Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
1999. október 30., szombat Hírlap Magazin 7. oldal A Nemzeti SC-től a LEN-kupáig Hetvenéves múltra tekint vissza az egri vízilabdázás Egy féltve őrzött fotó Laky Károly gyűjteményéből: az 1929-es osztrák-magyar úszó- és vízilabda-viadal, ahol Mezei István és Baranyai Károly képviselte az egri színeket A sport az egyetemes magyar kultúra része, annak kutatása különleges területe a múlt történelmének. Az idén sporttörténeti évfordulóra illik emlékeznünk. Eger ezeréves történetében kiemelten kezelendő a sportmúlt gazdagsága, hiszen ilyennel kevés magyar település rendelkezik. A város legrégebbi és legsikeresebb sportága a vízilabdázás, amely 70 év alatt sok dicsőséget hozott Egernek. Először hetven évvel ezelőtt indult az egri vízilabdacsapat az országos első osztályú bajnokságban. Az első OB I.-es bajnoki mérkőzését 1929. június 16-án játszotta a MESE csapata a budapesti Nemzeti SC ellen. Az egriek az első élvonalbeli találkozón a következő felállásban szerepeltek: Mártonjfy - Bolyki I. (Brindza I.), Mátray, Boly ki II. (Brindza II.), Tarody Szigricz, Szesztay, Haralyi (Ringelhann). A csapat 6-0-ás győzelemmel tért haza. A korabeli sportsajtó akkor így tudósított: „ Vasárnap délután permetező' esőben a lágymányosi uszoda dermesztő' vizében játszotta a MESE első'bajnoki mérkőzését. A bemutatkozás sikerült, de nemcsak mert győ- zelemmel hagyta el a pályát, de fegyelmezett viselkedéssel megszerezte a pesti közönség szimpátiáját”. Hetven év távlatából, a múltat kutatva, a magyar vízilabda-társadalom egyik patinás csapatává vált az Eger. Ma is az élmezőnyhöz tartozik, és a vidék legjobb csapata címet több esetben - legutóbb 1999-ben - is kiérdemelte. Az első válogatottak: Mártonffy, Mezei A múltbeli sikereket és eredményeket éppen a napokban Laky Károllyal, az egykori szövetségi kapitánnyal találkozva és beszélgetve idéztük vissza. Megállapítható, hogy már 7929-ben, az első osztrák-magyar viadalon volt egri válogatott játékos, Mezei István kapus személyében. A későbbi időszakban kiváló játékosok, válogatottak sokasága fedezhető fel, vagy úgy, mint az egri csapat válogatottja, vagy úgy, mint Egerből budapesti csapatba igazolt, de egri származású játékos ért el sikereket Európa- és világbajnokságokon vagy az olimpián. A MESE egykori játékosa, Mártonjfy Lajos is meghívást kapott a válogatottba. A „B” válogatott tagja volt Tarródy Szigricz, Haralyi (Ringelhann) György. A második világháborút követően az egri játékosok vagy innét elszármazottak sokasága képviselte a magyar színeket a válogatottban. Közülük elsőként Pók Pált kell megemlíteni, aki 1948-ban Londonban lett ezüstérmes. Aranykovácsok: Pécsik, Bodnár, Hevesi, Ambrus, Ivády Pócsik Dénes 1964-ben a tokiói olimpián lett arany-, majd még két olimpián bronz- és ezüstérmes. Ugyancsak említésre méltóak dr. Bodnár András sikerei, aki már egriként ott volt 1960- ban a romai olimpián, és bronzéremmel tért haza. Sikeres pályafutását folytatva aranyérmes volt Tokióban, Mexikóban bronz-, és 1972-ben Münchenben ezüstérmes játékosa a magyar válogatottnak. Hasonlóképpen kell említést tenni Hevesi Istvánról, a római olimpián bronz-, majd a legnehezebb olimpián, a melbourne-in aranyérmet szerzett egykori egri játékosról, vagy Ambrus Miklósról, aki Tokióban volt olimpiai bajnok. Említésre méltó az a tény is, hogy Lem- hényi Dezső', aki szintén olimpiai bajnok, fiatalon jogakadémiai hallgatóként az egri uszodában rótta a métereket és vált a labda szerelmesévé. Ivády Sándor már 7924-ben Párizsban részt vett az olimpián, majd 7928-ban Amszterdamban ezüst-, /9.12-ben Los Angelesben pedig aranyérmes lett. Gyerekként nagyszüleinél sokat játszhatott az Ivád községben lévő családi birtokon. Elhunytával e községben lévő családi sírhely adott számára örök nyughelyét. A sporttörténeti múltban kutatva szóra érdemesek olyan válogatottak is, akik nem olimpiákon értek el jó eredményeket, de a magyar színekben válogatottként játszottak vagy éppen világra szóló sikereket is elértek. Ezek közül leírandó Szabó Aladár neve, aki 7954-ben alig 20 évesen Torinóban volt Európa-bajnok. Neve ismertté vált Olaszországban, majd Brazíliában, ahol lerakta a vízilabdázás alapjait. Katona József, aki úszóként Európa-bajnok lett, majd 14 esetben játszott a vízilabda-válogatottban. Bíró