Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

8. oldal Hazai Tükör 1999. november 20,, szombat Választójogot 16 éveseknek? A Magyarországi Gyermekba­rátok Mozgalma szeretné elérni, hogy mindenkit, aki betöltötte 16. életévét, megillessen a vá­lasztójog. Kivitelezni nehéz, politikailag szinte megoldhatatlan, és sok ér­telme sem lenne annak, ha két évvel leszállítanák a választójogi korhatárt - vallja Takács Albert alkotmányjogász. Az államigaz­gatási főiskola tanára demagóg­nak, megalapozatlannak tartja a Gyermekbarátok 'Mozgalma fel­hívását. Mint kifejtette, a válasz­tójog felelős gyakorlásához kell egy kis érettség, élettapasztalat, így nem véletlen, hogy a legtöbb európai államban a 18. életév­hez kötik a nagykorúságot. Eh­hez az időponthoz kapcsolódik számos jog, mint például a vá­lasztó- és a választhatóság joga, ettől az időponttól lehet szaba­don házasodni, kötelezettsége­ket vállalni. Az alkotmányjogász a válasz­tójogi korhatár leszállításának indokaként nem tudja elfogadni azt, amit a Gyermekbarát Moz­galom hangoztat. Nevezetesen, hogy ha egy fiatal véleményt for­málhatna helyi és országos kér­désekben, s ennek voksával is nyomatékot adhatna, akkor előbb érezné a felelősségét a köz­ügyek alakulásáért. Ma Magyar- országon a 18 év alattiak korosz­tálya is hangot adhat elképzelé­seinek, igaz, nem a szavazóurná­nál, hanem különféle ifjúsági szervezetekben. Sőt, a pártok if­júsági szervezeteiben elhangzó életképes ötletek végső soron a nagypolitika részévé válhatnak - mutatott rá Takács Albert. (horváth) Elfogták Tribuszer Zoltánnét Csütörtökön az esti órákban el­fogták a két évvel ezelőtt eltűnt Tribuszer Zoltánnét. Az asszony az elhiresült pilótajáték szerve­zésével 3,2 milliárd forinttal csapta be nem kevesebb mint 14 500 egykori „játszótársát”. A pénzből 1,5 milliárd forintot nem tudott visszatéríteni, ezért 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság jogerősen 9 év börtönbüntetésre ítélte. Tribuszerné és könyvelője, bűntársa, Bathó Erzsébet az Íté­lethirdetés után ismeretlen helyre távozott és nem vonult be a börtönbe. A Baranya megyei rendőrka­pitányság speciális csoportja egy angyalföldi bérház három kijárattal rendelkező lakásában fogta el a két éve keresett asz- szonyt. A lakásban pénzt nem találtak - az összeget valószínű­leg felemésztette a költséges bujkálás, de előkerültek olyan bizonyítékok, amelyek kapcsán orgazdaság bűntettének alapos gyanúja miatt, egyelőre ismeret­len személyek ellen indítanak eljárást. Feltételezhető, hogy az üggyel kapcsolatban bűnpárto­lásért többeket kell felelősségre vonni, hiszen a szökés és a rej­tőzködés segítség nélkül nem le­hetett volna ilyen hosszú ideig sikeres. Ez ügyben most folyik a nyomozás. Tribuszer Zoltánnét péntek délelőtti kihallgatása után át­szállították a büntetés-végrehaj­tási intézet Markó utcai épüle­tébe, hogy megkezdhesse bün­tetésének letöltését. A jogá­szoktól megtudtuk, hogy a két­éves eltűnésért külön büntetés nem jár. Bathó Erzsébetet to­vábbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség. K. T. A közeljövőben kerül a kormány elé az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat. Az alkotmányban és több törvény­ben szerepelnek már erre vonatkozó előírások, mégis hézagos volt a szabályozás. Miután ez kétharmados törvény, hosszú, többpárti egyeztetés után jött létre a megegyezés.- Az önkormányzatok életében milyen változást hoz a törvény? - kérdeztük Fiircht Pált, a Belügy­minisztérium önkormányzati fő­osztályának vezetőjét.- Határozott mederbe tereli az eddig rendezetlen, sok vitára okot adó kérdéseket. Egyértel­mű megfogalmazásokra van szükség még az olyan egyszerű ügyekben is, mint például a le­mondás módja. Sokszor fordult elő, hogy a vita hevében az egyik képviselő odavetette: akkor le­mondok! Másnapra azonban le­higgadt, és meggondolta magát. A jövőben, ha ezt a közgyűlésen jelenti ki, azonnal jegyzőkönyv­be veszik és nincs visszaút. Ha írásban nyújtja be lemondását, azt sem lehet visszavonni.