Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-29 / 50. szám

m 2000. Február 29., kedd MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Titkok Nyolcszáz tagú, egyházfikból és hívőkből álló zarándokcsoport indult a legendás Szentföldre. A szerencsés utazók a Bibliából is­mert helyeket keresik fel, s töb­bek között megismerik a Jézus által bejárt tájakat - adták hírül az eseményt. A küldöttségben található a titokügyi miniszter, Kövér László is. Hogy kinek vagy minek a megfigyelésén dolgozik, nem tudni. Higgyük csak el, hogy ő is za­rándokol. Titkok így is bőven maradnak Szentföldön. _____________________HW«) I NDULÓ LAP. Újra indul a Kerecsendi Újság. A faluvédő egyesület szervezésében megje­lenő kiadvány jó ideje nem jut­hatott el olvasóihoz, mivel a lap szerkesztője nem tudta vállalni az ezzel járó feladatokat. Jó hír a helybelieknek, hogy a tervek szerint húsvét táján ismét meg­jelenik a kiadvány. Eredményes, gyorsabb rendőrség Összességében javult a rendőrségi munka minősé­ge az elmúlt évben, a kapi­tányság új épületének át­adását követően a lakosság ellátásának feltételei is érezhetően jobbak lettek. Hatvan Az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma a kapitánysághoz tartozó településeken nőtt ugyan, ám a rendőri munka eredményessége meghaladta a 78 százalékot, s ezzel a muta­tóval ezen a téren az első he­lyen állnak a megyében - jelen­tette be többek között Miklós József r. alezredes, a kapitány­ság vezetője a tegnap megtar­tott értékelő állománygyűlé­sen. A testület vezetője meg­említette, hogy egyfajta premi­erként embercsempészeti üg­gyel is foglalkozniuk kellett. Ilyesmi nem fordult elő a térség rendőrségének történetében. A feladatot az állomány sikerrel oldotta meg, s minden bizon­nyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy a bűncselekménynek ez a fajtája nem tudott meggyöke­rezni ezen a tájon. A rendőri munka tekinteté­ben nem kis gondot okoz Buda­pest közelsége, miután sok az átutazó bűnöző, akik tettük el­követése után a világváros for­gatagában próbálnak meg el­tűnni az igazságszolgáltatás elől. Nagyban javíthatná a rendőri munka eredményessé­gét, ha a lakosság segítőké­szebbnek mutatkozna. Az ese­tek többségében azonban a pol­gárok elzárkóznak a tanúsko­dástól, s a helyszínek nyom­szegénysége is nehezíti a felde­rítést. Jelentősen nőtt a gyorsított eljárások száma: az elmúlt év­ben 48 személyt sikerült nyolc napon belül bíróság elé állítani (korábban csak tízet), s a gyors ítélkezés jó visszatartó erőnek is bizonyulhat, így a lakosság is kedvezően fogadta az effajta procedúrát. A tanácskozáson felszólaló dr. Gyetván Mihály városi veze­tő ügyész jónak ítélte a kapcso­latot a rendőrséggel, s úgy vél­te, hogy a hatékonyság terén tapasztalható előrelépés ennek is köszönhető. Az állománygyűlésen megje­lent dr. Lantos Bálint dandártá­bornok, megyei főkapitány töb­bek között kitért a polgárőrség­gel kialakított együttműködés további jobbításának szüksé­gességére, majd arra is rámuta­tott, hogy ez a kapitányság sem működhetne hatékonyan az ön- kormányzatok és az itt élők tá­mogatása nélkül. A megyei ve­zető végezetül hangsúlyozta: a költségvetésben biztosítottnak látszik az egész éves bérfedezet, ám az ORFK-nak még jóvá kell hagynia a megyei pénzügyi számításokat. _____________________fT-Z-M.) Á LLOMÁNYGYÜLÉS. Ma 13 órakor a Hevesi Rendőrkapitány­ságon éves értékelés hangzik el a térség bűnügyi helyzetéről, az esetek felderítettségéről és a ka­pitányság helyzetéről. A ténye­ket dr. Francsics Ottó r. alezre­des, a kapitányság vezetője