásárlására szántak, hetet pedig a lakossági szemét- szállítás díjának kifizetésére for­dítottak volna. Ám ha az üzlet nem jön létre, másik vevőt kell találni, vagy egyéb összegek után kell nézni, ami - a fentiek ismeretében - nem lesz könnyű feladat. Fónagy László jegyző azon­ban még rendelkezik némi kincstári optimizmussal. Sze­rinte a szerződéskötési határidő lejárta előtt bármi lehetséges, addig fölösleges találgatni. Elég lesz akkor szembesülni az új helyzettel, ha a jelzett időpon­tig nem jön létre a megállapo­dás. Erre még mintegy 60 óra áll rendelkezésre... itaro Márkáz A Mátravölgye Szövetkezet saját palackozású borai immár az egyik nagy hazai üzletlánc bevásárlócentrumaiban is kapha­tók. Kaszás György szövetkezeti elnök elmondta, hogy a Tramini, a Muscat Ottonel, a Tramini Couve és a Zweigelt kékfrankos nyerte el a megrendelők tetszé­sét. Eddig mintegy háromszáz- ezer palackkal szállítottak a ke­reskedőknek. Az eljövendőkben Befutó lett a jó mátrai bor újabb fajtákkal is szeretnének betörni a hazai piacra. Az elnök megemlítette: 39 cég versengett azért, hogy a kereske­delmi lánc által forgalmazott bo­rok között szerepelhessen a ter­méke, ám végül is csak a pályá­zók egyharmada került kiválasz­tásra. A szövetkezet az elmúlt év­ben tízezer mázsa szőlőt vásárolt fel a térség gazdálkodóitól. A ter­més árát a szerződésben foglal­tak szerint részben fizetik ki a gazdáknak. Az elnök úgy látja, hogy az eljövendőkben tartósan jó kapcsolat alakulhat ki a térség termelőivel. Bor felvásárlására is sor kerülhet, ám számos esetben a gazdák által alkalmazott előál­lítási technológiák már nem meg­felelőek, így az ital minősége sem felel meg az elvárásoknak. Kaszás György hangsúlyozta, hogy a lehetőségek szerint támo­gatni kívánják a magángazdasá­gok áttérését a megfelelő borké­szítési technológiára. _________________________________[T. Z. M. M a délután a településre látogat Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke - tudtuk meg Torna Ist­ván polgármestertől. A tervezett program szerint az önkormányzati vezető meg­látogatja a megyei fenntartásban működő idősek otthonát, majd megtekinti a településen nemré­giben létesült üzemanyag-táro­lót. Ezt követően részt vesz a fa­lu képviselő-testületének ülé­sén, amelyen a település kultu­rális életével kapcsolatos ügyek, valamint a tavalyi árvízheíyzet- ről szóló összegzés szerepel. ■ Parancsnoki fogadónap Eger Mádi János ezredes, a Heves Me­gyei Hadkiegészítő Parancsnok­ság vezetője február 10-én, csü­törtökön 9 és 12 óra között tart­ja soron következő fogadónapját a Hatvanasezred u. 3. alatt. A parancsnok ezúttal is várja a hadkötelesek és a honvédség nyugállományú tagjait, vala­mint azok hozzátartozóit, akik honvédelmi igazgatási, illetve szociális érdekeik védelmével összefüggő gondjaik megoldá­sához kérnek segítséget. A megyei hadkiegészítő ügy­félszolgálatát ezenkívül minden hétfőn és szerdán reggel 8-tól délután fél 4-ig, péntekenként pedig 12 óráig kereshetik fel az érintettek. A parancsnokság ille­tékeseihez nemcsak személye­sen, hanem levélben is fordul­hatnak az ügyfelek, de ügyes­bajos dolgaikban a 36/313-188, illetve a 313-235-ös telefonszá­mon is kérhetnek tanácsot. ■ Rendőr-relikviák Tarnaméráról Besenyőtelek Tegnap délután rendhagyó kiál­lítás nyílt .a településen. A meg­hívottakat a Jókai utca 2. szám alá, az úgynevezett kis temp­lomba várták, ahol a tarnamérai Rendőrmúzeum anyagából állí­tottak össze - várhatóan