Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-06 / 259. szám

1999. november 6., szombat 3. oldal Megyei Körkép Jó szándék vagy konkurenciaharc? Tollvégen Félistenek alkonya? pj—m Ha pályát kellene módosítanom, nem biztos, hogy az orvosi hivatás mellett döntenék. A ko­rábban csábító szakma - misztikus tudás, el­ismertség, és persze kiemelt egzisztencia - napjainkra bőségesen „kitermelte” a maga buktatóit is. S most nem az általános elszegényedésre, a paraszolvencia karcsúsodására gondolok - noha főleg vidéken ezek sem elhanyagolható szempontok -, hanem az egyre szaporodó orvosperekre. Nap mint nap hallani olyan esetet, hogy a volt beteg vagy valame­lyik hozzátartozója indokolt, netán feltételezett orvosi mulasz­tás, műhiba miatt bepereli valamelyik gyógyintézményt. S ami még szokatlanabb: a pert esetleg meg is nyeri! Akkor aztán a biztosító fizet. Többnyire milliókat. A kívül­álló persze kajánul konstatálja, hogy legalább ez az összeg nem a tébé kiadásait terheli - a biztosítók amúgy is megérdemlik -, ugyanakkor elégtételt érez, hogy végre újabb tabu dőlt le; egy mindennél zártabb, összetartóbb - majdnem kimondtam: fel­sőbbrendű - világ falai kezdenek repedezni. Ha csak - egyelőre - hajszálnyit is. Az örök kisember talmi, de érthető részsikere ez az elérhetetlenséggel vívott küzdelemben. Hogy jó-e az említett gyakorlat vagy sem, a fene tudja. Talán jó, mert a kiszolgáltatott beteg érdekében találták ki. Talán jó, mert az orvosok (lásd: Damoklész) lelkiismeretesebben bánnak velünk. És talán jó azért is, mert Amerikában évtizedek óta ho­nos (nóta bene: Robin Cook és bulvársajtó), ráadásul ott dol­lármilliókban számolják az apanázst. Ám természetesen(?) a jelenségnek akadnak kevésbé szimpa­tikus vetületei is. Már hallani, hogy a fentiekben komoly lehe­tőségek rejlenek. Hallani - ha környékünkön még nem is -, hogy a gyógyintézmények jog elé citálása valóságos üzletággá vált: ügyvédi irodák szakosodtak arra, hogy a panaszosokat fel­karolják, eseteikben eljárjanak akár a legmagasabb fórumokon is. Aztán vagy „bejön”, vagy - mi bajuk lehet? Ha csak ennyin múlik, már itt a nyakunkon van Amerika. Tari Ottó Múltidéző emlékünnep Terápia Orvosi konferencia. Jelen­tősnek számító kutatási eredményekről számolnak be, gazdag képi illusztráció­val. A szünetben kötetlen beszélgetés.- Mit javasol a férfiasság tartós megőrzésére? - kér­dezik a szakma egyik jeles képviselőjétől.-Időnként partnert kell váltani - közli szárazon a professzor. Többen nyomban írásban kérik a javallatot. Mert a fe­leségek nehezen értik meg, hogy az idegen területre té­vedés nem más, mint nélkü­lözhetetlen gyógyterápia. (tóm) * Képviselői fogadóórák. Egerben hétfőn, november 8-án a Tinódi Sebestyén Ál­talános Iskolában 16 és 18 óra között Merczel József tanácsnok, az ügyrendi bi­zottság elnöke várja a vá­lasztókat. Kedden, novem­ber 9-én a városházán 16 órától Török Zsolt, az ifjú­sági és sportbizottság tagja, az informatikai albizottság alelnöke tart fogadóórát. Mindkét városatya az északi városrész képviselője. író-olvasó találkozó. Jókai Anna hétfőn, november 8-án délután fél 3-kor Besenyő- telken a művelődési köz­pontban, este fél 6-tól pedig Füzesabonyban a városi könyvtárban találkozik ol­vasóival. Tájékoztató az EVAT-ról. Az Egri Nyugdíjasok Ér­dekvédelmi Szervezete no­vember 8-án, hétfőn délután 3 órakor a Megyei Művelő­dési Központban az EV AT Rt. igazgatóját, Nagy Mik­lóst látja vendégül, aki tájé­koztatót tart a cég helyzeté­ről és terveiről. Új műsor a tévében. Az egri városi televízió