Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-31 / 305. szám

1999. december 31., péntek Ezt megúsztak. Whiskyt kérünk, szódával Az utolsó 1-essel kezdődő esztendő - „Mindhalálig foci” A magukra valamit is adó hírügynökségek a napokban elkészítették évösszesítő anyagaikat. (Csak úgy, szigorú kronológiai sorrendben.) A legtöbb embernek egy ilyen összesítés fárasztó olvasmány lehet, ezért most szubjektív megjegyzésekkel - vagy csak egyszerűen a té­nyek önkényes csoportosításával - fűszerezzük a magunk történetét. Egyszóval: így láttuk mi... Sztrájkolunk mi év elején, év végén, még sincs remény fotó: perl marton Életünk a vasút Bizonyos műfajokban a szerzők előszeretettel alkalmazzák a kere­tes szerkezetet. Olykor azonban az élet maga gyártja ezeket a sablono­kat. Az elmúlt esztendőt a vasút dolgozóinak sztrájkjai nyitották és zárták: az év elején 21 százalékos béremelésért szálltak harcba, az év végén valamivel kisebb mértékűért. Amúgy maga a vasút évtizedek óta alig változott. December 24-én „szerencsém” adódott Sátoraljaúj­helyig hitetlen kocsiban utazni. Egyetlen igazi élményem a kalauz­nő volt: kivont golyóstollal közleke­dett a tömegben, és igen bőbeszé­dűnek mutatkozott. Örökírójának emléke ma is látható kabátomon, amit pedig a fürdőszobájával kap­csolatos problémáiról ott a pero­non mondott valakinek, már el is felejtettem. Banküzem Nem csak a '99-es esztendő, de maga az egész évtized is a bankok főszereplésével telt Magyarországon. Az idei évnek persze voltak pikáns különlegességei. Főleg a reflektor- fénybe került kis és nagy bankrab­lók. íme a krónikájuk: Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet január 12-én visszavonta a Reálbank Rt. működési engedélyét, teljes körű kifizetési tilalmat rendelt el a hitelintézetnél és felügyeleti biz­tost küldött ki. Január 19-én a Fővá­rosi Bíróság elrendelte a bank felszá­molását, a Hitelintézeti Felszámolót kijelölve felszámolónak. Január 14-én az Államadósság- kezelő Központ először bocsátott ki tízéves futamidejű államkötvényt. Január 15-én Budapesten újabb OTP-rablás után elfogták a Whis­kysként ismert sorozatrablót, Amb­rus Attilát, aki később megszökött a vizsgálati fogságból. A rendőr­ség október 27-én a főváros XIV. kerületében kapta el újra Amb­rust. A Whiskys szökése idején újabb három rablást követett el, ezzel összesen 30-ra szaporítva azok számát. Február l-jén tett feljelentést a Pénzügyminisztérium az állam ne­vében Princz Gábor, a Postabank volt vezetője ellen. Február Idén az ORFK meg­kezdte a nyomozást, majd július 23-án büntetőeljárás alá vonta és gyanúsítottként hallgatta ki az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága. „Jöttmentek” Kiváltképp olyan esztendő volt az idei, amelyben bizonyos állami - „félállami” - hivatalokat csak ideig- óráig töltött be a posztra kiválasz­tott potentát. Kinek az idegei mond­ták fél a szolgálatot, ki vámáru-or­gazdaság gyanújába keveredett, ki csak egyszerűen levelet fogalmazott az United State „magas” helyeire. Akadt olyan is, aki a hivatalos verzió szerint lemondott posztjáról, ám egy ország tudta: mennie kellett. Pelikánnal az élén január 29én megkezdte működését az APEH nyomozó hatósága. (Aztán Peli­kán „repült".) Március első napján Schwajda György miniszteri biztos bejelentet­te: az új Nemzeti Színház vezető építésze Siklós Mária. Március 9- én Schwajdát kormánybiztossá ne­vezték ki. Május 20-án - egy amerikai sze­nátoroknak írt levél miatt, melyben a Lockheed-cég egyik vezetőjét ajánlotta új budapesti amerikai nagykövetnek - lemondott Balsay István és Selmeczi