Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-06 / 284. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. december 6., hétfő Védelemre szoruló területek GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE- Jelenleg négy településen kilenc védettség alatt álló terület van, ezeket még 1952 és 1982 között a megyei tanács nyilvánította azzá. A most összeállított anyag ösz- szesen 15 településen javasol helyi védelem alá vonni 20 területet - tudtuk meg Németi Lászlótól, a város főépítészétől annak kapcsán, hogy elkészült a helyi védelembe vonandó természeti értékekről szóló javaslat. Ehhez a munkához a Heves Megye Fejlesztéséért Közalapítványtól nyertek támogatást. Mint a főépítész hozzátette: a Bükki Nemzeti Park szakembereinek bevonásával készített komplex anyag tartalmaz általános tudnivalókat, amelyek alapján egyfajta természetvédelmi kódexként is használható, miután megtalálhatók benne mindazok az információk, rendelettervezet- és egyéb dokumentumminták amelyek alapján elvégezhető a helyi védelembe vétel. Emellett az érintett településekről, illetve az ott fellelhető védelemre javasolt objektumokról is tartalmaz részletes adatokat, térképeket. A szóban forgó területek nagy része önkormányzati tulajdonban van, bár akadnak a kárpótlás kapcsán magánkézbe került részek is, azonban a szakemberek szerint ez nem okozhat gondot a védetté nyilvánításban. Azt is megtudtuk, az anyag bővíthető', tehát a mostani összeállításból „kimaradt” települések is bekerülhetnek, amennyiben a területükön van természeti, víz- és növénytani, geológiai, vagy éppen kultúrtörténeti szempontból védelemre érdemes terület, természeti érték. Az összeállításnak szintén a célszerűséget szolgáló eleme, hogy taglalja az elérhető pályázati lehetőségeket is. Mint elhangzott, van olyan kiírás, amely - jövőre - bizonyos természetvédelmi beruházásokat teljes egészében finanszíroz. (s. p.) Útkorszerűsítések, építkezések, lezárások Közlekedjünk óvatosabban Ezen a héten is számos helyen kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a szőkébb hazánk útjain közlekedőknek. HEVES MEGYE - A 25. számú főút egri átkelési szakaszán útkorszerűsítést végeznek, ezért itt az útszűkület miatt tilos előzni, s csupán 30 kilométeres sebességgel hajthatunk. A 33-as főúton, Besenyőtelek külterületén a burkolatot szélesítik, az útszűkület miatt itt is tilos előzni, s a 30 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Hasonló korlátozásokkal találkozhatnak az utazók Füzesabony és Dormánd között, ahol a portálok építése folyik. A forgalmi változásokra jelzőtáblák hívják fel a figyelmet. Számos település átkelési szakaszán - így Ostoroson, Demjénben és Boldogon - szennyvízvezetéket építenek. Ezeken a helyeken útszűkület alakult ki, ezért tilos előzni, s csupán 30 kilométeres sebességgel lehet közlekedni. Petőfibánya és Rózsa- szentmárton, valamint Mát- rakeresztes határában a rézsűjavítási munkálatok miatt 40 kilométerre kell csökkenteni a sebességet, s az útszűkület miatt itt is tilos előzni. Tamazsadány és Nagyfü- ged között aszfaltozást végeznek az útépítők, az érintett szakaszon 40, illetve 60 kilométeres sebességkorlátozás lépett érvénybe, az útszűkületben tilos előzni, a forgalmat jelzőőrök irányítják. A közlekedők egyébként a megye egész terüeltén számíthatnak arra, hogy a szakemberek út- és hídjavítási munkálatokat folytatnak az árvízkárok miatt. Megkésett emléklap Zsörtölődtem, zsörtölódgettem. Kihagyták lapunkat a hatvani nyári rendezvényeken közreműködők névsorából - írtam pár héttel ezelőtt, arra utalva, hogy a képviselő-testület elé került előterjesztésben nem szerepeltek a sajtó képviselői, így a grémium köszönetét sem fejezhette ki a médiumoknak. Itt az alkalom (s a tisztesség is úgy diktálja), hogy a korrekcióról is hírt adjak. A minap megkaptam az önkormányzat emléklapját, a polgármester aláírásával. Jólesett a gesztus. Részemről máris elfeledve, hogy kiprovokáltam. (t. o.) Villámgyors munkahelyteremtés A Bella-termékek felkeltették az érdeklődést EGERSZALÓK - Nem több, mint 109 nap alatt készült el a Bella-Hungária Kft. iparcsarnoka, amelynek az alapkövét idén augusztusban tették le a településen. A beruházás összköltsége 223 millió forint volt, s ehhez a Megyei Területfejlesztési Tanácstól 15 milliót kaptak - a pénz felét vissza sem kell adniuk. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt dr. Edward Molen- dovsky miniszter, valamint Ja- roslav Jozefovics, a T. Z. M. O. Holding vezérigazgatója. A kft. ügyvezető igazgatója, Petrény Attila elmondta, hogy terveik szerint további 30-40 embernek adnak majd munkát. Eddig száz munkatársat foglalkoztattak, akiknek a Lengyelországban gyártott higiéniai és gyógyászati termékek forgalmazása volt a feladata. Az ipar- csarnok felépülte után a kereskedelmi tevékenység iparival is kibővül. Hamarosan megérkezik a korszerű gyártósor, s hozzákezdenek a női higiéniai cikkek termeléséhez. A lengyel tőkével finanszírozott cég azért választotta helyszínként ezt a községet, mert itt olcsóbban jutottak telekhez, s kedvezőbb az adózás is, mint a városokban. Dr. Edward Molendovsky miniszter büszkén említette, hogy hazájában az elmúlt tíz év alatt 20 százalékos növekedést ért el a GDP, amely példátlan a szomszédos országok eredméFOTÓ: ÖTVÖS I. nyeihez viszonyítva. Lengyel- ország kereskedelmi partnerei között a kilencedik helyen található Magyarország, ám reményei szerint ez pozitívan változik. Erre enged következtetni az is, hogy elkészült ez az ipar- csarnok. A miniszter elmondta még: az országban ez az első lengyel tőkéből megvalósult beruházás. (n. z*j Igazgatóválasztás és esélyegyenlőség Szombati - Kerekharaszton kísért a múlt? című - írásunk megjelenését követően megkereste szerkesztőségünket Hargitai Géza, aki Szilágyiné Nagy Katalin mellett ugyancsak pályázik a településrész Általános Művelődési Központjának vezetői címére. Szerinte „nem volt szerencsés” lépés, hogy a másik fél a választási küzdelem ezen stádiumában a sajtóhoz fordult. ■HATVAN - A cikk egy már folyamatban lévő ügybe avatkozik be, ami kimeríti a kampányolás fogalmát - állítja Hargitai Géza. Ennek alátámasztására elmondta: a nyilatkozó szavainak „köszönhetően” vagy az ő személye tűnik fel negatív színben, vagy - ennek relatív ellentettjeként - a másik oldal kerül túl kedvező megvilágításba. (Emlékeztetőid: írásunkban arról számoltunk be, hogy a kerekharaszti pedagógusok többsége Szilágyinéra voksolt, a szülők pedig aláírás- gyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy ő legyen a vezető, de az önkormányzat művelődési bizottsága Hargitai Gézára szavazott. Természetesen a bizottság vezetőjét is megkérdeztük ennek indokáról. - A szerk.) Hargitai Géza kifejtette: az idézett jegyzőkönyvrészletek - túl azon, hogy pontatlanok - nyilvánosságra kerülése sem szimpatikus számára.-Nem hordában élünk, az intézményes demokrácia szabályai szerint kell cselekedni - nyomatékosította. - Tudomásul kell venni, hogy törvényeink értelmében a döntés a képviselőtestület kezében van, s a „kívülről” jött pályázónak is joga van az esélyegyenlőséghez.- Mi történik, ha az említett cikk ellenére a képviselő-testület mégis bátorkodik rám szavazni? - kérdezte. - Ez esetben ellenfelem kihez fordul segítségért? Népfelkelést szerveznek? Az aláírásgyűjtőknek azt üzenem: ehelyett inkább a szakmai munkám felől érdeklődtek volna kollégáimtól vagy tanítványaim szüleitől.-Tiltakozom az ellen, hogy a múlt árnyaival fenyegetőzzön bárki is - jelentette ki végezetül. - Ha én lennék az igazgató, szó sem lenne iskolabezárásról, sem a gyerekek érdekeinek sérelméről. Csupán azt szeretném, ha a választás során normális mederben folynának a dolgok. (t. o.) A hegytől még mindig tartani kell (Folytatás az L oldalról) A számítások szerint a megnyugtató helyreállításhoz 600 millió kellene. De mivel az effajta károknál a rekonstrukciónak csak a felét fedezi az állami támogatás, így egyelőre a helybélieknek esélyük sincs arra, hogy a félmilliárdot meghaladó összegre szert tegyenek. Már a tervek elkészíttetése is több, mint ötmilliójába került az. önkormányzatnak, s ezzel ki is merültek a tartalékai. A községvezető abban bízik, hogy a központi keretből kapott fele összegből megkezdhetik a munkálatokat, a befejezéshez szükséges summát pedig pályázatok útján gyűjtik össze. Ráadásul a település északi részén hegycsuszamlás fenyeget