vasár­nap Hit-Vallás címmel je­lentkező új műsorában Csá- szi Irén muzeológus közre­működésével a halottkul­tuszról és a temetkezési szokásokról lesz szó. Szakrális táj a Vitkovics- házban. Hétfőn, november 8-án este 6 órakor Endrey Antal tart előadást, Nimród és a magyar kereszténység címmel. Ifjúsági Ház Eger Kht. (Eger, Széchenyi u. 16., tel.: 36/410-324, 410-094) mai programja: Szombat, 10: „Kerek egy esztendő jeles napjai” a Kolompos népze­nei együttessel. (Folytatás az 1. oldalról) A szerződést azonban akkor nem írták alá, s azóta egy szil­veszteriprogramnak adták ki a helyet. így a sportcsarnok már nem tudja vállalni, hógy a sze­mélyzet az egész éjjeli műszak után rendbe hozza a csarnokot, és újra munkába álljon. Vagyis a SÉLI az újévi koncertre nem tud helyet biztosítani. • Kovács Jánosnak, a Debre­ceni Filharmonikus Zenekar igazgatójának nyilatkozata sze­rint eddig nem született megál­lapodás a koncertről, s az igaz­gató nem tartja valószínűnek, hogy a filharmonikusok elvál­lalják a szereplést. Kollár Imre karmestert is sikerült elérnünk, aki annyit tudott mondani: va­lóban felkérték őt és a zenekart az újévi koncertre, ám megál­lapodás még nem született, s a részletekről sem egyeztettek a rendezőkkel. Kelemen Csaba megdöb­benve áll a tények előtt. Mint mondja, az utóbbi időben csak­ugyan nem beszélt a sportcsar­nok vezetőjével, de ő a szóbeli megállapodást készpénznek vette, s amíg azt vissza nem (Folytatás az 1. oldalról) Ám kiderült: nem ott lesz a ját­szótér, ahol szerették volna, hanem a nemrég átadott MOL- töltőállomás szomszédságában. Az általuk elfogadhatónak tar­tott területre garázsok épülnek. Az egyik háromgyermekes anyuka azt is elmondja, hogy a lakók megkérdezése nélkül épült meg a benzinkút. Amikor mindezt szóvá tették, azzal nyugtatták meg őket, hogy be­tonbójákkal terelik el a forgal­mat, s így nem lesz átjáróház a lakónegyed. A kihelyezett tere- lők azonban eltűntek. A lakók azt is szeretnék el­érni, hogy nyilvánítsák lakó-pi­GYÖNGYÖS - Januártól az önkormányzat számlavezető pénzintézete a Postabank lesz, amely elnyerte a júniusban kiírt meghívásos pályázatot. Kovács Róbert, az önkormányzat pénz­ügyi és költségvetési igazgatója elmondta: zömében a városban kirendeltséggel rendelkező pénzintézeteket „szólítottak versenyre”. A hat pályázó kö­zül a Postabank mellett döntött az önkormányzat. Az átállás kapcsán az intézményvezetők­kel megbeszélést tartottak a polgármesteri hivatalban. A vonják, annak is veszi. Azon nem csodálkozik, hogy a zene­kar igazgatója nem tud a kon­certről, hiszen idáig csak a karmesterrel egyeztettek. Mint a város Idegenforgalmi és In­tegrációs Bizottságának kultu­rális szakértője, azt is közölte, hogy ellenőrizhetően május óta bizottsági jegyzőkönyvek tanú­sítják a kft.-nek az újévi koncert rendezésével kapcsolatos szán­dékát. Az az állítás tehát, mi­szerint az Idegenforgalmi és Kulturális Iroda nem tudott az elképzelésről, nem fedi a való­ságot. Az Agria Játékok Kft. ügy­vezetői (Kelemen Csaba és Blaskó Balázs) szerint a SÉLI Kht. (a Kemény Ferenc Sport­csarnokot üzemeltető, városi önkormányzati tulajdonban lévő intézmény) vezetői meg­erősítették, hogy a kultúráért fe­lelős önkormányzati vezető til­totta meg a szerződéskötést az Agria Játékok Kft.