Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-30 / 279. szám

1999. november 30., kedd Megyei Körkép 3. oldal Husika tarolt Szextuméja során arra is volt ideje Cicciolinának, alias Husikának, hogy a Heti hetes című műsor köz­ismerten szabadszájú ven­dégeit ámulatba ejtse. Oly­kor-olykor Verebesnek is le­esett az álla, a népszerű mű­sorvezető pedig meglehető­sen zavartan matatott a dús keblek körül. A műsor másik szokásos hölgyvendége, Soma okul­hatott a látottakból: egy ilyen társaságban néha oko­sabb két keblet mosolyogva mutogatni, mint megszó­lalni. (b. k.) * Vidám műsor - kicsiknek. Gyöngyöspatán a helyi mű­velődési házban december 1-jén, délelőtt 11 órakor Gryllus Vilmos és Levente Péter szórakoztatják műso­rukkal az óvodásokat és az általános iskolás gyereke­ket. A rajzok árulkodnak. Az „Eredendő világkép, a gyermekrajzok üzenete” címmel Molnár V. József tart előadást ma délután fél hattól Egerben, az MDF Dr. Sándor I. u. 6. szám alatti helyiségében. Kisbíró erdőtelkieknek. December 1-jén, szerdán je­lenik meg az Erdőtelki Kis­bíró decemberi száma. Eb­ben olvashatnak a karácso­nyi ünnepekről, a képviselő- testület legutóbbi üléséről, az óvoda híreiről, az iskolá­ban rendezett jótékonysági bálról, s még számos érde­kes témáról. Új tárlat az Egri Galériá­ban. Az Egri Galériában ma délután 5 órakor Maksai Já­nos festőművész kiállítását Vitéz Ferenc költő ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A tárlatnyitást követően kerül sor St. Martin szeptember 30-án megjelent Utazás című albumának és első verseskötetének bemutatá­sára. Holnap olvashatják. A Heves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara hírei­ből készült összeállításunkat a szokásostól eltérően nem a mai, hanem a holnapi szá­munkban olvashatják. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Gyöngyös-Gyöngy össolymos, 24136-számú út. 11.00- 19.00 - 21. számú főút. Vámok itthon és az unióban EGER - Három napon át a megyeszékhely adott otthont a már hagyományos országos vámkonferenciának. A nagy érdeklődéssel kísért szakmai találkozón a 2000. évre való felkészülés, a vám­szabályok változása és hazánk­nak ezen a területen való felké­szülése az európai uniós tag­ságra, továbbá a vámszervezet régiós átalakítása volt a fő téma. Mint Jeney István, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke a Hírlapnak elmondta, az unió­ban jelenleg erősen kritizálják, hogy országunkban sok a vám­szabad terület. Ennek közvetí­tésével sok gépet, technikai be­rendezést hoznak be adómente­sen. Ez pillanatnyilag hazánk érdeke. Azt is kiemelte, hogy a jövő év tavaszán kerül az Or­szággyűlés elé a vámtörvény módosítása. Több egyszerűsítést tervez­nek, amellyel elősegítik a gyor­sabb vámkezelést. Ebben a vámügynökségek szerepe nö­vekszik, melyek munkáját a ha­tóságok rendszeresen ellenőr­zik. Arról is szó volt, hogy a jövő év augusztus l-jétől jöve­déki termék lesz a bor. Ez újabb feladatot ad a vám- és pénz­ügyőrségnek, mert erre a fel­adatra is ki kell képezniük szakembereiket. A törvény szigorúan lép fel és védi a minőségi bortermelő­ket, ugyanakkor - Jeney István szerint - az új szabályok sem oldják meg teljesen a borhami­sítások problémáját. (m. k.) Hans Beck a megyék közötti konfliktusról