Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-02 / 27. szám
------------------1-----------i M EGYEI Heves Megyei Hírlap - 3. oldal ■■■■ 2000- FEBRUÁR 2-> SZERDA KÖRKÉP Selyemzsinór Teheránban lassan ismét lehet (az iszlám forradalom után nyugati ízlésficamnak kikiáltott) nyakkendőt viselni. Újabban már nem vágják le fölbuzdult hívek az óvatlan emberek nyakáról a kiátkozott textildarabot, és merészebb boltosok, valamint a kihívást kedvelő muszlimok már árusítják, illetve hordják a korábban megbélyegzett öüözetkiegészítőt. Az előrelátóbbak még várnak kicsit. Nehogy hirtelen selyemzsinór legyen a nyakkendőből, mert akkor megint szorul a hurok ___________(-NOS) T ANÁCSKOZÁS A BELVÍZRŐL. Február 3-án 11 órától a dél-hevesi belvíz-katasztrófa megelőzése céljából tanácskozást tartanak Hevesen a városházán, Sós Tamás, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnökének vezetésével. A vízügyi szervezetek kezelésében lévő belvízelvezető rendszerek helyzetéről dr. Pados Imre, az ÉVIZIG miskolci igazgatója, valamint Farkas József, a Mátraaljai Vízgazdálkodási Társulat igazgatója ad tájékoztatást. A közutak mentén lévő árkok állapotáról és a tisztításukra vonatkozó intézkedésekről Szabó Lajos, a Heves Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója számol be. KÉPEK A LÉGBŐL. A 3. VLAB csoport kiállítására kerül sor ma 18 órakor az egri Keresztény Ifjúsági Klub és a Segít a Város Alapítvány galériájában, az Érsekudvarban. A hét alkotót felvonultató tárlat „Légből kapott képek” címmel nyílik. ÁRPÁD-HÁZI POLITIKA. Az Ezeréves Magyarország Szabad- egyetem előadás-sorozatának keretében ma 17 órakor az egri MMK 102-es termében az Ar- pád-házi királyok uralkodása alatti kül- és hatalmi politikáról lesz szó. Előadó: dr. Engel Pál akadémikus. HEVESI KISEBBSÉGI KÖLTSÉGVETÉS. A hevesi cigány kisebbségi önkormányzat közelmúltban megtartott ülésén határoztak az első félévi munkarendről és elfogadták az idei költségvetésüket is. A kisebbségi önkormányzat az 580 ezer forintos központi normatív támogatás mellett 800 ezer forint támogatást kap Heves várostól, így ebben az évben közel 1,4 millióból gazdálkodhatnak. Traffipax vezénylés 06.00-14.00 - Gyöngyöshalász- Atkár-Vámosgyőrk, 3203. sz. út. 07.00- 15.00 - 21. sz. főút, Hatvan városi szakasza. 14.00- 22,00 - Füzesabony belterület, 3-33. sz. főút. Egervin: nincs közük a földügyekhez Eger Az 1993 óta létező Egervin Borgazdasági Részvénytársaságnak semmi köze a kárpótlási ügyekhez, a megyeszékhelyen már hét alkalommal meghiúsuü licithez, illetve a dolgozói földalap körüli vitákhoz - szögezte le lapunknak Schuster Endre, az rt. vezérigazgatója azon múlt hét végi írásunk kapcsán, amelyben a húsz aranykorona értékű földterületre igényt tartó egykori és mai alkalmazottak, illetve a felszámolást végző Reorg Rt. pereskedéséről számoltunk be. Az Egervinnek, mint jogi személyiségű társaságnak, a hatályos magyar törvények értelmében nem is lehet földje, még akkor sem, ha egyetlen aranykoronához sem jutnának a kárpótlásra várók vagy a dolgozók. Ennélfogva az Egervin Rt.-t - amely a korábbi Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinátnak nem jogutódja - semmilyen földüggyel nem Hazai ízek A vezérigazgató meggyőződése az, hogy nekünk nem világfajtákkal, Chardonnay-vel vagy Cabemet Sauvignonnal kell versenyeznünk, hanem a hazai, sajátos ízvilágú borokkal. lehet összefüggésbe hozni. A kárpótlási és a dolgozói földek kérdésében a felszámoló Reorg Rt., illetőleg az éppen a lezáratlan viták miatt még meglévő Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát F. A. (felszámolás alatt) az érintett. A vezérigazgatótól