-vel, amely a hagyományos újévi koncert öt­letgazdája és lebonyolítója 1995 óta. Véleményük szerint egy régóta húzódó „kiszorítós játék” egyik utolsó állomása a henő övezetté a negyedet, he­lyezzenek ki fekvőrendőröket, hogy gyermekeik testi épségét ne veszélyeztessék a gyakran a megengedettnél jóval gyorsab­ban közlekedő autók. A lakóközösség óhajával kapcsolatban Szilágyi Attila vá­rosüzemeltetési igazgató el­mondja, hogy a pihenőövezet engedélyeztetése már folya­matban van, ám a teljes megva­lósulásig a szabályok értelmé­ben növelniük kell a parkolók számát, hiszen az autók csakis ott állomásozhatnak. A forgal­mat fekvőrendőrökkel, útszűkí- tőkkel és sebességkorlátozó táblákkal lassítják majd. kérdések között hangsúlyosan vetődött fel, hogy, jelent-e va­lamilyen változást a munkabé­rek kiutalásában a bankváltás.-Amíg az OTP vezette az önkormányzat számláját, addig az OTP-s folyószámlával ren­delkező dolgozók valamivel hamarabb jutottak hozzá a pén­zükhöz, mint az egyéb pénzin­tézetnél lévők. Ez most vélhe­tően annyiban változik, hogy a postabankos számlatulajdono­sok érhetik el leghamarabb a pénzüket. Ám fontos, hogy ez legfeljebb egy-két napot jelent­kft. szellemi tulajdonát képező, magas szintű kulturális értéket hordozó újévi koncert létreho­zásának önkényes megakadá­lyozása. Az Agria Játékok Kft. mil­lenniumi meglepetése lett volna Eger város széles közönsége számára az évezredet köszöntő újévi koncert, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma támogatásával igen jelen­tős árengedménnyel kínált ki­emelkedő élményt nyugdíja­sok, diákok, katonák számára is, a mintegy 1500 nézőt befo­gadó sportcsarnokban.- Ez a terv természetesen komoly konkurenciát jelent az önkormányzat „illetékesei” ál­tal favorizált, az Uránia Mozi 280 nézője számára kitalált szórakoztatás lehetséges hoza- dékának. Hogy mi a nagykö­zönség érdeke, úgy látszik, nem szempont a kultúra felelősei előtt - teszik hozzá az ügyveze­tők. - Felmerül bennünk a kér­dés: kinek az érdeke ez a politi­kai felhangoktól sem mentes, kézi vezérlésű kulturális acsar- kodás az újévi koncert rende­A benzinkúti eltűnt terelők- kel kapcsolatban az igazgató kifejti, hogy visszahelyezésüket a lakók egy része akadályozta meg, mivel így csak kerülővel jutnának el a városközpont felé. A játszótér helyét pedig a még szabad önkormányzati területen alakították ki. A lakók panaszukkal megke­resték Kelemen Márta képvise­lőt is, aki interpellálni készül a képviselő-testület soron követ­kező ülésén, arra kérve a gré­miumot: jelölje ki a lakók által kért területre a játszóteret, hi­szen a garázsokat nem zavarná a benzinkút közelsége. (tompa) hét, s - függetlenül a számlave­zető pénzintézettől - minden dolgozó folyószámláján legké­sőbb harmadikán megjelenik az őt megillető összeg. Több elektronikus terminál telepítését tervezik, melyekkel az intézmények közvetlenül, elektronikus úton intézhetik pénzügyeiket. Ma a polgármes­teri hivatal és a kórház rendel­kezik ilyen lehetőséggel, de a tervek szerint további három, esetleg négy intézmény is élhet ezzel a lehetőséggel a közeljö­vőben. (espé) ZARÁNK - A település fennállásának 725. évforduló­jára a Zaránk Községért Ala­pítvány, az önkormányzat és a nyugdíjasklub november 7- én, vasárnap ünnepi megem­lékezést tart. A program délelőtt térze­nével és a mazsorettek bemu­tatójával kezdődik, majd 11 órakor a dr. Kovács Endre püspök által celebrált szent­misén mond ünnepi köszöntőt Sós Tamás, a megyei közgyű­lés elnöke. Délután a község új léte­sítményét, a Takarékszövet­kezet épületét adják át. Ez­után a Művelődési Házban az óvodások, iskolások produk­cióján túl meghívott népdal­körök és néptáncegyüttesek szórakoztatják a közönséget.