Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-24 / 300. szám
1999. december 24., péntek Karácsonyi kalandozás a régmúltban Miért éppen karácsonyfa ? Bizonyára kevesen tudják, hogy a karácsonyfa-állítás egy német misztériumjáték maradványa. A könyvnyomtatás felfedezése előtt ugyanis, amikor csak a gazdag emberek és az egyházak juthattak egy-egy kézírásos bibliához, a szegények számára úgy közvetítették a szentírást, hogy részben a templom falára pingál- ták fel a szegények bibliáját, részben pedig a templom melletti színpadon lejátszották a Szentírás egy-egy dramatizálható jelenetét. így került sor a Paradicsomkertnek és a bűnbeesésnek a jelenetére, ahol persze szükség volt a tudás fájára, amelyről az a bizonyos veszedelmes alma lógott le. Ez az almával díszített fa volt az őse a karácsonyfának és azért választották a fenyőt, mivel német területen Krisztus születésének ünnepe körül nem volt más zöldellő fa. Hazánkban Podmaniczky Frigyes, a híres kockás báró, az egykori Szabadelvű Párt elnöke emlékirataiban írja le egészen pontosan, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben először állított először karácsonyfát. Ausztriába szintén német földről került a karácsonyfa divatja: a legrégibb feljegyzés Strassbourg környékéről, 1605-ből származik. Ez arról értesít, hogy Krisztus születése ünnepére ilyen fát állítottak dióval, aranyfüsffel, papírrózsákkal, és cukrokkal. Gyertyát csak a 18. század közepén kezdtek a fára tűzdelni. Napisten újjászületik Jézus megszületésének ünnepét ma a keresztény kultúrák körében általában karácsony napján ülik meg, megközelítőleg a téli napforduló dátumán, december 24- 25-én. A keresztény egyház azonban nem mindig ezen a napon emlékezett meg a Megváltó világra jöttéről. Eredetileg január 6-án, Vízkereszt napján tartották ezt az ünnepet, mert az őskeresztényekre nézve fontosabb volt a lélekben, mintsem a testben való megszületés. Csak amikor a kereszténységnek sikerült egyik legnagyobb belső ellenségét, az arianizmust leküzdenie - amely Jézus ember volta körül fejtett ki eretnek tanokat -, akkor engedhette meg magának az egyház, hogy a Jézus emberi voltát, földi asszonytól való születését kihangsúlyozó december 25- i ünnepet tegye általánossá. Ez az ünnep ugyanis pontosan kilenc hónapra esik Mária fogantatásának március 25-i ünnepétől. Hogy azonban éppen december 25-ét választotta ki az egyház emléknapul, annak az előbb említett kilenc hónapos anyaságon kívül más fontos oka is volt. December 25- én ünnepelte ugyanis az antik világ a téli napfordulókor újjászülető Napisten ünnepét, mert hiszen az eddig folyton rövidülő nappalok az addig halódott Nap újjászületését, diadalát jelentették. Kik, miért ünnepeltek ezen a napon? Hogy a keresztény vallás csakugyan a pogány Napisten ünnepe helyébe helyezte tudatosan Jézus születésének emléknapját, arra van néhány klasszikus bizonyságunk. Egy Szíriái kora keresztény író határozottan említi, hogy miután a Krisztus-hívők is szívesen részt vettek a pogányok Napis- ten-ünnepein, a dionüsziákon, ezért szentelte meg az egyház ezt a napot a kereszténység megalapítójának emlékezetével. Úgy látszik azonban, egyes keresztények tovább is Dioniiszosz Isten ünnepét ülhették meg karácsony napján, mert Szent Ágoston keményen inti híveit, hogy ne a Napot ünnepeljék ezen a napon, hanem azt aki a Napot teremtette. Évszázadokig tartott, amíg Dionüszosz emléke elhalványult, de még akkor is megmaradt a dionüsziák ünnepének sok részlete, a vigadozó körmeneteik, amelyeknek emléke