is­merteti az állomány tagjaival. FOCIFARSANG. A siroki ön­kormányzat kezdeményezésére március 4-én hat környékbeli önkormányzat - Bükkszék, Párád, Recsk, Sirok, Mátraderecske, Verpelä - önkor­mányzati képviselőinek részvé­telével játékos focifarsangot szerveznek. KÖZLEKEDŐK. A Heves Me­gyei Baleset-megelőzési Bizott­ság és a Pedagógiai Intézet kö­zös szervezésben tartották meg az általános iskolák 4. és 8. osztályosainak közlekedésisme­reti vetélkedőjét. A negyedike­sek között a füzesabonyi Oravecz Ágnes, a nyolcadikosok csoportjában a gyöngyösi Szodoray Gábor nyert, így me­gyénket ők képviselik az orszá­gos döntőn. LAKÁSTÁMOGATÁS. Gyön­gyösön - várhatóan március kö­zepén - az új lakástámogatási rendszerről hallhatnak előadást az érdeklődők a Kolping Oktatá­si és Kulturális Központban. A téma előadója Mánya Kristóf or­szággyűlési képviselő lesz. Traffipax vezénylés 07.00- 15.00 3. sz. főút Hatvan városi szakasza. 14.00- 22.00 3. sz. főút, Gyöngyös belterület A diákok fejére hullik a vakolat (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt Kékesi László igazgató elmondta, a két melléképületen kívül felújításra vár még a tor­naterem, amelyen az ablakokat kellene cserélni, a padlózat tel­jesen elkopott, s nem megoldott a helyiség szellőzése sem. Rá­adásul az ÁNTSZ minden ellen­őrzéskor felveti, hogy nem megfelelő a világítás sem. Mindemellett az iskolában magas szintű oktatás folyik. A diákok kiemelkedő tanulmányi eredményekkel büszkélkedhet­nek, kiváló sporteredményeik vannak, s más területeken is bi­zonyították már felkészültsé­güket. Nem csoda, mert az igazgató szerint az a legfonto­sabb, hogy a gyerekek szívesen járjanak az iskolába, jól érez­zék magukat, legyen sikerélmé­nyük, s számot tudjanak adni tudásukról. Mindezt pedig ak­kor is biztosítani kell számuk­ra, ha a körülmények nem min­dig a legmegfelelőbbek. ___________________________________(«UK) Mire telik a 77,5 millióból? A tervek szerint júniusban elkezdődhet az a beruházás, amelynek első részében megoldanák a tetőszigetelést, beépítenék a tetőteret, s kicserélnék a világításhoz szük­séges hálózatot. Következő lépésként az egyéb átalakítá­sokra kerülne sor, mint például a könyvtár és az ebédlő felújítására. Mindehhez persze rengeteg saját pénz és szülői támogatás szükséges. A munkálatokra jelenleg 77 és fél millió forintja van az intézménynek, ettől azonban sokkal többre lenne szükség. Ebben segíthetne a készülő új minisztériumi program, ám ennek részleteiről az igazga­tó még nem értesült. Eurorégiós hulladék-konferencia Gyöngyös Első alkalommal, de a jövőben várhatóan évente megrendezés­re kerül a városban az a nemzet­közi hulladékgazdálkodási kon­ferencia, melynek életre hívását a szomszédos országokkal azo­nos környezeti gondok, a hason­ló társadalmi múltból eredő problémák és az Európai Unió­hoz való csatlakozás közös szándéka motiválta. • Az I. Kárpátok-Eurorégió kon­ferenciát a városi önkormány­zat, valamint a Városgondozási Rt. szervezésében a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Gaz­dálkodási Főiskolai Karán a ma­gyar meghívottak mellett szlo­vák, román, jugoszláv és szlo­vén környezetgazdálkodási szakemberek részvételével. A rendezvényt csütörtökön 9.50 órakor Szabó Gyula polgármes­ter nyitja meg, majd 10 órától dr. Illés Zoltán, a Parlament kör­nyezetvédelmi bizottságának el­nöke tartja meg előadását Ma­gyarország környezeti állapotá­ról. Ezt követően kerül sor dr. Ladislav Ambros, a szlovák par­lament környezet- és természet- védelmi bizottsága elnökének hasonló jellegű