Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-22 / 272. szám

6. oldal Hazai Tükör 1999. november 22., hétfő A közélet megtisztulásáért Az egyháznak olyan emberképet kell kialakítania, amely lerázza magáról a korrupt, önző világot, s megérti: mindaz, ami a közössé­get szolgálja jó, ami pedig csak az ő érdekeit, az nem jó - mondta Gyulay Endre, a Magyar Katoli­kus Püspöki Kar alelnöke az Eu­rópai integráció és tiszta közélet című nemzetközi konferencián. Gyulay Endre a mai magyar tár­sadalmat olyan emberhez hason­lította, aki egy autóbaleset után nem tud visszaemlékezni arra, hogy ki ő. Az egyház segíthet az embereknek abban, hogy megis­merjék önmagukat, s hogy felte­gyék a kérdést: a közjó vagy saját szolgálatukra élnek-e? Hangsú­lyozta: ahol az Isten képére te­remtett és hozzá méltó ember él, ott nincs helye korrupciónak. Barabás Miklós, a budapesti Európa Ház igazgatója annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a korrupciós jelenségekkel csak a nyilvánosság eszközeit igénybe véve lehet érdemben foglalkozni. Ismertette: az utób­bi tiz évben a bíróságok csak­nem 60 ezer alapítványt és egye­sületet jegyeztek be, amelyek gazdálkodásukhoz jelentős álla­mi kedvezményeket kaptak. A nonprofittörvény több mint egy éve a civil szervezetek kedvez­ményeit már a nyilvánosság előt­ti elszámoláshoz köti, de ezt a feltételt csupán 16 ezer szervezet vállalta. Barabás szerint a civil szervezetek többsége nem is ke­rül olyan helyzetbe, hogy kor­rumpálhasson, viszont a jelentős összegekkel gazdálkodó alapítvá­nyoknál előforduló visszaélések rájuk is rossz fényt vetnek. Ha az alapítványok és egyesületek egy­séges etikai normákat állítaná­nak fel a maguk számára, akkor társadalmi megítélésük is kedve­zőbb volna, mutatott rá. Tribuszerné majdnem a rendőrséggel szemben lakott Keresik a bűnpártolókat Mint megtudtuk, Tribuszer Zoltánnét, a 9 évre büntetett csa­lót, aki két éve bujkált, a baranyai rendőrök fogták el. Miért a baranyaiak nyomoz­tak ez ügyben? - kérdeztük Garamvölgyi Lászlót, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjét.- A sok-sok embert megkárosí­tó pilótajáték bűnügyét a Bara­nya megyei bíróság tárgyalta, így az országos rendőrfőkapitány úgy tartotta helyesnek, hogy a jogerős börtünbüntetés elől meg­szökött elítélt után is a baranyai­ak nyomozzanak.- Kinek a lakásában bujkált ilyen hosszú ideig?- Egy angyalföldi bérelt lakás­ban húzta meg magát. Nyomozó­ink most a bérlő személye után kutatnak, illetve arra keresnek vá­laszt, ki vagy kik segítették a szö­kését. Arra is szeretnénk választ kapni, hogy kik látták el élelem­mel, ő maga járt-e vásárolni, vagy ezt is mások tették-e meg helyet­te. A lakás nagyon közel van a ke­rületi rendőrkapitánysághoz, ezért a magam részéről kétlem, hogy ő maga látta el önmagát. Amikor letartóztatták, egyedül volt, mégsem volt egyszerű az ak­ció megszervezése, mert a lakás­nak három kijárata is van.- Másfél milliárd forintot még nem találtak meg. Hol lehet a pénz?- A lakásban nem találtunk pénzt, feltételezhető, hogy Tribuszerné és társai elrejtették valahol. (koós) Jövőre több lakás épülhet támogatással Nőtt a foglalkoztatottak száma, emelkedtek a bérek Informális ülést tartott a kormány a hét végén Az új otthonteremtési támogatási rendszer várhatóan 2001-ben lép életbe, de bizonyos elemeit már jövőre is alkalmazni lehet; erre négymilliárd forint jut a költségvetési keretből. Kamattámogatás lakásépítőknek Borókai Gábor szóvivő a kor­mány szombati ülése után el­mondta: annyi már bizonyos, hogy 2000-ben mindenkit megillet az átlagosan 3 száza­lékos kamattámogatás, aki la­kást épít, felújít, vásárol, vagy meglévő otthonát kibővíti, így a felvett kölcsön kamatai 15-16 százalék körül alakul­hatnak. További támogatá­sokkal akár 8 százalékra csökkenhet a kamat mértéke. Ez utóbbi kapcsán a 35 éven aluli házaspárok vagy a há­romgyerekes családok jöhet­nek szóba, ám erről konkré­tan a szerdai ülésén dönt majd a kormány. Mindeneset­re a támogatások kedvező ha­tásaként a tavalyi 20 000, ille­tőleg az idei 20-24 000 lakás helyett jövőre várhatóan 40 000 otthon épül majd fel. A pénzügyminiszter beszá­molója alapján a gazdaság helyzetével is foglalkozott a kormány. Eszerint az idén a tervezettnél kicsivel alacso­nyabb az infláció: 11 százalék helyett 