Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-12 / 264. szám
4. oldal Horizont 1999. november 12., péntek A főesperesség továbbra is várja a segítséget Téglajegyek a Szent Kristóf-kápolnáért Erdélyben, a Gyilkos-tónál lévő régi katolikus kápolnát 1918-ban égették fel a bevonuló idegen csapatok. Bár 1933-ban Kós Károly a Székelyföld végváraként már megálmodott ide egy újabb kápolnát, az egyre nehezedő gazdasági körülmények, majd pedig a II. világháború kirobbanása végül meghiúsította a tervet. Végül - hosszú évtizedek és többszöri próbálkozás után - idén ősszel az alapkőletétellel megkezdődhetett az építkezés. GYILKOS-TÓ, EGER - Az eredeti. Kés Károly készítette tervek ugyan elvesztek az évek során, ám három magyar építész, Anthony Gall, Elekes Károly, valamint Stefanovits Péter újabb munkát készített. Az építtető gyergyószentmik- lósi főesperesség - hasonlóan Kós Károly elképzeléséhez - téglajegyekkel kívánja az építkezéshez szükséges pénzt előteremteni. Ezek elkészítését, illetve a magyarországi és erdélyi terjesztését az egri Segít a Város A téglajegy egyik felén a Kós Károly tervezte kápolna rajza... Alapítvány vállalta fel. Mint Mandák Attila, a szervezet titkára a Hírlapnak elmondta, ■Ili I I ..a másik felén pedig a most épülő rajza található Petercsák Tivadarnak, az egri vármúzeum igazgatójának segítségével a szerencsi képeslapmúzeumban sikerült fellelni egy eredeti téglajegyet. Az alapítvány ennek után- nyomatát készítette el, s kezdte teijeszteni.- Szeptember 26-án, többek között Hajdó István főesperes és Pál Árpád gyergyószent- miklósi polgármester jelenlétében történt a Szent Kristóf- kápolna alapkövének letétele - mondotta Mandák Attila. - A gyűjtésből már a tervezett költségek egyharmada befolyt, de természetesen nem hagyjuk abba a munkát. Téglajegyet Egerben, az alapítványunknál, a Kallómalom utca 88. (telefon: 36/436-896) alatt lehet vásárolni, de adományokat az Erste Banknál vezetett, erre a célra elkülönített, 11610005-01039600- 10000008-as számú számlára is el lehet juttatni. Keressük azokat a személyeket is, akik felvállalnák a téglajegyek terjesztését. (kühne) Erzsébet-napi koncert a szegényekért Hagyományos jótékonysági hangverseny GYÖNGYÖS - Hagyományos jótékonysági hangversenyt tartanak Szent Erzsébet tiszteletére a Barátok templomában november 19-én 18.30 órai kezdettel a szentmise után. J. Benedetti és G. B. Pergo- lesi Stabat mater című művét Holló Erzsébet vezényli. A koncerten Bakos Kisgéczi Éva (szoprán) és Bakos Kornélia (alt) énekel szólót, közreműködik az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola II. számú Gyakorló Gimnáziumának Leánykara Szabóné Vass Márta karigazgató vezetésével, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Muzsikus Céh Leánykara, valamint a Musica Mansueta Zenekar Matinné Szabó Katalin irányításával. A hangverseny bevételét a szegények karácsonyának megrendezésére fordítják. Petőfi négy ismeretlen arca EGER - A közönség által eddig ismeretlen és kevéssé megszokott irodalmi színpad próbái zajlanak a Megyei Művelődési Központban. A Petőfi.... címet viselő kétfelvonásos bemutató - melynek időpontja november 17-én 19 óra - műfaja lírikus és epikus színház, rendezője pedig a tavaly Egerbe szerződött Varsa Mátyás, akit eddig többnyire csak színházi szervezőként ismertek a megyeszékhelyen.-Honnan az ambíció, hogy színpadi produkciót rendezzen?- Az első rendezésem 1990- ben volt a Szegedi Nemzeti Színházban, amikor színházelméleti szakra jártam. Aztán megalapítottam a Szegedi Színkört (ma LIL Színház), és folyamatosan játszottunk. Egerbe nem azért szerződtem, hogy rendezzek, de a Petőfi-est ötlete már ’87 táján megfogalmazódott bennem. Most lehetőség volt arra, hogy az egriek és a szegediek együttműködéseként színpadra vigyük a darabot.- Mi újat lehet az eddigi Pe- tőfi-képhez. hozzátenni?- Pontosan az a baj, hogy egy szoborszerű kép él az emberekben. Petőfiben rengeteg spontaneitás volt, amely a színház alapja. Életének csomópontjait egy-egy alkotása jelzi, s ezeket a csúcsokat kronoló: giai sorrendben fűzzük össze.- A műfaji megjelölés sem szokásos irodalmi estre vall...- Előre csak annyit árulok el, hogy Petőfi minden arcát másmás színész alakítja, a történetnek nem lesz megszokott cselekménye, de nem a hagyományos szavalós est lesz.-Egri tartózkodása idejére más is van a tarsolyában ?