tájékoztatójára, melyben Szlovákia hulladék­gazdálkodási helyzetéről is szó lesz. A szakmai témák előadói az akadémiai, jogászi és mi­nisztériumi szemszögből láttat­ják a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás jelenlegi problémáit, illetve az ágazatban rejlő lehetőségeket. Ezután Lacz Gábor, az FVM címzetes szakfő­tanácsosa beszél majd a hulla­dékgazdálkodás területrendezé­si vonatkozásairól, s az erre vo­natkozó támogatási lehetősé­gekről tart tájékoztatót. A délután folyamán szekció­üléseken folytatódik a szakmai munka. Az első szekció résztve­vői - Nagy György, a Köztiszta­sági Egyesülés igazgatója veze­tésével - a hulladék-elhelyezés és -ártalmatlanítás kérdéskörét taglalják, és itt hallhatnak álta­lános ismertetőt a romániai helyzetről is. A második szekció munkáját dr. Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének elnöke irányítja. A központi téma itt a hulladé­kok hasznosítása lesz. j.á. SZUROMI RITA Az esély forintjai Lyukas kasszába pénzt gyűjteni reményte­len dolog. Pedig leginkább erre hasonlít az oktatási tárca hamarosan megjelenő pályá­zata, amelyben a hátrányos helyzetű - értsd: roma fiatalok - esélyegyenlőségét és felzárkóztatását cé­lozza meg. A büdzsében induláskor hárommilliárd forint lesz. S hogy ez miért tűnik lyukas kasszába szórt pénznek? Immár egy évtizede, hogy hazánkban kisebbségi önkor­mányzatok alakultak. Egy évtizede adott a lehetőség, hogy a ki­sebbség tegyen önmagáért. Hogy ne a segély legyen az első szá­mú bevételi és megélhetési forrásuk, hanem hogy távlati elkép­zelések szülessenek a felzárkóztatásukra: a munkahelyterem­tésre, az oktatásra, továbbá politikai továbbképzésükre és egészségnevelésükre. S mennyi az egy évtized valós mérlege? Azokon a településeken, ahol akarták, ott megalakultak és működnek a kisebbségi önkormányzatok. Vannak rendszeres programok, támogatják a romafolklórt és az általános iskolás diákokat. Tehát eredmények vannak. Csak az arányokkal akadnak még bajok. Itt van példának okáért a hevesiek tervezete. Az éves keret egymillió-hétszáz­ezer forint. Ez az összeg azonban kicsit csalóka. A teljes költ­ségvetés egyharmada ugyanis az elnök, az elnökhelyettes és a három képviselő javadalmazására megy el. A másik egyharmad a rezsire. S nézzük, mi a maradék sorsa. Ebből fedezik az elnö­ki továbbképzéseket, a számítógépes szakkör vezetőjének mun­kabérét, ami együttesen kétszázezer forintot tesz ki. Az egész­séges életmódot, valamint a gyermekintézményeket 50-50, a Biblia-hetet 100, a népzenei utánpótlást 200 ezerrel támogatják. S aki ezek után még kérdezné, hogy mi a hasonlóság az ok­tatási tárca által kiírt, hamarosan megpályázható hárommilli­árd forint és a lyukas kasszába csorgatott pénz között, az lát­hatja: bőven lehet pályázatot írni a roma-egészségnevelésre vagy a népi hagyományok ápolására, míg annak összege eléri a képviselők javadalmazásának vagy a működés rezsijének az összegét. De vajon ezek a forintok így, tíz- és százezres nagyságrend­ben valóban az érintett kisebbséghez tartozók javát szolgálják? Magánlaksértés, felfüggesztett pénzbüntetéssel __________Heves _____ J ogerős bírói ítélet született a De­ák Ferenc út 16. szám alatti ingat­lan ügyében. Az elhíresült épület kálváriája egy árverezéssel kez­dődött. Válás után a bíróság a családi házat megosztva ítélte a volt férj­nek és a feleségnek. Az asszony azonban úgy döntött, hogy nem kívánja közösen használni az épületet egykori férjével. A több évig tartó huzavona után az exfe- leség része árverésre került. A füg­getlen bírósági végrehajtó által kitűzött