Attila egri játékosként ifjúsági Európa-bajnok, majd 29-szer a nagyválogatott tagja. De Svéda Gyulának és Koncz Istvánnak is megadatott, hogy válogatottként vízbe szánjanak. Az egri nők sem maradtak el a sikerektől, bár múltjuk 1984-tól számolható. Rafael Irén egri vízilabdázóként lett válogatott, majd Európa-bajnok, 1993-ban világbajnok a magyar válogatottal. Szremkó Krisztina, aki Egerben vált ismertté, és aki szintén tagja a magyar világbajnok csapatnak. Szép Brigitta, az egriek egykori válogatott kapusa, aki Európa-bajnoki és Világkupa-érmes, vagy Denk Zsuzsa, aki juniorként Európa-bajnoki helyezett. Voltak főiskolai világ-, illetve ifjúsági Európa-bajnokaink, helyezettjeink: Szöl- gyémi Ferenc, dr. Ringelhann György, Gyulavári Zoltán, Tóth Kálmán, Petik Attila, Kácsor László, dr. Lutter István, dr. Ancsán András, Nagy István. Kiváló szakvezetők munkálkodtak A sporttörténelem által megőrzött sikerek nem maguktól születtek, hanem kitartó és áldozatos munka, edzői szakirányítás eredményei. A kiváló szakvezetők nevei sem felejthetők el. Az első nagy generáció és azt követő időszak ismert mestere Tarródy Szigricz Géza, id. dr. Ringelhann György, majd Kormos Aurél. Az 1950-60- as években Baranyai György vezetésével kétszer is harmadik volt a bajnokságban az egri csapat. Baranyai 24 évig dolgozott edzőként az egri klubnál. Pócsik Dénes játékosedzőként kezdett, legnagyobb sikerét 1972-ben érte el, amikor megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. A ritka ereklye az Egri Sportmúzeum féltve őrzött kincse. Az egri vízilabdázás története során először vett részt az európai kupákban az egri együttes. Napjaink jelentősebb évfordulóit számon tartva kell szólni arról is, hogy megemlékezhettünk az 1000. OB 7.-es mérkőzésről, valamint a 6000. OB 7.-es gólról. A közelmúltban befejeződött Európa-bajnokság és a Világkupa küzdelmei során a magyar aranyérmes csapat tagja volt az a Biros Péter, aki egri játékosként lett válogatott. A fiatal Bánhidy Attila ez évben ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes, Madaras Norbert pedig a junior vb-n 5. helyezett csapat tagja volt. Kutatva a város ezeréves múltjában, jó érzés visszatekinteni ezekre a sikerekre. Lezárva ezt a sporttörténeti korszakot, az ÚVMK-Bau- System Eger vízilabdázói új, talán még gazdagabb történelmi időszakot kezdenek napjainkban Máltán, a LEN-kupa sorozatban. Ennek biztosítéka lehet, hogy a jó öreg Bárány-uszoda megnyitása (1925) után hetvenöt évvel, 2000- ben a város új fedett uszodáját avathatjuk fel. Dr. Székely Ferenc az Egri Sportmúzeum igazgatója FOTÓ: PILISY ELEMÉR Gyermekbábosok Országos fesztivál volt az egri Ifjúsági Házban Két idő között Azon a kijelölt napon, mikor mindenki egyszerre emlékezik, már rendszerint késő van. Esetleg túl korán. A tömegben, ezer gyertya fénye között van hangulat és van látvány is: hogy milyen szép a temető ezen az estén... Ilyeneket mondunk. Pedig az ünnep ritkán érkezik pont akkor, az emlék sem akkor állít be, mikor itt a hivatalos ideje, hanem előbb inkább. Vagy utóbb. Az az utolsó kép is váratlanul villan fel. A szerkesztőségi folyosón ülve, fáradtan cigarettázva, a mindennapinak szánt, mégis utolsóvá vált mondatok. Vagy egy utolsó ölelés az előszobában, és a résnyire hagyott ajtóban az az arc úgy néz rád, ahogy többet már soha. Ha tudhattuk volna előre, ha sejthettük volna... De hát ha tudhattuk volna, amit az ember persze nem tudhat előre, vajon mit is csinálhattunk volna akkor. (Semmit.) Az ember eltűnődik: Istenem, milyen jó volna most vele, velük a tengerparton, délen, vörösborok mellett átbeszélni, átnevetni éjjeleket. Örülni, szeretni. Aztán ugyanaz az ember később is eltűnődik: Istenem, milyen jó lett volna vele, velük a tengerparton délben, vörösborok mellett átbeszélni, átnevetni éjjeleket. Jó volna. Jó lett volna. A kétféle idő között, a két semmi között, fehér virágokkal ilyenkor a temetőkbe indulunk, gyertyát gyújtunk, mint rendesen, s mindenki ott van, kivéve őket, akik nem lehettek velünk eleget. És ha belegondolunk, rideg reggeleken, amikor nagyon tisztán lát az ember, rá kell jönnünk a titokra, hogy megint csak egy újbóli találkozásban bízhatunk, és reménykedünk, mást nem tehetünk. Hogy talán... Valami tengerparton, délen, veletek. Átbeszéljük majd azt az egyetlen hosszú éjszakát. (havas)
