Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-21 / 17. szám
12. oldal - Heves Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2000. Január 21. péntek | Király Gábor optimista Labdarúgás Király Gábort tegnap megvizsgálták Berlinben, és megalapították, hogy nem szakadása, hanem belső porckorongsérülése van. Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a kapus sérüléséről úgy nyilatkozott, hogy az nem annyira súlyos, mint amilyennek először hitték. - Gabi az operáció előtt felhívott, és azt mondta, hogy felépülése mindössze négy hetet vesz igénybe - jelentette ki a kapitány. - A kapus biztos benne, hogy hétfőn elkezdheti az edzéseket, és egy hónap múlva - ezek szerint akár már a február 23-i magyar-ausztrál válogatott mérkőzésen - újra védhet. Felépüléséig Christian Fiedler, egykori utánpótlás-válogatott védi a Hertha hálóját a soron következő Bundesliga-mérkőzéseken. Berkes István, a Sportkórház megbízott főigazgatója is nyilatkozott: - Nincs két egyforma eset, de egy ilyen jellegű sérülés és a műtét után optimális körülmények között akár már három hét után is lehet sportolni, azaz osztom Király optimizmusát. Húsz csapat a Téli kupáért Labdarúgás Az Eger Városi Körzeti Labdarúgó Szövetség nagypályás versenybizottsága szombaton és vasárnap a Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezi meg a Körzeti Téli Kupa 2000 elnevezésű kispályás labdarúgótornát. A tornára üzenhet csapat nevezett az Eger körzeti I. és II. osztályból. Szombaton 8-tól 18.30-ig, vasárnap 9-től 15 óráig pattog a labda. A csoportbeosztás a következő, A-csoport (szombat 8-11.25-ig): Hevesaranyos, Bükkszék, Vécs, Mátratherm. B-csoport (szombat 11.30-14.55): Dohánygyár Eger, Egerbocs, Noszvaj, Szajla. C-cso- port (szombat 15-18.25): Novaj II., Balaton, Fekete Sasok, Kerecsend. D-csoport (vasárnap 9-12.25): Felsőtárkány II., Egerbakta, Unió Eger FC, Szilvásvárad. A csoportgyőztesek jutnak az elődöntőbe, ahol az A-csoport első helyezettje a C-csoport nyertesével, a másik ágon a B és D cso- portelső találkozik. __________■ V erseny amatőröknek Tollaslabda A Gyöngyösi Tollaslabda Klub és Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatala folytatja egyéni versenysorozatát, melynek célja játéklehetőség biztosítása mindazok számára, akik szeretnek tollaslabdázni, illetve most ismerkednek a sportággal. A rendezvényre január 23-án (vasárnap) 9 órától kerül sor a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola (Martinovics út 2.) tornatermében. Nevezni a helyszínen lehet 8.30 és 8.45 óra között, személyenként 500 forint ellenében. A versenyen saját felelősségére bárki indulhat. Előzetes felvilágosítás Molnár Tamástól (telefonszám: 37/313- 683) és Köves Pétertől (20/9936- 187) kérhető.