Brüsszeli aggodalom: és a régiók? EGER - A régiók lesznek azok a szervezeti egységek, amelyek­hez Magyarország uniós csat­lakozása után a különböző strukturális alapokból szár­mazó pénz érkezik. A magyar regionális intézmények kialaku­latlansága azonban egyelőre sokakat aggaszt Brüsszelben - derült ki tegnap a megyeszék­helyen, Hans Beck (képünkön), a hazai régiók EU-képviselője és Sós Tamás megyei közgyű­lési elnök sajtótájékoztatóján. A vendég - aki 1998-ig az Unió budapesti delegációját vezette - több napra látogatott Hevesbe, vasárnap a Századvég Politikai Iskola egri tagozatá­nak hallgatói előtt tartott elő­adást, hétfőn Sós Tamás mellett dr. Nagy Imre egri polgár- mesterrel, va­lamint terület- fejlesztési és gazdasági szakemberek­kel találko­zott, ma pedig Gyöngyösre utazik. Hans Becket egyébként a magyarországi régiók idén jú­lius elsején bízták meg érde­keik brüsszeli képviseletével. A politikus lapunk érdeklő­désére elmondta: a régió-képvi­selet nem magyar „találmány”, több mint százhatvan regionális iroda működik a belga főváros­ban. Számuk szaporodása az in­tegrációs folyamat intenzitásá­val van összefüggésben, mivel az EU döntései egyre közvetle­nebbül érintik az egyes régió­kat. A csatlakozásra váró álla­mok közül mindenesetre Ma­gyarország az első, amely ilyen irodát nyitott. A képviselet legfontosabb feladata az, hogy minél jobban megismertesse országunkat, régióinkat az Európai Unió tag­államaival. Emellett tájékozta­tást nyújt az itthoniaknak arról, hogy mi történik az EU-ban, s igyekszik támogatni a magyar regionális fejlődést. Hans Beck szerint ugyan konfliktus rejlik abban, ha szegényebb és gaz­dagabb megyék kényszerülnek egy régiót alkotni, de az ellentét nem áthidalhatatlan. (rm) Amikor a tél az ur az utakon A szakmai összefogás jelentős eredményeket hozhat (Folytatás az 1. oldalról) Szabó Lajos arra is utalt, hogy a megye főútjain 400 kilométer hosszúságban, napi 24 órában őrjáratos védekezést folytatnak. Az útburkolat teljes felületét sóval kezelik. Emellett 800 ki­lométer hosszan, a meredekebb emelkedőkön, az élesebb ka­nyarokban, a fontosabb csomó­pontokon úgynevezett rayonos védekezést végeznek. Ez azt je­lenti, hogy salakot szórnak ki. A hóeltávolítást a főutakon a hóesést követően hat óra alatt, az alsóbbrendű utakon 24 óra alatt végzik el. Bejelentette: a hóeltávolí­tásra félszáz gép áll rendelke­zésükre. A megye közútháló­zata az országosnak mindössze négy százaléka, mégis a téli vé­dekezésre 110-130 millió fo­rintot költenek. Mintegy 3500 tonna sót és 3000 köbméter sa­lakot szórnak ki. Szerződésük van az Országos Meteorológiai Szolgálattal, emellett a követ­kező időszakban Piszkéstetőn, Nagyvisnyón, Kiskörén, Nagy- rédén, Kerecsenden és Szar­vaskőben meteorológiai mérő és informatikai állomásokat lé­tesítenek. Ezekkel ajegesedést, a páratartalmat, az utak hőmér­sékletét, a szélerősséget mérik. A kritikus téli helyzetekben arra is felkészültek, hogy elte­reljék a forgalmat, főleg a fő közlekedési utakon. Répássy Attila, az Északke­let-magyarországi Autópálya Rt. vezérigazgatója az M3-as téli üzemeltetéséről beszélt. Fo­lyamatos, huszonnégy órás őr­járatot tartanak, hogy „fekete burkolatot” biztosítsanak a járművezetőknek. Jegesedéskor