Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-30 / 304. szám

1999. december 30., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Csillagosok, katonák A hírek szerint a pécsi fidesze- sek tiltakoztak az ellen, hogy a város központjában felállított karácsonyfára felkerült negy­ven darab, ötágú vörös csillag­ra emlékeztető - egyébként az Egyesült Államokból impor­tált, s az egyik szponzor áltat adományozott - dísz. A vörös csillag és a horogkereszt édes­testvérek, fogalmaztak később, az ügy kapcsán tartott külön sajtótájékoztatón. Valamit szeretnék a fiúk fi­gyelmébe ajánlani. Nézzék már meg, mi látható a Heineken nevű, máskülön­ben világszerte közkedvelt, a tévében naponta reklámozott sör címkéjén. Nem kellene azt is betiltani? (rm) •k Bankszünet. Megyénk bank­jai az ország más pénzintéze­teihez hasonlóan mától zárva tartanak, s legközelebb 2000. január negyedikén, kedden nyitnak ki. A nyilvános pénzki­adó automaták természetesen mindenütt üzemelnek, a nap huszonnégy órájában. Jegyek a koncertre. Az eg­ri Ifjúsági Ház szervezésében január elsején, szombaton délután négy és este hét óra között millenniumköszöntő koncertet tartanak a megye- székhelyen, az Uránia mozi nagytermében. Az ünnepi programra jegyek korlátozott számban még kaphatók az If­júsági Házban. Kitüntetések átadása. Egerben, a megyeháza dísz­termében ma délelőtt tizen­egy órakor ünnepélyes kere­tek között adják át a Szabad Magyarországért Emléklap el­nevezésű, a kormány által ala­pított kitüntetéseket. Ilyen emléklapban azok részesül­hetnek, akik 1945. január 1. és 1956. október 23. között a független és demokratikus Magyarország megvalósításá­ért tevékenykedtek, s őket ki­végezték, vagy legalább há­rom év börtönre ítélték, bün­tetésüket azonban a rendszer- váltás után hatályon kívül he­lyezte a bíróság. A megyei ün­nepségen a kormányt Deme­ter Ervin, a titkosszolgálato­kat felügyelő tárca nélküli mi­niszter politikai államtitkára képviseli. Traffipax­VEZÉNYLÉS 06.00-14.00 - Eger belterület, Gyöngyös-Gyöngyössoiymos, 24136-os út. 07.00-15.00 - 21. sz. főút. Kivédeni a dátumváltás meglepetéseit (Folytatás az 1. oldalról.) Tartalmukat átnézve csak azt erő­síthetem meg, hogy a dátumváltás­sal kapcsolatban mindenütt gon­dos előkészületekről adtak felelős­ségteljes nyilatkozatot - hangsú­lyozza Szabó alezredes. Ezután az illetékes kormány- biztosnak továbbították a sok részletre kíváncsi összegzést. A kórházak esetében elmond­ható, hogy - a meglepetéseket el­kerülendő - már speciális ügyele­tet tartanak. December 25-től ja­nuár 3-ig egyebek mellett kötelező ágyszámjelentést adnak. Ha vala­hol netán áram-, illetve energiaki­maradás lesz, úgy a megszervezett szállítással a leginkább kezelésre szoruló betegeket átirányítják a szabad kapacitással működő egészségügyi intézményekbe. Vala­mennyi kórház a jelzett időben a hírközléshez külön BM-vonalat ka­pott. A védelmi iroda pedig min­denütt meggyőződött - az áramfef lesztő-indítási próbákon - arról, hogy adott esetben biztosítható-e helyi forrásból a tartalék energia. A megyében az egri Tevékeny­ség Irányító Központ (TIK) fo­gadja elsősorban a bejelentése­ket. A védelmi iroda január 15-ig tart ügyeletet a dátumkezeléssel összefüggésben. Az állampolgár­ok számára külön táblázatban közöljük a létfontosságú szerve­zetek ügyeletének számait. Szabó Béla alezredesnek a ta­pasztaltakról 2000. január 1-jén 0 és 1 