Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-27 / 22. szám
ÜB! 2000. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK HÖR Heves Megyei Hírlap - 7. oldal Z O N T Még a madárfütty is eladható Három megye vállalkozói hallgatták az előadásokat fotó: gál gábor (Folytatás az 1. oldalról) Utalt rá: a vállalkozói övezethez tartozó 33 településből 26 gazdasági szempontból elmaradott. Kiemelte: az aprófalvas területen rendkívül magas a nyugdíjasok és a járadékosok száma, s külön gondot jelent az anyagi források hiánya. A területfejlesztési pályázati alapból viszonylag kevés pénz jut ebbe a körzetbe, mert az átlagosnál kevesebb pályázat érkezik be a különböző alapokhoz. Elengedhetetlen a térség menedzselése, hogy a meglévő hátrányokat felszámolhassák. Ezt követően dr. Fónagy János, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kitért arra, hogy miután 35 évig Ózdon élt és dolgozott, jól ismeri a térség adottságait és gondjait.- A fejlődés és az előrelépés legnagyobb gátja az, hogy az elmúlt 40 év alatt e térség elvesztette identitását. Épp ezért az első és legfontosabb lépés az identitáskeresés, azaz megfogalmazni azt a két-három reálisan elérhető célt, ami felé elmozdulhatnak az itt élők - fogalmazott az államtitkár. - Manapság nem elég a vágyakat felsorolni, a különböző fórumokon meg is kell tudni jeleníteni a közös érdekeket. A jó értelemben vett lobbyzás, a szakmailag átgondolt és előkészített fejlesztési elképzelések nélkül ma nem lehet előrejutni. Az idő sürget, meg kell találni a közös pontokat, amelyek mentén megkezdődhet az elmozdulás, különben gazdaságilag véglegesen leszakadhat a térség. Nem érdemes tovább a vidéket ért történelmi igazságtalanságon elmélkedni, hanem mielőbb lépni kell. Ehhez az eszközök adottak, tudni kell elérni őket - fejezte be mondandóját. Dr. Fónagy Jánostól azt kértük, említsen olyan példát, amikor az identitását vesztett települések képesek voltak kitörni az apátiából. Az államtitkár a walesi bányavidéket hozta fel, ahol 200 ezer ember maradt munka nélkül, csúnya és egészségtelen környezetben. Egy polgármester elhatározta, hogy Anglia legtisztább településévé varázsolja az egyik kisvárost. Az uniós környezetvédelmi pályázati pénzeket kiaknázva tíz éven belül elérték céljukat, s mára betelepültek a legkorszerűbb iparágak is. Még egyszerűbben: a madárfüttyöt is el lehet adni, csak tudni kell, hogyan.- E népmeséi elemekkel tarkított történet igaz, mint az is, hogy az eszközök e térség fejlesztésére is évek óta rendelkezésre állnak, csupán meg kellene azokat szerezni - mondta végezetül dr. Fó- nagy János, • ___________ibabtai A piac több, mint kereskedelem (Folytatás az 1. oldalról) A Köztársaság téri piaccsarnok mintegy 260 millió forintból épült meg - tudtuk meg Komjáthy Zsolttól, az intézőbizottság vezetőjétől ám sokkal több pénz van benne, hiszen a tulajdonosok még jelentős összegeket fordítottak az átlagosan húsz négyzetméteres üzlethelyiségek belső burkolására, festésére, villanyszerelési és egyéb munkáira. így a szakember szerint az összes ráfordítás megközelíti a 400 millió forintot. A beruházás még korántsem ért a végéhez, hiszen az őstermelői piac megépítése még hátravan. Arról még folynak a tárgyalások, hogy a piacot építő társasház és az önkormányzat müyen arányban vállalja ennek költségeit, ám jó jelnek tekinthető a polgármester kijelentése: a társasház minden kezdeményezésére nyitott a képviselő-testület. S hogy