Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30 / 253. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. október 30., szombat Ha a földben valamilyen érdekes vagy értékes tárgyra bukkan bárki, köteles azonnal bejelenteni a helység jegyzőjének A jó szándékú „régészkedés” is törvénysértő Ha bárki is azt hinné, bármikor, bárhogyan kutathat a magyar földben, az téved. Az anyaföld mélyén rejlő tárgyak, különösen ha régészeti örökségünk elemeinek tekinthetők, a Magyar Állam tulajdonát képezik. Persze, elmozdításuk, ne adj’ isten, megsemmisítésük nemcsak emiatt nem ajánlatos, hanem azért sem, mert fontos információk hordozói a tudományos kutatók számára. Mindez kiderül abból a beszélgetésből, amelyet lapunkban október 7-én „Bronzkori leletek a »sósdomb« alól” című közlésünk kapcsán folytattunk dr. Petercsák Tivadarral, a megyei múzeumi szervezet igazgatójával és Domboróczki László régésszel.- Megdöbbenve olvastuk a hírt kollégáimmal - magyarázza bevezetőül dr. Petercsák Tivadar -, mert a cikkben szereplő kiállítás anyaga nyilvánvalóan jogtalan régészeti tevékenység, jogtalan kutatás nyomán jutott az illető birtokába. Kötelességünk felhívni a figyelmet ilyen Dr. Petercsák Tivadar: kötelességünk megóvni a régészeti örökség elemeit esetekben azokra a jogszabályokra, amelyek egyértelműen tisztázzák, ki folytathat régészeti ásatást. Arra is, ki a tulajdonosa a földben lévő régészeti emléknek. Lényeges ennek szem előtt tartása, hiszen tudományos értékek semmisülhetnek meg, ha nem szakértő nyúl valamely régészeti tárgyhoz.-Mi ezzel kapcsolatban a ma hatályos jogi szabályozás?-Tavalyelőtt született meg az 1997. évi CXL. törvény, amely a kulturális intézményekről, javakról, a régészeti emlékek védelméről is rendelkezik. Megerősíti azt a korábbi alapvető szabályt, miszerint a földfelszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő, illetőleg onnan előkerülő régészeti lelet az állam tulajdona.- Mi tekinthető tulajdonképpen régészeti leletnek?-Ezt az említett jogforrás melléklete határozza meg, ily módon: „A régészeti örökség felszínre került, felfedezett tárgyi vagy jelenség szintű eleme, függetlenül attól, hogy eredeti helyéről, összefüggéseiből, állapotából elmozdult, elmozdították vagy sem.” A törvény egy további szakasza kimondja, hogy régészeti feltárást elsősorban a területileg illetékes, régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumok végezhetnek. Emellett még a Nemzeti Múzeum, az MTA és az ELTE Régészettudományi Intézete és a JATE régészeti tanszéke végezhet feltárást. Nagyon fontos előírás az is, hogy régészeti feltárás vezetője csak felsőfokú szakirányú végzettséggel bíró régész lehet. A régészeti örökség elemei pedig csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el eredeti helyükről.- Miképpen lehet szert tenni ilyen szakképzettségre?-Egyetemeken folyik ilyen képzés - mondja Domboróczki László. - Budapesten az ELTE- n és Szegeden a József Attila Tudományegyetemen is van régészeti tanszék, ahol öt évig tanulhatnak az e hivatás iránt érdeklődők.-Induljunk ki az alaphelyzetből! Valaki például földművelés során rábukkan valamilyen érdekes és értékes tárgyra. Mi a teendője?-Köteles bejelenteni ezt a tényt - jelenti ki a múzeumi igazgató. - A törvény 27. szakasza szerint a régészeti örökség elemeit lehetőség szerint eredeti helyükön és állapotukban, eredeti összefüggésükben kell megőrizni. Onnan csakis régészeti feltárás keretei között mozdíthatók el. Nagyon fontos előírás: aki a régészeti örökség elemeit régészeti feltáráson kívül fedezi fel vagy találja meg, köteles azokat haladéktalanul bejelenteni, illetve átadni a területileg illetékes jegyzőnek! ő aztán továbbítja a szintén illetékes múzeumhoz.