óra között jelentést kell adnia a Honvédelmi Minisztéri­umba települt Évszámkezelési Koordinációs Központnak. Nem mellékesen a hagyomá­nyos hálózati és mobiltelefon­vonalak mellett a rendőrség, a polgári védelem és a tűzoltó­ság rádiós hírlánca is bevethe­tő majd. (budavári) Hívható ügyeletek A 2000. év dátumváltása miatt bekövetkező gondok esetén a lakosság a követ­kező telefonszámokon tehet bejelentéseket. Mindenütt megerősített szolgálat vár­ja a hívásokat. Tevékenység Irányító Központ: 36/412-154 Védelmi iroda: 06/60/455-113, 06/30/229-53-52 Megyei rendőr-főkapitányság: 36/412-555 Vízmű Rt.: 36/412-126 ÉMÁSZ Rt.: 36/411-433, 80/200-762, 80/200-763 Matáv Rt.: 143 és 12-12 Tigáz Rt.: 36/413-990, 36/414-950 (Eger), 36/346-918 (Heves), 37/342-511 (Hatvan) Drága volt az Aglária szürete Négyszázezer forintra bírságolta a megyei munkaügyi felügyelőség az Agláriát, mivel a szeptemberben megtartott ellenőrzéskor kiderült, hogy a szövetkezet a szüretelők többségét írásos munkaszerződés nél­kül foglalkoztatta. ECSÉD - Lakossági bejelentés­re érkeztek a megyei munkavé­delmi felügyelőség ellenőrei a község határában található ül­tetvényre, ahol az Aglária Szö­vetkezet szüreteltetett. A helyszí­nen kiderült, hogy 33 szüretelő­vei nem kötöttek írásos munka- szerződést. A szövetkezet szék­helyén tartott ellenőrzéskor azt is megállapították, hogy 22 munkavállalónak a kötelező mi­nimálbérnél alacsonyabb mun­kabért fizetett ki az Aglária. Az ügyben - a felek többszöri meghallgatása és a dokumentu­mok tanulmányozása után - a napokban született meg az első­fokú döntés, melynek ismerteté­se előtt Szabó József a megyei munkaügyisek vezetője leszögez­te, hogy az adatvédelmi biztos ál­láspontja szerint az esettel kap­csolatos információk közérdekű adatoknak minősülnek. így azok ismertetése nem ütközik aka­dályba. Eszerint a szabálytalan­ságok miatt 400 ezer forintos bír­sággal sújtották az Agláriát. Ez el­len a szövetkezet az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőségnél fellebbezhet. Az üggyel kapcsolatos, hogy az ominózus földterületen talál­ható szőlőültetvény tulajdonjo­gát illetően még nem született jogerős döntés a Legfelsőbb Bí­róságon. Csontos István, a gaz­dák szószólója bízik benne, hogy a tavaszi munkálatok meg­kezdése előtt kedvező híreket kapnak. Egyben bejelentette, hogy jogi úton próbálják meg visszaszerezni a szövetkezet ál­tal leszedett szőlő ellenértékét. A tizenkét helyi termelő a Hatvani Városi Ügyészséghez benyújtott feljelentésében azzal vádolta meg a szövetkezet elnö­két, hogy önbíráskodással szüre­teltetett. Az ügyben a rendőrség folytat vizsgálatot. (tompa) A megye két, egymástól távoli településén A fertőző kórra gyanakodnak (Folytatás az 1. oldalról) A bélapátfalvi otthonban 80 idős embert és 230 súlyos és középsú­lyos értelmi fogyatékos személyt ápolnak. Az elhunyttal korábban azonos osztályon fekvő negyven időst, valamint a 165 fős ápoló- személyzet 17 tagját - tehát azo­kat, akik kapcsolatba kerülhettek a feltételezések szerint agyhártya- gyulladásos beteggel - védőoltás­ban részesítették. Újabb megbete­gedést nem észleltek, s így az ott­honban jelenleg nyugalom van. Kiskörén egy hat hónapos cse­csemő lett vélhetően a fertőző gennyes agyhártyagyulladás áldo­zata. A kisgyermeket hétfőn dél­előtt a szülők már holtan vitték orvoshoz. A szabadságon lévő helyi orvost, dr. Bús Andrást he­lyettesítő dr. Lakatos