Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-11 / 35. szám

2000. Február 11., péntek MOZ A I K Heves Megyei Hírlap - 7. oldal Költségvetés a tűréshatáron Egyelőre nem vált munkahelyet a jegyző Lőrinci Megyénk legfiatalabb városában tegnap elfogadták ugyan a költségvetést, de egyelőre még kérdéses, lesz-e mindenre ele­gendő pénz. Ami tény: az ülésen beterjesztett, megszorítá­sokra vonatkozó javaslatok nem nyerték el minden testületi tag tetszését. a település egész évi költségvetés­ének csaknem a felét kitevő - össze­get, de az indítvány nem kapta meg a szükséges számú szavazatot. Ugyanakkor név szerinti voksolás során a városatyák többsége úgy határozott: egyelőre felfüggesztik a lakásfelújítások támogatását. Összességében 2000-ben a vá­rosnak 564 millió forint áll rendel­kezésre, így a büdzsét - jobb híján - ennyivel hagyta jóvá a testület. Ugyanakkor vannak olyan pénz­ügyi kérdések, amelyekre még nem tudtak választ adni az illetéke­sek. Ilyen többek között az is, hogy a február 17-i határidőig megvásá- rolják-e a korábbi jelentkezők az erőműi iskolaépületet. S ha már az iskoláknál tartunk: az egyik elképzelés szerint a jövő­ben a selypi iskolaépületbe költözött A tanácskozás elején többen kifo­gásolták, hogy a képviselői tiszte­letdíjak kifizetésének visszatartása alapján a lakosság előtt úgy tűnhet, hogy a város vezetői a ludasak a ki­alakult nehézségekért, holott az ál­taluk korábban elfogadott pénzügyi koncepció végrehajtásáért a polgár- mesteri hivatal a felelős. A kritikára Fónagy László jegyző válaszolt, s elmondta: a városháza idáig is megtette a drákói intézkedéseket. Sőt a továbbiakban újabb, ilyen irá­nyú - köztük személyeket érintő - lépések várhatók. Erre vonatkozó­an azonban konkrétumokat nem említett. Egy képviselő javasolta, hogy tízmillió forinttal csökkentsék a vá­rosháza idei kiadásaim igényét - és volna a városi zenetanoda, ami által kihasználtabban működött volna a Temesvári utcai tagintézmény. Ezt azonban a vezetőség elvetette, így minden marad a régiben. A tanácskozáson Fónagy László tájékoztatta a jelenlévőket annak a pernek az állásáról, amelyet a város Petőfibányával folytat a külterülete­kért. A jegyző elmondta: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy Lőrinci az Alkotmánybírósághoz fordul an­nak eldöntése érdekében: a Heves Megyd Bíróság illetékes-e az ügy­ben, illetve jogszerű-e az ide vonat­kozó törvény visszamenőleges al­kalmazása Egy képviselői kérdésre vála­szolva Fónagy László cáfota azo­kat a híreket, miszerint a jövőben Hatvanban látna el jegyzői felada­tokat. Valóban tárgyalt néhány ot­tani önkormányzati képviselővel, de csak szakmai kérdésekről - je­lentette ki Fónagy, hozzátéve: Hat­vannak van jegyzője,' így neki egy­előre nem áll szándékában munka- helyet változtatni. __________moj T akarékosságra int a pénzhiány PÉTERVÁSÁRA Tegnap délután az idei költség- vetési rendelet megalkotásával kezdődött az önkormányzat képviselő-testületének ülése. Pál László polgármester előterjeszté­sében hangsúlyozta: annak elle­nére, hogy az állami támogatá­sok a tavalyihoz képest emelked­nek, és a saját bevételeket igye­keznek minél optimálisabban ki­használni, mégis költségvetési hiánnyal kell számolni erre az évre. A város az idén 280 millió 400 ezer forinttal gazdálkodik, mely­ből a kisebbségi önkormányzat­nak 584 ezer forint jut. A terve­zet összeállításakor kiderült, hogy az intézmények fenntartá­sa mellett fejlesztésre alig-alig te­lik. Ezek közül az egyik legna­gyobb tétel a szennyvízelvezetés és -tisztítás terveinek kifizetése, a télen tönkrement belső utak kátyúzása, valamint az Alvég út felújítása. Halaszthatatlanná vált - hangzott el - a város és társ­községei általános rendezési ter­vének elkészítése. A büdzsével kapcsolatos téma megvitatása után a munkaügyi központ helyi kirendeltségének vezetője, Nagy Attila számolt be a jelenlegi helyzetről. Tájékozta­tója szerint a tavalyihoz képest a városban is csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, s ezen belül is a jövedelempótló támo­gatásban részesülők köre. Elgon­dolkodtató viszont, hogy a re­gisztráltak 48 százaléka szak­munkás. Közhasznú munkás­ként januárban mindössze kilenc főt tudtak alkalmazni. A továbbiakban Bódi Zsolt, a helyi művelődési ház igazgatója foglalta össze az elmúlt évi tevé­kenységüket és tapasztalataikat. A tájékoztatóban kitért arra is, hogy a szűkös anyagi körülmé­nyek ellenére is a tervezettnél több programot sikerült szervez­ni az intézményben. Az idei cél a látogatók körének bővítése. En­nek érdekében igény szerint a hétvégeken is fogadnák az érdek­lődőket. A színvonalasabb, a fia­talok számára is vonzóbb progra­mokhoz és a lehetőségek feltét­eleinek megteremtéséhez a testü­let segítségét kérte. A továbbiakban szociális ren­delettel kapcsolatos