az érdekek azonosságát hangsúlyozzák, az ünnepségen átadták azokat a pihenőpadokat is, amelyek a település ajándékaként szolgálják majd a csarnokban a vásárlók komfortérzetét. Fánksütéssel kezdenek Dormánd A többek által szorgalmazott közösségi életnek immár a kerete is adott, megalakult 51 taggal a helyi nyugdíjasklub. Az eseményre az iskola könyvtárában került sor, amelyen Bujdosó Sándomé, a Heves Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke is részt vett. A tagság megválasztotta a klub héttagú vezetőségét, amelynek elnöke Papp Tibomé, helyettese pedig Kovács Ferencné lett. Az új klub első rendezvényét már szombaton 14 órától megtartja. Minden falubeli nyugdíjast várnak, hiszen több meglepetéssel is szolgálnak. Lesz majd élő zene, ezenkívül fánksütés és tombolahúzás is. ■ Eltűnt, keresik A19 éves Szőke Szabolcs még tavaly november 30-án távozott füzesabonyi lakásukból. Azóta ismeretlen helyen tartózkodik, s emiatt keresi őt a Füzesabonyi Rendőrkapitányság. Az eltűnt 170 cm magas, átlagos testalkatú. Haja rövidre nyírt, barna színű. Ruházata sötétszürke dzseki, kopott kék farmernadrág, barna félcipő. A rendőrség kéri: aki tud róla; az hívja a 36/341-044-es telefonszámot, vagy á rendőrség 107-es segélyhívó számát. _________.■ A csipke összeköti a fent és a lent világát Eger A csipkekészítés azon kevés kézművesmesterségek közé tartozik, amely összeköti a fent és a lent világát: évszázadokon át csipkére szükségük volt a parasztoknak, a polgároknak és a nemeseknek. Mégis, mintha az utóbbi évtizedekben feliratkozott volna a kihalásra ítélt mesterségek sorába. Ezért üdvözölték örömmel - sajnos kevesen - Kovács Tibor gyékénykötő, csipkekészítő és kézműves szakoktató mester kiállítását a Forrás Gyermek-szabadidőközpontban. A fiatal és lelkes alkotó életének két évtizedét szentelte a csipkekészítés fortélyainak elsajátítására. Varrt csipkéi ruhákat, térítőkét díszítenek. Gyékényei is a lélek és a kéz finomságáról tanúskodnak. Eme anyagok csak a ma emberének tűnnek úgy: kizárólag a művészet kellékei. Holott - emlékeztettek rá a megnyitón - a gyékény, a csipke, a szalma nagyanyáink, dédanyáink korában természetes kelléke volt a mindennapoknak, mint ahogy az is: megmunkálni, bánni vele kötelesség volt, nem művészet. E világba kalauzolta vissza az érdeklődőket Kovács Tibor, aki nagy szorgalommal, jó érzékkel és kellő szeretettel közelít eme anyagokhoz. Bemutatója a Forrás kiállítótermében tekinthető meg. _______________________<«•"•! A csipke régen az élet természetes kelléke volt fotó: perl marton K ÜLDJÖN EGY KÉPESLAPOT PÁRIZSBÓL 10 10 10x10 É V H É T N Y E R E M É N Y Lapunk, a Heves Megyei Hírlap április 3-án lesz tízéves. Kiadónk ebből az alkalomból az érvényes egyéni előfizetéssel rendelkező olvasóink között születésnapi sorsolást rendez. Eszerint 10 héten át hetente 10 ajándékkal lepjük meg szerencsés olvasóinkat Kilenc hét fődíja egy-egy kétszemélyes, hétvégi pihenésre jogosító utalvány, amely a nyertes döntése alapján felhasználható a Hunguest Hotel Rt.