Jelena hiába próbálkozott az újraélesztéssel, a csecsemőt nem lehetett megmen­teni. A szülők elmondása szerint a gyermek az előző nap estéjén lá­zas volt ugyan, de állapotát nem találták súlyosnak. Lázcsillapítót adtak neki. Ezt követően a kicsi végigaludta az éjszakát. Mivel reggel betegebbnek tűnt, úgy dön­töttek, hogy orvoshoz viszik. Öl­töztetés közben a gyermek elvesz­tette az eszméletét és többé nem is tért magához. A karácsonyi ünnepek alatt a családot népes rokonság látogat­ta meg, így az elhunyt csecsemő­vel hannincan kerültek kapcso­latba. Ők valamennyien védőol­tást kaptak. Dr. Gombkötő György megyei tisztifőorvos a két halálesettel kapcsolatban elmondta, hogy a kórbonctani leletek alapján való­színűsíthető, hogy mindkét beteg gennyes agyhártyagyulladásban hunyt el, ám a halál pontos okát csak a mára várható laboratóriu­mi eredmények ismeretében le­het meghatározni. Akkor lehet megmondani azt is, hogy a két beteg esetében halálosnak bizo­nyuló gennyes agyhártyagyulla­dást ugyanazok a baktériumok okozták-e amelyek a sorkatonák esetében a megbetegedésekért okolhatók. A tisztifőorvos azt is elmond­ta, hogy megtették a szükséges óvintézkedéseket az újabb meg­betegedések megelőzésére. A me­gye területén újabb agyhártyagyul­ladás-gyanús esetet nem észleltek. (tompa) Tollvégen Az évezred emberkéi Ki az évezred, illetve a mögöttünk lévő év­század magyarja? Ezt a kérdést tette fel az egyik kereskedelmi tv-csatorna a nézőknek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a minap került sor. A javaslattevők szavazata alapján évezredünk legjelesebb embere kis honunk­ban Szent István király, gróf Széchenyi Ist­ván, illetve Kádár János lett. Az évszázad legkiemelkedőbb személyiségei közül pedig Göncz Árpád, Egerszegi Krisztina és Horn Gyula vitték el a pálmát. Maga a végeredmény is elgondolkodtató, ám fölösleges mi­nősíteni, elvégre csupán egy játékról van szó. Azon viszont magam is elgondolkodtam, hogy a mögöt­tünk álló vérzivataros évezredben kik tettek legtöbbet a hazá­ért? Tény: sok név megfordult a fejemben. Nagy formátumú politikusok, zseniális írók, költők, tudósok. De hogy közülük kit lehetne kiemelni, és ilyen jelképes elismeréssel illetni, nem tudnám eldönteni. Az évezred és az évszázad legnagyobb hősei éppen ezért az én szememben azok a folyamatos túlélésre berendezkedett át­lagos magyar emberek, akiknek neve nem került be a történe­lemkönyvekbe. Akik mást sem tettek, mint a legkegyetlenebb, s a legdurvább korszakokban is élni akartak, gyereket nemzeni, családot összetartani, s mindezt abban a reményben, hogy jön­nie kell egy tisztább, emberségesebb, igazságosabb világnak. Csalatkozott a magyarság éppen eleget ezer év alatt. Világégéseket élt meg, árulások, rossz szövetségek következ­ményeként kénytelen volt hozzászokni az örök veszteseknek járó igaszerephez. Egymás után lépdelő nemzedékek örökölték a csupasz remény ígéretét, csakhogy a hétköznapok a legrit­kább esetben váltották be a várakozást. Lehet tehát tovább ját­szani a gondolattal: ki is volt e hazában a legkülönb, csak ép­pen nem nagyon érdemes. Maga az a tény, hogy itt vagyunk, ennyien és így, ahogy, csupán az öröklődő reménynek köszön­hető, ami az évezred kis emberkéit mindig is jellemezte. Barta Katalin A legjobbakat támogatják GYÖNGYÖS - Nem szociális elvek alapján, hanem a telje­sítményt preferálva kíván se­gítséget nyújtani a helybéli