____________jb I I. Dulai Károly Gusztáv emlékverseny Sakk Az erdőkövesdi önkormányzat szervezésében január 29-én második alkalommal rendezik meg a II. Dulai Károly Gusztáv sakkversenyt. A község sakkéletében jelentős érdemeket szerzett sportemberre nyílt egyéni viadallal emlékeznek. A szervezők 8 és 8.45 között a helyi Művelődési Házban várják a jelentkezőket, akik a család által felajánlott vándorserlegért és az önkormányzat díjaiért ülnek asztalhoz. A verseny helyszínén Zvara Dénes versenybíró sakk-készlet gyűjteményéből látható majd kiállítás. Köszönet a támogatásért Az egri körcsarnokban rendezett URFA-kupa terem-labdarúgótorna szervezői ezúton is köszönik a segítséget a következőknek: Westel 900 Eger, Kalcit 2000 Kft., Tengely-Közmű Kft., TERVKER Kft., Görbe Csárda Poroszló, Balázs Tihamér vállalkozó, FIAT Korbett Kft., Fürjes Péter vállalkozó, Globál Építőipari Vállalkozás, Bedex Kft., Wemer Klafiger, Audit Kft., El Toro Team, Gumibörze, Juhászvin Egerszalók, Fiscale Bt. Sprint B+B Kft. Heves, Erdőtransz '96 Kft., AM-Trans Kft., Gyros Étterem, Fekete Ló Vendéglő, Capri Pizzéria, Tinett Söröző, Bowling Söröző, Gösser Söröző, Colt Étterem, Józsi Söröző, Spaten Söröző Ostoros, Főnix Söröző, HBH Bajor Sörház, Planétás Ételbár, Lotto Eger, NIKE Egér, Gotti Sport Eger, Barta Sport Eger, OTP Rt. Egri Igazgatóság, Agria Market Discont, Roggi Discont, Baktai úti ABC, Kakukk ABC Felsőtárkány, Ma 10 Tűz Bt., Bársony Autókereskedés, Ináncsi Dezső autókereskedő, Start Autósbolt, Broadway Palace Disco, Egervin Rt., Hangácsi és fia, Borsodi Sörgyár, Pepsi Gyöngyös, Topjoy, Apenta, Douwe Egberts, Reemstma Hungária Kft., Egri Dohánygyár Kft., IBUSZ Eger, Panta Taxi, Palatínus Kft., Daragó Öra-Ekszer, Berecz Óraszaküzlet, Erlautherm, Bánkuti Pékség, Felektra '99 Kft., Egertej Kft., Színvonal Festékbolt, S&V Grade Bt., B.V.B. Nyomda és Kiadó Kft., M-Dekor, Csilla Húsbolt, Bálint Húsbolt, KO-DE-KO '96 Kft., Elek Autósuli, Hevesi Apró, Heves Megyei Hírlap, Rádió 7, Rádió Eger, Griff Shop, Homa János országgyűlési képviselő, Polír '97 Bt., Aquafresh, Calypso Disco Dédestapolcsány, Díszhal- Díszmadár Dózsa György tér, Marján Cukrászda, Papp János, Demkó Miklós, Berentei György, Csutorás Ferenc, Ludányi Zoltán, Prokaj Béla, Kasza Gábor és Kriván István vállalkozók. Linninger István,Linningerné Juhász Ágnes, Kutasné Ludányi Rita, Csömör János, Molnár László, Szabóné Jakab Mária, Horváth György, Batáné Viczián Marianna, Miskolczi Zsolt, Csehné Jakab Anna, Jakab József, Lubai Sándor, Lubai Gergő, Debrei Imre és Bóta Edina rendezők. Szarvas István, Viczián Zoltán, Szabó József és Rozsnaki Gábor (versenybizottság), Kóródi László, Márta Sándor, Mezei Ottó és Szigetvári Zsolt (játékvezetők). Továbbá ezúton is gyógyulást kívánunk Sallai Ferenc állandó műsorvezetőnek. (X) Dávid Kornél betalált Kosárlabda A próbajátékon lévő Dávid Kornél 12 perc alatt 5 pontot dobott a Cleveland Cavaliers csapatában, amely kilencpontos vereséget (95-86) szenvedett a Los Angeles Lakers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A magyar légiós négy mezőnybeli kísérletéből kétszer, a büntetőpontról kettőből egyszer talált be, ezenkívül összeszedett három lepattanót is, valamint ugyancsak három személyi hibát. Eredmények: Los Angeles Lakers - Cleveland Cavaliers 95-86, Boston Celtics - Toronto Raptors 94-90, Indiana Pacers - Milwaukee Bucks 106-84, Philadelphia 76ers - Atlanta Hawks 107-89, Washington Wizards - Dallas Mavericks 