több lakóházat is. Ez idáig csak a közvetlen veszély elhárítására futotta, ám félő, hogy a tavaszi olvadások és esőzések nyomán újra megindul a hegyoldal. A földcsuszamlás megakadályozását célzó terv elkészítésén már dolgoznak a geológusok. Az eddigi becslések szerint a kivitelezés több tízmillióba kerül. A községben azonban még nem tudják, hogy ez a pénz honnan jön majd össze. (tompa) Díszvilágítás a község utcáin (Folytatás az I. oldalról) Dér Ferenc polgármester arról is tájékoztatott, hogy folyamatban van a közterületi világítás cseréje. A munkálatok során energiatakarékos izzókkal látják el a lámpatesteket. A közvilágítás rekonstrukciója több mint 12 millióba kerül, de megéri, mivel a cserét követően az energiafogyasztás hatvan százalékkal csökken. így a beruházás öt év alatt megtérül. (t z. m.) Civilek az egészségért EGER - A Civil Házban (Bajcsy-Zsilinszky u. 9.) csütörtökön 15 órától tartja soron következő ülését az Egri Civil Fórum egészség- ügyi, szociális, karitatív szekciója. A találkozón az együttműködés lehetőségeiről beszélgetnek, továbbá a Nonprofit Információs Szolgáltató Központban létrehozandó iroda kialakításával, működésével kapcsolatos javaslatokat várják a jelenlévőktől. Ilhisztrációpáfyázat EGER - A Forrás Gyermek-Szabadidőközpont rajzpályázatán 250 alkotás vett részt. A gyerekeknek Kányádi Sándor műveihez kellett illusztrációkat készíteniük. Az óvodások közül első lett Molnár Flóra, a Joó János úti Óvoda öt és fél éves pályázója. Másodikként Mogyorósi Balázs (Joó úti ovi), míg megosztott harmadik helyen Bakos Boglárka és Sipos Alexandra (Fittel Pál úti Óvoda) végzett. Különdíjat kapott a három és fel éves Helli Szimo- netta (Joó úti Óvoda). Az alsó tagozatosok versenyét Tayler Patrik (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola) nyerte, megelőzve a két második helyezettet: Pallagi Balázst (Ráchegyi Alt. Isk.) és Máté Noémit (Tinódi Sebestyén Alt. Isk.), valamint a harmadik Dongó Adriennt (Hunyadi Mátyás Ált. Isk.). A felső tagozatosok versenyében egy különdíjat osztottak ki, ezt pedig Csász Edit, a Dobó István Gimnázium hatodikos tanulója kapta. Kutyasztárok a Keriben EGER - A jól sikerült egészségmegőrző, bűnmegelőző, környezetvédő hét zárórendezvényeként illusztris négylábú sztárokat látnak vendégül a Kereskedelmi, Vendéglátóipari Szakközép- és Szakképző Iskolában. Manccsal, a németjuhász- szál és Vikinggel, az airdel terrierrel, a világot járt életmentő kutyákkal pénteken 15 órakor találkozhatnak az érdeklődők. \ Miskolci Életmentő, F rítő Csoport előadását s/ ‘tnék meghálálni a vendéglátók, ezért kutyakon- zerveket gyűjt, jótékonysági akciót szervez az iskola természetvédelmi szakköre. Mikulás a 101.3 MHz-ről - Az éteren keresztül szólt a gyerekekhez a felhívás, hogy üzenjenek a Rádió Eger Mikulásának. Közülük százat - akik verssel, rajzzal vagy levéllel jelentkeztek.-Tegnap az MMK-ban maga a rádiós Mikulás ajándékozott meg. fotó: pílisy elemér. Nem kötelező fizetni a váratlan csomagért Ha átveszik, segítenek vele Több olvasónk is jelezte az elmúlt napokban, hogy postaládájában vaskos csomagot talált, amelyet a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Kiadója Bt. postázott. HEVES MEGYE - A csomagban fogyatékkal élő emberek alkotásait, s az ezekről készült karácsonyi üdvözlőlapokat, naptárt, borítékokat helyeztek el. Mellékeltek hozzájuk egy csekket is, amelyre bizonyos összeget kellene befizetni. Egyik olvasónk úgy fogalmazott, hogy ő nem kért és nem várt ilyen jellegű feladványt, ám ha már a nevére címezték, kötelességének érzi befizetni a megjelölt összeget, ha másért nem, morális okokból. Ez a plusz kiadás azonban végképp nem hiányzott az amúgy is szűkösen élő család költségvetéséből. Megkérdeztük a budapesti kiadó illetékesét, mi a teendő ilyen esetekben. A hölgy elmondta, hogy telefonkönyvből választják ki a küldemények címzettjeit. A mellékelt csekken szereplő összeget azonban senki nem köteles befizetni, miután a kiadó saját kockázataként vállalja a csomagok küldését. Ha a címzettek úgy gondolják, hogy nincs szükségük a csomagra, s azért fizetni sem tudnak, visszaküldhetik a feladónak. Ha ez is nehezükre esik, vegyék azt ajándéknak.