di­ákoknak a nemrégiben létre­hozott Gyöngyösi Diákokért Közalapítvány. A szervezetet az önkormányzat alapította, félmillió forint törzstőkével. A célok között kiemelten szere­pel az alap-, a közép- és a felső­fokú oktatási intézmények nappali tagozatán tanuló, ki­emelkedő tanulmányi ered­ményt elérő, tehetséges helyi di­ákok támogatása. Mint Szabó Gyula polgár- mestertől megtudtuk, azért ha­tároztak e szervezet létrehozá­sáról, hogy a támogatási lehe­tőségek bővüljenek egy olyan alapítvánnyal, amely nem ki­zárólag szociális körülménye­ik alapján segíti a diákokat. A közalapítvány - melynek közhasznú szervezetté minősí­tését is kezdeményezték - ku­ratóriumában oktatási intéz­mények szakemberei, illetve olyan külső személyek dolgoz­nak, akik függetlenül, „kívülál­lóként” szemlélik az ügyeket. Különös szilveszter HATVAN - A település veze­tése rendhagyó módon szeret­né elbúcsúztatni az idei eszten­dőt, s köszönteni a 2000. évet. Ezért szilveszter éjszakáján az ünneplőbe öltöztetett város­háza elé várják a helybelieket, hogy közösen számolják az óesztendőből hátralévő má­sodperceket. A program 31-én 23 óra 30- Icor kezdődik a Bajza József Gimnázium zenés bevezetőjé­vel, majd pontosan nulla óra­kor felcsendül a Himnusz. Ezt követően Farkas Kálmánná polgármester asz- szony mond köszöntőt. Az események sorára tűzijáték teszi fel a koronát. A szervezők szeretnék, ha pezsgőt, poharat, valamint vi­dámságot és újévi jókívánságo­kat mindenki vinne magával. Téli strandszezon Egerszalókon - A hőforrás meleg vize után a hóban is megmártóznak a bátrabbak, akik közül sokan szilveszter éjszakáját is itt kívánják tölteni: természetesen a pezsgő­fürdő örömeinek is hódolnak majd. fotó: gálGábor Továbbra is a pénzpiac élén MISKOLC, HEVES MEGYE - Ötven év telt el az OTP alapítá­sa óta. Jelenleg a pénzintézet univerzális bankként tevékeny­kedik - mondta Vájsz Miklós ügyvezető igazgató azon a teg­napi sajtótájékoztatón, amelyen az OTP Bank Rt. idei eredmé­nyeiről és a jövő évi tervekről volt szó. Mint kiemelte, a bank felkészült a dátumváltásra, és ezért nem tartanak attól, hogy bármilyen probléma nehezítené munkájukat. Az elmúlt négy év az ésszerű­sítések jegyében telt el az OTP- nél, ami részben a munkafolya­matok átszervezését jelentette, részben pedig a létszámot érin­tette. Ugyanakkor lezárult a pénzintézet privatizációja is. Ennek köszönhetően a bank 1995-ös 8,7 milliárd forintos eredménye az idén - az előze­tes adatok szerint - 33 milliárd- ra növekedett. A pénzintézet megőrizte elsőségét a lakossági üzletágban, s piacvezető az ön- kormányzatok számlavezetésé­ben is. Az új lakásfinanszírozá­si rendszer 2000. február elsejé­től indul. A Heves és Borsod-Abaúj- Zemplén megyét felölelő OTP-s régióban a folyószámlákon elhe­lyezett betétek összege 3,5 milli­árd forinttal nőtt ebben az évben, a vállalkozói számlák esetében ez az összeg 1,5 milliárd forint. A betétek összértéke 75 milliárd fo­rint, s a bankfiókok 216 ezer fo­lyószámlát kezelnek. A pénzinté­zet hitelállománya 31 milliárd fo­rint. ..............:..................=•.................. A B ^ÉÍAP Ügyf.lete Újságíró: Budavári Sándor | Telefon - (36)413-644 Fax - (36)413-145 * 1 i Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Agnes Telefon - (36)410-880 Fax - (36)412-333 * Terjesztő: Hancsák Orsolya i Telefon - (36)412-646 J ............................

Next

/
Thumbnails
Contents