Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-28 / 23. szám

2000. Január 28., péntek MEGYEI KÖRKÉP Heves Megyei Hírlap - 3. oldal Játsszunk, fiú! Azt mondja az ismert televíziós hölgy - akinek bájaira pedig ma­gam is erősen kíváncsi lennék -, hogy akkor sem tett volna eleget a nem éppen prűdségéről ismert férfimagazin felkérésének (értsd: vállaljon meztelen fotózást), ha tízmilliót fizettek volna érte. Elutasító magatartásának több oka lehet: vagy van valami takargatnivalója, aminek alap­ján ruhátlanul mellbedobással sem tudná megelőzni kolléganő­it; esetleg olyan jól keres, hogy tízmillió neki semmi, netán - ez irányú szerepléséért nem aján­lották fel az említett összegnek a töredékét sem. Persze, utólag belegondolva, még az is előfordulhat, hogy csak túl erkölcsös. Ha nem ő, ak- kor a férje... ______________i-ó) KÖZ GYŰLÉS. Az egri Kolping Család Katolikus Legényegylet január 29-én, szombaton tartja éves közgyűlését. A program délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik az Angolkisasszonyok kápolnájában, majd 11 órától az egyesület elnöke a tanárképző főiskola B-épületében tart beszá­molót az elmúlt évi munkáról és a gazdasági helyzetről. RENDEZÉSI TERV. Eger város polgármesteri hivatala elvégezte a Szépasszony-völgyi Részletes Rendezési Terv felülvizsgálatát, illetve elkészítette a Vécsey- völgy-Bikalegelő 2 önkormány­zati telkére vonatkozó ren- dezésiterv-javaslatát. A doku­mentumokkal kapcsolatos ész­revételek a helyszínen, illetve a főépítész irodában (Dobó út 28. szám) írásban megtehetők. TÚRA. A Kárpát Egyesület egri csoportja téli túrát szervez a hét végére. Az érdeklődők vasárnap Répáshutám mennek, ahol síe­lés és szánkózás is szerepel a programban. Bővebb felvilágosí­tás Köves Gyulától kérhető a 36/316-047-es telefonszámon. VÉRADÁS. Február 1-jén, ked­den délelőtt 9-től 13 óráig vér­adásra várja a cukorgyár dolgo­zóit a Vöröskereszt hatvani szer­vezete. A donorok a portaépü­letben lévő konzervgyári előadó­teremben tarthatják a karjukat tű alá. PRÓBAJÁRATOK. Az Agria Volán február 1-jétől 15-éig pró­bajáratokat közlekedtet a K2-es úton. Minderről bővebb infor­máció szombati számunkban olvasható. TRAFFIPAX VEZÉNYLÉS 06.00-14.00 M3-as autópálya; Gyöngyös-Gyöngyössolymos, 24136 sz. út Jótékony kamarabál Eger A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a hagyományokhoz híven idén is megrendezi a ka­marabáb. A népszerű társasági esemény január 29-én 19 órától lesz a Flóra Szállóban, ahol ár. Tolnay Lajos, az MK1K elnöke mondja a pohárköszöntőt. A va­csora után nyitótánccal kezdődik a mulatság, majd a vendégeké lesz a táncparkett. Később az év­század slágereit idézi fel Pálfi Zoltán színművész és Almássy Zsóka énekművész. A jótékony rendezvényen éj­félkor a szokásokhoz híven árve­rést rendeznek, majd tombolahú­zás lesz, melyek bevételét az In­kubátor Koraszülött Alapítvány számára ajánlják fel, s az össze­get a Heves Megyei Önkormány­zat Markhot Ferenc Kórház kom- szülött intenzív osztálya felszere- lésére fordítják. _____________■ A utósmozi - teljes filmszakadás (Folytatás az 1. oldalról) A helyszíni bejárás során kide­rült, hogy mintegy 25-30 gépko­csi elhelyezésére alkalmas a te­rület. A működtetésre jelentke­ző Egri Városgondozási Kft. - amely a város többi fizetőparko­lóit is üzemelteti - most készíti a költségszámítást, hogy