Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-06 / 233. szám

4. oldal Horizont 1999. október 6., szerda Kevesen használják a csatornát RECSK - Az a legnagyobb gond, hogy az ingatlanok 41 százaléka csatlakozott rá eddig a szennyvízhálózatra, ami - te­kintetbe véve, hogy a beruházás mintegy három éve befejeződött - igen alacsony arány. Ez a szennyvíztelepet, illetve a háló­zatot üzemeltető Mátrakomm 2000 Kht. működését kedvezőt­lenül befolyásolja. Még akkor is, ha az önkormányzat nagy­mértékben hozzájárul a szolgál­tatási díjakhoz, éppen azért, hogy minél többen vegyék igénybe a szolgáltatást - mondta érdeklődésünkre Fe­kete József polgármester a kép­viselő-testület legutóbbi ülésén elhangzottakról. Az önkormányzat az eltelt három esztendőt afféle „tü­relmi időnek” tekintette, azon­ban ha a rákötések nem gyara­podnak, akkor a következőkben „hatékonyabb intézkedésekre” lesz szükség. Hogy ez mi lesz, annak részleteit később dolgoz­zák ki. A Mátrakomm 2000 Kht. szakmai munkájával egyébként elégedettek voltak a képvise­lők, s elfogadták az arról szóló beszámolót. Másik témaként a település első félévi gazdálkodását vitat­ták meg. Ennek kapcsán el­hangzott, hogy a tervezett fel­újítási feladatok a nyári árvizek miatt késésben vannak, azonban a helyreállítások lassan befeje­ződnek, s így reményeik szerint még az idén alkalom nyílik a tervezett munkák nagyobb ré­szének elvégzésére. Azt is megtudtuk: 45 ingat­lantulajdonossal kötött szerző­dést az önkormányzat az árvízi károk enyhítése kapcsán. Négy esetben ingatlancserét, míg a többi ház esetében a helyreállí­tást támogatták. Negyedével kevesebb a közúti baleset Kirívóan sok a gyorshajtás Az elmúlt kilenc hónap közlekedési baleseti helyzetét elemezte többek között tegnapi ülésén a Heves Megyei Baleset-megelő­zési Bizottság. EGER - Ferenczi Lajos r. al­ezredes, a bizottság ügyvezető elnöke a statisztika kedvező alakulásáról adott számot: 504- ről 377-re csökkent a balesetek száma ez idő alatt a tavalyihoz képest. A 25,2 százalékos csökke­nést elsősorban az M3-as autó­pályának a 3. számú főút for­galmára gyakorolt hatásával, a közlekedők számának észreve­hető csökkenésével és a rendőri szervek hatásosabb ellenőrzé­seivel magyarázta. Örömmel nyugtázta, hogy kevesebb, csak minden nyolca­dik-kilencedik balesetnél mu­tatható ki az alkohol hatása. A baleseti okok közül to­vábbra is kiemelkedik a gyors­hajtás - minden harmadik bal­eset írható ennek a számlájára -, ezt követi a figyelmetlenség, az elsőbbségi jog meg nem adása, a kanyarodás szabályai­nak megszegése, a gyalogos hi­bája, az előzés szabályainak megszegése és a helytelen köve­tési távolság. A baleset-megelőzési bizott­ság programjának tárgyalása során szó volt arról, hogy a si­keres tevékenységére tekintet­tel a 2000. évben megyénk ren­dezi meg a kerékpáros és se­gédmotoros iskolakupa-verse- nyek országos döntőjét. A jelenleginél egy méterrel alacsonyabb lesz BeáÜ a Tisza-tó téli szintje kiskoré - A tározó téli víz­szintjét a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság a közelgő télre vonatkozóan az érintett szervezetekkel közösen hatá­rozta meg. Mint Varga László, az igaz­gatóság helyettes vezetője la­punknak elmondta: a tegnapi megbeszélésen résztvevők 610 plusz-mínusz tíz centiben álla­pították meg ezt a vízszintet. Ez megfelel a kiskörei vízi erőmű gazdasági érdekeinek, továbbá a tárolóban élő halak életkö­rülményeinek is. Az említett vízszintbeállítás november l-jén kezdődik el, s két hétig tart. Azt is megtudtuk, hogy a tavaszi vízszintemelés­hez 2000. március l-jén látnak hozzá, ám ezt az esetleges árvi­zek még befolyásolhatják. A résztvevők abban is meg­állapodtak, hogy a jövő téli víz­szintet az ideinél alacsonyabb, 560 centiméternél határozzák meg. Ennél a tároló, a strandok, a belső ürítőcsatomák és egyéb létesítmények fenntartását ve­szik figyelembe. Az is elhangzott, hogy a ví­zinövényeket a sarudi és a po­roszlói medencében, a strandok környékén és a tiszafüredi Holt- Tiszában több mint 150 hektá­ron távolították el. Emellett né­hány tízezer köbméter iszapot kotrattak ki. (m. k.) Visszatért az Opel - Németh Béla mezőtárkányi olva­sónk vihette haza az elmúlt hét végére a Papp Autóház egri, Mátyás király úti szalonjából az Opel Astra Classic személy- gépkocsit. Nyertesünk családjában alig két hete már ven­dégeskedett az autó, így kedves ismerősként tették meg vele az utat Zalaegerszegre, s a csaknem 800 kilométeres úthoz elég volt égy tank benzin. fotó: pilisy elemér Új hitelezési forma az otthonok felújításához A Renova jó megoldást jelenthet Szőkébb hazánkban huszonöt lakásszövetkezet 5800 otthont „kezel” - mondta a Hírlapnak dr. Sonkádi János, a MÉ­SZÖV lakásszövetkezeti titkára. Azt is hozzáfűzte: az emlí­tettek két-három évtizedes működésük alatt jelentős összegű felújítási alapot gyűjtöttek össze. Ez viszont kevés ahhoz, hogy az általuk fenntartott épületek nagy részét felújítsák. Kedvezményes hitelt szeretnének hát felvenni. HEVES MEGYE - Indokolja ezt, hogy több épületnek rossz a külső hőszigetelése, nem zárnak rendesen az ajtók, be­áznak a tetők, gond van a lif­tek működésével, s pazarló a fűtési rendszerük. Egy-egy ilyen jellegű felújítás azonban milliókba kerül. Ezt azonban csak kedvez­ményes kölcsönnel lehet meg­valósítani. Ennek az alapfelté­tele viszont, hogy a szövetke­zet vagy a társasház havonta felújítási alapot képezzen. Eddig a kedvezményes köl­csönt szinte kivétel nélkül az OTP Bank Rt. nyújtotta az érintetteknek. A pénzintézet azonban ennek fedezeteként önálló, forgalomképes ingat­lan felajánlását kéri. A lakás- szövetkezetek, illetve a társas­házak többsége viszont ilyen­nel nem rendelkezik. Ezért hamarosan megjele­nik a piacon a Renova ked­vezményes felújítási hitel, amelyet a Takarékbank Rt.-nél dolgoztak ki. Ez az előbbinél mind a kölcsönfelvételt, mind pedig a visszafizetést illetően kedvezőbb. Ugyanakkor fede­zetként nem kémének forga­lomképes ingatlant. Értesülésünk szerint a Re­nova a lakásszövetkezetek, a társasházi lakóépületek közös tulajdonú és használatú része­inek felújítására adható lakás­előtakarékossággal kombinált kedvezményes kölcsön. Ez utóbbi a fedezete annak, hogy az érintettek megkaphassák. Az előtakarékossági szer­ződést a Fundamenta Rt.-vei kötik meg, de a takarékszö­vetkezetnél bankszámlával kell, hogy rendelkezzenek. A felújításhoz szükséges úgyne­vezett minimumösszeget is ott kell elhelyezniük. Megyénkben a bélapátfal- vai és a gyöngyöspatai taka­rékszövetkezet már jelezte: ké­szen áll, hogy felújítási hitelt nyújtson az érintetteknek. En­nek feltétele, hogy a kölcsönt igénylő lakásszövetkezetek vagy társasházak náluk vezes­sék a kötelező felújítási alapra vonatkozó számlájukat. A megyében érintettek tehát várakozással tekintenek az új kölcsön bevezetése elé, amely jövőre szőkébb hazánkban is beindul. (mentusz) Ladányi-emlékkiállítás A hevesi megyeszékhelyen élt Ladányi Imre alkotásait Ma­gyarországon először 1986- ban a Magyar Nemzeti Galé­ria mutatta be. Október 8-tól viszont a fővárosban, a Barsa Műtárgykaptárban - Óbu­dán, a Fő tér 1. szám alatt ta­lálható Zichy-kastély Lovag­termében - állítják ki a mű­vész alkotásait EGER, BUDAPEST - A mos­tani tárlat azoknak is meglepe­tést tartogat, akik már találkoz­tak Ladányi Imre képeivel. A fővárosban először látha­tók ugyanis a művész '20-as, '30-as években készült famet­szetei, melyek mind tematiká­ban, mind stílusban erősen kö­tődnek a berlini expresszionis­ták világához. A tárlat pénteki megnyitóján -17 órakor - Ladányi Imre két egykori művészbarátjának - József Attilának és Edgard Va- rese-nek - egy-egy műve hang­zik majd el, s az eseményen Nagy T. Katalin művészettörté­nész kalauzolja az érdeklődő közönséget. HypoVereinsbank Hungária Rt. 3300 Eger Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Telefon: (36) 510-450 Élvezze a szabadságot! Ön becsülettel megdolgozott pénzéért. Joggal érezheti, hogy megérdemel egy kis pihenést. Mától pedig dolgozzon a pénze! Bóta Gábor fiókvezető és kollégái szívesen állnak rendelkezésére bármilyen pénzügyi tanácsadással. A HypoVereinsbank Hungária már Örömmel várjuk Egerben is elérhető' az Ön számára. megkeresését. HypoVereinsbank HypoVereinsbank hungAria rt.

Next

/
Thumbnails
Contents