86-104, New York Knicks - New Jersey Nets 90-89, Chicago Bulls - Charlotte Hornets 86-96, San Antonio Spurs - Portland TrailBlazers 95-105, Utah Jazz - Minnesota Timberwolves 88-91. A Vasas és a Pulzus ellen / Kosziba elvárja a 3-0-ás győzelmet Röplabda Kettős fordulóval folytatódik a hét végén a női röplabda Extraliga alapszakasza, ma 17 órakor a körcsarnokban a Vasas Budai Tégla lesz az EGUT RC-Eger vendége, vasárnap délután pedig a Pulzus Salgó /Fényforrás otthonában Budapesten lépnek pályára az egriek. Az elmúlt egy hónap során előbb az ünnepek okán pihenéssel, majd a megszokott módon, edzésekkel teltek a napok a megyeszékhelyi gárda számára. Kosziba István csütörtökön így foglalta ösz- sze gondolatait a két következő feladatra készülve:- Bár a Vasas esetében is biztosra vehető, hogy az első négy között zárja a sorozatot az együttes, ennek ellenére nem tekintem rangadó jellegűnek a mérkőzést, noha mindig és mindenkire oda kell figyelni. A nagy múltú együttes Bárdi, Polányi és Grózner vezérletével nem véletlenül emelkedett ki az „alsóház” csapatai közül, ezzel együtt is mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, sőt elvárom csapatunktól a 3-0-ás győzelmet. Sem a Vasas, sem pedig a Pulzus ellen'hem készültünk különös taktikával, saját stílusunkat kell játszani a lehető legnagyobb hatás- V fokkal. A mieink közül Schlégl Katalin fájlalja a vállát, pénteken délelőtt döntünk arról, hogy miként lehet rá számítani, mondta az edző. A bajnokság alapszakaszából a Vasas és a Pulzus elleni mérkőzés után még egy találkozó van hátra, január 29-én az Angyalföldi DRC látogat Egerbe. A legjobb négy között a BSE-vel kezd majd az EGUT, mégpedig hazai pályán. A Magyar Kupában kétszeresen is kiemelt az egri gárda, így ennek keretében csak márciusba lép majd közönség elé, de idegenben. Győzelmével a legjobb négy közé kerülhet majd az EGUT RC. Egyelőre maradjunk a mai mérkőzésnél, lássuk, hogy mit mutatnak a csapatok. A Vasas egyébként szerdán Magyar Kupa-mérkőzésen 3-J-re nyert Kalocsán. ■ A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Nyíregyháza 11 1133:0 22 2. EGUT RC 11 9 2 27:9 20 3. BSE-FCSM 11 6 5 21:17 17 4. Vasas 11 6 5 21:18 17 5. Angyalföld 11 4 7 17:24 15 6. Kaposvár 11 3 8 13:28 14 7. Jászberény 11 3 8 13:28 14 8. Pulzus 11 2 9 8:30 13 Megjegyzés: Pont- és játsz- maarány-egyenlőség esetén a mérkőzésen szerzett pontok aránya rangsorol. Variációk elérhetőségre A megvásárolható készülékek csak Pannon GSM SIM-kártyával használhatók. A további részletekről érdeklődjön területi képviseletünkön (Eger, Széchenyi u. 21.) vagy hivatalos viszonteladóinknál! Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Az árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu PANNON gsM ▼ ▼▼▼▼ Az élvonal. Praktikum Privát előfizetés + Nokia 3210 bruttó 52 900 Ft Praktikum Classic előfizetés + Nokia 3210 bruttó 56 900 Ft Praktikum Pro előfizetés + Nokia 3210 bruttó 64 900 Ft Praktikum Classic előfizetés + Nokia 5110 bruttó 44 O* Praktikum Pro előfizetés + Nokia 5110 bruttó q £8 u HM W S . a *' Praktikum Privát előfizetés + Nokia 5110 bruttó 29 900 Ft