meny­nyibe kerül a kertmozi ilyen cé­lú átalakítása. A tervek 1-2 éves ideiglenes működtetéssel szá­molnak, a többi egri fizetőpar­kolóéval megegyező feltételek­kel. A '60-as évek eleje óta műkö­dő kertmozi nemcsak Heves me­gye egyetlen, hanem az ország egyik utolsó kertmozija is volt. - Ez a műfaj hal­doklik, átala­kultak a nézői szokások, ne­künk sem sike­rült fenntartani a kertmozit - mondja Kiss Lajos, az Agria Film Kft. igaz­gatója. - Egész évben csupán a három nyári hónap alkalmas a szabadtéri mozizásra. A legutóbbi évek szélsőséges időjárása nyomán előfordult, hogy alig két hónap­ra szűkült a filmnézési alkalmak időszaka. Ebből pedig nem lehet fenntartani a helyet, az elenged­hetetlenné vált felújítás jelentős költségéről már nem is szólva. A helyi rendezési tervekben már a 170-es évek óta mint a me­gyei könyvtár bővítésére fönntar­tott, s tartalék területként kezelt telken lévő kertmozi átépítésére akadt más elképzelés is. Egy ko­rábbi javaslat a szabad tér befe­désével és színpadi produkciók megvalósításával is számolt. Ezek az elgondolások nem vál­tak valóra. A kertmozi az évtize­dek alatt szinte semmit sem vál­tozott. A helyszín kihasználtsá­ga a nyári filmek mellett az er­dőgazdaság téli fenyőfavásárára korlátozódott.- Azt szeretném - s erre van reális esély -, hogy 2001 augusz­tusáig sikerüljön lerakni a me­gyei könyvtár új épületrészének alapkövét a mostani kertmozi te­rületén - hangzik az egri Bródy Sándor Könyvtár igazgatójának derűlátó kívánsága. Engel Tibor bizakodásának lehet is némi oka és háttere, hiszen az elmúlt években az országban számos helyen központi forrásból és programmal - a '97-es törvény is szól erről - már megvalósultak a megyei könyvtárak bővítései, születtek új épületek, indultak beruházások. A hevesi megye- székhelyen is elkel a bővítés, hi­szen a belvárosi barokk épüle­tet, az egykori Nagypréposti pa­lotát már alaposan kinőtte az in­tézmény. (Az ingatlant nem kér­te vissza a katolikus egyház, egykori tulajdona után mintegy 290 millió forint állami kártala­nítás jár.) Ez az építkezés a vá­rosnak az uszoda utáni második nagy beruházása lenne. A köz­ponti épület mostani 829 négy­zetméterével együtt a milliárdos új beruházás és beépítés révén a könyvtár akár 3200 négyzetmé­terre is bővülhetne. Az intéz­mény hat helyre szétdarabolva működik a városban, 1700 négy­zetméteres összalapterületen. Amiatt a megye legnagyobb könyvtárának vezetője is aggó­dik, hogy a parkoló gépjármű- forgalma mi­lyen zaj- és légszennye­zést jelent majd a napi több száz könyvtárláto­gatóra nézve. Különösen nyári időszak­ban, s az olva- sóteremben akár egész napjukat itt töltők számára, melynek nyitott ablakai eddig egy csendes telekre néztek. Lé­tezik olyan elképzelés is, hogy a bővítés a könyvtár és az egri fő­iskola együttműködésével, kö­zös létesítményként valósul meg, melyet világbanki támoga­tással építenének meg. Az egyeztetések tartanak. Ez a film tehát még forog tovább... _____________________________________(KJ) D íjak és ártalmak Egy óra parkolás díja az egri belvárosban 120 forint. A kertmozi tavalyi, utolsó szezonjának átlagos jegyárából - 300 forint - két és fél órát lehet várakozni. A megyei könyvtár idei éves tagsági dí­ja 700 forint, ebből közel hatórás parkolásra futja. A városi zajár­talom álmatlanságot idéz elő és ingerlékennyé