Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-08 / 286. szám
8. oldal Pf. 23 1999. december 8-, szerda Mindenünk elpusztult, árván maradtunk Elnézésüket és bocsánatukat kérem, hogy levelemmel bátorkodom zavarni önöket. Én Melinda vagyok, 16 éves, és még tanulok. Idős, beteg nagymama nevel engem és testvéremet. Édesapánk ‘97-ben meghalt, édesanyánk már régen eldobott bennünket, és egyedül csak idős és beteg nagymamánk viseli gondunkat. Amióta édesapánk meghalt, végtelen rossz anyagi körülmények között élünk, mert a mama kevéske nyugdíjából még a legszükségesebbet sem tudjuk megvenni. O szívbetegségben és magas vérnyomásban szenved. Sokszor még a gyógyszereket sem tudja kiváltani, és senkink nincs, akikhez segítségért fordulhatnánk. Ez év július 9-én az árvíz elöntötte lakásunkat, nagyon sok kár lett. A lakásban és a kertben is minden elpusztult, semmink sem maradt. A mama kevéske kis nyugdíjából megpróbáltuk a lakásunkat rendbe tenni, hogy télen tudjunk hol lenni, a falak át vannak ázva, fűteni kellene a lakást, de tűzrevalót sajnos nem tudunk venni, mert nincs miből. Tisztelettel kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy kérésem juttassa el azokhoz a jó emberekhez, akik talán segíteni tudnának szerencsétlen helyzetünkben. Bízom a jó istenben, hogy vannak még jó emberek, akik talán segíteni tudnának nyomorult helyzetünkben. Bármilyen segítséget nagy szeretettel és köszönettel elfogadunk. Rövidesen itt a szent karácsony, a szeretet ünnepe, amikor mindenki boldog és örül. Kérjük, gondoljanak azokra, ahol a szeretet ünnepe csak szomorúság, és akiknek nincs apjuk és anyjuk. Tisztelettel kérem a kedves szerkesztőséget, hogy nevem és címem maradjon a szerkesztőségben, hogy rossz emberek ne élhessenek vissza nevemmel és címemmel. A jó emberek, akik talán segíteni tudnak, a címem önöknél megtalálják. U.M. (név és cím a szerk.-ben) Talán jövőre? 30 éve lakom Felnémeten, és szinte semmit sem változott a 11-es busz hétvégi és ünnepi járata, ugyanis óránként jár. Ez több száz ember otthonát érinti, a Pásztorvölgy és a környező utcák lakóit. Nem állítom, hogy tömegesen vennék igénybe, de tapasztalatom szerint a 10-es, 14-es járat, sőt az 5-ös sincs mindig kihasználva, 2-3 utassal is megéri? Nem azt szeretnénk elérni, hogy oda ne járjon, de mi is ugyanolyan adófizetők vagyunk, mint más lakosok! Már több fórumon is megkértük, de úgy látni, hiába. Az ügy pikantériája, hogy az Agria Volán igazgatója is Felnémeten lakik, tehát van helyismerete, igaz, ő nem buszon közlekedik. Annyit sikerült elérni, hogy kísérleti jelleggel napi három buszt közlekedtettek, de mivel kevesen tudtak róla, nyilván nem is gyakran vették igénybe, ezt is megszüntették, sőt közölték: ez a „próbajárat” 60.000 kemény forintba került. Az érintettek által vásárolt bérletek összértéke több százezer forint, és ezért 3 km-t is gyalogolhatnak a fel- sőtárkányi elágazótól a lakásig! Azt szeretném tudni, ki fizet rá jobban!? Mikor leszünk egyenrangú állampolgárok? „Saját tapasztalat”, hogy például a budapesti és a debreceni távolsági járatokon is kevés az utas, az nem baj. Csak a 11-esre nincs pénz? Tudom, sok a kérdőjel, tehát jó lenne, ha valaki érdemben intézkedne! Ha előbb nem, az új menetrend változásánál. Azt sokan megveszik, és akkor tudnának is róla, igénybe is vennék!! Talán pénz is jutna rá! Tisztelettel: a városrész lakói (cím a szerk.