Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-01 / 280. szám
1999. december 1., szerda Hazai Tükör 7. oldal * Kötelezővé válik a földhasználati szerződés bejelentése Több pénz jut lakástámogatásra A szociálpolitikai támogatás, illetve az úgynevezett „fél szocpol” mellett 8 millió forintos, nyolcszázalékos kamatozású hitellel is segíti a kormány 2000-től a fiatal házasokat és a nagycsaládosokat - egyebek mellett erről döntött a kabinet tegnapi ülésén. A részletekről Borókay Gábor szóvivő számolt be. A jövő évben az ideinél 30 milliárd forinttal többet szán az állam lakástámogatásra. Az új rendszer megtartja a szocpolt, kiegészítve azt a Nagycsaládosok Egyesületének javaslatára kidolgozott „fél szocpollal”. Ez utóbbi összeg csak lakásbővítésre vagy komfortfokozatemelésre fordítható. A 35 éven aluli házaspárok, illetve három vagy több gyermeket nevelő szülők legfeljebb 8 milliós, nyolcszázalékos, fix kamatozású hitelre is jogosultak lesznek a jövőben. A felvett pénzt ingatlanvásárlásra vagy építésre lehet elkölteni, a hitel futamideje tíz év. Megmarad a 400 ezer forintos áfa-visszatérítés, azonban nő a hitelbírálatkor figyelembe vett, családnagyságtól függő méltányolható szobaszám. 2000-től életkortól, családi állapottól és gyerekszámtól függetlenül 3 százalékos kamat- kedvezményt kaphat mindenki, aki lakást épít, s olyan bankhoz fordul kölcsönért, amely szerződésben áll a Földhitel- és Jelzálogbankkal. A kormány határozott az úgynevezett millenniumi vasúti bérlet bevezetéséről is. Ennek értelmében a felső tagozatos és a középiskolás diákok ingyen utazhatnak a fővárosba, a korona kiállítási helyére, illetve a székesfehérvári vagy az ópusztaszeri emlékparkba. A kabinet foglalkozott a Nemzeti Színház építésével, a budapesti Erzsébet tér további sorsával és a földhasználat szabályaival is. Mint megtudtuk, kötelezővé válik a földhasználati szerződés földhivatalnál történő bejelentése. Az a gazda, aki ezt elmulasztja, a jövőben nem kaphat támogatást sem. Takács Mariann Az ellenzék bírálta a munkanélküli-ellátásról szóló törvényjavaslatot Segély helyett esélyt adnak A munkanélküli-ellátások megváltoztatásával már hetek óta foglalkozik a tömegtájékoztatás. A kormány a jogszabályi paragrafusokba foglalt elképzeléseit tegnap terjesztette az Országgyűlés elé. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter expozéjában elmondta, hogy segély helyett esélyt, munkát szeretnének adni az embereknek. A munkanélkülijáradék az eddigi 360 nap helyett csak 270 napig fog járni, ha azonban az első hat hónapban képzést, átképzést kezd meg valaki, akkor az időtartam meghosszabbodhat. A járadék mellett ezentúl nem lehet kereső tevékenységet folytatni, illetve akinek van munkája, az nem lesz jogosult munkanélküli-ellátásra. Jövő év május elsejétől megszűnik a jövedelempótló támogatás. Aki nem tudott elhelyezkedni és már nem jogosult munkanélkülijáradékra, annak az önkormányzathoz kell fordulnia szociális segélyért, amit azonban csak akkor kaphat meg, ha legalább 30 napig közhasznú munkát végez. Ez a 30 nap a helyi lehetőségek függvényében lehet hosszabb idő is. A változtatástól azt várja a kormány, hogy a munkahelyüket elvesztett embereket munkahely- keresésre ösztönözze, és egyre kevesebben legyenek olyanok, akiknek - ahogyan egy fideszes képviselő fogalmazott - „szándékukban sincs a kezüket megemelni, a kocsma előtt várják a pénzes postást”. A kormánypárti képviselők egyetértettek a javaslattal, mert szerintük az önkormányzatok már régen igényelték, hogy jobban belelássanak a segélyezési ügyekbe, és hogy a segély fejében közmunkát igényelhessenek. A szocialista és szabaddemokrata képviselők viszont felháborítónak, megalázónak, szegényellenesnek, cigányellenesnek tartották a törvényjavaslatot, ami szerintük abból a téves felfogásból indul ki, hogy minden munkanélküli lusta, munkakerülő és nem akar dolgozni. Kifogásolták, hogy a tervezet nem veszi figyelembe a térségi és települési különbözőségeket, az önkormányzatok felkészületlenségét. Nem találták meg sem ebben a törvényben, sem a központi költség- vetésben a segély helyett adott munka forrását. Figyelmeztettek: olcsóbb kifizetni a szociális segélyt, mint később úrrá lenni a minden bizonnyal erősbödő megélhetési bűnözésen. simonfy Ismét módosul a Btk. A gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények által okozott kár tavaly meghaladta a 120 milliárd forintot. Részben ezeknek a bűncselekményeknek a visszaszorítását reméli az igazságügyi tárca a Btk. módosításától. A büntető törvénykönyv rendelkezéseit annak 1979-es hatálybalépése óta mintegy félszáz módosítás, alkotmánybírósági döntés érintette. A szabálysértési értékhatárnak az inflációhoz való igazítása nem jelenti szigorúbb szabályozás bevezetését - vélekedik Tóth Mihály, a tárca helyettes államtitkára. Néhány korrekcióra, az élet által diktált kiegészítésre azonban nemcsak most, hanem a későbbiekben is rászorulhat a Btk. A leglényegesebb változások közül néhány: a szabálysértési értékhatár a jelenlegi 5000 forintról 10 000-re emelkedne. Bevezetnék a „különösen jelentős érték” fogalmát, amely 500 millió forint feletti bűncselekményekre vonatkozna és akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújthatnák. A törvényjavaslat elfogadása esetén fokozott büntetőjogi védelmet élvező személy lesz a polgárőr, és akár nyolcéves börtönbüntetést kaphatnak azok, akik kiskorúról pornográf felvételeket készítenek, illetve azokkal kereskednek. A javaslat a szerzői jog védelme érdekében büntetést helyez kilátásba az ellen, aki kódolt televízióadás vételére szolgáló dekódert használ, és büntetné a bankkártyalopást is. (h) Kisiklott megállapodás A MÁV kitart ajánlata mellett Nem közeledtek az álláspontok a Vasúti Érdekegyeztető Tanács keddi ülésén. A vasutas-szakszervezetek továbbra sem tartják elfogadhatónak a MÁV Rt. 8,5 százalékos jövő évi átlagkereset-növekedésre tett ajánlatát. A keddi ülésen a munkáltató megállapodástervezetet adott át a szakszervezeteknek, amelyben kitart ajánlata mellett. Azt azonban a vasúti érdekképviseletek visszautasították. Borsik János, a Mozdony- vezetők Szakszervezetének elnöke követelte, hogy a csütörtöki bértárgyalásokon a tulajdonos képviselője is legyen jelen. Szerinte az ülésen átadott munkáltatói ajánlat ugyanis nem a MÁV Rt., hanem a tulajdonos szándékát tükrözi. A megállapodástervezetet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is elfogadhatatlannak tartotta. Gaskó István elnök a 8,5 százalékos béremelési ajánlatot kevésnek minősítette, a szociális és jóléti juttatások 15 százalékos csökkentésére irányuló törekvést is visszautasította. A VDSZSZ a megállapodástervezet visszavonását követelte a MÁV-tól. A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) is elfogadhatatlannak tartotta a 8,5 százalékot, s úgy vélekedtek: a megállapodáster- veZet megfogalmazása nem egyértelmű. Bajnai Gábor, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese, a munkaadói tárgyalódelegáció vezetője közölte: a vasúttársaság jövőre 8,5 százalékos átlagkereset-növekedésnél többet nem hajlandó vállalni. AIDS: van visszatérés A világon eddig csaknem 16,3 millió áldozatot követelt az AIDS. A fertőzöttek számát 33,6 millióra becsülik. A helyzet Afrikának a Szaharától délre fekvő országaiban a legsúlyosabb, ott él a fertőzöttek mintegy 70 százaléka. Magyarországot az enyhén fertőzött országok közé sorolják, a vírushordozók száma 3500-4000 közé tehető. Dr. Bánhegyi Dénes, a Szent László Kórház osztályvezető főorvosa szerint hazánkban az utóbbi években sajnálatosan emelkedett a férfiak által megfertőzött nők száma és aránya. A szakemberek továbbra is a fertőzés megelőzését tartják a leghatékonyabb „kezelésnek”. A Szent László Kórházban három éve bevezetett új kezelési módszerrel jelentősen javultak a betegek életkilátásai. Az úgynevezett HAART „koktél” hatására az esetek 80 százalékában lelassult, illetve megállt a betegség előrehaladása, megszűnt az immunrendszer romlása. A szigorú terápia fegyelmezett együttműködést kíván a betegektől. Órára pontosan kell szedniük a gyógyszereket, esetenként diétás megszorításokkal. Dr. Bánhegyi Dénes úgy véli, hogy ez a gyógymód „jó befektetés” az egészségbiztositásnak, amely az idén 247 millió forintot költött a kezelésekre. A betegek ugyanis többnyire elhagyhatják a kórházat és az életveszélyes állapotból kikerülve újra munkaképessé válnak. N. Zs. 900 11900 MHz Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 bruttó 37 000 Ft Pannon GSM előfizetés + Ericsson TlOs bruttó 19 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 21 500 Ft Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft Pannon GSM előfizetés most 2000 darab bruttó 20 forintos SMS-sel! A bemutatott készülékeken kívül nálunk már brutto 12 000 forinttol ín telefonhoz juthat! Vkcionk meglévő es uj előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. Ajánlatunk 1999. december 1-től 2000. januar 1-ig. illetve a készlet erejeig tart, es új előfizetőknek keleves előfizetői szerződés alairasa eseten érvényes. *A 2000 db kedve/menves SMS 2000. január 1. es december 31. kozott használható fel. Az ajánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SlM-kartyaval használhatók. A részleteket és további keszulekajanlatainkat megismerheti területi képviseletünkön (Eger, Széchényi ti. 21.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Az arak a/ áfát tartalmazzak. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. vvvvvv.pannougsm.hu PANNON GSM Ax élvonal