Heves Megyei Hírlap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-18 / 14. szám
2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEG Y E I KÖRKÉP 2000. Január 18., kedd Harmadszor hálóznak a zsurnaliszták Kevesebb energiát termelnek Folytatódó beruházások a Mátrai Erőműnél MIÉP-elnökök megyei ülése Heves megye Bár csak tegnap óta lehet jegyeket vásárolni a január 22-i megyei újságíróbálra a Quaestor Travel Szent János u. 11. szám alatti irodájában, a szervezők máris bejelentették, hogy a Park Szálló három terméből kettő már zsúfolásig megtelt. Eger Az idei nagy érdeklődés nem meglepő, miután az első két év bizonyította: a zsurnaliszták értik a módját, miként szórakoztassák egymást és a vendégeket. Az előzetes érdeklődések szerint jelen lesznek a megye rádiós, televíziós újságírói is, s első alkabmmal a fővárosi kollégák is itt báláznák majd. Az Egri Városi Televízió - immár hagyományosan - műsort készít a rendezvényről A mulatság népszerűségét jelzi az is, hogy egyre többen szeretnének a toüforgatókkal farsangolni a megye gazdasági vezetői, s a politikusok közül is. Mint azt a Park Szálló séfjétől megtudtuk, a vendégeket millenniumi koktéllal várják, s különböző ínyencségek kerülnek az asztalokra. Lesz többek között őszibarackos sajtsaláta, velővel töltött palacsinta tejszínes gombamártással, s kókuszos pulykamell mazsolás rizzsel és ananásszal. Amint azt már az első két bál vendégei megszokhatták, a Stella Artoist sörét és az Egri Csillagok Tsz vörös- és fehérborát egész éjjel ingyen fogyaszthatják, vagyis 250 liter sör és 110 liter bor váija a bálnyitást. Az esten két kiváló zenekar szórakoztatja a vendégeket, továbbá fellép Győrfi Kata, a tavalyi Kifutó nagy befutója. Ha valakinek ezek után megjött a kedve egy kis farsangi mulatsághoz, jegyeket még 5000 forimért lehet vásárolni a Quaestor irodájában. Meghívó Orbán Viktornak Asztali zászlót is kapnak településeink Heves megye, Eger Egyebek mellett a megyei emlékzászlóról és a szűkebb pátriánkban szervezendő rendezvénysorozatról is szó esett a millenniumi emlékbizottság tegnapi ülésén. A megye településeinek millenniumi napján átadandó emlékzászlók elkészíttetése kapcsán elhangzott: az öt cégtől bekért árajánlatból - különböző okok miatt - már csak hármat vett górcső alá a grémium. Ezek, valamint a beküldött minták alapján döntötték el, hogy kiktől rendelik meg a 119 darab asztali zászlót. (Zöld selyemből, műhímzéssel készülnek, egyik oldalán Heves megye címerével, a másikon pedig a település nevével.) Tekintve ugyanakkor, hogy a megye erre darabonkém 9000 forintot irányzott elő, a kiválasztott cég azonban ennél lényegesen kedvezőbb árajánlatot tett, a bizottság a zászlóhoz tartozó talpak elkészíttetésének lehetőségé is megvizsgálja A millenniumi rendezvénysorozat kapcsán az is felvetődött, hogy a megye településeinek címereiből, zászlóiból, monográfiáiból is nyílna egy később megnevezett helyszínen és időpontban kiállítás. Ennek szervezésébe az emlékbizottság mellett a Heves Megyei Levéltár is bekapcsolódott. A tervezett programokról szólva elhangzott: az ünnepi millenniumi közgyűlésre - a tavaly december 17- i közgyűlési dömés értelmében - Gyöngyöspatán 2000. augusztus 11-én, míg a megyei millenniumi napra 2000 augusztusában kerül sor. (A pontos időpontról később döntenek.) Megyénk ezen a napon kapja meg a millenniumi zászlót, s e napon avatják a felújított Gárdonyi Géza Színházai is. A kettős ünnepségre Orbán Viktor miniszterelnököt kéri fel dr. Balás István, a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, valamint dr. Nagy Imre, Eger város polgármestere. A millenniumi emlékbizottság majd csak 2001-ben dönt a megyei rendezvénysorozat záróünnepségéről, illetve Bél Mátyás Heves megye ismertetése című munkájának a településekhez történő eljuttatásáról. _________________________t*e Telitalálat az ötöslottón A Szerencsejáték Rt. tájékozta- A hatoslottón telitalálatos szel- tása szerint a 2. játékhéten az vény nem volt. Az 5+1 találato- egy darab 5 találatos szelvény- sokra 3.520.822 forintot fizetnek. re 657.522.315 forintot fizet- Az öttalálatosok 135.416, a né- nek. gyesek 2701, a 3 találatosok pedig A négytalálatosok egyenként 560 forintot érnek. 