Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-05 / 30. szám
6. oldal - Heves Megyei Hírlap HÍRLAP MAGAZIN 2000. Február 5., szombat §ÜHI A belső dallamok sarkallják lírára az embert Beszélgetés Szokolay Károly költő-műfordítóval, mindarról, ami szép- Önt az angol kabinet - mely a későbbi angol tanszék elődje volt- megalapítása szólította Egerbe...- Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumból pályáztam meg az idegen nyelvi lektorátus felhívását- meséli Szokolay Károly -, s így alakítottuk meg 1970-ben Szűcs László igazgató biztatására az angol kabinetet. Öt évig vezettem a kabinetet, miközben raktuk a könyvtár és a tananyag alapjait. Két évvel az alapítás után már angol cserekapcsolattal is büszkélkedhettünk. Az oroszhoz hasonlóan megteremtettük a részképzés feltételeit, s a legjobb hallgatók kint tölthettek egy rövid időt. Még tréfálkoztunk is rajta: ezek a hallgatók legalább meglátják, mi a különbség a Szovjetunió és Anglia között. Ebben az időben már aktívan írtam, hiszen még középiskolás koromban küldtem el első versfordításaimat és önálló költeményemet a Tiszatájnak. Ebből az időből származik a barátság Szabó Lőrinccel, akihez szinte atyai szeretet fűzött.- Szabó Lőrin- cet talán öntörvé- nyűsége jellemzi legjobban. Ilyennek ismerte?- Tökéletesen ilyennek. Kedves és barátságos volt, tudott dicsérni és őszintén elmondta, ha valami nem tetszett neki. Soha nem volt köztünk nézeteltérés. Még amikor a szegedi Tiszatájnál versek lektorálásával foglalkoztam is segített, ha úgy éreztem, egy tehetség jelentkezett. Életre szóló barátság volt, minden kötetéből dedikált példányt küldött. Egyéniségének jellegzetes vonásai tűntek át e levél sorokon, köztük a kettőnket összekötő zeneiség is.- Meghatározó volt költészetében Füst Milán is...- Az ELTE-n szinte a legjobb szakemberekkel találkoztam. Őt szabadegyetemeiről ismertem, Shakespeare-ről tartott előadásainak jegyzeteit a mai napig őrzöm. Olyan tanár volt, aki hallgatóinak nagy részével olyannyira személyes kapcsolatot létesített, hogy a lakására jártunk fel és beszélgettünk irodalomról, költészetről. Nagyon szerette a fiatalokat, s a Hamletet szinte kívülről tudta. Weöres intő sorai „Meglep, hogy még csak 19 éves vagy. Korodhoz képest írásaid rendkívül tartalmasak és töprengőek és dúsak, s még sok időt rászánhatsz fejlődésedre, nem kell sietned. Fő, hogy a nagy tehetségedben való bizalmadat el ne veszítsd, és hogy nem gondold sürgősnek az érvényesülést,... Ne elégedj meg féleredménnyel, azonnali gyors sikerrel... Ne törődj affélével, mint egyéniség, eredetiség. A hatásoknak nagy érlelő erejük van. Szerelmes verseidben John Donne hatását sejtem, s ez igen jó iskola." E sorokat Weöres Sándor vetette papírra 1949-ben. Címzettje a tavaly 70. születésnapját ünneplő Szokolay Károly, a még három hónapig Egerben élő költő, műfordító, s nem utolsósorban angoltanszék-alapító, akit nemrég köszöntött a Kálnoky László Egyesület tagsága is. Vele beszélgettünk egri otthonában tartalomról, formáról, és nem utolsósorban az azt összekötő zenéről. Mindig ugrattuk, hogy „Milán bácsi, olyan skótos a kiejtése...” Erre ő azt válaszolta: „ez azért van fiam, mert skót volt a nevelőnőm!” Annyira szerette a verseket, hogy szinte megtanultatta beszélgetés közben ezeket a fiatalokkal. Nagyón merész volt, és nagyon távol állt a marxizmustól. A mai napig csodálkozom azon, hogy nem rótták fel ezt bűnéül. Az óráin ugyanis mindig ott ültek az író- szövetség megfigyelői, és szorgosan jegyzeteltek. Egyszer azt kérdezte váratlanul: ki volt az emberiség legnagyobb jótevője? Mire egy fiatal megszólalt: Hát természetesen Lenin! Erre ő azt mondta: Hát nem, kérem szépen, Jézus Krisztus és Tolsztoj Leo! És még ezért sem érte őt bántódás!