három órán belül elkezdik az elhárítást. A három centinél na­gyobb havat pedig maróval tá- volítják el a pályáról. A hazai sztrádák közül a legtöbb, 16 számítógépes meteorológiai ál­lomás működik az M3-ason Budapesttől Füzesabonyig. A gödöllői és a káli üzemmérnök­ségükön a legkorszerűbb gépek segítik a téli üzemeltetést. i Farkas Kálmánná, Hatvan polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy az illetékesek kedvezményeket nyújtva igye­kezzenek a 3-as főútról átte­relni az M3-ra a nehézjárműve­ket. Szabó Béla, a Heves Me­gyei Védelmi Bizottság titkára felidézte az elmúlt tél legkriti­kusabb időszakait. A tanulsá­gokat levonva igyekeznek cse­lekedni az előttünk álló télen. Kemenesy Judit, az Útinform munkatársa a járművezetők fo­kozott felelősségére emlékezte­tett a téli közutakon. Dr. Pados Imre, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság vezetője a régióban a közlekedési tárcá­hoz tartozó út- és vízügyi cégek példáértékű együttműködését hangsúlyozta. Ez a téli hetek­ben, a tavaszi és a nyári árvizek idején is megmutatkozott. Vé­gül Katona Kálmán szakminisz­ter megbízásából emléklapot nyújtott át Szabó Lajos közúti igazgatónak a nyári árvízvéde­lemben végzett munkájáért. (mentusz) Tollvégen Mennyit ér egy mosoly? Kéjes borzongással döföm bele a kést az aranyszájú trombitás Lagzi Lajcsi képmásába, diszkrét sóhajt hallat a vákuumcsomagolás, kiszedem a virsliket, lehúzom róluk a bőrt, perceken belül kész a vacsora. Reggelizni viszont nem szoktam, csak ká­vézom és olvasgatok. Például arról: Orbán Viktor a magyar síoktatók csapatával szerepel ! egy plakáton, amelyen sportszergyárak és > egyéb vállalkozások emblémája is látható. A könnyű vacsora emléke még száll (ahogy a költő is majd- j nem írta egy helyütt), a píár nem ismer határokat, állapítom meg, és már lapoznék is. De mégsem, mert van ám bonyodalom ; is: a miniszterelnök csak a fotóról tudott, arról nem, hogy plakát j készül belőle. A magam részéről én ezt elhiszem. Sőt még hihetőbb lenne a történet, ha kiderülne, hogy a kép : tulajdonképpen egy titkosszolgálati módszerekkel készített \ montázs, mondjuk valamelyik ellenzéki párt finanszírozásában. | De erről szó nincs. Mint ahogy baj sincs. Elvégre - mondja a kormányszóvivő - ha a futball válogatót- | tál fotózták volna a miniszterelnököt, akkor is látható lenne a j mezeken - sőt a labdán is - a szponzorok neve. Hja kérem, a foci. Bizony, az más. Hogy minek fényképezkedne az arany­lábú fiúkkal a miniszterelnök, miféle sorsközösség mentén ké­szülne az a kép, arról most ne értekezzünk. Maradjunk a lé- 1 nyegnél: egyes szakemberek szerint a miniszterelnök megjele­nése jelentős reklámelőnyt jelent mind a sícsapatnak, mind a cégeknek. Elképzelem, amint a reklámfogyasztó polgár a miniszterel­nöki mosoly szuggesztív hatása alatt a sportszerboltban kizáró­lag a plakáton szereplő márkákat keresi. Erre igenis komoly esély van. A virslinél is bejött. Suha Péter Testtől a lélekig, diákoknak EGER - A kiállítás előtt is érdemes hosszasan elidőzni, amely tegnap nyílt meg az AIDS világnapja alkalmából a Kossuth Zsuzsa Egészség- ügyi és Szociális Szakközépis­kolában. De még ennél is ér­dekesebb beülni bármelyik előadásra, amit a tanárok a di­ákokkal közösen