-Régen is volt bejelentési kötelezettség - fűzi hozzá Domboróczki László -, ezt az 1963-ban alkotott törvény szabályozta. Abban azonban nem szerepelt szankció, legfeljebb jelentéktelen bírságot vont maga után, ha valaki elmulasztotta jelezni, hogy valamilyen értéket talált. Ebből egyébként nemzetközi problémák is adódtak, emlékezzünk csak a Seuso- kincsek sorsára. A módszer eddig az volt, ha az önkormányzatnak vagy a jegyzőnek valaki jelezte, hogy talált például egy cserepet, akkor onnan felhívták a múzeumot, ahonnan pedig a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre kellett menni és elvégezni a leletmentést. Az 1997. évi CXL. törvény rendelkezése alapján jött létre a Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatósága. Ez veszi majd át a régészeti hatósági feladatokat.-Az eljárási metódus most az - tájékoztat dr. Petercsák Tivadar -, hogy bányászkodás vagy útépítés alkalmával ki kell kérni a területileg illetékes múzeum véleményét. Ez történt például a visontai bánya és az M3-as autópálya esetében is. A kérdés az, lehet-e ott beruházást folytatni, nem sérül-e esetleg a nemzeti kulturális örökség régészeti együttese. Ilyenkor megnézzük, mi szerepel az adott helyről a mi nyilvántartásunkban. Ha tudomásunk szerint nincs ott semmilyen lelet, akkor terepbejárás következik annak felderítésére, milyen leletek lehetnek esetleg mégis a föld alatt. Az is előfordul olykor, hogy a kivitelezés elkezdése előtt meg kell ásatni az adott részt. Ez történt az M3-as építése előtt is.- Térjünk vissza a leletbejelentés gyakorlatához. Ha a nem szakavatott megtaláló bejelentési kötelezettségének eleget tett, vajon ő számíthat-e valamilyen díjazásra a ,felfedezése” fejében?-A törvény erről is rendelkezik - tudatja a régész, - Eszerint a leletbejelentőt anyagi elismerésben kell részesíteni. Ennek mértéke a lelet eszmei értékétől függ.-Akadnak azonban olyan emberek is, akiktől távol áll a jó szándék, s azért keresnek- kutatnak régi tárgyakat, hogy azokat külföldön értékesítsék. Hogyan védhetők meg a régészeti örökség elemei a nyerészkedni kívánóktól?- Az már eleve meghatározó- így dr. Petercsák Tivadar -, hogy a törvény szankcionálja a kulturális örökség rongálód. A 103. szakasza a Büntető Törvénykönyvet idézi: „A régészeti emlékek rongálóinak 1-5 évig terjedő szabadságvesztés a büntetése, ha rongálás kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet semmisít meg. ” Azzal ugyanis, hogy eredeti környezetéből kiszedi, s az eredeti állapotát megváltoztatja, meg is semmisíti.-Készül már a törvényt kiegészítő miniszteri rendelet is - folytatja Domboróczki László.- Ezáltal gyorsan védetté nyilváníthatók a régészeti lelőhelyek. Ez azt is előírja, hogy a különösen védett helyeket folyamatosan ellenőrizni kell. Minden olyan beruházás esetén, ami nagyobb terület meg- bolygatásával jár együtt, a beruházó kötelessége, hogy a terület felhasználása előtt kikérje a régészeti szakhatóságok véleményét. Annak kiadása előtt történik a terepbejárás, s ott kapnak tájékoztatást a kivitelezők arról is, milyen mértékben bolygathatják meg az adott földrészt. Ez az eljárás már védelmet biztosít. Persze, más a helyzet, ha például Felsőtár- kányban Józsi bácsi ássa az árkát, s eközben kerül elő valami. Ott arra vagyunk utalva, hogy vagy ő maga jelenti ezt be a már ismert módon a jegyzőnek, vagy ha ezt nem tudja, akkor még segíthetnek az úgynevezett leletbejelentők. Ők azok, akik figyelnek az ilyesmire, s azonnal szólnak, ha régészeti szempontból értékelhető tárgyra bukkan valaki. Egyúttal fel is világosítják az illetőt a teendőiről.-Miből tudhatja egy átlag honpolgár, mi minősülhet régészeti szempontból értékelhető tárgynak, netán leletnek?