- Egyszer nagyon szeretném még megrendezni a Vörös Pszichéket. Majd meglátjuk... (szuromi) Csaknem egy órát vártunk az iskola udvarán, és egyre hidegebb lett. Lassan be is sötétedett, ám a többségben gyerekekből álló tömegből senki nem indult haza csalódottan: a kíváncsiak egyre csak gyűltek. DETK - Akikre aznap, az egyre sűrűsödő kora esti szürkületben mindenki türelemmel várt, végre megérkeztek. Begördült az udvarra a Miskolci Speciális Felderítő és Mentő- csoport járműve. Minden szem az ajtóra szegeződött. Mindjárt kiugrik Mancs, az önfeláldozó, életmentő németjuhász... Az izgatott gyerekek legnagyobb örömére aztán még három eb érkezett: a szintén Törökországban járt Viking, a koromfekete Labda és az aprócska Csépi. Némi idő azzal is eltelt, amíg a bemutató biztonságához szükséges sisakok, hevederek, kötelek és szíjak a helyükre kerültek, és bámészkodás közben mindenki a kutyákat irigyelte. ők ugyanis egy rövid egészségügyi séta után az autó melegében várhatták a színre lépést. Először néhány általános feladattal kezdtek a miskolciak, azt kívánták demonstrálni, mennyire fegyelmezettek és szó- fogadóak az ebek. Azok viszont nyilván érezték, hogy most nem élesben megy a dolog, szívesen produkálták magukat a hálás közönségnek, és kissé játékosan viselkedtek. A gyerekek nagy derültségére a 11 hónapos Labda (a kiképzés elején járó lelkes újonc) néha hamarabb szaladt a gazdihoz, mint kellett volna. E feladatok során is kitűnt: a csapat kutyái közül Mancs az igazi „ vérprofi ”. Egy bábszínházi előadás izgalmasabb pillanatai sem idéznek fel olyan borzongó vison- gást, mint amit a kartondobozokba rejtőzött gyerekeket kiszaglászó kutyák produkciója váltott ki. Különösen a picike, ám a maga 15 évével veteránnak számító Csépié, „aki” terrier létére épp a szűk hasadásokban, nyílásokban tud ügyesen, eredményesen kutatni a szerencsétlenül járt kétlábúak után. A megfontolt Viking még azt is angyali türelemmel tűrte, hogy egy speciális hám segítségével kötélpályán az iskola tetejére húzzák fel. A bemutató minden gyerek számára hatalmas élmény volt. A várakozásra és a hidegre az a kisfiú sem fog utólag emlékezni, aki védősisakban szintén felliftezhetett a tetőre, és onnan integethetett két kézzel a lenn álldogáló, elszörnyedt felnőtteknek. J. Á. Viking a tetőre tart. A kutyák szívesen produkálták magukat... FOTÓ: GÁL GÁBOR Jubilál a kamarakórus Harmincéves a Tinódi FÜZESABONY - A fesztiválfokozattal büszkélkedő, a repertoárjában 200 kórusművet felvonultató együttes ma ünnepel. Pódiumra lépése 30. évfordulóját köszönti a füzesabonyi Tinódi Kamarakórus. Az éneklés iránt komoly vonzalmat érző 12 férfi alakította a sok szereplést és sikert maga mögött tudó együttest. Karnagyként kezdetben Köröskény i Lajos irányított, majd 1980-tól Nagy László vezeti a kórust. A klasszikusok mellett népdalok, mozgalmi dalok, egyházi zene és egyéb alkotások közkedvelt előadói. Pénteken a városi könyvtárban 15.30-tól kiállítás nyílik a Tinódi három évtizedes emlékeiből. Ezt 16 órakor a művelődési központban jubileumi ünnepi hangverseny követi. Reprezentatív regionális népművészeti kiállítás nyűt a napokban Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A tárlat anyaga Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász- Nagykun-Szolnok és Heves megyéből származik. '■ . , fotó: pf.rl Márton Közhírré tétetik, hogy a hét végén... A libáknak fejük vétetik RÓZSASZENTMÁRTON November 12. és 14. között rendezik meg a községben a Márton-napokat és a Márton- napi búcsút. Pénteken 18 órakor a művelődési házban divat- bemutatóval kezdődnek a programok, majd Mr. Rick és táncosai szórakoztatják a nézőket. Szombaton több helyszínen folytatódnak az események. Délután két órakor Láng Já- nosné polgármester köszönti a vendégeket, majd a Royal 60 Klub szalontáncosainak műsora után Popovics György énekel. Ezután a hatvani Pulzus Mozgásstúdió produkciója és az adácsi Zéta Táncklub formá- ciós tagozatának fellépése színesíti a programot. A gyermekek kipróbálhatják a népi mesterségeket, a Ludas Matyi-szobában pedig meséket hallgathatnak. Megtekinthetik majd az érdeklődők a faluban élő festők -Túri Józseféi, Fáczán József- alkotásait, ifj. Kiss József rajzait, valamint Várkonyi Maréza keramikusművész munkáit. Ugyanakkor a libáknak fejük vétetik, ugyanis Márton-napi libasütő versenyt is rendeznek, 17 órától kihirdetik az Én falum pályázat eredményét, majd a Szent Márton Lovagrend képviselőinek köszöntése következik. A táncház után bállal zárul a nap. A talpalávalót Váray Károly és zenekara szolgáltatja. Vasárnap a templomban ünnepi szentmisét tartanak, amelyet paptársaival együtt Hubay Józsefe,speres celebrál, (f. a.)