- S nem feledkezhetünk meg Weöres Sándorról sem. Nemrégiben jelent meg Önhöz írott levele nyomtatásban...- Elküldtem neki a verseimet, és ő válaszolt rá, Ezt az egy levelet őrzöm tőle. A fiam adta közre, s én nem is tudtam arról, hogy ezt a levelet megjelentették. Egyetlen levélben is hihetetlenül fontos esztétikai tanácsokat adott, melyet a mai napig is olvasgatok. A formák fontosságáról például azt írja: „ha álmodból fel- költenek is, meg tudj szólalni görög hexameterben”. Vagy például azt, hogy „az alkotó erő mellé az alakító erőt is meg kell szerezned”. Igyekeztem mindig is követni az ő tanácsait, még akkor is, ha ennek a levélnek nem lett folytatása. Az ő nyomdokain haladva ma is vallom: bámulatos, hogy a magyar nyelv mi mindenre képes! Kevés olyan európai nyelv létezik, amely a kifejeKözépiskolás korában készültek első versfordításai FOTÓ: PILISY ELEMÉR zésnek anynyi árnyalatát adná, mint a magyar. Angolul például hexametert nem lehet írni! Ezt egyébként először Arany János fedezte fel, s utána a Nyugat-nemzedék nagyjai ezt be is bizonyították. Arany óta egyébként a műfordításnak olyan szigorú elvei vannak, amelyeket a nagyobb könyvkiadóké mai napig is számon kérnek a műfordítóktól. Talán az utolsó nagy, aki ezeken a nyomdokokon haladt, az Kányádi Sándor Nem véletlenül írtam én azt: a magyar műfordítás mindig is erőssége volt irodalmunknak. Ha a magyar versek is ilyen mesterek nyelvén szólaltak volna meg az angol vagy a német irodalomban, most talán nem itt tartanánk, s a líránk nem nélkülözné a megbecsülést.-Kit fordított először?- Elizabeth Barret-Browningot, majd rögtön utána két John Dorme-szonettet. Weöres levelében egyébként utal is arra, hogy verseimen Donne hatását érzi.- A műfordítás alapiskola az önálló íráshoz, mégis sokkal nehezebb. Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó és hiteles műfordító váljon?- Mindenekelőtt az érzékből kell kiindulni. Ahogy az ember rá- érez a zenére, úgy a műfordító is ráérez a hangulatra. Apám nagyon szépen hegedült, és talán tőle örököltem a zeneiségre történő ráérzést. Ez az, ami összeköti a verset, nyelvtől függetlenül. Fontos az is, hogy az ember olyan kötetet vagy verset fordítson, aminél képes ráérezni erre a zeneiségre.- A saját versek megírását is segíti a zeneiség?- Ó hogyne! A dallamnak, a hangokban megfogalmazott zeneiségnek mindig belülről kell fakadnia. Ez a legnagyobb erő, ami lírára sarkallja az embert.- Sosem félt attól, hogy a tartalom rovására a forma előtérbe kerül?- Ezt én vállalom. A versek is erről tanúskodnak.- Öccse Szokolay Sándor zeneszerző. Ön költő, műfordító, mégis a zene legalább olyan fontos az életében, mintha pályatársak lennének. Volt már példa közös munkára?- Valahogy a pályánk soha nem találkozott. Középiskolában volt egy közös munkánk, de a későbbiekben a közös gyökérből táplálkozó indáink nem találkoztak. Sajnos - és ez szomorú tény -, nem követtük egymás életének alakulását. SZUROMI RITA Félelem költözött a Dunántúl egy részén élők szívébe, miután bizonyos szakértői jóslatok szerint a törökországihoz hasonló erejű földmozgások várhatók az érintett jókora sávban. Az első rengéseket január második felére prognosztizálták, ezek - valamennyiünk megnyugvására - elmaradtak. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a jelzett események - amelyeknek a hullámai akár az északi országrészben is érezhetőek lesznek - március közepére várhatók. A rettenet neve: deprem Általában nem a rengések ölnek, hanem a házak- Nobel-díjat érdemelne az a tudós szakember, aki akárcsak megközelítőleg is előre tudná jelezni egy-egy ilyen, óriási pusztulással járó földrengés időpontját - gondolkodik el a hír hallatán a magas, vékony testalkatú férfi. - Mert ez még senkinek sem sikerült igazán... Basak Mehmet, a Gyöngyösön élő török kereskedő az alacsony dohányzóasztalra teríti szülőhazája térképét, s vékony, hosszú ujjával a kéklő vizet övező partrész cikcakkját követi. Mutatóujja megáll a Marmam denizi, azaz a Márvány-tenger egyik, magyar történelmi emlékeket is őrző városánál.- Ez itt Rodostó - mutatja. - Innen húzódik az ország belseje felé az törésvonal, amely mentén, mintegy négyszáz kilométer hosszúságban, habárra dőltek a házak a tavaly augusztusi földrengéskor. Ilyen erősségű és pusztító hatású kéregmozgást körülbelül ötven évvel ezelőtt éltek át Sakaria városában. Most a tengerparti halászfalu, Gölcük közelében volt a rengés epicentruma. A most harminchat éves férfi élete felét Magyarországon élte le, ám gyakran keresi fel az óhazát. ízes akcentussal, időnként egy-egy szó után kutatva, elgondolkodva idézi a fél esztendővel ezelőtti napokat, amikor éppen Isztambulban élő családjánál időzött.- A csodálatos szépségű üdülőhelyeiről ismert Avsa szigetéről érkeztem haza - mutat a Márvány-tenger fehérlő pontjára. - Hamar le is feküdtem, de nem tartott sokáig a pihenés, mert hajnali 3 óm két petekor megremegtek a négyemeletes épület falai. Senki sem tudta, hogy mi történt, ijedtünkben kirohantunk az utcára, ahol már emberek százai kiáltoztak. Negyvenöt másodpercig tartott az egész, mégis egy évszázadnak tűnt... Nagy volt a pánik, mindenki a családtagjait kereste, neveket kiáltoztak, rohantak fel s alá, csak úgy pizsamában, hálóingben, egy szál gatyában, kit hogy ugrasztott tó az ágyból a rengés. Várták a segítséget, az útbaigazítást, hogy mit csináljanak ebben a váratlan helyzetben.- Eszembe jutott, hogy az autóban működik a rádió - idézi a továbbiakat. - Ott hallottam, hogy ez csak egy kis epizódja volt a rengésnek, amely a Körfez-öböl partján fekvő Koceliben végezte a legnagyobb pusztítást. A világ ezt a várost a régi, történelmi nevén említve Izmilként ismerte meg. Basak Mehmet rám emeli mély- barna szemét, s hosszas hallgatás után folytatja a rémséges történetet.- Katonatiszt bátyám oda nősült, s a két gyermeke közül a 16 éves lánya, Mine éppen ott nyaralt a nagyszüleinél. Gondolhatja, mit éreztem az onnan szivárgó, rosszat sejtető hírek hallatán. Izmit, az egymillió lakosú város akkorra már romokban hevert, utca- sornyi házak dőltek össze, mutatóban maradt meg csupán egy-egy erősebb épület.- Hallottam a rádióban, hogy egy vállalkozó buszt indít a mintegy száz kilométerre fekvő városba, így jutottam el oda, s indultam a rokonok keresésére. Óriási volt a zűrzavar, az emberek sokkban éltek, senki sem tudott semmi biztosat. Még a reggel beállta előtt ért a halott városba, ahol nem volt közlekedés, nem égtek az utcai lámpák, így azt sem lehetett látni, hogy mekkora pusztítás történt. Csak reggel, amikor megvirradt: csoda, hogy-egyáltalán életben maradt itt valaki.