megtudtuk azt is: az Egervin Rt., amely a hazai palackosbor-piacon gyakorlatilag harmadik éve stabil piacvezetőnek számít, természetesen az idén is szeretné megőrizni kedvező pozícióját. Ez nem könnyű feladat, hiszen a magyar borpiac sajátos, sehol másutt a világon nem fordul elő, hogy egy termék legális piaca a teljes fogyasztás húsz százalékát érje csak el. Nem véletlen, hogy az ágazat hosszú ideje nem nyereséges. Az Egervin viszont már három esztendeje profitábilisan működik. A cég borainak mintegy hetven százaléka kerül a hazai piacra, a többit exportálják elsősorban az Európai Unió tagországaiba, ahol az Egervin termékei nem a legolcsóbbak közé tartoznak, de nem is érik el a nagy európai bortermelők átlagárait. Az árat tekintve a francia asztali borokkal állnak versenyben. Az egri társaságnál évek óta zajlik az úgynevezett „repülő borász” (angol nevén „flying winemaker”) program, amelynek keretében külföldi - például ausztrál, új-zélandi, francia - borászok érkeznek a hevesi megyeszékhelyre. A feladatuk az, hogy a keresett nemzetközi borfajták és a tradicionális magyar borfajták készítésénél is közreműködjenek a vüágszerte kedvelt ízek előcsalogatásában. Az Egervin Rt. az idén elsősorban a termelői kapcsolatok fejlesztésére szeretné helyezni a hangsúlyt. Előnyös feltételeket, kedvező árkondíciókat, különböző előfinanszírozási lehetőségeket, szakmai támogatást, művelést, illetve művel- tetést, garantált finanszírozást kínálnak azoknak a szőlősgazdáknak, akik hosszú távra szerződnek a céggel. A tartós kontaktus mindkét fél érdeke, a cél pedig az egri bor sikere a piacon. A konkrét ajánlatot rövidesen ismertetik az érintett hegyközségekkel. __ _ _ _ _ _irmi Támogatás nélkül nincs fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) Magyarországon létrehoztak egy fejlesztési központot, s még egy hónap kell, hogy elkészüljön a világ legkorszerűbb próbapadja, ami a ZF konszern első külföldön felállított próbapadja lesz.- Éppen ezért érthetetlen számomra, hogy ismételten nem sikerült semmiféle kormánytámogatást szerezni - jelentette ki Ulrich Diller. - Itteni működésünk négy éve alatt egyetlen „támogatásban” részesültünk, egy 160 millió forintos kormányhiteiben. A hitelnek viszont az a természete, hogy azt vissza kell fizetni. Mint a tájékoztatón kiderült, az új ötfokozatú sebességváltó- modellt teljes egészében hazánkban kívánja kifejleszteni a ZF, s a gyártása Dél-Amerikában, Indiában, a Távol-Keleten történik majd. Európában ott kívánják előállítani a terméket, ahol ehhez a legjobbak a feltételek. Az elnök-vezérigazgató kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az egri gyár közel 500 dolgozója munkájával kiérdemelte, hogy további beruházásokat és fejlesztéseket hajtsanak itt végre, de ha nem lesz fogadókészség a kormány részéről a cég támogatási igényére, akkor kerek perec ki lehet mondani: nem lesz fejlesztés.- Amikor a sajtó útján eljutott a híre a világba a kormány hozzáállásának a támogatásokhoz, Kelet- Németországban azonnal 30 százalékos szubvenciót ajánlottak fel. Magyarországon pedig mindeközben mintha semmi sem történne. Munkahelyek szűnnek meg Egerben, mi pedig álláshelyeket is teremtenénk. Ezért is megmagyarázhatatlan ez a viszonyulás^ __________________(SIKE) Ú j szolgáltatások a kamaránál Az új törvény miatt nehezebb helyzetbe kerülnek a gazdasági kamarák, de a jövőben is működőképesek maradnak - mondta tegnap lapunknak Nagy Levente, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Azt is hozzáfűzte: olyan szolgáltatásokat igyekeznek nyújtani, amelyeket szívesen fogadnak a vállalkozók. Eger A kamara tegnapi elnökségi ülésén megtárgyalták