Gabriella, a Mi­niszterelnöki Hivatal két politikai ál­lamtitkára. Július 9én vált meg posztjától Végh Ferenc vezérezredes, a Ma­gyar Honvédség parancsnoka, ve­zérkari főnök. Augusztus 31-én Simicska La­jos, az APEH elnöke távozott. Maradt viszont Aradi Csaba, akit szeptember 2-án Pepó Pál környezetvédelmi miniszter fel­függesztett állásából és fegyelmi eljárást indított ellene. És maradt maga Pepó Pál is, minden viharok ellenére. A jól értesültek szerint a miniszterség­től őt már a köztársasági elnök megválasztásáig senki sem sza­badíthatja meg. Justitia mérlegén Honi biróságaink tették a dolgu­kat. Volt, akit börtönben hagytak, másokat felmentettek a vád alól. így például hosszú ideig elhúzódó „tocsikolást” követően Tocsik Már­tát a Fővárosi Bíróság - bűncselek­mény hiányában - mentette fel. Március 22-én ugyancsak a Fő­városi Bíróság hozott elsőfokú fel­mentő ítéletet az 1997 elején ki­pattant, úgynevezett Nyírfa-ügy vádlottjaival szemben. Március 25-én az ítélet jogerőre emelke­dett. (Az elsőrendű vádlott, Földi László időközben jól beilleszke­dett, s a Defend Kft. élén tesz szolgálatot a hazának és a hon ti­tok-ügyeinek.) Április 19én a Legfelsőbb Bíró­ság felülvizsgálati eljárási határoza­tában fenntartotta az Agrobank egykori vezetőit, Kovács Mihály el­nököt és Kunos Péter vezérigazga­tót elmarasztaló jogerős ítéletét, így hatályban maradt a másodfokú ítélet, amely Kunos Pétert két év bör­tönre, Kovács Mihályt három év pró­baidőre felfüggesztve, másfél év sza­badságvesztésre ítélte. (Kunos a hí­rek szerint jól viseli a börtönsorsot, s a karácsonyt otthonában, szeret­teivel tölthette.) Mindhalálig foci Két jelentősebb eseménye volt az évnek, melyet minden bizony­nyal feljegyeznek a krónikák: a mi­niszterelnök térdműtétje, amelyet sportbalesete miatt kellett elvégez­ni rajta és a Deutsch - Kovács Attila - FIFA meccs. Az utóbbi történet február 4-én vette kezdetét, amikor is Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter - úgymond, gazdasági szabálytalan­ságok miatt - felfüggesztette a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség elnöké­nek, elnökségének és ellenőrző bi­zottságának működését. Március 12-én Deutsch az elnökséget, május 1(M hatállyal pedig Kovács Attila el­nököt is visszahelyezte jogaiba. Időközben a FIFA-val is tisztá­zódtak a dolgok és megtörtént a tisztújítás az MLSZ-ben. Hogy elveszítettük az EB-ren- dezésért vívott csatát, szinte vala­mennyi válogatott focimeccsünket és a nemzetközi sportközvélemény jóindulatát? Ugyan kérem! Merő kitaláció, koholmány. Még pár lé­pés és a csúcsra jutunk. Ami pedig az Attilát illeti: az APEH emberei a legjobb nyomon vannak... (Azt pedig csak zárójelben jegy­zem meg: még sohasem láttam annyi szemléltető térdkalács-ábrá­zolást a hazai sajtóban mint az idei késő őszön.) Sike Sándor Tengerpart helyett unokák az év végére A hevesi politikusok ritkán fogadkoznak Az 1-es számmal kezdődő évek közül az utolsónak a végén arról kérdeztük a megye közéleti sze­replőit - városi polgármestereket, parlamenti képviselőket és a me­gyei közgyűlés elnökét -, hogy hol töltik az idei szilvesztert, s vajon tesznek-e fogadalmat a következő évre. Ha az ember eddig azt hitte, a politikusok bizonyára elrepül­nek melegebb vidékekre az ünne­pek alatt, 2000-re pedig a csillago­kat is leígérik nekünk az égről, most csalatkoznia kell. Otthon fog ülni családi körben szinte mindegyikük, s a fogadkozás sem kimondottan jellemző rájuk. Szabó Gyida gyöngyösi polgár- mester akár példának is nevezhe­tő. Ő ugyanis szilveszterkor az unokáira vigyáz Budapesten. S mivel