a magyar regösöknél is megmaradt. Látjuk tehát, hogy a karácsonyi ünnepkör december 25- től január 6-ig terjed, s magában foglalja karácsony éjjelét, az újévi ajándékozó napot és a Vízkeresztet. Maga a karácsony ünnep két napot ölel fel: december 25-ét és 26-át. Ezt a két napot a leghatározottabban az angol nyelv választja külön: Az első napot Christmas-Day-nek, a másodikat Boxing-Day-nek hívja. Az első szó eredete világos. Voltaképpen így hangzik: Christ- Mass, ahol a második szó a mise angol fordítása. A karácsonyi mise tudvalevőleg a katolikus liturgiának egészen egyedülálló rítusa, hiszen ezen a napon a pap három misét mond egymásba fonódva (Jézus testi, lelki, és feltámadási újjászületésének emlékezetére.) Furcsább ennél a Boxing-Day értelme. Box angolul skatulyát jelent: adott esetben az ajándékokat tartalmazó skatulyát. Az angolok ugyanis ezen a napon ajándékozzák meg hozzátartozóikat. Karácsony - koldulónap Az ajándékozási divat a görög dionüsziák római utódainak, a szaturnáliáknak abból a szokásából eredt, hogy ezen a napon a rabszolgák tömegesen vonultak fel gazdáikhoz boldog új évet (Calendae) kívánni, s ennek fejében ajándékokat kaptak. Ez a kalendálás megmaradt a balkán szláv népeknél, s a magyar falvak is átvették ko- ledálás, vagyis koldulás néven. Volt azonban ennek az ünnepkörnek egy másik jelentősége is. Ekkor vált ugyanis esedékessé a papi tized, latin névvel a decima, azaz a dézsma lefizetése. Amikor a török rokonságú magyar úri réteg Magyarországot meghódította, az itt talált szlávoknál már általános szokás lehetett, hiszen Szent István és Szent László törvényeiben is bőven esik szó róla. A török nyelvben viszont a keresztények adóját karadzs- nak, magyarosan hárács-nak nevezik, a tíz neve pedig törökül: on. Vagyis a jobbágyok által az év végi ünnepkör táján fizetendő adó neve: adótized, törökösen: karadzs-on volt, amely szó aztán rajtaragadt magán az ünnepen is: a karácsonyon. Az összeállítást készítette: Barta Katalin Forrás: Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban A fa alá, U. M.-nek N ézzék el nekem, kedves jótékonykodó olvasóink, hogy - egyáltalán nem az önök érdemeinek Maratásaként - én „gyűjtöttem" be azt a sok-sok hálálkodó köszönetét, amelyet a 17 éves tinilány, U. M. és nagymamája mondott önzetlen támogatásukért. Mindez akkor történt, amikor egy autóra való, dobozokba és zsákokba gyömöszölt ágy- és ruhaneművel, divatos lábbelivel, meleg holmival beállítottam az egyre növekedő belvízzel körülvett otthonukba. Ez a manapság nem egyedülálló történet akkor kezdődött, amikor megkaptuk és az Olvasók fórumában közöltük az igencsak, sanyarú körülmények között, szegényesen élő diáklány levelét, miszerint eljutottak az elkeseredés végső határára. Soraiból nem a siránkozás hangja szólt, hanem a napi nehézségekkel való küzdelem kilátástalansága tárult elénk. Az a fájdalmas érzés, hogy reménytelenül egyedül maradt ez a csonka család, amelyet a betegeskedő nagymama tart össze. Kész csoda, hogy az általa nevelt két unoka rendszeresen be tud járni a közeli városba, és becsülettel tanul a majdan megélhetést jelentő szakmát adó iskolában. Mindez az egész életükre nehezedő gond enyhült most kissé, miután az utóbbi napokban egyre gyakrabban csengetett be hozzájuk a postás, s tett le kisebb-nagyobb összeget a konyha asztalára. Nem tudni, milyen létben élő emberek töltötték ki azokat a csekkeket, amelyeken - Egerből, Fedémesről, Apcról, Füzesabonyból - érkezett ezer és ötezer forint közötti adomány, amelyből futja