-ben) • • Ügyes húzás vagy trehányság? A MATÁV által kiadott telefonkönyvekben igen sok hiba van. Legnagyobbnak azt tartom, hogy sok esetben az előfizetők címe hibásan van feltüntetve. Bekölcén a Béke úton négyen lakunk Dorkó László nevű előfizetők, de csak egy személynél van az utca, házszám megadva, háromnál csak az utca neve van feltüntetve. Ennek következtében évente 20-30 esetben hívnak bennünket tévesen. Egyszer zavarnak, másodszor a hívónak a téves hívás is pénzbe kerül. Miért nem tudja a MATÁV a pontos címet megadni a kiadónak? A telefonszámlák mindig pontos címre érkeznek, tehát tudja a MATÁV a pontos címünket. A fölösleges hívások és kiadások elkerülése végett a MATÁV a jövőben pontos telefonkönyveket adasson ki. Dorkó László Bekölce, Béke út „A kutya szájából nem lehet a húst kirángatni” Utoljára a gázpénzről! Figyelemmel kísérem a Hírlapban megjelenő írásokat, amelyek a gázpénzek visszafizetésével foglalkoznak a megye különböző településein. Olyan hirdetés is megjelent a közelmúltban, hogy: hamarosan osztják a „gázpénzt”. Településeket szándékosan nem említek, hiszen a Hírlapot olvassák, ismerik ezeket. Előre jelzem, hogy nem olyan szándékom van, melyben bizonyítani akarom, hogy feltaláltam a „makarónin a lyukat”. Úgy vélem, e területen nincs egységes álláspont, és az „adakozó” állampolgárok mellőzve vannak. Lehet, hogy tévedek, de úgy emlékszem, a megyében először én foglalkoztam ezzel a kérdéssel a Hírlap hasábjain. Első ízben 1996. október 2-án, „Pénze beépült a hálózatba” címmel, amiben kifejtettem: amikor a gázprogram elérte a településeinket, illetve előtte, a vezeték kiépítéséhez a lakosság támogatását, azaz anyagi hozzájárulását is kérték. Ennek összege 35 ezer forint volt, és ezt egyszerre kellett befizetni házanként és telkenként. Ezzel egy időben, szerintem, mint támogató állampolgár, a jelzett összeg erejéig a Tigáz Rt. résztulajdonosává váltam, miután „a pénzem beépült a hálózatba”. Hol fog az megjelenni, ha a részvénycsomagok ilyen-olyan elképzelések alapján kiosztásra kerülnek? Ha az állampolgár ezt a pénzt takarékba teszi, akkor most (5 év után) szerény 20 százalékos kamattal számítva is 87 ezer Ft lenne a betétállománya. Kérdés az, hogy az állampolgár megelőlegezett pénze hogy kerül elismerésre? Áhogy mondani szokás: inkább két köny- nyebb kérdést? Másodszor 1996. december 11-én jelentkeztem e témában, kiemelve, hogy a lakossági befizetések beépültek a hálózatba, így, tetszik vagy nem tetszik, „résztulajdonosokká” váltunk. Ezt látszik megerősiteni az Önök lapja is, mivel jó szándékkal közölték is észrevételemet. Később kifejtettem véleményemet olyan módon, hogy amilyen százalékos arányban fedezte a lakossági befizetés az összes költséget, olyan arányban illetné meg a részvények hányada. Vagy a világ legtermészetesebb dolga, hogy az állampolgárok annak idején adtak az „Állam bácsinak” egy tekintélyes összeget? Bármilyen jóakarattal is közelítem meg a dolgokat, nem tudom úgy elfogadni, hogy ne lenne „semmiféle részünk” ebben a hatalmas vagyonban. Kérésem: valaki nyilatkozzon a fenti kérdésben oly módon, hogy az állampolgár ne érezze a mellőzését. Vagy csak a segítség kérésénél tudják, hogy hol lakunk? Nos, eddig nem akadt vállalkozó, aki egyértelműen és megnyugtatóan választ adott volna. Vannak települések, ahol úgy foglaltak állást, hogy ezt a pénzt más, közösséget érintő tevékenységre fordítják (pl. út-, járda-felújítás, csatornahálózat), a képviselő- testület döntése alapján. Jelentkeznek ezzel szemben olyan érvek, hogy rászorulhatnak olyanok is ebből (csatorna- , járda-, épület-felújítás, út), akiknek nem fekszik benne egy forintjuk sem, mivel kivül maradtak a gázprogramnál. Ezt is el kell fogadni, mert ez is igaz. Van település, ahol a lakosság nyomására a kifizetés mellett döntöttek. Talán ez tűnik emberséges megoldásnak, mert nincs magyarázkodás, és eleve a „fizetők” kapják meg. Később nem kell az „ölbe hullott” pénzzel elszámolni sem. Nem ártana az igényes döntés ebben a kérdésben, mert most úgy tűnik, az a közmondás fog érvényesülni, miszerint „a kutya szájából nem lehet a húst kivenni”. Enyedi László, Heves Az ötven éve végzettek közül egy vélemény Egy évforduló méltatásához Az október 27-i számukban Magyar László úr 55 éve végzettek nevében közöltekkel, szeretném az 50 éve végzett észrevételeimet nyilvánosság elé tárni: Gondolatok „A múltat végképp