- Egy műanyag sátorban találtam meg a kislányt. El-elakadó szavakkal mondta el, hogy a családból mindenki megmenekült. Ő annak köszönheti az életét, hüppögte el, hogy aznap éjszaka nem a megszokott helyén aludt, hanem - valami hetedik érzéktől vezéreltetve - a szoba másik oldalában lévő fekhelyen hajtotta álomm a fejä. Régi ágyát darabokra zúzta az ötemeletes ház leomló közfala. Nem mindenki volt ilyen szerencsés, a törésvonal mentén lévő településeken - a hivatalos adatok szerint - tizenhétezer ember veszítette el az életét. Akkoriban 38-40 fok meleg volt, s a járvány veszély miatt gyorsan kellett cselekedni. Arra nem volt idő, hogy rendbe hozzák a város feldúlt temetőjét, így egy közös sírba, egymás mellé temették a halottakat. Minden tetemre megszámozott táblát tettek, egytől 17 ezerig számláltak, sorra lefényképezték valamennyit, hogy a felvétel támpont legyen a későbbi azonosításkor.- Nagyon sokat segítettek az időközben befutó mentőalakulatok - jegyzi meg Mehmet. - Hálával és köszönettel tartozunk a miskolci és a székesfehérvári csapatnak, amelynek tagjai nagyot nőttek az izmitiek szemében, amikor rátaláltak egy élő kislányra. Őt azóta is támogatják, a családjával járt is már Magyarországon. Ahhoz, hogy a külföldi mentők dolgozni tudjanak, tolmácsokat kerestek melléjük. Természetes volt, hogy jelentkezzen, s hogy segítse őket a lakossággal való kapcsolattartásban. Mint ahogy a TV2 ott forgató stábjának is felajánlotta szolgálatait. Az ő tolmácsolásában értesülhettek a magyar tévénézők a szörnyű tragédia egyes részleteiről.- A képek csak egy-egy szeletét mutathatták a rettenetes pusztításnak - említi. - Hogy milyen állapotok uralkodtak ott azokban a napokban, azt csak az tudja, aki ott volt. Ma is az orromban érzem azt a fertelmes hullaszagot, amely áthatotta a város levegőjét. S ma is látom magam előtt azokat a síró, zokogó embereket, akik hozzátartozóikat gyászolták, vagy azoknak a kétségbeesését,.akik reménytelenül keresték gyermekeiket, szüleiket, szomszédaikat... S akkor még nem volt vége: a rá következő éjszaka, valamikor három óm körül ismét megmozdult a föld, utórengések sorozata rázta meg a környéket. Félő volt, hogy az első lökésektől megrongálódott, s gomoly- gó fekete füstöt okádó tengerparti olajfinomító felrobban, s felgyújtja a még talpon álló városrészeket.- Ilyet nehezen él át ép ésszel az ember.-Járt azóta otthon?- Háromszor-négyszer, de a hírek itt is utolérnek, tudom fogni az ankarai tévé műholdas adását. Rettegve hallottam, hogy októberben is volt egy újabb lökéssorozat. Nem nyugszik a föld amellett az átkozott törésvonal mellett.- Milyen az élet ma arrafelé?- Hiába indult meg az újjáépítés, az emberek zöme nem mer visszaköltözni az emeletes házakba. Ki sátortáborban, ki faházakban húzódik meg. A túlélők a nulláról kezdtek mindent. Volt, aki a katasztrófa előtt egy nappal vett magának házat, más akkor kapta meg a kicsinyke nyugdíját, egy- egy fiatal pár akkoriban kelt egybe, s egyszerre mindenük odaveszett.- Miként lehet rajtuk segíteni?- Köszönet mindenkinek, beleértve a magyarokat is, aki csak támogatta a rászorulókat. Az ottaniak ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, szinte senki sem akar elköltözni arról a vidékről, holott tudják, hogy együtt kell élniük az örökös veszéllyel. Ha segíteni akarunk rajtuk, akkor tudnunk kell, hogy általában nem a rengések ölnek, hanem a leomló, összerogyó házak. Olyan épületeket kell emelni, elsősorban faházakat, amelyek kibírják a földmozgásokat. Törökországban is kutatják a jövőt. Egyes tudósok szerint tíz éven belül számos lökés várható még, mások azt jövendölik, hogy harminc évig renghet a föld. Az optimistábbak viszont úgy vélekednek, hogy százévente egyszer fordul elő ilyen szörnyű tragédia.- Mindenesetre arrafelé a legrettegettebb szó az, hogy deprem, vagyis földrengés... SZILVÁS ISTVÁN