majd kevéske téli tüzelőre, élelmiszerre és egy-egy praktikus karácsonyi ajándékra is. Azt is csak sejteni lehet, hogy jó szívvel állították össze küldeményüket azok is, akik bennünket kértek meg, hogy juttassuk el az érintett családnak a számukra már nélkülözhető fekete-fehér televíziót, s az egyáltalán nem divatjamúlt viseleteket. S mi örömmel vállaltuk - s vállaljuk a jövőben is - a közvetítő szerepét. B ocsássák meg nekem, kedves jótékonykodó olvasóink, hogy az önök nevében is adtam néhány jó tanácsot a levélíró tinilánynak. Mindenekelőtt azt, hogy örökítse át nagymamájától azt az önfeláldozó szorgalmat, azt a mindennapi leleményességet, amellyel eddig meg tudott küzdeni az élet sokszor nagyon könyörtelen nehézségeivel. Hálálja meg ezt testvérével együtt azzal, hogy soha ne okozzanak fájdalmat neki. És tanuljanak, képezzék magukat nagy-nagy szorgalommal, amíg csak tehetik, mert előttük a jövő. És majd ha ott ülnek a méltón feldíszített - s az utóbbi napokban ajándékba kapott sok-sok holmival képletesen körülvett - karácsonyfa előtt, gondoljanak hálával a mai önző, megkérgesedett világban is mélyen érző emberekre. Mert vannak... Szilvás István A születés misztériuma G yöngyszemként peregnek mögöttünk a karácsonyok. Minden szemnek megvan a sajátos színe, különös hangulata, amit az élet maga gravírozott bele, feledhetetlenül. Rengeteg fájó és szép emlék, na meg a kettő egyszerre. Rengeteg apró momentum, ami immár az idők végezetéig hozzánk tartozik: egy kinyújtott pici kéz, egy odakoz- mált vacsora, egy-egy elkapott pillanat, kimondott és elhallgatott kedves szavak. Sok apró mozaik, amiből összeállnak emlékeink eltávozott szeretteinkről és az általuk mesélt történetekről. Néha már nem is tudjuk, melyik ükszülőtől származik egy-egy ilyen „mese”. A születés misztériumának időszaka ez, és ha kell, az újjászületésé is, a szeretet által motivált jó szándéké ami létünk minőségét hivatott jobbá tenni. Az édesanyák és édesapák ebben az időszakban nagy igyekezettel próbálják megtudni, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják csemetéiket, hiszen ez az ajándékozásnál is fontos lehet, és nagyban meghatározhatja az ünnep hangulatát. A sok jó titokelleső módszer mellett segítenek az Íróasztalon felejtett cetlik, a könyvek margójára feljegyzett apróságok is. Éppen Advent első vasárnapján készülődtem az ebéd tálalásához, amikor a konyhaasztalon felejtett füzetet voltam kénytelen eltávolítani. A borítóján filccel írott áköm-bákom állt. „A romok közt is születni kell!” - hirdette a felirat. Döbbenten bámultam, s egy pillanat alatt rám szakadt az egész Világ fájdálma. Soha nem gondoltani volna, hogy enynyire tehetetlen lehetek, ha a borzalmaktól kell mégóvni gyermekeimet. Hogyan titkolhatnám el a kibombázott, füstös épülettartozékot, a kártyavárként összeomló házakat, hogyan tehetném meg nem történtté, hogy millió gyerek egyszerűen éhenhal. Hajnalig tartó meséim sem feledtethetné velük a menekülttáborok pokrócba bugyolált csöppségeinek riadt tekintetét. Mert ők csak „úgy” születtek erre a világra. Az élet, a folytonosság törvényei szerint jönniük kellett. Talán sosem ismerik meg az otthon melegének biztonságát, és arról sem lesz tudomásuk, hogy jobb helyeken baldachinos bölcsőben ringatják a család szemefényét. Éhség, didergés, bizonytalanság az osztályrészük. M égis a természet létjogosultságukért kiált. Hiába a szenvedés, a fájdalom, a kín. Élni kell és születni. Még a romok közt is. ________________■________________ :_____________Dénes Csilla