- A törvényjavaslat mit mond az összeférhetetlenségről, ki nem lehet önkormányzati képviselő?- Az Európa Tanács jelentésé­ben az szerepel, hogy több or­szágban nem választható helyi képviselőnek az, aki az állami költségvetésből kapja a fizetését. Mi ekkora szigorral nem kívá­nunk élni, mert ez esetben pél­dául pedagógus vagy orvos sem lehetne helyi képviselő. A legna­gyobb vita arról folyt, lehet-e az önkormányzat által alapított gazdasági társaság vezetője vagy dolgozója helyi képviselő. Ha igen, akkor gyakran nehéz hely­zet alakulhat ki, hiszen a gazda­sági társaságnak az az érdeke, hogy szolgáltatását minél maga­sabb áron nyújtsa, az önkor­mányzat viszont minél olcsób­ban szeretné azt megkapni. Vé­gül olyan döntés született, hogy ilyen cégek vezetői ne lehesse­nek képviselők, de a felügyelőbi­zottságok tagjai már választha­tók lesznek, hiszen ők a cégnél csupán ellenőrző szerepet tölte­nek be. Ugyancsak nem lehet képviselő a helyi média vezetője. Tiltja a törvényjavaslat azt is, hogy házastársak vagy rokonok együtt választhatók legyenek.- A parlamentben is vannak házastársak.- Valóban, de ott a 386 képvi­selő között ez nem okoz gondot, de a kétezernél is több kistelepü­lésen, ahol három-öt tagú a kép­viselő-testület, nem szerencsés, ha egy-egy családból többen is képviseltetik magukat.- Mikor lép életbe az új rend?- A következő önkormányzati választást már az új szabályok szerint rendezik meg. (koós) Széchenyi Lánchídja az összefogás jelképe „A Széchenyi-Lánchíd: híd kelet és nyugat, múlt és jövő között. Kelet-Közép-Európa fejlő­désének egyik legfontosabb építőköve. Létre­hozta a magyar társadalom egésze által támo­gatott széles körű nemzetközi együttműködés, mérnökök, iparosok, államférfiak közös aka­rata.” A fenti mottót választotta vezérelvének az a kerekasztal-konferencia, amely a 150 éves Széchenyi-Lánchídról emlékezett meg tegnap az akadémián. A tanácskozás résztvevői ter­mészetesen azt firtatták, mit üzen a legna­gyobb magyar alkotása a mának. A Lánchid több mint egy szimbólum, össze­kötötte a gazdasági, a politikai és a társadal­mi életet. Somody Imre, a Pharmavit Rt. el­nök-vezérigazgatója szerint manapság ilyesmi nemigen létezik.- Meg kell, hogy értsük - mondja -, hiába lépünk át a XXI. századba, attól még az em­berek ugyanolyan szentimentálisak, álmodo- zóak, mint voltak ezelőtt 150 évvel. Hihetet­lenül fontos egy nép számára, hogy legyenek olyan eszmények, alkotások, amelyekre fel­néz, amelyekről mindenkinek mesélhet. A Két magyar összehajol fotó: feb/körmendi Lánchíd büszkeséggel töltött el mindenkit az avatásakor éppúgy, mint napjainkban. Nem hiszem, hogy ötven év múlva azt fogjuk me­sélni, hogy micsoda Paksi Atomerőművet, vagy autópályát építettünk, pedig manapság csak effélék jutnak eszünkbe. Ha megnézzük, mit csinálnak Párizsban, Londonban, Szinga­púrban, ugyanezt látjuk, ez nem magyar sajá­tosság. A konferencia arról szólt, hogy a gazdasági fejlődéshez szükséges alapok már hazánkban is le vannak rakva. A gazdaságot privatizál­ták, aránylag jól áll, éhen halni nem fogunk. Mégis olyan fázisban vagyunk, amikor min­denki mindenkivel szemben áll. Mindenki azokból a gyökerekből táplálkozik, amelyeket még őseink ültettek, de a gyümölcsnek egy­szer el kell szakadnia a fától. A mai politiká­ban az emberek kapcsolatai nagyrészt kime­rülnek abban, hogy mindenki önmagáért har­col, pedig ezzel megöljük egymást. Meg kell találnunk a módját annak, hogy félretegyük a gyűlölködést. Lehet különböző a gondolko­dásunk - ahogy Széchenyié és Kossuthé is más volt -, de bizonyos ügyekben meg kell ta­nulnunk összefogni.