437 ezer 831, a hármasok 5715, Az egy darab telitalálatos Jómig a 2 találatosok 419 forintot keire34.571.938 forimot fizetnek, érnek. ________________________1 G igantikus méretek és gépek a Mátrai Erőműnél. fotó: pilisy elemér A 2000. évvel kapcsolatos dátumváltás nem okozott zavart a Mátrai Erőmű Rt.- nél - mondta a Hírlap érdeklődésére Valaska József elnök. - így kedvezően indult az év, s ezekben a napokban is folyamatos, illetve zavartalan a villamos- energia-termelés. Visonta A múlt év eredményesen zárult a cég történetében. A társaságnál több mint 40 milliárd forint árbevételt értek el, a várható adózás előtti nyereségük 4,8 milliárd forintra rúg. Ez kismértékben növekedett az előző évihez képest. A társaság helyzete annak ellenére is javult, hogy a tavaly nyári árvíz miatt súlyos helyzetbe kerültek, s több milliárd forint káruk keletkezett. Ezt azonban sikerült kigazdálkodniuk, illetve a biztosítók is fizettek. Tavaly összesen 4,9 milliárd kilowattóra villamos energiát termelt az erőmű. Az elmúlt évben 17 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg. Befejeződött az erőmű négyes blokkjának a teljes rekonstrukciója, miközben folytatták a kénleválasztó építését. A bányászatban is jelentős fejlesztéseket valósítottak meg. Elkészült a 3-as főút Visonta és Detk közötti új elvezető szakasza. Emellett bányaműveléshez szükséges berendezéseket is vásároltak. A beruházási program az idén is folytatódik, a termelést bővítik a déli bányaterületen. Ebben az évben 23 milliárd forintot költenek fejlesztésekre. Befejeződik a kéntelenítőmű építése, amelyet nyáron helyeznek üzembe. A tél ellenére az esztendő eddig eltelt több mint két hetében az energiaigény kevesebb volt a tavalyitól. Erre az évre 4,7 milliárd kilowattóra villamos energia termelését irányozták elő. A csökkenő felhasználás, a beruházások folytatása és a tervezett inflációnál kevesebb, 5,1 százalékos áremelésük a cég árbevételére és nyereségére is kihat. Ezért 2000-ben a tavalyitól 1,5-2 milliárddal kevesebb bevételre, illetve 3,2 milliárd forint nyereségre számítanak. _______________________________(MEKTUtZ) A z orvos ment, a betegek maradtak (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Deák Zsuzsanna gyöngyösi tiszti főorvos is meglepetten tapasztalta a rendelői telefon elnémulását, annál is inkább, mivel erre a vonalra telepítették a készenléti ügyelet készülékét is. A háziorvossal nem sikerült beszélnie, csupán annyit tudott meg, hogy dr. Lénárt tegnap reggel csak fél 9-ig rendelt, s információi szerint az eljövendő napokban továbbra is csak a kora reggeli órákban áll betegei rendelkezésére. A városi tiszti főorvos mindezt azért is furcsának tartja, mivel a több mint kétezer betegkártyával rendelkező doktor által megjelölt helyettesítő orvos csak a készenléti ügyeletet vállalta.- Akár a rendelő működési engedélyének felfüggesztésére is sor kerülhet, miután az élő telefonvonal a megfelelő működés egyik alapfeltétele - jegyezte meg a városi tiszti főorvos, hozzátéve, hogy dr. Lénárt az ÁNTSZ-nél sem jelentette be a rendelési idő változását. A tiszti főorvos ma a kora reggeli órákban újra megpróbál kapcsolatba lépni az abasári háziorvossal, mivel - értesülései szerint - a csökkentett rendelési idő három hétig tart. Dr. Deák úgy tudja, hogy összességében a tervezett heti rendelési idő nem éri el a húsz órát, s így a betegellátás ilyen mérvű zsugorítását nem fogadhatja el. Ráadásul