- cseh ­A hónap rendőrei a kapitányságon Zsarutalálkozó Alatkán HEVES - Mozgalmas napjuk volt tegnap a Hevesi Rendőr- kapitányság dolgozóinak. A reggeli állománygyűlésen dr. Francsics Ottó r. alezredes, kapitányságvezető adta át az oklevelet és a jutalmat Juhász Emil r. főtörzsőrmesternek és Bencsik Zoltán r. törzszászlós­nak, akik októberi kiemelkedő munkájuk elismeréseként el­nyerték a hónap rendőre cí­met. Ezt követően a kapitányság dísztermében Ferencsik István természetgyógyász Mit együnk, hogy egészségesek le­gyünk? címmel tartott elő­adást, amelyre meghívták a he­lyi Eötvös-gimnázium két ren­dészeti osztályát is. Délután az alatkai honvéd­ség éttermében találkoztak öt rendőrkapitányság - a tiszafü­redi, a gyöngyösi, a jászberé­nyi, a füzesabonyi és a hevesi - vezetői és bűnügyesei. Az esemény - amelyen dr. Fran­csics Ottó köszöntője után a Honvéd együttes adott műsort - jól szolgálta a szomszédos térségek zsaruinak ismerkedé­sét, szakmai tapasztalatcseré­jét. zése ürügyén?! ✓ Atjáróház lett a lakónegyed Bankot vált az önkormányzat Alezredessé léptették elő - Kis Endrét (képünkön balról), a Gyöngyösi Rendőrkapitányság helyettes vezetőjét soron kívül alezredessé léptették elő. A parancsot dr. Orosz Gyula r. ezredes hirdette ki a tegnapi állománygyűlésen. FOTÓ: SUHA PÉTER Bauer Tamás: a költségvetés nem alapozza meg a jövőt A madarak és a szegfű EGER - A kormány jövő esz­tendei költségvetésének az az egy előnye van, hogy nagy bajt nem okoz, viszont eljátssza a jó lehetőségeket, feléli a jövőt - hangsúlyozta pénteken a me­gyeszékhelyen tartott sajtótájé­koztatóján Bauer Tamás, az Szabad Demokraták Szövetsé­gének parlamenti képviselője, a költségvetési és pénzügyi bi­zottság tagja. A politikus szerint a szabad demokraták egyáltalán nem ér­dekeltek abban, hogy a mai kormány pénzügyileg ellehetet­lenüljön. A Fidesz a maga költségve­tését olyan körülmények között készíti, amikor a magyar gaz­daság növekszik. Az előző cik­lusban a szocialista-liberális kormány kénytelen volt vissza­fogni a kiadásokat, erre azon­ban most nem lenne feltétlenül szükség. Bauer Tamás úgy véli, két „jó dolgot” is tehetne a jelen­legi kormány. Az egyik, hogy lassan hagyja a kiadásokat nö­vekedni, s egyúttal lassan nö­veli a bevételeket: ebben az esetben adócsökkentéssel lehet a gazdaságot élénkíteni. A má­sik, hogy a kiadási oldalon fel­használható többletet az infra­strukturális beruházásokra, például utak, autópályák építé­sére fordítják, s az önkormány­zatok fejlesztéseihez is nagyobb támogatást nyújtanak. Ezek kö­zül egyik sem történt meg: a jövő évi büdzsé a folyó kiadá­sokat, például az államigazga­tás költségeit emeli, s a rossz hatásfokú agrártámogatásokra szán több pénzt. Ugyanakkor az idén egy méter autópálya sem épült, jövőre sem túl sok fog épülni, az önkormányzati forrá­sok pedig szűkülnek. Ez nem a jövő megalapozása, hanem a felélése - mondotta Bauer. A szabad demokrata honatya lapunk érdeklődésére kifejtette: szerinte „a madarakat a szeg­fűvel nem téveszti össze senki”, azaz, mindenki meg tudja kü­lönböztetni az SZDSZ-t az MSZP-től, anélkül, hogy az SZDSZ-nek „illegetnie” kel­lene magát. Nem elhatároló­dásra van szükség, hanem arra, hogy az SZDSZ kifejtse a saját álláspontját az egyes kérdések­ről. (rm) HEVES«71 HÍRLAP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Mentusz Károly Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 07.00- 15.00 - 3. számú főút, Hatvan városi szakasza. 14.00- 22.00 - Eger belterület. Gyöngyös-Mátrafüred, 24. számú főút. 7-én: 06.00-14.00 - 24. számú főút. 14.00- 22.00 - 3. számú autóút, 3. számú főút.

Next

/
Thumbnails
Contents