eltöröljük” című idézet mint megemlékezés szép, de...! Hogy az előző igazgató kinek mit ígért, az egy dolog, de a 30, 55 és 65 évvel korábban végzettek közül az 50 év kimaradt. Az időpontok változása nem az „új vezetői garnitúra” „kisült turpissága”, hanem a köztársasági elnök úr elfoglaltságának következménye. A közös ebédünket mi is módosítani kényszerültünk, sikeresen a „Vincellér” étterem vezetésének jóvoltából. A vezető garnitúra meghívta az élő, volt igazgatókat, melyek közül a gyengélkedő Kiss Aladár ig. úr mentette ki magát. A jelenléti ív tanúsága alapján a többiek megtisztelték az ünnepséget. A fiatal szervező tanárnő idegessége egy ilyen volumenű rendezvényen nem szokatlan, hiszen életében nem biztos, hogy e feladat újra neki jut osztályrészül, a rideg elutasítás is igen távol áll személyiségétől. Sajnos, 1956-os tevékenységük kapcsán többen kényszerültek „disszidálni” saját jól felfogott érdekükben. Kanadába őserdő-irtásra „avanzsírozott” osztálytársunk nyugdíjig dolgozott - fizikai munkán -, mely ugyan módosabbá nem tette, de hazája és alma matere iránt érzett szeretete az emléktábla és alapítvány finanszírozására késztette. ‘56-os, Amerikában élő osztálytársunk azonos módon támogatott. Az 1949 év kónszolidáltságát akkor és ma is többen vitatják, de a Páter Kiss Szaléz-ügyet, mely addig történt, négy osztálytársunk (15-16 évesek) a „Gulág”-i távoliét miatt nem tapasztalhatta meg. Sajnos, már csak egy él közülük, fél lábbal, mert a konszolidált Gulág egészségügy sérült lábát megmenteni nem tudta. A már elhunyt Kassay Kázmér az évtizedes sorsukat könyvben írta le és adta ki: „A vörös pók hálójában”. A „Disszidens” sorsról Szilvási „Bujkál a hold” című regényében foglalkozik, a kanadai viszonyokkal. Nem kívánok az elmúlt „40-50” évről és az ezalatti tevékenységről nevesítve emlékezni, ez személyeskedésnek hatna. A „Konszolidált” példa kedvéért meg kell említenem a több fel nem vett társunk közül azt, aki a Debreceni Egyetem professzora. Ipari tanulóságon keresztül, tanított több éven át államilag küldve idegen egyetemen. Soraimmal talán így teljesebb az évforduló méltatása. A magam nevében az 50 éve végzettek közül: Herczeg Endre, Gyöngyös (cím a szerk.-ben) TT M •• • •• 1 Köszönjük Köszönetét mondani sokféleképpen lehet, megsimogatni a másikat, szeretettel övezni az útját, így is lehet, de kimutatni kézzelfoghatóan és közben kitárni a lelkedet csak úgy lehet, ahogy a Vadvirág nyugdíjas- klub-helyiség ajtajában égő gyertyával és egy szál virággal megjelentek az idős emberek, és ajkukon felcsendült az ismert melódia: „Egy szál harangvirág, ennyi csak, mit adhatok...” A meghatottságtól és a feltörni készülő könnyeim nyeldesé- sével fogadtam a jókívánságaikat és tiszta, őszinte szeretetük jelképét, a virágot, amely ebben a hideg télben a nyár szépségeit tárta elém. Köszönöm elsősorban Oszlár Istvánnénak (Icunak), aki megszervezte, minden egyes klubtagnak és a vendégeknek ezt a Katalin-napi köszöntőt. Bagossyné Dörfler Katalin Karácsond, Vadvirág ny.klub elnöke Erki óvodásoknak A németországi Kaustauz város Szent Gethard katolikus egyház segélyszervezete nagy értékű ruhaneműt és játékot adományozott az erki óvodásoknak. Az adományt a segély- szervezet egyik alapító tagja, József Nyeső személyesen adta át a gyermekeknek. Nyeső úr még 20.000 Ft-ot ajánlott fel az óvoda részére játékvásárlásra. Ezúttal is szeretnénk köszönetét mondani a 34 óvodás gyermek, a szülők és az óvoda dolgozói nevében. Munkájukhoz erőt, egészséget kívánunk. Petró Sándorné óvodavezető Jubiláló Kaptár-klub Októberben ünnepelte 5. születésnapját a Családsegítő Intézetben működő Kaptár-klub. A foglalkozásokon elsajátított fortélyok segítségével készült el a a szülinapi menü, köztük a torta is. Köszönet a támogatóknak: Gallovits László - Minden 100 Ft Bt., Hossó ABC, Kovács Attila - Lucifair Kft., Egri Családsegítő Alapítvány. Odaadó