a törvényből adódó idei feladataikat. Ennek szellemében fogadták el a kereskedelmi és iparkamara március 31-ig szóló munkatervét. Az első negyedév végéig ugyanis egyesülnek a Heves Megyei Kézműves Kamarával, fgy lehetővé válik, hogy létrehozzák majd a kereskedelmi, az ipari és a kézműves tagozatot. Nagy Levente arról is tájékoztatott, hogy az újszerű szolgáltatások közé tartoznak azok a szakmai fórumok, amelyeknek mintául szolgált a januárban Egerben tartott közbeszerzési tanácskozás, amelyre sok vállalkozó volt kíváncsi. Az említett fórumot követően olyan megállapodásra jutottak, hogy az Országos Közbeszerzési Tanács a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát oktatási bázisának tekinti a jövőben a speciális szakemberképzés érdekében. Ezt a fórumsorozatot hamarosan folytatják a megyeszékhelyen megrendezésre kerülő innovációs fórummal. Ezen - többek között - a Budapesti Műszaki Egyetem mellett működő ipari park, a Magyar Innovációs Szövetség, az InnoStart, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia Mérésügyi és Műszerközpontja munkatársai adnak hasznos tanácsokat. im. kj SIKE SÁNDOR Bolhák és aligátorok Az utóbbi hónapok politikai történéseit figyelve úgy is fogalmazhatnánk: közmondásaiban él a nemzet, de legalábbis a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Fidesz. Kezdődött a dakotázással, amelynek egész irodalma alakult ki, például az Internet különféle honlapjain. A kormányfő Parlamentben felemlegetett közmondását követően beindult „gyűjtés” a csúcspontját akkor érte el, amikor valaki kimondta: „amennyiben háttal ülsz a dakota lovon, nem azt látod, merre tartasz, hanem azt, hogy merről jöttél". Ezt követően azonban fásultság vett erőt a korábban oly aktív gyűjtőkön. Lelkűk kiüresedett, fantáziájuk szárnyalása megbicsaklott, és csak ültek a világhálót szobájukba hozó monitor előtt. Nem volt több ötletük. A szellemi jégkorszaknak - jelentjük - véget vetettek a miniszter- elnök legutóbbi megnyilatkozásai: előbb a köztársasági elnöki jelölésről, aztán a hétvégi nagy „funkció-szétválasztó” összejövetelen elmondottak. Orbán Viktor - miközben azt fejtegette, mién járna jobban a Fidesz-Magyar Polgári Párt és Torgyán József pártja egyaránt, ha nem a jelenlegi kisgazda pártvezért jelölnék a legmagasabb közjogi méltóságra - egy közmondással hozakodott elő, majd egy hétre rá (más ügyben) legalább hárommal. Elnöki ügyekben azt találta megfogalmazni: a Fidesz a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” elvét követi. A rendkívüli kongresszus pedig egyenesen bővelkedett az orbáni gyűjtésű hazai és külhoni népi bölcselkedésekben. Volt itt szó aligátorról, közös mokaszinról - amelynek, mint tudjuk sohasem túrós a háta -, valamint kutyákról és bolhákról. Már önmagában is elgondolkodtató az a kérdés, hogy mitől alakult ki ez a mérhetetlen szimpátia bizonyos körökben az állatokat idéző mondások iránt. Még nagyobb rejtély, hogy mi váltja ki azt a reakciót, ami egy-egyjól megválasztott bölcsélmény közkinccsé tételét követően végigsöpör honunkon. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy ebben a közmondásokat egymásra liatáló hangulatban a sajtó lenne a ludas. (Vigyázat, itt a Matyitől van szó, nem a libáiról!) A veréb-túzok szituációra Bánk Attila, a kisgazdák frakcióvezetője reagált elsőként ugyanis. Bánk madaras kiszólásm madaras választ adott: „Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű”. Az elmúlt hét végén viszont ismét megnyílt a fantázia szárnyalásának felemelő perspektívája Várhatjuk hát a fejleményeket. Mint az a bizonyos üveges tót a mindennapi hanyattesést. Adóztatás helyett hitelt vesznek