módosításo­kat szavaztak meg a jelenlevők. Ezek lényege, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők kötelesek a családsegítő szolgálat szakembereivel együttműködni. A képviselők szabályozták a köz­gyógyellátásra jogosultság feltét­eleit is. Elfogadták azt az előter­jesztést is, miszerint a rendsze­res gyermekvédelmi támogatás­ban részesülők körében vagyon- vizsgálatot rendelhetnek el, amennyiben az önkormányzat tudomására jut, hogy az igénylők jövedelmi viszonyai eltérnek a jogosultság kritériumaitól. Végezetül - zárt ülésen - a vá­rosi könyvtár igazgatói posztjára kiírt pályázatot bírálták el a kép­viselők. Ez alapján továbbra is Czenthéné Bozó Erika irányítja az intézményt._________ ibartai Tanácskoztak a pártfogók Heves megye Tavaly 495 fiatalkorú bűnelkö­vető pártfogói felügyeletét láttuk el a megyében - hangzott el a Heves Megyei Közigazgatási Hi­vatal Gyámhivatala Pártfogói Osztályának értekezletén. Boza Imre osztályvezető tájékoztatta a megjelent bírákat, ügyészeket és a rendőrség munkatársait az elmúlt évben végzett munkáról. Egerben és vonzáskörzeté­ben 217, Gyöngyösön és körze­tében 106, Hatvanban 85, Heve­sen 87 fiatal került bűnelköve­tés miatt bírói vagy ügyészi ha­tározat alapján párfogói fel­ügyelet alá. A felügyelet időtar­tama egytől három évig terjed. Ezalatt a pártfogó rendszeres kapcsolatot tart pártfogoltjával, ellenőrzi tanulmányait, szabad­idejének felhasználását, kap­csolatait. A fiatalok döntő többsége va­gyon elleni bűncselekmény (lo­pás) elkövetése miatt kerül pártfogás alá, de foglalkoznak a szakemberek a kábítószeres fia­talokkal is. Tavaly emelkedett a főügyészségi határozat alapján pártfogolt fiatalok száma, 74 esetben került sor a vádemelés elhalasztására kis kárértékre el­követett bűncselekmény ese­tén. Egerben három, Gyöngyö­sön, Hevesen és Hatvanban egy-egy pártfogó tevékenyke­dik. Átlagosan 50-50 fiatal fel- ügyeletét látják el. __________■ H áziorvosi vágyak és a valóság Heves megye Dr. Mánya Kristóf, a Heves Me­gyei Orvos Kamara elnöke arra kérte lapunkat, hogy helyesbít­sük azt a csütörtökön megjelent A praxisért megdolgozott az or­vos című cikkben napvilágot lá­tott állítást, miszerint dr. Szemerkényi László a megyei orvoskamara tisztségviselője. A cikkben olvasottak szerint az egyébként még hatályba sem lépett praxistörvényről sajnálatos módon nincsenek Szemerkényi doktornak pontos ismeretei. Kü­lönben nem írná levelében, hogy az önkormányzatok gondosko­dási kötelezettsége nem érinti az új háziorvosi körzetek kialakítá­Meglesz a 8,25 százalék Eger Több mint nyolcmilliárd forint a város idei költségvetése. A bü­dzséről szóló rendelet tervezetét az ifjúsági és sportbizottságon kívül néhány módosítással a közgyűlés valamennyi bizottsá­ga támogatta - mondta dr. Nagy Imre polgármester a költségve­téssel kapcsolatos szerda esti ta­nácsnoki értekezlet után. Az idén mintegy 1,2 milliárd forint hitel felvétele szerepel a tervekben, ebből azonban az in­tézmények működtetésére nem fordítanak pénzt. A polgármes­ter úgy véli, a nagyberuházások kedvezőtlen hatásait nem sza­bad egyetlen esztendő alatt „rá­engedni” a városra, mert akkor drasztikusan le kell húzni min­den más tételt a kiadási oldalon. A megtárgyalt módosítások ér­telmében egyébként több jut sának jogát, valamint a majdani praxiscserék esetén az utód orvos kiválasztásának a lehetőségét. A hatályos önkormányzati tör­vény ugyanis nyilvánvalóvá teszi, hogy az önkormányzati felelős­ség erre a területre is kiterjed. Más kérdés, hogy egy adott önkor­mányzat miként dönt a korláto­zottan forgalomképes vagyon ké­sőbbi sorsáról. Ez a döntés adott, és szerencsés esetben a rendelő tulajdonjogát is jelentheti. Dr. Mánya Kristóf reméli, hogy a ma Mátrafüreden meg­rendezésre kerülő vállalkozó há­ziorvosok találkozóján az ilyen jellegű értelmezési problémák is tisztázódnak az érintettek köré­ben. ■ majd például kiadványok készí­tésére, az önkormányzati intéz­mények valamennyi dolgozója 8,25 százalékos béremelésben részesül. Ehhez csupán a peda­gógusok esetében biztosítja az 5 százaléknyi emelés fedezetét az állam, a többit helyben gazdál- kodják ki. Az idén is lesz juta­lomalap, s jelentős - 25 millió fo­rintos - taneszközfejlesztés tör­ténik. Az uszoda ügyében zajlott minapi parlamenti „pengeváltás­ról” Nagy Imre megjegyezte: meglepte, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára nem emlékezett összegszerű tá­mogatási ígéretekre. Nem hiszi, hogy Deutsch Tamás miniszter ezzel kapcsolatos szavai a fele­désbe merültek volna. A város minden lehetséges helyen pályá­zott, de mindenütt elutasították. a Westel 900-tól! TE+ÉN meglepetés! Tovább, információ: 1230 (a VVfewd 900 hálózatából «jmmeicn hívható). 265-9210 wwwwestd900J*u r----­1 ütni ......... -d A h .___ K APCSOLAT

Next

/
Thumbnails
Contents