nagy érdeklődést kiváltó - tárlatot a rendezők. Az alkalmi bemutatót dr. Molnár János, a térség or­szággyűlési képviselője nyitotta meg, a nagyközönség figyelmé­be ajánlva egy-egy ritkaságot. Az országosan ismert múze­um állandó gyűjteményének megalapozója, dr. Gulyás István állatorvos is részt vett az esemé­nyen. Előtte azonban tevéke­nyen részt vállalt a felvonulta­tott tárgyak és dokumentumok elrendezésében. A rendőr-relik­viákat a hónap végig tekinthetik meg az érdeklődők. _________■ H armincegy év, zsolnaiért Gyöngyös Nem mindennapi eseménnyel kezdődött a városi rendőrkapi­tányság legutóbbi állománygyű­lése. Dr. Fridrik József r. alezre­des, a kapitányság vezetője adta át azt az emléklapot és ajándé­kot, melyet Pintér Sándor bel­ügyminiszter adományozott Se­bők Árpádnénak, aki 1969 óta dolgozik a kapitányság igazga­tásrendészeti osztályán. A jutalom egyben születésnapi ajándék is volt a 31 évnyi munka elismerése mellett. A hölgy el­mondta: nagyon örül a zsolnai süteményeskészletnek, mert ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy értékelik a munkáját. Azt is megtudtuk, a több mint három évtized alatt hat főkapitány és három osztályvezető beosztottja­ként dolgozott az egyébként nagyrédei asszony. __________■ A z egykori közvetlen felettes, ma kapitány gratulál az elismeréshez FOTÓ: SUHA PÉTER Szegfű-bál, szimpatizánsokkal Rendezvények som kíséri az országos elnökségi ülést Egyebek mellett a pártszervezet előtt álló aktuális felada­tokról, valamint a helyi szervezet tevékenységéről is szó esett a Magyar Szocialista Párt Sós Tamás vezette megyei elnökségének tegnapi tanácskozásán. Minderről Merczel József, a párt megyei ügyvezető alelnöke tájékoztatta a Hírlapot. Gyöngyös, Heves megye Mint Merczel József elmondta, a feladatok kapcsán esett szó töb­bek között a március 7-re Egerbe tervezett országos elnökségi ülés előkészületeiről is. Az elképzelé­sek szerint ennek keretében - a délelőtti tanácskozást követően - a megye különböző településein fórumokon találkoznának az MSZP-s politikusok a lakosság­gal. Ezen túl önkormányzati kép­viselőkkel, civil szervezetek veze­tőivel, s a gazdasági élet szereplő­ivel az önkormányzatokat, a gaz­daságot, illetve a civil szférát érin­tő kérdéseket vitatnák meg. A pártrendezvényekkel együtt így összesen mintegy 15 fórumra, ta­lálkozóra kerülhetne sor megye- szerte. A tegnapi tanácskozáson egy korábbra tervezett esemény­nyel, nevezetesen a február 26-án ugyancsak a megyeszékhelyen tartandó Szegfű-bállal kapcsola­tos teendők is terítékre kerültek. Erre a rendezvényre a szervezők elsősorban a szocialistákkal szimpatizálókat várják. Merczel József szerint a még a tavaly decemberi kongresszuson elfogadott alapszabály-módosí­tás nyomán a helyi alapszabály­ok átdolgozása is szükségessé vált. Az ezzel, továbbá az új alapszabály szelleméhez igazo­dó munkaszervezési feladatok­kal kapcsolatos lépéseket ugyan­csak megvitatta a megyei elnök­ség. Ezzel összefüggésben az ügyvezető alelnök elmondta: egyebek mellett elvárják, hogy az MSZP önkormányzati képvi­selői, illetve külsős bizottsági tagjai nettó tiszteletdíjuknak leg­alább öt százalékával támogas­sák a helyi pártszervezeteket. A pénzügyi kérdéseknél maradva az is elhangzott, hogy a március­ra tervezett megyei szövetségi ta­nács ülésén vitatják meg a párt előző évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját, s idei költségve­tését iS. (-HE)

Next

/
Thumbnails
Contents