gondozók Köszönetemet szeretném kifejezni a Hevesi Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthon dolgozóinak. Édesanyámat odaadóan ápolták, gondozták és gyógyították. Jó egészséget kívánok mindaonyiuknak! Maradjanak továbbra is ilyen emberségesek az ott élő emberekhez. Somodi Sándor és családja Vigyáztak a virágokra A Brinza és Társa Temetkezési Vállalat dolgozóinak szeretnék ezúton köszönetét mondani, valamint a balatoni kirendeltség vezetőjének a nagybátyám temetésén bizonyított hűséges, kegyeletteljes viselkedésükért, munkájukért. Olvastam a lapban, hogy sok helyen nem kímélik a virágokat, amikor a sírra teszik. Balatonban ez nem így történik. A nagy hideg ellenére is vigyáztak a virágokra, és szépen el is helyezték a síron. Én csak ennyit mondhatok. Köszönöm a rendes munkájukat. özv. Csuhány Istvánná Balaton A Tűzoltómúzeum és néhány adat A Hírlap szeptember 20-i számában örömmel olvastam arról, hogy szeptember 19-én Egerben, az 1927-ben emelt Városi Tűzőrség egykori épületében felavatták az Északmagyarországi Tűzoltómúzeumot. Az 1990-es évek elején én is részt vettem a szervezendő múzeum anyagának összegyűjtésében, amelynek irányítója Simándi Gyula tűzoltó ezredes, megyei parancsnokhelyettes volt. 1993-ban Simándi úr a cél megvalósításának érdekében felkereste a Heves Megyei Levéltár akkori igazgatóját, Kovács Bélát, s javaslatot kért tőle az előkészítésbe bevonható történész levéltáros személyére. Az igazgató engem ajánlott, mint olyan kutatót, aki már az 1970-es évektől kezdve foglalkozott a helybeli tűzoltóság múltjával, különös tekintettel Glósz Kálmán orvos életútjá- ra, aki a múlt század végén a városban megszervezte az 1875-ben életre hívott tűzoltó-egyesület keretében a Mentő Egyesületet. Glósz doktorról, aki egyébként Gárdonyi Géza háziorvosa is volt, cikket írtam a Hevesi Szemlében. Miután a Heves Megyei Tűzoltó Parancsnokságtól megkaptam az anyaggyűjtésre jogosító megbízólevelet, hozzáfogtam a tűzoltásra vonatkozó megyei levéltári és tárgyi emlékek összegyűjtéséhez. Ez utóbbiban nagy segítségemre volt Légrádi Lajos nyugalmazott tűzoltó alezredes, akivel szolgálati kocsiján több megyei települést felkerestem. A tárgyi emlékek összegyűjtésével párhuzamosan végeztem a témakör levéltári és sajtódokumentumainak feltárását. Sőt több visszaemlékezést gyűjtöttem a testület megyei veteránjaitól. Gyűjtőmunkám felejthetetlen emléke volt, hogy beszélgetést folytathattam az akkor már 90. életévében járó Németi bácsival, aki büszkén mutatta meg nekem a négyszeres életmentéséért kapott Signum laudis-t. Kár, hogy ez a ritka érem nem kapott helyet a kiállítás gazdag anyagában. Dr. Szecskó Károly Eger Tehetséges gyermekeinket támogatták Alapítványi bál Detken Alapítványi bált tartottunk Detken a Faluházban, melynek bevételét a Tehetséges Gyermekeinkért Detk Alapítvány vagyonának gyarapítására fordítottuk. Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak, szponzorainknak a segítséget: Polgármesteri Hivatal Detk, Somlai György, Ludas község polgármestere, Polgármesteri Hivatal Ludas, Tarnamérai Takarékszövetkezet Kirendeltsége Detk, Detki Keksz, Detki Műanyag Kft., Sütőipari Nyomda Kft. Gyöngyös, Gracia Divat Gyöngyös, Általános Iskola Szülői Munkaközössége, Általános Iskola nevelőtestülete, dolgozói, Detki Óvoda dolgozói, Halmajugrai Óvoda dolgozói, Gyöngyszem Formációs Táncklub Gyöngyös, Bóbita néptáncegyüttes Gyöngyös, Mátra Művelődési Központ Gyöngyös, Nagy István, dr. Gara György, dr. Holló Tibor, Boza László, Misik Péter, Fehér József, Fehér Béla, Szabó Pál, Hajdú Róbert, Bozsik István, Gáspár Géza, Veréb Péter, Gecse Ferenc, Berecz Márta, Saiga Attila, Varga István, Székely József, Bertáné Lippai Mária, Kovács Bertalan, Bakos András, Kőműves István, Odor Sándor, Kovács Krisztián, Tóth Istvánná, Garai Lajos, Német Attila, Vasali Róbert. Misik Péter szervező Várfiné Béres Eleonóra szervező