- Az egri főiskolán több mint egy évtizede folyik a történelem szakosok körében régészeti oktatás - adja meg a választ az igazgató. - Ez féléves kötelező kurzus, a végén vizsgázni is kell. Ebből a leendő tanár legalább tudja, ha a diák megemlíti az órán, hogy építkezés közben otthon találtak valamit, azt azonnal be kell, hogy jelentsék. Fontos, hogy a társadalom minél szélesebb része ismerje ezt a bejelentési kötelezettséget! Az örökségünket semmisítheti meg az, aki inkább maga próbálkozik úgymond „régészkedéssel”, mindenféle szakértelem híján. Nem mindegy ugyanis, hogy például egy cserép milyen környezetben, milyen szituációban volt. Fontos dolgokra lehet következtemi mondjuk a csontok fekvéséből, a mellékletek elhelyezkedéséből. Természetesen ehhez csak szakképzett régésznek van meg az ismerete.- A régészet az utóbbi időben rendkívül sokat fejlődött - teszi hozzá Domboróczki László. - A legfontosabb az,, hogy minden egyes momentumot pontosan rögzítsünk, hiszen minden apróságnak nagy jelentősége lehet. Minél alaposabb a leletgyűjtés, annál több információ nyerhető, s annál színesebbé, gazdagabbá tehető az ismeretanyag. Ezért nagyon lényeges, hogy mindenkiben tudatosuljon: a lelet környéke nagyon fontos hely, inkább ne nyúljon semmihez, mert azzal egyrészt veszélyezteti a feltárást, a tudományos eredményt, másrészt a szankciók miatt neki is hátránya származhat belőle.- Vannak, akik jó szándékkal, hobbiból „régésztednek”. Nem kellene-e velük kapcsolatot teremteni, hogy a hivatalos régészeti feltárásoknál az ő tapasztalataik, ismereteik is felhasználhatok legyenek?- Rengetegen vannak - feleli a régész -, akik önszorgalomból, érdeklődésből járják a lelőhelyeket. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy összeszedték a talált tárgyakat, s behozták nekünk. Ma már viszont a terep- bejárást sem végezheti bárki. Ezért arra kérünk mindenkit, ha találtak valamit, inkább szóljanak nekünk! Ily módon a feltárási folyamat részeivé válhatnak már eleve a bejelentéssel is. A hobbiból kutakodók közül egyébként sokan részt vesznek régészeti ásatásokon, s ez önmagában is óriási lehetőség a számukra. Ezeket az embereket Domboróczki László: Minden apró leletnek nagy jelentősége lehet örömmel látjuk, s vonjuk be a feltáró munkánkba. Vannak olyan bejelentőink, akik már technikusi szinten dolgoznak nálunk. Azt azonban nem engedhetjük meg, hogy önállóan gyűjtsenek, kutakodjanak, mert elegendő szakértelem híján óriási károkat okozhatnak.- Visszakanyarodva kiinduló esetünkhöz: mi lesz a folytatása a cikkünkben szereplő, ezek szerint törvénysértő esetnek?-Be kellett jelentenem az ügyet a Nemzeti Kulturális Örökség Igazgatóságának - ismerteti dr. Petercsák Tivadar. - A cikket megküldtem nekik, gondolom, kivizsgálják, ki követett el esetleg szabálytalanságot. Bizonyára precedens értékű lehet a döntésük. Szalay Zoltán Gazdag leletanyag került elő a Valide Szultánában folytatott ásatás során fotó: perl marton SZUROMI RITA: A jobb oldal- Nem megyek sehová! Ki nem állhatom a köpönyegforgatást. Máskülönben oda akkor mész, amikor akarsz, nem kell pont most ott lenned - jelentette ki barátnőm ellentmondást nem tűrően.- Végül is igaza van - gondoltam -, bár most megint nem tudom meg, mire volt jó egykor a jobb oldali közlekedés. Mert ez a tény még ennyi év távlatából is izgat. Az iskolában - melynek akkor még pici udvara volt, és a faláról minden évben lepedőnyi vakolatok potyogtak - szigorúan csak a jobb oldalon lehetett közlekedni. A hatalmas márványlépcsők törvényét senki sem szegte meg. Pedig a lépcsők kicsit húzósak voltak. Ha az alagsorból kellett az első emeleti könyvtárba felmenni, akkor három fordulót gyalogolt diák és tanár egyaránt a fal mellett. A másodikban már szuszogott. Megállni