ezeket a napokat a megbetegedések számának növekedése jellemzi. A városi tiszti főorvos reméli, hogy sikerül személyesen is konzultálnia dr. Lénárttal, s a megbeszélés után eldöntheti, hogy szükséges-e bármilyen intézkedést tennie. _________________________________(TOMPA) L étszámcsökkentés a dohánygyárban (Folytatás az 1. oldalról) Mint a tájékoztatón elhangzott, a vállalat vezetése sajnálattal hozta meg döntését, amelynek értelmében megválnak több mint száz dolgozójuktól. Meg kellett azonban tenniük ezt a fájdalmas lépést a versenyképesség megőrzése, a vállalat átfogó, hosszú távú érdekeinek megvédése miatt. Azoknak a dolgozóknak, akiknek a munkájára a jövőben nem számítanak, átlagon felüli mértékű végkielégítési csomagot biztosítanak. Az elbocsátottaknak a fentieken túl - újrafoglalkoztatásuk érdekében - az év végéig konzultációs szolgáltatást és átképzési lehetőséget kínálnak. Újságírói kérdésre az ügyvezető igazgató elmondta: a cigarettaexport az év elejétől teljes mértékben megszűnt, s folyamatosan megszűnik a vágott dohányáru exportra való termelése is. Ezzel összefüggésben termeléscsökkenéssel is számolnak: az elmúlt évi 7,4 milliárd szállal szemben ebben az esztendőben 6,7 milliárd szál cigarettát terveznek gyártani. Kijelentette továbbá, hogy a maradó létszám a hazai piac ellátásához szükséges termelői létszámnak felel meg, s hogy hasonló lépésre a jövőben nem kerül sor.- A továbbiakban a gyár a külpiacoktól nem függ, a fejlődése töretlen, biztos pozíciói vannak, és további részesedéseket fognak szerezni a hazai piacon - fogalmazott Vecsernyés Csaba. - Az eddigi kiemelkedő eredményeit az egri leányvállalat a hazai piac ellátásával is meg tudja majd ismételni. ____________________________________(MKE) Évnyitó ülését tartott a hét végén a MIEP-en belül működő Megyei Elnökök Testületének (MET) Heves megyei csoportja. Az ülés résztvevői értékelték a párt elmúlt évi helyi tevékenységét, illetve meghatározták a 2000. év főbb feladatait. Az országos választmányba delegált megyei küldöttek - Búzás József (Hatvan) és Varjú Istvánná (Petőfibánya) - ugyanekkor számoltak be a választmány legutóbbi ülésén történtekről. A MET fő feladata új MIÉP-szervezetek létrehozása, a régiek bővítése, valamint a Bocskai Szabadegyetem programjainak népszerűsítése. A párt hatvani elnöke, Búzás József a MET támogatását kérte a városi önkormányzatnak az ellen a terve ellen, miszerint Kerekharaszti részönkormányzatot kíván létrehozni. Ebben az ügyben a MIÉP helyi szervezete tiltakozó nyüatkozatöt nyújtott be a városi önkormányzathoz. Szerveződő megyei üzletkötők Eger A Magyar Üzletkötők és Szolgáltatók Országos Érdekvédelmi Szervezetének megyei és regionális alakuló gyűlését január 20- án 16 órától tartják a városháza 2-es tárgyalótermében. A napirendi témák közül elsőként az alapszabály és a működési szabályzat ismertetése és elfogadása kerül sorra, majd a megjelentek regionális és megyd fiókszervezeteket alakítanak Ezt követően észrevételek és hozzászólások, majd közérdekű bejelentések hangzanak el. Rászorulóknak segítenek PÉTERVÁSÁRA A város családsegítő-gyermekjóléti szolgálatánál folyamatosan odafigyelnek a bajba jutott családokra. A szakemberek váiják mindazoknak a személyeknek a jelentkezését, akik hátrányos helyzetűek, munkanélküliek, s akiknek jogi, pszichológiai tanácsadásra van szükségük. Azok is felkereshetik az intézet munkatársait, akiknek gondot okoz egy-egy hivatalos levél megírása, egy-egy formanyomtatvány kitöltése. Ugyancsak itt várják a magán- személyek és intézmények jótékony célú felajánlásait, adományait. A szolgálat munkatársai segítenek abban, hogy a családok gondjai enyhüljenek. Az ügyfeleket rendszeresen hétfőn, szerdán és kedden fogadják. Dátumváltó világ Az évszámkezelés folytatódik Beléptünk a 3. évezredbe, elmaradt a komputeres