mindig is vágyott arra, hogy egészségesen megérje a 2000. esztendőt, „hálából” jövő­re kicsit többet szeretne foglal­kozni saját testi-fizikai állapotá­val. Ami a közügyeket illeti: a pol­gármester közismert a türelmé­ről, ám az utóbbi időben egyszer- kétszer már ő is kizökkent a nor­mális mederből. Ezentúl az ilyen helyzetekben is meg kívánja őriz­ni a higgadtságát. Varga Antal, Lőrinci önkor­mányzati vezetője is családjával ünnepel, mint mondta, nem megy sehová, legfeljebb az étke­zőből a szobába és vissza. Utoljá­ra 1961. június 29-én fogadott meg valamit a feleségének. Mivel ezt nagyon nehéz volt betartani, megfogadta, hogy többet az élet­ben nem fogadkozik. Kontra Gyula hevesi polgár- mester mint mindig, most is csalá­di körben búcsúztatja az óévet, máskor szinte alig van lehetősége arra, hogy hosszabb időt töltsön szeretteivel. Fogadalmat nem szokott tenni, most sem gondol rá. így van ezzel pétervásárai pol­gármester kollégája, Pál IAszló is, aki azért nem fogadkozik, mert úgyis megszegné a szavát. Neki elég az, ha erő és egészség lesz, s ha 2000 nem mutatkozik rosz- szabbnak, mint amilyen 1999 volt. Négy hónapos unokájával és feleségével együtt köszönti az új esztendőt. Hatvanban közös városi szilvesz­tert rendeznek a Városháza előtt, ahová este fél tizenegyre várnak minden helybélit - tudtuk meg Farkas Kálmánná polgármester asszonytól, aki a tűzijátékkal és ünnepi beszéddel is színesített műsor tevékeny résztvevője lesz. Fogadalmat ő sem szokott tenni. Jövőre szeretne még humánusabb, emberségesebb, megértőbb, empa- tikusabb lenni, s még több embe­ren segíteni, mint eddig. Reméli, sikerül. Egerben hasonló városi ünnep­ség készül az érsekkerti sportcsar­nokban, ahol éjfélkor dr. Nagy Im­re polgármester mond újévi kö­szöntőt. A megyeszékhely „első embere” lapunknak arról beszélt: lassan kezdi megszokni, bár bele­törődni teljesen sohasem tud, hogy életét a polgármesteri tiszt­séggel összefüggő feladatok hatá­rozzák meg. Ha ideje engedi, megnézi a szokásos tűzijátékot, s az is előfordulhat, hogy nejével aztán felkeresnek egy-két baráti társaságot. Nagy Imre elvből nem szokott fogadkozni, kevés ideje jut­na arra, hogy be nem tartott ígére­tei miatt a falba verje a fejét. En­nek Gulyás László füzesabonyi polgármester szerint sincs igazá­ból értelme, úgyhogy ő sem tesz szent esküt semmire. A szilvesz­tert - mint általában - ezúttal is feleségével és egy baráti házas­párral tölti, otthon. A Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Sós Tamás 31-én este szűk családi körben, nyolc hó­napos unokája és felesége társa­ságában gyűjt erőt a közelgő bá­li szezonra, amely január 8-án éppen a megyebállal indul. A fogadalma az, hogy mindenki­vel együttműködik a megye, a megyei intézmények fejlesztésé­ért, akár még az ördöggel is (ha­tározottan állíthatjuk, Sós nem dr. Ördög István megyei kisgaz­daelnökre, Torgyán miniszter te­rületfejlesztési megbízottjára gondolt). A közgyűlési elnök ba­rátai azt szokták mondani, Sós Tamásnak egy káros szenvedé­lye van, az, hogy a munkája a hobbija. Ezt a hiedelmet meg­cáfolva az elnök 2000-ben több időt szán a családra, a reggeli úszásra és az angol nyelvtudása tökéletesítésére. Ami a honatyákat illeti, Hor­váth László (Fidesz), a péter­vásárai körzet parlamenti képvi­selője otthon lesz december 31- én, a fogadalommal pedig „óva­tos”, hiszen rosszak a tapasztala­tok a nagy év végi elhatározások, a dohányzásról való leszokás és a többi sorsáról. 