10 látszik megvalósul­ni. A GDP növekedése 4-5 százalékos a tervek szerint, s 4 százalék lesz a valós szám. Mindez főként az orosz vál­ságnak és a természeti károk­nak tudható be. Kötelező pályázat a köztisztviselőknek A munkaerőpiacon a foglal­koztatottak száma az idén 150 ezerrel növekedett - kö­zölte a szóvivő. A béremelke­dés valamelyest magasabb lett a tervezettnél: átlagosan 16,2, a közszférában 18,2 százalékos. Szó volt a kor­mányülésen a köztisztviselői pálya átalakításáról, vonzób­bá tételéről is. A nyugat-euró­pai gyakorlat bevezetésének feltételeit a jövő év közepéig kell megteremteni, s 50 milli­árd forintot szánnak a megva­lósításra. A technikai sze­mélyzetet átsorolják más ka­tegóriába, a köztisztviselői körben pedig kötelező pályá­zati rendszert vezetnek be. A ranglétrán a legalsó és a leg­felső poszt közötti háromszo­rosjövedelemkülönbség a 6-7- szeresére nő majd. A bértö­megnél az infláció mértékén felül 10 százalékos emelést terveznek. Körjegyzőség - régi forma, új tartalom Félmilliárd forinttal növekszik az állami támogatás mértéke Jelenleg 509 körjegyzőség működik, amelyekhez 1404 település tartozik. A fogalom nem új, már az 1880-ban hozott rendelet úgy fogalmazott, hogy a községek társulnak „jegyző­tartás céljából”. Ennél szabatosabban ma sem lehetne kifejezni a körjegyző­ségek feladatát - mondta Ka­ra Pál belügyminisztériumi helyettes államtitkár. Egy körjegyzőség több település közigazgatási feladatait látja el, ugyanakkor minden tele­pülésnek van polgármestere és működik önálló önkor­mányzata. Az önkormányzati törvény elsősorban az ezernél kisebb lélekszámú, egymással hatá­ros községek részére ajánlja a körjegyzőségek megalakítá­sát. Ennél nagyobb település csak a körjegyzőség székhe­lye lehet, ahol szakszerű, tör­vényes ügyintézést biztosíta­nak a hozzá tartozó falvak ré­szére. A körjegyzőségekhez csat­lakozni, vagy abból kiválni minden év első napjával lehet, de az erről szóló döntést leg­alább hat hónappal korábban kell meghoznia a képviselő- testületnek. Az előnyök ellenére az 1991-ben megalakult 529 kör­jegyzőség száma 1997-re 492- re csökkent. A következő év­től a kedvezőtlen tendencia megállt, mert a körjegyzősé­gek fenntartásukhoz egy meg­határozott összegű alaptámo­gatás mellett, az alkotó közsé­gek és azok állandó lakosságá­nak számától függő, differen­ciált támogatásban részesül­nek. Az idén 1,5 milliárd fo­rint jutott e célra. Most tár­gyalja a parlament a jövő évi költségvetést, amely 2 milliárd forintot irányoz elő a körjegy­zőségek támogatására. Szá­muk emiatt várhatóan gyara­podni fog. Az újaknak megala­kulásuk igazolását és egyben a megfelelő anyagi támogatásra való igényüket a TÁKISZ- oknál kell bejelenteni. K. T. Koccintsunk együtt a sikerre! Az ABN AMRO forgatjuk, így Ön is olyan cégek tulajdonosa lehet, Alapkezelő befektetési alapjaival most kétszeresen is mint a Shell, BP Amoco, Nestlé, Siemens vagy Nokia. jól jár: ha legalább 500 ezer forint értékű befektetési Navigátor Nyíltvégű Részvény-befektetési Alap jegyet vásárol, a kiváló pénzügyi lehetőség mellé egy - kiemelkedő hozam" lehetősége, nagyobb kockázat, üveg különleges pezsgőt kap tőlünk ajándékba. Az Alap vagyona a legjelentősebb hazai vállalatok Ráadásul befektetéseihez akár adókedvezményt* is részényeiben gyarapodik. A tőzsdei mélyponton igénybevehet. történő vásárlás rendkívüli hozam lehetőségét Aranykosár Nyíltvégű Befektetési Alap rejti magában. Vásároljon ABN AMRO befektetési- kedvező hozam", alacsony kockázat biztonságos jegyeket 69 kijelölt bankfiókunk bármelyikében állampapír-befektetésekkel. Az Aranykosár a magyar- vagy - ha nincs kedve felállni kedvenc foteljéből ­országi kötvényalapok között évek óta az egyik az ABN AMRO Befektetési vonalán keresztül: legkedvezőbb hozamot biztosítja. UNIÓ Nemzetközi Részvény-befektetési Alap- magasabb elérhető hozam", megosztott kockázat. Az ABN AMRO szakértői 1933 óta foglalkoznak vagyonkezeléssel, és mára világszerte 100 milliárd eurót meghaladó értékű befektetést kezelnek. Az Alap vagyonát elsősorban az európai uniós orszá­gok megbízható nagyvállalatainak részvényeibe ajánlat 1999. december 29-éig érvényes. A részletes befektetési szabályokat a befektetési alap Kezelési Szabályzata tartalmazza. * Az Sz.J.A.