-hez tartozó szállodák - Hotel Pagoda Lillafüred, Hotel Béke Hajdúszoboszló, Hotel Galyatető, Hotel Flóra Eger - bármelyikében. Az akció fődíja egy kétszemélyes párizsi út. A sorsolás január 27-től kezdődően, közjegyző jelenlétében, csütörtöki napokon történik, a nyertesek névsorát a szombati lapszámokban, közöljük. (3243) Próbajárat a K2-esen Eger Február elsejétől próbaképpen helyi autóbuszjárat közlekedik majd a nemrég átadott új útszakaszon, az ipari park területén húzódó, az Andomaktálya és a Kerecsend felé vezető utakat összekötő K2-es úton. Az Agria Volán próbajárata a 12/A betűjelet viseli, az egyik végállomása az Északi-lakótelep, a másik az Agroker lesz. Egyelőre két héten át, február 15-ig vehetik igénybe ezt a járatot az utazók. Az önkormányzat legutóbbi ülésén dr. Vasas Joachim munkáspárti képviselő újabb 500, a K2-es tömegközlekedésbe kapcsolását támogató aláírást adott át a város vezetésének. A városatya pártja helyi szervezetének segítségével előzőleg már mintegy ezer kézjegyet gyűjtött, hogy ne kerüljék el a városrészek között összeköttetést teremtő új utat a helyi járatú autóbuszok. ■ Már „majdnem” elkelt a rendőrség Hatvan Bartók Péter r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója egyelőre még nem tudta százszázalékos bizonyossággal megerősíteni azt a városban elterjedt információt, ami szerint elkeü a helyi kapitányság régi épülete. A gazdasági igazgató elmondta: a pályázati határidő lejártáig egy vásárló jelentkezett, megjelölve az általa kínált vételárat, illetve azt, hogy milyen célokra kívánja hasznosítani az ingatlant. Ahhoz azonban, hogy a tranzakció létrejöjjön, előbb - lévén az épület az államé - a Kincstári Varégi épülete gyonigazgatóság jóváhagyása szükséges. Itt egy bizottság bírálja el - az eddigi gyakorlat szerint nagyjából egy hónap alatt -, hogy megfelel-e az ajánlott összeg, illetve, hogy elégséges-e az egyetlen pályázó. Ha pozitívan határoznak, az értékesítési jog a rendőrségé lesz, más előjelű határozatuk esetén azonban a közbeszerzési pályázatot meg kell ismételni. Noha a településen számos variációt hallani a hasznosítást, ü- letve a vételárat illetően, Bartók alezredes elmondta: az ügy jelenlegi stádiumában ezek üzleti titoknak minősülnek. _______ ___________________fc$l C ivil újság is készül Eger Hamarosan a hevesi megyeszékhely lakosságának széles köre megismerkedhet a tavaly alakult egri civil fórumban részt vevő szervezetek programjaival. A civil kerekasztal tegnapi ülésén az idei munkaterv megvitatása mellett arról döntöttek a jelenlévők, hogy az egri civil szerveződések a hamarosan elkészülő éves eseménynaptárukat áttekinthető havi bontásban is szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel. Ezt szolgálja az a várhatóan tavasz- szal megjelenő egri civil újság, mely a programkínálat mellett a város önszerveződő csoportjainak életébe is bepillantást enged - tudtuk meg Gonda Zsigmond- tól, a civil kerekasztal tagjától./,;. ; A helyi civil szervezetek kinyilvánították, hogy aktívan közre kívánnak működni a júniusi Európa-nap egri rendézvényso- rozatában is. Várhatóan februárban kerül sor a már üzemelő egri Civil Ház ünnepélyes átadására is, ahová meghívják a támogató Miniszterelnöki Hivatalt vezető Stumpf István minisztert is. A kerekasztal résztvevői sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a város illetékes és meghívott tisztviselői, valamint képviselői rendre távol maradnak a civil kerekasztal üléseiről. Szeretnének kicsit több figyelmet a várostól azon túl is, hogy az egri költségvetés négymillió forintos pályázati összeggel segíti a helyi szerveződések tevékenységét. ----------------------------------------fjpjj. ajándék metálfény és egy év ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól a FIAT MAREA ajándék spoilerrel 2 995 OOO Ft-tól egy ev ingyenes CASCO a FIAT Finanszírozástól