2000-ben kicsivel mindent jobban kell csinálni, mint az idei évben: ez a fontos. A hevesi Godó Lajos (MSZP) végre pihen szilveszterkor, s szintén családi körben engedi el magát. Ő ugyanakkor megfogad­ja, hogy nem gyújt rá több ciga­rettára. Úgy érzi, ezúttal - a ko­rábbi évekkel ellentétben - bírja majd az önmegtartóztatást. A gyöngyösi Fodor Gábor (SZDSZ) beszélgetésünkkor még nem tudta megmondani, nejével - akivel második gyer­meküket várják - otthon marad­nak-e, vagy elmennek arra a „ko­moly ezredvég-búcsúztató házi­bulira”, ahová ismerőseik invi­tálták őket. Fodor egyebekben igyekszik úgy élni, hogy megfe­leljen a saját elveinek, ha vala­min változtatna, az az lenne, hogy a munka mellett több időt szán a számára fontos dolgokra. Az olvasásra, a családra, önma­ga képzésére - bár mindezekre eddig is igyekezett figyelni. Eger egyéni országgyűlési kép­viselője, Homa János (Fidesz) a hevesi megyeszékhelyen családjá­val szilveszterezik, konszolidál­tan. Annál is inkább, mivel más­nap együtt készülnek a Parla­mentbe, a Szent Korona átköl­töztetésének ünnepségére. Ám a mostani csendes szilveszter szá­mára nem okoz megrázkódta­tást, nem igényli a hámból való nagy kirúgásokat. Fogadalma nem lesz, nem iszik, nem do­hányzik, nincs is miről leszoknia. A füzesabonyi honatya, Mol­nár János (MSZP) attól szebb szil­vesztert nem is tud elképzelni, mint hogy az unokára vigyázzon. Fo­gadkozni már csak azért sem sze­retne, mert tudja, hogy valójában nem ez az évezred utolsó éve, az új évszázad ténylegesen 2001. ja­nuár elsején kezdődik. S akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a keresztényeken kívül a vi­lág népei hányféleképpen szá­molják az időt, s milyen évszám­oknál járnak most... A gyöngyösi Mánya Kristóf (Fidesz) is arra hívta fel a figyel­met, hogy kommerciális okokból valahogy egy esztendővel előrébb került az ezredforduló. Ő amúgy szintén családi körben ünnepel, s úgy hiszi, komolytalanok a szil­veszteri nagy ígéretek. Szerinte a politikai munkáján és az eddigi életvitelén sem szükséges változ­tatnia. Az egri Korózs Lajos (MSZP) december utolsó napján bélkői túrára indul, majd a sport­csarnokban múlatja az időt a fen­tebb már említett városi ünnepsé­gen. A fogadalomra vonatkozó kérdésünkre azt felelte, nyugod­tan írjunk be neki valamit. (Mondjuk levágatja a bajuszát - rendben lesz, képviselő úr?) A hat­vani Szinyei András (Fidesz) ha­gyományosan a családdal tölti a szilvesztert, s január elsején ők is együtt utaznak a parlamenti nagy ünnepélyre. Fogadalmat sosem szokott tenni. A Gyöngyösön élő Hiesz György (MSZP) munkahe­lyén, biztosítós kollégáival buli­zik együtt, jó baráti közösségben. Jövőre szeretne többet foglalkoz­ni a családjával és önmagával is, különös tekintettel a sportra, az egészséges életmódra. Bár megje­gyezte azt is, hogy ez eddig még egyszer sem jött be. A Szilvásváradról származó dr. Várhelyi András (FKGP) a család­dal szilveszterezik, hogy hol, azt nem árulta el. Ám megtudtuk, a mulatság nem lesz túl hosszú, mi­vel másnap ők is a Szent Korona átszállítását kísérik figyelemmel. A honatyának van egy jelmonda­ta, amelyet életére és politikai pá­lyafutására is igaznak tart, s amely a fogadalmát is jelenti. Az idézet Ézsaiás próféta könyvéből való: „Harcolni fognak ellened, de nem győzhetnek le, mert veled va­gyok - mondta az Isten A hatva­ni Érsek Zsolt (MSZP) baráti kör­ben búcsúzik 1999-től, külön fo­gadalmat pedig nem tesz, politi­kai munkáját és magánéletét is ugyanúgy folytatná, mint aho­gyan eddig volt. Örülne, ha párt­ja annyira megerősödne a követ­kező választásra, hogy legalább hét mandátumot szerezzen He­ves megyében - ideértve persze Hatvan városát is. (rénes)

Next

/
Thumbnails
Contents