-ról szóló 1995. évi CXVII. törvényben meghatározott estekben és feltételekkel. ** Az egyes alapok hozamáról a Bank fiókjaiban és a fenti telefonszámon adunk pontos tájékoztatást. Kijelölt bankfiókjaink: Eger, Telekessy u. 7. Tel.: 36/411-855 • Gyöngyös, Rákóczi út 4. Tel.: 37/311-070 ABN AMR0 Bank Napról napra többet nyújt Hírek röviden Parlament: költségvetési vita A 2000. évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat tár gyalják meg a jövő héten az Országgyűlés bizottsá­gai. Az illetékes testületek emellett megkezdik a sze­rencsejáték szervezéséről, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjról, illetve a Magyar Köztársaság kitün­tetéseiről szóló törvénymódosítások megvitatását. Megkezdődik továbbá a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat bizottsági vitája is. Szintén na­pirenden szerepel az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitára bocsátása. A betegnek jobb otthon Tizenöt pontban foglalták össze az otthon ápolás­sal kapcsolatos „ezredfordulós” téziseket a Debre­cenben megrendezett III. Bethesda Otthon Ápo­lási Konferencia résztvevői. Ebben egyebek mel­lett rögzítik: a világ, így hazánk társadalma is el­öregedőben van. Az idősek körében gyakoribb a betegeskedés, de problémáik jó részére nem kell feltétlenül a kórházban orvoslást találni. A meg­szokott, otthoni környezet jobb a betegnek, akár idős, akár fiatal. Ezért is kiemelten támogatandó az otthon ápolás, a „home care”-mozgalom. Januártól jön a gyed A januártól újra bevezetendő gyermekgondozási dí­jat (gyed) a megyei egészségbiztosítási pénztáraknál állapítják majd meg, az ellátás folyósítása pedig a munkahelyi társadalombiztosítási kifizetőhelyeken történik. A Szociális és Családügyi Minisztérium közleménye szerint a gyed járulékköteles, keresetará­nyos ellátás lesz. Minden olyan gyermek után igé­nyelni lehet, aki 2000. január elsején még nem töltöt­te be második életévét. Kárpótlást követelnek A Rákosi-rendszer katonai kényszermunkásainak közgyűlése a még életben lévő tízezer érintett nevé­ben felszólítja a Honvédelmi és az Igazságügyi Mi­nisztériumot hogy jogszabállyal rendezze kárpótlá­sukat - erről fogadott el határozatot a Magyar Poli­tikai Foglyok Szövetségének Munkaszolgálatosok 51-56-os tagozata szombaton Budapesten. A mozgáskorlátozottak lehetőségei a kistelepüléseken a legrosszabbak Erdő mellett nem jó lakni A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a kistelepülése­ken élők számára a legnagyobb probléma. Itt rögtön az indulásnál akadályba ütközik ez az egyébként üdvözlendő kezdeményezés: ugyanis megoldhatatlan a mozgássérültek közlekedése. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem tudják az érintettek közül, kitől kap­hatnának megfelelő információt. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium illetékesét arról kér­deztük, ők mit tesznek a helyzet javulása érdekében.- Minden megyében dolgozik egy 2-3 fős munkacsoport, amely a megváltozott munkaké­pességűek foglalkoztatásában nyújt a rászorulóknak segítséget- magyarázza Tóth László főosz­tályvezető. - Sajnos az egészség- ügyi adatok nem megfelelőek: egy 67 százalékos rokkantról nem tudják a hatóságok, a beteg­sége miben korlátozza. Ezért el­engedhetetlen az orvosi minősí­tés rendszerének átalakítása. Azaz: a megmaradt munkaké­pesség hasznosításának lehető­sége kerülne előtérbe, nem pedig az, mire alkalmatlan az illető. Előrelépés, hogy a Munkaerő­piaci Alap Rehabilitációs Alapja pályázatot írt ki a megyék szá­mára munkahelyteremtés cí­mén. Összesen 3 milliárd forint osztható szét a célnak megfelelő beruházások támogatására. A minisztérium eddigi tapasztala­tai azt mutatják, hogy a vállalko­zók egyre gyakrabban a kistele­püléseken kívánnak ilyen jellegű befektetéseket végrehajtani. A közlekedési tárcánál meg­tudtuk, hogy 2000-re 100 autó­busz átalakítására kértek pénzt a központi költségvetésből. A mozgáskorlátozottak helyváltoz­tatására is alkalmas buszokból minden megye kapna néhányat. Ezek konkrét elosztása azonban az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, mint ahogyan a viteldí­jak esetleges kiegészítése is, ha a költségvetésben találnak erre speciális forrásokat. Ez azonban a központi támogatás mértéké­től, illetve a helyi bevételek nagy­ságától függ. (szalóky)

Next

/
Thumbnails
Contents