Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
Vasárnap Reggel 49. szám
10 ★ HAZAI TÜKÖR * 1999. december 5. Rátámadtak az orvosra Forrnak az indulatok Kalocsán. A napokban ugyanis megtámadtak egy, a beteghez érkező ügyeletes orvost. Állítólag fejszével rontott rá két asszony. A doktor megúszta felületi sérülésekkel, a tettesek szabadlábon védekezhetnek. A Kobrák lecsaptak a nászutat meghoszab- bító párra. Az ifjú férj ugyanis elfelejtett visszatérni ideiglenes otthonába, a Csillagba... | Láthatóan nem sokat aludt, ! de jóleső érzéssel számolt be ; éjszakai akciójuk sikeréről; ; Kis Endre alezredes. A történtek előzménye: nem éppen szokványos: a j debreceni illetőségű N. 1.-t hajdanán terrorcselekmény és hivatalos személy elleni erő- s szak bűntette, valamint más bűncselekmények miatt ítélte j el jogerősen a bíróság. Az igazságszolgáltató szerv 16 éves fegyházbüntetést szabott ki a férfira. Idén már kilencedik esztendejét töltötte rács mögött Szegeden, a hírneves Csillag elnevezésű büntetésvégrehajtási intézetben. Fordulatot meglehetősen sivár és egyhangú rabságába az hozott, hogy tavasszal kiengedték, s lehetőséget adtak neki arra is, hogy megházasodjon. Arra azonban már nem kapott zöld utat, hogy tetszése szerinti ideig vegyen : részt nászúton hitvesével. N. I. ugyanis - betelni nem tud- j ván a hirtelen jött szabadság-; gal - úgymond elfelejtett:: visszatérni a fegyházba.- Olyan információkat ■ gyűjtöttünk - mesélte Kis Endre -, hogy a házaspár j Gyöngyösön rejtőzködik. ; Kértük a Kobra elnevezésű j beavatkozó alosztály segítsé- j gét is. December 1-jére virradóan, hajnali 3-kor ütöttek rajta a Gyöngyös egyik lakó- ■ épületének negyedik emeleti lakásában megbúvó bűnözőn. Ifjú feleségével már két hónapja lakott ott albérletben. Első dörömbölésre senki nem nyitott ajtót, a lakásban lévők úgy tettek, mintha senki nem tartózkodna ott. Társasház lévén, a rendőrök nem akartak túl nagy zajt csapni, ezért felkeresték j a tulajdonost, s már útban is voltak a lakáskulccsal. Ekkorra azonban N. I. meggondolta magát, kitárta az ajtót, s ellenállás nélkül megadta magát A : sikeres akciót követően a szökött fogoly ismét a szeA rendőrség a következőkről tájékoztatta lapunkat: egy 54 éves helybéli férfi hajnalban rosszul lett. Hozzátartozói elmondása szerint 5 órától hívták telefonon az ügyeletes orvost, ám az nem érkezett meg. (A helyi telefonos társaság az orvoshoz érkező első hívást 5 óra 20 perckor regisztrálta.) Ezért autóba ültek és mentőért indultak. A mentősök és az ügyeletes orvos szinte egyszerre, 6 órakor érkezett ki a Vízmű utcai házhoz. Ekkorra azonban a beteg már elhunyt. A feldühödött hozzátartozók az orvost hibáztatták. Özvegye állítólag fejszét ragadott, és a rokonság hiába próbálta csitítani. Menyével együtt jó néhány ökölcsapást kiosztottak a doktorra, aki még az elhunyt közelébe sem jutott - szól a rendőri tájékoztató. Az ügyeletes orvost a közben kihívott rendőrök védték meg. így csak könnyű felületi sérüléseket szenvedett. Végül a rendőrök és a mentősök segítségével tudta megvizsgálni az elhunytat. Azóta megtörtént a rendőrorvosi boncolás is. Megállapították, hogy a halált szívinfarktus okozta. A helyi rendőrök szakértői véleményt kértek arról: ha előbb érkezik az orvos, megmenthette-e volna a beteget? Ez azonban csak a szövettani vizsgálatok elvégzése után derül ki. Közben az özvegy és a menye ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt eljárás indult. Az Vízmű utcába kihí- \ vott ügyeletes orvos elmondta: legalább 10 személy - nők és férfiak vegyesen - várta a ház előtt. A rátámadó felbőszült asszonyok kiabáltak, őt hibáztatták. Pedig ő azonnal indult, amikor hívták, csupán a szükségesnek tartott eszközöket vette magához. Sajnálatosnak tartja, hogy akadályozták