tesz. A kipufogó­gázok égéstermékei segítik az allergia kialakulását, növelik a lég­úti megbetegedések kockázatát. A hazai lakosság és a társada­lombiztosítás több milliárd forintot költ évente nyugtátokra, altatók­ra, az allergia és a légúti megbetegedések kezelésére. Harmincéves a kiállítóház Gyarapodott a Hegedűs-gyűjtemény Heves Kerek évfordulót ünnepel az idei esztendőben a Múzeumi Kiállító- hely. Az intézményt harminc esz­tendővel ezelőtt hozták létre, a Hegedűs-gyűjteményre alapítva. Hegedűs Béla bácsit minden­ki amatőr gyűjtőként ismerte. Kosárfonó és kereskedő volt, de nagy érdeklődéssel gyűjtötte a város tárgyi emlékeit. Még életé­ben felajánlotta értékes kincseit egy közgyűjtemény számára, A művelődési házban emlékeznek az intézmény alapításának 30. évfordulójára FOTÓ. PILISY ELEMÉR azzal a kikötéssel: az anyag He­vesről soha nem kerülhet el. Bé­la bácsi 1981-ben meghalt, de ekkorra már szilárd alapokon állt a közgyűjtemény. Sorsa azonban ma sem rendeződött véglegesen. A Bethlen Gábor ut­cai sarki házból - ma Sakkmú­zeum - ugyan elköltöztették őket, de a régi tanácsházban máig nem sikerült gyökeret ereszteniük. A gyűjtemény azonban szé­pen gyarapodott. Az eredeti anyag - azaz a Hegedűs-gyűjte­mény - ma már a teljes relikvia­készlet 64 százalékát teszi ki. A magyar kultúra napja alkal­mából most a Múzeumi Kiállító- hely régi és új anyagaiból nyílt tárlat a hevesi művelődési ház­ban. A bemutatón - mely a hó­nap végéig látható - az eredeti alapgyűjtemény mellett helyet kaptak az elmúlt évek gyűjtésé­nek eredményei is. ______________________________________(-ROMI) __ SZUROMI RITA A fél liter tej Fejkendős, tiszta kabátos nénike alig hall­hatóan szólít meg a bolt bejáratánál. Sze­mét lesütve kilenc forintot kér. Fél liter tej­re. Mert - mint suttogja - nem elég a pénze. Zavarba jövök. Kínosan érzem magam. Pedig nem én kerül­tem bajba. A zsebemben szerencsére egy marék aprópénz csör­gedezik. Számolatlanul a tenyerébe nyomon a sok tízest. Már mennék is tovább - jobb az ilyen szituációból minél előbb ki­kerülni -, amikor eszembe jut egy régi történet. Három éve írtam egy idős bácsiról, aki rosszul lett az éhség­től. Utána egy dühös asszony hívott fel telefonon, és legorombí- tott. Szerinte ezek az emberek elisszák a nyugdíjukat, én meg következtetésről és anomáliáról beszélek, arról nem is szólva, hogy a magamfajta hülyék csinálják a feszültségeket azzal, hogy felszedik ezeket a szerencsétlen alkoholistákat. A gyanú a tejre pénzt kérő néni kapcsán ötlött fel, lehet, hogy igaza volt névtelen jóakarómnak? A kisördög megszólalt bennem: lehet, hogy tényleg egy felesre kérte a pénzt? Sarkon fordultam és utánamentem. A polcok között lopakodva figyel­tem: mit vásárol a tízeseimből. Tényleg tejet vett! Hozzá - le­gyen a vacsora bőséges - két zsömlét! A pénztárnál fizetett és a visszajárót zsebkendőjébe csavarta. Kijöttem. Beszálltam az európai uniós utakat is megjárt, 18.400 féllitemyi tej áráért vásárolt, a középkategória aljára sorolt, tejszínű Suzukimba, és kegyetlenül rosszul éreztem ma­gam. A múltkor azt olvastam: ma már gazdagnak csak a mil­liárdos számít. A középréteg meg átlagosan 80-90 ezer forintot keres havonta. Meg azt is írták a cikkben, hogy jó esélyeink vannak az uniós csatlakozásra. De mindezt most olyan gyo­morforgatónak éreztem. Most tényleg jólesett