- A Duna két partját - képletesen - össze­kötő kapocs, napjaink nemzeti szimbóluma egyelőre hiányzik a magyar társadalom életé­ből - véli gróf Széchenyi Mihály, Széchenyi István Bécsben élő ükunokája is. Nem volna szabad ennyit visszatekinteni, inkább előre kellene nézni - figyelmeztet. Ahhoz, hogy egy újabb Lánchíd épülhessen, nemzeti ösz- szefogásra van szükség, én pedig ezt most nem látom. Lelkesítő gondolatokra, tettekre minden nemzetnek szüksége van az önbecsü­léshez. (sts) Ön is szeretne egy ilyen varázsceruzát? Akkor látogasson el bankfiókunkba, vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat! Az ABN AMRO Személyi kölcsön segítségével - mintha varázsceruzával rajzolna - egy szempillantás alatt megvalósulhatnak vágyai! Igényelje most a tetszőleges célra felhasználható Személyi kölcsönt, és 200 ezertől 1,5 millió forintig terjedően bármekkora összeghez hozzájuthat. ABN'AMRO Bank Napról napra többet nyújt A táblázatban szereplő havi törlesztőrészletek kamat- változás esetén módosulhatnak. A Bank a kölcsönt a hitelbírálat feltételei alapján nyújtja. A hirdetés nem minősül a Bank részéről nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek. A teljes hiteldíjmutatóról Bankvona­lunk munkatársainál érdeklődhet. Fiókjaink: Eger. Telekessy u. 7. Tel.: 36/411-855 • Eger, Széchenyi út 4. Tel.: 3B/510-T80 • Gyöngyös, Bugát Pál tér 6. Tel.: 37/505-120 • Gyöngyös. Rákóczi út 4. Tel.: 37/311-070 Néhány példa a törlesztörészletekre: \vQsszefliFt; Fiitaiadó 200000 500000 1000 ooo 1500 000 12 19399 48498 96996 145 494 18 13 834 34585 69170 103 756 24 11080 27 700 55 399 83 099 36 8381 20953 41906 62 859 48 7085 17 713 35 427 53140 Hírek röviden Államfőjelölés Amíg Torgyán József pártelnök nem tesz olyan nyilatkozatot, hogy nem vállalja az államfője­löltséget, addig a Független Kisgazdapártnak nem kell e tisztre más személyt keresnie - nyi­latkozta pénteken Túri-Kovács Béla frakcióve­zető-helyettes. A kisgazda politikus szerint a jelöltállításra nem sürget az idő, mivel ez egy olyan választás lesz, amelyet nem előz meg kampányidőszak. Feljelentések ezrei Az APEH Bűnügyi Igazgatóságához október vé­géig 2250 feljelentés érkezett, ebből 1568 eseté­ben nyomozást rendeltek el, 20 milliárd forintot jóval meghaladó elkövetési értékben - nyilatkoz­ta Burillák Attila, az APEH szóvivője. Az eddig befejezett 464 nyomozás során az eltitkolt jövedelmek következtében 1,5 milliárd forintot meghaladó adóbevétel-csökkenést, illetve kárt ál­lapítottak meg az adónyomozók. MIÉRT ÉRNÉ BE MÍSSAL, NA E6Y VOLVO IS AZ ÖNÉ LEHET? Volvo S40 ajándék extrafelszereltséggel 765 000 forintos' árelőnnyel Volvo S40 és V40 modelljeinket november 30-ig kivételesen gazdag felszereltséggel, rendkívül kedvez­ményes áron kínáljuk. Most az elektronikusan vezérelt légkondicionáló, a bőrkormány, az info-center és az elektromos hátsó ablakemelő az alapfelszereltség része. Látogasson el márkakereskedésünkbe! Volvo S40 1.6 esetén 260 HUF/Euro árfolyamon. A képen látható modell további extrafelszerelést tartalmaz. Ivanics Kft. 1221 Budapest, Kártya u. 1-3. 1116 Budapest, Méhész u. 2-4. Telefon/fax: 226 2232 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Telefon: 22 319 990 Tel./Fax: 22 329 949 www.ivanics.hu VOLVO for life UTAZZON AZ EGED TAXIVAL Törzsutaskártyával EGERBEN IA legolcsóbb! IPOSZ VÁLLALKOZÓK FIGYELMÉBE TŰZVÉDELMI ÉS MUNKAVÉDELMI TANFOLYAM Eger és Vidéke Ipartestülete a Hűtő- és Klímavállalkozások Szövetségével közösen szakvizsgával egybekötött tűzvédelmi és munkavédelmi tanfolyamot indít vállalkozók részére. Részletes felvilágosítást az Eger és Vidéke Ipartestületnél kaphatnak az érdeklődők: Eger, Csiky Sándor út 32. Telefon: 36/313-033 Jelentkezési határidő: 1999. november 25. személyesen a fenti címen. ;

Next

/
Thumbnails
Contents