munkája elvégzésében, a halottszemle megtartásában. Úgy véli, szívtragédia történt, ami középkorú, túlsúlyos férfiaknál végzetes lehet. Sajnos, ebben az esetben nem tudott segíteni. Páncsics Hajnalka Az orvosokat gyakorta fenyegeti veszély. Sokukban felmerült, vajon ki merjen-e menni a történtek után egy-egy beteghez? Fotónk csak illusztráció Mamma klinika Császár Judit, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium miniszteri biztosa adta át a szolnoki MÄV- kórházban nyílt Mamma klinikát. A Mamma Klinika Rt. harmadik intézménye a szolnoki, amely az emlőrák korai kiszűrésére alkalmas vizsgálatokat biztosítja, illetve a kiszűrt betegek további irányítását végzi. Mint dr. Löké Miklós, a kórház főigazgató főorvosa elmondta, a szűrés lehetővé teszi az emlőmegtartó műtétet, illetve jelentősen meghosszabbítja a beteg életét. A szűrővizsgálatot a negyven éven felüli nőknek panaszmentes esetekben kétévente biztosítják. UTAZZON A FOLD NAPOS OLDALARA Repülővel közvetlenül ÉS PIHENJEN AFRIKÁBAN Budapestről KARÁCSONY-SZILVESZTER 2000 TUNÉZIA December 23. 1 hét/fö 2 hét/fő 1 hét/fö 2+fét hét/fö Last Minute 39 900 R 82 600 R Last Minute 79 900 R 174 900 R Residence El Kantaoui*" 48 500 R 93 200 R Annira** (reggeli)Safaga 81800R 156 500 R HourJustinia*** (FP) 57 400 Ft 135 500 R Royal Wings Zak* * (reggeli) Hurghada 82 700 Ft 169 900 R Samara*** de luxe (FP) 58 500 R 161900R Empire"** (reggeli) Festival"" (FP) 65 600 R 193 700 R Hurghada 86100 R 176 600 R December 29., 30. Shams"** (FP) Safaga 113 600 R 263 500 R 1 hét/fö 2 hét/fö Holiday lnn**‘* (FP) Safaga 146 200 Ft 299 000 R Last Minute 59 300 Ft 82 600 R Residence El Kamaoui" * 64 300 R 93 200 R December 29. äSM#* (reggeli) 71800 R 109 100 R 1+fél hét/fö 2+fét hét/fö 84 300 Ft 96800R 135 500 R 161900R Turista osztály Amira (reggeli) (FP+15.000 Ft) 119 900 R 174 900 Ft Festival*"* (FP) 111.700R 193 700 R | Safafia 120 900 R Í56500R H Áraink tartalmazzák a repülőjegyet, a szállást, a transzfert és a magyar nyelvű idegenvezetést. £ Royal Wings Zak* * (reggeli) Hurghada 126 700 Ft 169 900 Ft Scan Holiday Utazási Iroda Kft. 1061 Budapest, Jókai tér 6. — ..... Tel.: 332-3129,332-5107 nyitva: H-P 9-18 óráig, Sz 10-14 óráig e-mail: scanhohday@scanholiday.hu 1 ■ ...........-................... S canHoliday’jjjyt EGYIPTOM, Vörös-tenger December 22. Empire*'" (reggelt)Hurghada 133 300R 176600R Shams"" (FP) Safaga 172 500 R 263500R Holiday tan* *"*(FP}5afaga 209000R 299000R Köteiezö karácsonyi és szilveszteri vacsora: 15.000 R-tól. Fogyókúra helyett MOZGÁS Sági Csilla szerint a formás alak még tökéletesíthető Mi tagadás, kellemes ránézni a karcagi Sági Csillára, aki 16 esztendős kora ellenére már nyolc területi szépség- versenyen is eredményesen mutatta meg bájait. Hogyan tartja karban a testét? Annak melyik részével elégedett, s melyikkel kevésbé? .-dJ||Sp|- Általános iskolában testnevelés tagozatra jártam - kezdte az 50 kilós és 165 centiméter magas leányzó a „testi mesét”. - Az órákon és azokon kívül rengeteget kézilabdáztam, amely sok futással, kitámasztással, elrugaszkodással járt. Azt gondolom, ennek köszönhetem, hogy a lábammal viszonylag kevesebbet muszáj törődnöm, mint például a fenekemmel. Aerobikozom, ez a fajta mozgás láthatóan besegít a probléma- megoldásba. Viszont érdekes hasizomtréningeket végzek. A „hagyoMi lehet a szép alak titka? mányos” felülések mellett mindenkinek ajánlom azt a gyakorlatot, melyhez csupán egy barát kell: háton fekszünk, és a magasba kinyújtott, szorosan összezárt lábakat a társunk különböző irányokba kilöki. Nekünk pedig a kiinduló helyzetbe kell visszahozni azokat, amely a has-, a far- és a hátizmokat is keményen megmunkálja. Nekem ez a feladat használ a legjobban. BBBBB I [ I K ▼ I I 1 S| * i|i||l Pm iTi Ti íiTn «To l