világvége. A szakemberek világszerte értékelik a dátumváltás tapasztalatait, s máris figyelmeztetnek arra: még hónapokig újabb veszélyekre kell számítani. A London Bróker sorsa: tulajdonosváltás és engedélyek ________Sziréna_______ I fjú tolvajok (Folytatás az 1. oldalról) A fiatal elkövetők tévét, videót zsákmányoltak, 25 horgászbotot a tartozékokkal együtt, édességet és tisztálkodószereket. Egyikük egy Babetta segédmotor-kerékpár ellopásával is alaposan gyanúsítható. Az ifjak - akik ellen büntetőeljárás folyik - a tárgyak egy részét már eladták. * Ezer kiló alumíniumot loptak el ismeretlenek egy kerec- sendi kft. telephelyéről. A drótkerítés kivágása után eltulajdonított profillemezek egymillió forintot érnek. * Az Alatkapuszta és Kál közötti úton egy magántulajdonú erdőből valaki nyolcvanhét akácfát vágott ki a gazda tudta nélkül. A lopási kár értéke mintegy hatvanezer forint. A nyugati sajtó nagy része úgy fogalmaz: a „millenniumi bomba” hatástalanítása az ember győzelme a gép fölött. S valóban: nem bénult meg a pénzügyi rendszer, zavartalan volt a közlekedés, az áram- és az élelmiszer- ellátás, és silóikban maradtak az atomrakéták. Mindez lehet a hihetetlen mértékű nemzetközi összefogás sikere, az időben megkezdődött felkészülés eredménye, mások szerint a sima dátumváltáshoz főleg az járult hozzá, hogy hatalmas összegeket költöttek a számítógépek átállítására, a programok kicserélésére. Az Egyesült Államok egymaga százmiUiárd dollárt költött a probléma megoldására, Nagy-Britannia ennek mintegy tized részét. Ma is vita tárgyát képezi, vajon indokolt volt-e ennyi pénzt elkölteni. Az amerikai elnök kü- lönmegbízottja, John Koskinen a minap elismerte, hogy tíz-húsz- milliárddal valószínűleg többet adtak ki az indokoltnál, de végül is nem lehetett mindent előre látni. A francia gazdasági miniszter azzal védte a kormány kiadásait, hogy az Y2K- ra való felkészülés védőoltási akcióhoz hasonlítható: a megelőzésének is ára van. Különösen a finisben fordultak elő túlzások, de a kényszerű modernizálás áhosz- szú távon mindenképpen megtérül. A szakmai értékelések egy része most arra összepontosít, hogy visszamenőleg és előre egyaránt indokolja a kiadásokat. Az informatikusok hangsúlyozzák: az a tény, hogy a bonyolult, rendszerben működő számítógépes programok egy része nem ismeri fel a 2000. évszámot, változatlanul gondokat okozhat, hiszen aligha szűrtek ki minden hibát. Ráadásul az idén lehet még egy meglepetés: a szökőnap, ami szintén értelmezhetetlen az „okos” gépek számára. _______________- KR Bu dapest, Eger Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) engedélyezési eljárását a London Bróker Rt. tulajdonosváltásával kapcsolatban semmilyen formában nem érinti, hogy a múlt hét végén bűncselekmény áldozata lett a cég egyik tulajdonosa - mondta Gulácsi Ferenc, az ÁPTF szóvivője. Mint kifejtette: a London Bróker Rt. eladásának jóváhagyásához már csak néhány hiánypótló dokumentumot kell benyújtaniuk a vevőknek, s amennyiben ez megtörténik, a felügyelet megadja az engedélyt. A brókercég tevékenységének felfüggesztése a jövő hét végéig van hatályban. A potenciális új tulajdonosok ígéretet tettek arra, hogy a szükséges igazolásokat addig az időpontig csatolják, így a felügyelet a jövő hét végéig mindenképpen dönt. A szóvivő hozzátette: a London Bróker tulajdonosa nem a most meggyilkolt üzletember, hanem az érdekeltségébe tartozó kft. volt. A megkötött szerződés dokumentumait már decemberben benyújtották a felügyelethez, amelynek a tranzakciót jogszabályok értelmében engedélyeznie kell. Az APTF szerint a befektetők érdekeit az szolgálná leginkább, ha a cég új tulajdonosai - ígéretüknek megfelelően - mielőbb beadnák a szükséges kiegészítéseket, az ÁPTF feloldhatná a brókercég felfüggesztését, s így a befektetők hozzájuthatnának értékpapírjaikhoz.