tartanak az egészségvédelemmel kapcso­latban, hét különböző téma­körben. A Testtől a lélekig című egészséghetek rendez­vénysorozatban a baleset, a drog és az AIDS megelőzésé­ről, a helyes táplálkozásról, a szexuális ürömökről hallhat­nak az érdeklődők. Megis­merhetik továbbá a mozgáste­rápiát és az örömtréninget is. Mint már több év óta meg­szokott, a középiskola kapuja nyitva áll a vendégek előtt. A programok december 10-ig tartanak. A 313-174-es tele­fonszámon lehet előre beje­lentkezni, s kiválasztani azt a témakört, amelyre a látogató- általános vagy középiskolás- osztály a leginkább kíván­csi. A foglalkozások egy ré­szét diákok tartják, mégpedig azért, hogy a légkör valóban fesztelen és baráti lehessen. (n. z.) Érdeklődés fogadta az előadásokat fotó: perl Márton Harminc képviselő indul választásokon Ketten a polgármesteri székért TARNAZSADÁNY - A „kopogtatócédulák” össze­számolása után most már biz­tos, hogy népes mezőny ve­télkedik majd a december 19- i választásokon a testületbe történő bekerülésért. Pénte­ken estig harmincon adták le jelölésüket a képviselőségért. Ketten pedig a polgármesteri székért indulnak. Az egyik polgármesterje­lölt Mester András, aki a köz­séget 1990 és 1999 között irányította. Mint mondta: sze­retné befejezni azt a munkát, amit elkezdett, hiszen sokan biztatták, eredményes és jó volt az, amit tett. Az első perc­től kezdve tudta, ismét indulni akar, és ebben szimpatizánsai megerősítették. Mester And­rás egyébként agrármérnök, és középiskolai tanári diplo­mával is rendelkezik. A másik polgármesterjelölt Keszthelyi László, aki az 1998-1999-es évben képviselőként dolgo­zott Tamazsadányban. Ko­rábban katonatisztként főisko­lát végzett, majd 1990-94 kö­zött Ercsit irányította polgár- mesterként, s elvégezte az ál­lamigazgatási főiskolát. Je­lenleg egy 130 dolgozót fog­lalkoztató vállalat vezetője. Mint elmondta, sokáig gon­dolkodott, vállalja-e az Osz- szefogás Tarnazsadányért Egyesület felkérését, hogy in­duljon a polgármesteri szé­kért. Végül aztán a kérésnek eleget tett, és vállalta a meg­mérettetést. (szuromi) Lépések az informatikai katasztrófa ellen HEVES - Nem mondjuk, hogy semmiféle meglepetés nem ér­het bennünket, de azért minden eshetőségre felkészülünk - ígér­ték a képviselő-testületnek a legutóbbi ülésen a 2000. év in­formatikai felkészülését ille­tően. A testület ugyanis arról tá­jékozódott, sikerült-e a dátum­váltás okozta problémákat ki­küszöbölni. Mint ismeretes, valamennyi iroda teljes adatbázist épített ki az elmúlt években, ám nem mindegyik számítógép volt al­kalmas a 2000. év informatikai problémájának kezelésére. A felkészülést szolgálta, hogy az adatbázist sűrített formában lemezre mentették. A biztonság érdekében ezeket papírra is ki­nyomtatták . és . hagyományos módon tárolták. A városházán készülnek a dátumváltásra pilisy elemér A HEVES"*11 HÍRLAP tol ciówfc mhv évin r.-öiwn >UJit Sum műi tuti <tiuv»t:><«!n<iuRAri< ÜGYELETE: Újságíró: Elek Eszter Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 j * Hirdetésfelvevő: ■ i Ambrus Henriett Telefon-(36)410-880 ; Fax-(36)412-333 \ * l Terjesztő: Hancsák Orsolya Telefon - (36)412-646 l jj ..........................................................*

Next

/
Thumbnails
Contents