fel Megtárgyalták a kialakult helyzetet Demjén tőséget is számba vettek. Elsőként---------------------------------------------- azt a kényszerváltozatot, miszeA település is tagja annak a térsé- rint - ha fizetnek - a csatornázás gi összefogásnak, amelynek révén utáni helyreállításra nem marad megvalósul a szennyvízcsatomá- pénz. Fontolgatták a bizottsági zás. Ezt kijelenteni persze sokkal ülésen azt is, hogy a vállalkozók könnyebb, mint állni a beruházás után a faluban élő őstermelőket is igencsak tetemes költségeit. megadóztatják. Ebből az adónem- Demjén polgármestere, Szén Já- bői mintegy 1,5-2 millió forinttal nos az infrastrukturális fejlesztés javulhatott volna az önkormány- nehézségeitől szólva elmondta: zat kasszájának mérlege.- Községünkben a kivitelező Végül azonban a majdani hi- már az idén be akarja fejezni a telfelvétel mellett foglaltak állást. munkát, amiért 6 millió 566 ezer - Van szerencsére milliós nagyforintot vár. Mivel a beruházás- ságrendű céltartalékunk, amit áthoz szerzett pályázati források ki- csoportosíthatunk a beruházás merülőben vannak, az említett befejezésére. Az idei költségvetés teljes összeget az önkormányzat- pluszszaldója szintén reményt nak kell vállalnia. Ez pedig meg- nyújt a csatornázási kiadások egy haladja a költségvetésünk teher- részére. A képviselő-testület elé tebíró képességét, ezért rendkívüli hát az a javaslat kerül, hogy őspénzügyi bizottság tárgyalta a ki- szel inkább hitelfelvétellel fedez- alakult helyzetet. zük majd a kivitelezés befejezéséA tanácskozás résztvevői a hez szükséges pénzhiányt - hangmegoldás érdekében három lehe- súlyozta Szén János. _______ib. s.) N yílt nap a főiskolán Rendhagyó, nyílt napot rendez az egri Eszterházy Károly Főiskola február 3-án, csütörtökön 10.30 és 13.30 között a Líceum I. emeletén - tájékoztatta lapunkat Kácsor Zsolt, az intézmény sajtóreferense. A „Nyílt nap másként” című szakmai program keretében 10.30-tól általános tájékoztató hangzik el a díszteremben, majd a szaktanszékek mutatkoznak be, méghozzá work- shop-szerűen. Ezek - vagyis a munkacsoportok - kialakítása az újdonság, amelyben a mostani nyílt nap eltér az előzőektől. Mindez azt jelenti, hogy az érdeklődőknek nem szükséges a tanszékekre ellátogatniuk, azok képviselőit ugyanis megtalálják az első emeleten kialakított helyszíneken. Ugyanakkor természetesen megtekinthetők a főiskola kémiai, fizikai, informatikai laboratóriumai is. Az időközben felmerülő kérdésekre is készségesen válaszolnak az illetékesek. A sajtóreferens elmondta azt is, hogy a programon tájékoztatást tart dr. Káló Ferenc főigazgató-helyettes és dr. Horváth Tibor, a tanulmányi osztály vezetője. Rajtuk kívül kérdést lehet intézni a Diáktanácsadó Irodához, a Hallgatói Önkormányzathoz, valamint az Informatikai Szolgáltató Centrumhoz is. A főiskola célja, hogy a rendhagyó nyílt nap keretében „diákközelibb” és részletesebb információt kapjanak azok, akik az egri főiskolára kívánnak jelentkezni. Nem csupán az első diplomájukat Egerben megszerezni szándékozókat várják a nyílt napra, hanem a pedagógusokat is, akik számára az intézmény továbbképző tanfolyamokat szervez. ■ Az idei szezonra készülnek. - Ezekben a téli hetekben is sokféle munkát végeznek a Heves Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás dolgozói, akik vizsgálatokat folytatnak a növényházban és a laboratóriumokban a kórokozók és a kártevők tulajdonságainak megismerése érdekében. fotó: pilisy elemér A HÍRLAP ÜGYELETÉI HEVES ^ HÍRLAP Újságíró: ELEK ESZTER Telefon - (36)413-644 Fax - (36)413-145 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: MURÁNYI GERTRÚD Telefon - (36)412-646