napon a helyszínen csak a Bundri család jelent meg, s je­lezte vételi szándékát. A licit megtörtént, Bundriék tulajdonjo­got nyertek. Az utca felháborodva fogadta a tulajdonosváltást. Eddig ugyanis romák nem voltak ebben az utcá­ban, s a lakók ragaszkodtak ah­hoz, hogy továbbra se legyenek. Az etnikai torzsalkodásba fulladt ügyet tovább bonyolította, hogy - a rendőrséghez érkezett feljelen­tés szerint - az új tulajdonosok megfenyegették a még az épület­ben élő exférjet. Fenyegetésükkel azt akarták elérni: M. Zsigmond azonnal költözzön ki a ház kiseb­bik feléből, hogy a család teljes egészében birtokolni tudja az in­gatlant. Eközben országos romaszerve­zetek érdekképviseletei vizsgálták a Bundriékkal kapcsolatos barát­ságtalan fogadtatás okait, továb­bá vizsgálat indult a végrehajtás szabálytalanságának bizonyítá­sa okán, illetve a fenyegetés kap­csán az ügyészség is vádat emelt magánlaksértés miatt. A szövevényes Bundri-ügyben - magánlaksértés vádja miatt - kezdeményezett perben a napok­ban hirdetett ítéletet a Hevesi Vá­rosi Bíróság. Dr. Kutas István büntetőtanácsa Bundri Sándort a magánlaksértés vádja alól bizo­nyítékok hiányában felmentette. Édesanyja, Bundri Sándomé ese­tében igazoltnak látta a vádat, ám büntetlen előélete miatt csak pénzbírságra ítélte az asszonyt. Annak megfizetését a bíróság próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. _______p_______________________(SZUHOMI) N em lesz gond az ivóvízzel Kál A falu számára szükséges ivóvizet eddig két kisebb teljesítményű kútból biztosították. A településen volt ugyan egy harmadik forrás is, de a víz minősége nem felelt meg a követelményeknek. Az önkor­mányzat - mint a helyi vízmű gaz­dája - tavaly sikerrel pályázott tá­mogatásért a megyei területfej­lesztési tanácsnál, s ennek ered­ményeként még augusztusban hozzákezdtek a 33,5 millió forin­tos beruházáshoz. A hálózatba immár bekapcsol­ták a harmadik kutat, amely egészséges ivóvizet szolgáltat - mondta Bánhegyi Andrásné, a helyi vízmű vezetője.- A fúrt kutak közül a legna­gyobb hozammal rendelkezőt mostanáig azért nem lehetett hasznosítani, mert gázos volt a vi­ze, s a megengedettnél magasabb volt a vas- és mangántartalma. Most a kút olyan szűrőberendezést kapott, melynek révén a víz mind bakteorológiailag, mind vegyi ösz- szetételében megtisztult. Jelenleg a próbaüzem folyik, de a rendsze­res mérési értékek olyan jók, hogy be lehet kapcsolni a hálózatba. A vas-mangántalanító átadását március 15-én tervezik a község­ben. Az ünnepélyes aktusra - mi­ként azt Tompa Vilmos polgár- mester jelezte - meghívták Kato­na Kálmán közlekedési és vízügyi minisztert. A műszaki átadás a jö­vő hónap elején várható. A helyi vízmű a fejlesztés révén az egyik kis teljesítményű kútját pihentetheti. A leállított forrás egyfajta tartalék vízbázist képez, de bármikor sor kerülhet a hasz­nosítására. Minden valószínűség szerint a nyári csúcsfogyasztás időszakában erre szükség is lesz. _______________________ _________(B.S.) A magyar korona történetéről hallgattak előadást, a királyi ékszer külalakját, díszeit, s azok jelentését tanulmányozták az egri Móra Ferenc Általános Iskola diákjai a Forrás Gyermek-szabadidőközpont történelmi játszóházában. A kézműves-foglalkozáson ezúttal a túzzománckészités és az üvegfestés technikájával ismerkedtek. fotó: gál gábor A hírlap ügyeletéi HEVES^HÍRLAP Újságíró: JÓNÁS ÁGI Telefon - (36)513-620 Fax - (36)513-605 ■k Hirdetésfelvétel: Telefon - (36)513-628 Fax - (36)513-630 k Terjesztő: HANCSÁK ORSOLYA Telefon - (36)513-646

Next

/
Thumbnails
Contents