mégsem lehetett, elvégre hosszú libasorok igyekeztek a jobb oldalon felfelé. Egyszer egy osztálytársunk megszegte a lépcsők törvényét. Középen ment. Györgyi néni bezzeg most is figyelt. A második és harmadik forduló között óriási pofon csattant. Ekkortól rend uralkodott az osztályban, és soha senki sem kérdezte többé, miért csak a jobb oldalon lehet felmenni, s a balon lejönni. Az iskola alapvetően nagyon romantikus volt, leszámítva Pali bácsi matekóráit. Ott ugyanis soha semmit nem lehetett megérteni. A számok röpködtek a levegőben és a táblán, a kisebbek néha a dolgozatfüzet lapjaira is rákerültek (nullától kettőig.) Lényegesen izgalmasabb volt az ének, amikor Éva néni lemezjátszóval érkezett, s nem lehetett tudni, mozgalmi dal vagy népzene szólal meg rajta. Az orosz sem volt túl rossz. Bár fogalmunk nem volt, mi az, amit feleléskor mondunk, bemagoltuk, s ha nem szakítottak félbe, a közepes már biztos volt. Emlékezetesebb volt ettől a szekrény, amelynek ajtóit egyszer nagyra tárták, és az osztály lélegzet-visszafojtva figyelte Brezsnyev temetését. Oszifőnek talán a könnyei is kicsordultak. A tábla zöld volt és apró karistolásokkal teli. A krétahiány állandósult, mert bizony a játszótéren is kellett valamivel rajzolni. A legszebb darabok így aztán csakis a tanárnő zsebében lapultak. A táblák fölött Marx és Lenin képe lógott. Az oldalfalon pedig a legnagyobb magyar költőké, a sokszor lekommu- nistázott Váci Mihályé és József Attiláé. (Ezek ugyan kicsit hullámzottak, mert a nyolcadik á szemmértéke éppen felmondta a szolgálatot, amikor társadalmi munkában szögeit.) S itt voltak még az annyira emlékezetes fonott szemeteskosarak. Amit olyan élvezettel tudtak a fiúk egymás fejére húzni vagy kiborítani. Aztán jött a hetes - aki minden óra előtt elskandálta, hogy tanár néni kérem, tisztelettel jelentem... s minden nap végén szorgosan összetakarított, hogy Marika néninek annál kevesebb szemét jusson. Ám a szemetet is csak az egyik oldalon lehetett levinni. így festett télidőben az iskola. Tavasszal persze minden más volt. A szüneteket az udvaron töltöttük, s az első jelzőcsengő után azonnal osztályonként kettesével álltunk, s irány a terem. (A márványlépcsőkön természetesen csakis egyesével haladhattunk.) Apropó, csengő. Nekünk nem kellett elektromos. A napos beült pici kabinjába, s ha jelzett a karóra másodpercmutatója, akkor elindult a hatalmas kolomppal, hogy kicsengessen. Átkozott nehéz volt, de még mindig jobb volt, mint a teremben hallgatni a rejtelmes kémiát vagy fizikát. Ám nemcsak a kolompolás- sal lehetett lógni. Volt például tízóraiztatás, amikor a forró süteményekért kosárra] a sarokig kellett menni, s tűrni a szünetben a tanulóáradatot, amely az épp aktuális árusra szakadt. Ilyenkor a második órától érzékeny búcsút lehetett venni. S ha még mindig túl soknak tűnt a napi öt óra, hát a különböző trükkök sokaságát is be lehetett vetni. Hirtelen gyomorrontás, szédülés, kitörő bárányhimlő. A tanárok megértőek voltak. Nekik is elegük volt időnként. Aztán elérkezett a nyolcadik. Végleg kicsengettek. S a nyolcadik á megengedhette magának, most az egyszer végre büntetlenül, hogy a lépcső közepén szaladjon le a kapuba. Csodálatos érzés volt. A fal biztonsága eltűnt mellőlünk. Csak a végtelen szabadság volt körülöttünk. Akkor még nem sejtettük, hogy az életben is létezik jobb oldal. Ez lett volna a márványlépcsők titka? * Később hallottam, a Lenin-kép helyett feszület van a falon, és a Ságvári Endre raj helyén a Szent Anna osztály ül. A márványlépcsők változatlanok. Időközben mi is megtanultuk: bizony, az életben is van jobb és bal oldal. Ám egy kérdésre azóta sem kaptam választ: az iskolában még mindig a jobb oldalon kell közlekedni?