volna egy pohár hideg tej... Ugyanazok a sírrongálók? Immár második alkalommal rongálták meg a síremlékeket fotói gál gábor Tarnalelesz A településen alaposan felborzol­ta a kedélyeket, amikor a temető­ben felfedezték, hogy vandál pusztítást végeztek akkor még is­meretlen személyek. A síremlé­keken lévő vázákat és egyéb dí­szeket törték le, jelentős károkat okozva a hozzátartozóknak. Az elmúlt hét végén megismétlődött a rongálás. A település polgár- mesterétől, Palkovics Ákostól megtudtuk, hogy számos sírem­léket újfent tönkretettek, a lakos­ság legnagyobb felháborodására. Ez alkalommal nemcsak Leleszen, hanem a szent- domonkosi temetőben is megfor­dultak a garázdák.- A feljelentést megtettük a rendőrségen, s már jártak is a helyszínen a szakemberek - mondja a falu első embere. - A problémánk csupán annyi, hogy ez a procedúra tavaly is lezajlott, s akkor a tettesek is megkerültek, akik ellen bírósági eljárás indult, de tudomásom szerint enyhe büntetéssel megúszták az elkö­vetők. Okunk van feltételezni, hogy ugyanaz a két személy járt ismét a temetőkben. Róluk tudni kell, hogy a több ezer forintot érő vázákat néhány száz forintért ad­ják tovább. A helyzet az, hogy a faluban élőket rendkívüli módon felháborítják a történtek. Magam is úgy vélem, hogy a vandálokra példás büntetést kellene róni, hogy elmenjen a kedvük a ha­sonló gazemberségtől. Az Egri Rendőrkapitányság vizsgálod osztályának vezetőjé­től, Istványi Attilától annyit tud­tunk meg az üggyel kapcsolat­ban, hogy a vizsgálat folyamat­ban van, s hogy a károsultak meghallgatása után a gyanúsítot- tak is megkerültek. ________ib-kj M éltató szavak a költő-műfordítónak Eger A Kálnoky László Egyesület és a Megyei Művelődési Központ kö­zös rendezvényeként került sor a tavaly 70. születésnapját ün­neplő Szokolay Károly költő, műfordító, tanszékalapító kö­szöntésére. Az alaphangulatot Réti Árpád tolmácsolásában öt Szokolay- vers szavalata adta meg, köztük az Anya és a Monteverdi című költeményeké. Ezt követően Cs. Varga Ist­ván laudációja következett, majd Horváth Ferenc színmű­vész megzenésített műfordítá­sokat tolmácsolt. A Kálnoky László Egyesület ezek után kö­szöntötte a tavaly 70. születés­napját, a napokban pedig név­napját ünneplő költőt, aki 1971-ben az akkori angol kabi­net, később tanszék alapítója volt Budai Lászlóval. Az ün­nepnek szomorú aktualitása is volt: a költő áprilisban a fővá­rosba költözik. Munkásságát ezután Cseh Károly méltatta a pályatárs sze­mével, végezetül pedig egy élő interjú hangzott el. Az alkotót Egerben többnyi­re műfordítóként és tanszékve­zetőként ismerik. Irodalmi munkásságának összegzője a tanárképző főiskola gondozá­sában megjelent Szellemidézők című kötet, de kiadásra vár egy újabb önálló vers- és műfordí­tás-gyűjtemény is. Füst Milán­nal és Szabó Lőrinccel folyta­tott baráti kapcsolata is ismert, mi több, Weöres Sándor hozzá írott levele is nemrég látott napvilágot a kétkötetes gyűjte- ményes kötetben. _______tsz, up C somagol és elköszön Szokolay Károly A HÍRLAP ÜGYELETÉI-Ü.---------------------------------------------­HEVESg1 HÍRLAP Újságíró: NÉGYESSY ZITA Telefon - (36)413-644 Fax - (36)413-145 * Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT Telefon - (36)410-880 Fax - (36)412-333 •k Terjesztő: MURÁNYI GERTRUD Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents