Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-20 / 245. szám

12. oldal SporTTüköR 1999. október 20., szerda LABDARÚGÁS - Élénk vita a Helasz elnökségi ülésén Szabályszerűtlen volt a tiltakozás A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség soros elnökségi ülésén elsőként levette napirendről a testület az utánpótlás prog­ramja fölötti vitát, az illetékes bizottság képviseletében Zsi- dai József ugyanis nem javasolta, hogy bármiről is határoz­zanak, mielőtt megismerik az MLSZ ide vonatkozó legújabb elképzeléseit. A fegyelmi bizottság beszámolója kapcsán azonban túlságosan is „leragadt” az elnökség, nehezen talál­tak közös nevezőt a vitában, noha az elhangzott érvekben rendre ott lappangott valami igazság. Az írásos anyaghoz dr. Cseh László, a bizottság vezetője fűzött szóbeli kiegészítést, s főleg azt vetette fel, hogy a já­tékvezető bizottság miért a Helasz elnökségéhez fordult a Nova] - Energia SC megyei I. osztályú mérkőzés utáni törté­nések kapcsán létrejött fe­gyelmi döntés okán. Dr. Cseh nem azt erősítette elsődlege­sen, amit a bizottság képviselt, hanem a módját tartotta külö­nösnek, ahogy panaszt tettek a játékvezetők. Puhl Sándor, a JB elnöke szerint a bírók enyhének talál­ták a fegyelmi bizottság ítéle­tét, mondván: fizikai félelem­ben élnek a mérkőzéseken a játékvezetők, mert nem érzik a védelmet. A szövetségi ellenőr kirendelése, a rendezői lét­szám növelése nem elegendő eszköz a biztonsághoz. Ezek az intézkedések nem óvják a játékvezetőt, előbbiek ellenére még megüthetik a mérkőzések bíráit, mint tették azt Novajon az említett mérkőzés után - mondta Puhl. A vitában személyi ellenté­tek, személyes problémák is felvetődtek bőven, aminek nyilvános részletezése aligha lenne szerencsés az érintettek számára. Sokkal fontosabb, hogy az egyes bizottságok ve­zetői és tagjai keressék a vitás esetek kulturált rendezését. Dr. Vass Géza, a Helasz el­nöke nem összegezhetett más­képpen, mint hogy megállapí­totta: mivel nem jogosulttól érkezett a játékvezetők tiltako­zása - annak kilátásba helye­zése, hogy Novajon esetleg nem vállalnak működést -, ezért a Fellebbviteli Bizottság nem is foglalkozhatott a témá­val, a Helasz elnöksége pedig így eltekint attól, hogy állást foglaljon az ügyben. Nem húzta az időt az elnök­ség az igazolási és átigazolási bizottság, valamint a fellebb­viteli bizottság beszámolója fölptt. Azt azért megállapítot­ták, hogy szerencsés volt lét­rehozni három évvel ezelőtt a fellebbviteli bizottságot, amely dr. Tóth László elnökle­tével következetesen dolgozik az eléje került ügyek mindenki számára megnyugtató megol­dásán. Egyebek között a testület november 20-ra tűzte ki a He- /aíz-közgyűlés időpontját. Elégedetten vették tudomásul, hogy az Ifjúsági és Sportmi­nisztériumtól egymillió forint értékben kaptak a megyei szö­vetségek felszereléseket. és technikai eszközöket a zavar­talan munkavégzéshez, az ügymenetek viteléhez. Két személyt javasoltak országos kitüntetésre, akik hosszú ideje dolgoznak a labdarúgás kü­lönböző területein megyénk­ben. Különböző beadványok sorsáról is döntött még egye­bek mellett a testület. (um) Egy hír: egy mondat ATLÉTIKA. Az osztrák fővá­rosból rajtolt kedden a 10. Bécs-Budapest szupermaratoni futóverseny. Az első szakasz céljáig, Sopronig 93 km-t tett meg az összesen 483 induló. ELHATÁROLÓDNAK. A Vasas SC, a Vasas Labdarúgó Kft. és a baráti köre a leghatáro­zottabban tiltakozik a Vasas- MTK PNB-s labdarúgó-mérkő­zésen elhangzott rasszista, ag­resszív, kirekesztő, szégyenle­tes megnyilvánulások ellen, és elhatárolja magát ezektől. CENTENÁRIUM. A centená­riumi ünnepségsorozat kereté­ben hétfőn a Komjádi-uszodá­ban a 100 éves Fradi vízilabda­csapata a Világválogatott ellen játszik. A külföldiekből álló sztárcsapat edzője Kemény Dé­nes lesz. BIRKÓZÁS. Az elnök Hege­dűs Csaba felügyeli a jövőben a legjobb magyar birkózók fel­készülését, de Bállá József ma­radt a szövetségi kapitány, az őt segítő edzői karban lesznek csak változások. PÓTSELEJTEZŐ. Egymil lió-kétszázötvenezer jegyigény­lés érkezett telefonon a novem­ber 17-i Anglia-Skócia labda­rúgó EApótselejtczőre, ame­lyet 80 ezren tekinthetnek meg. AUTÓSPORT-Forma-1. Ecclestone is vizsgálódik A Malajziai Nagydíjjal kapcsolatban Bernie Ecclestone, a FIA elnöke szeretné, ha Szuzukában dőlne el a Forma-1 világbaj­noki címe, a közönség egy csodálatos finist látna. Ecclestone egyébként nem érti, hogy a technikai ellenőrzések során koráb­ban miért nem vették észre a Ferrariknál a légterelők szabályta­lan méretét. Minden versenyen a legjobb edzésidőt elérő autót tüzetesen átvizsgálják, és a hiányosságokra felhívják a csapatok figyelmét. Ebben az ügyben nemcsak a Ferrari hibázott. TEKE-NB II., NB III. Energiatakarékos győzelem Energia SC Gyöngyös - Kazincbarcika 5:3 (2666:2656) NB II.-es férfi csapatmérkő­zés, Gyöngyös. Energia SC: Nagy Á. 417, CZIVINGER CS. 448, TAMÁSI 461, KRASNYÁNSZKI 469, Pin­tér 436, Nyilas 435 fa. Idei leggyengébb összeredményé- vel fontos pontokat szereztek a 7. helyre előrelépő gyön­gyösiek. Hódmezővásárhely - Egri Nyomda SE 6:2 (3165:2990) NB II.-es férfi csapatmérkő­zés, Hódmezővásárhely. Egri Nyomda SE: Molnár Gy. 498, ZSÍROS 506, MESTER 554, Tóth L. 451, Kun 496, Jéger 485 fa. A listavezető otthonában kevés esélye volt a győzelemre az idei legtöbb fát teljesítő egrieknek, akik ezzel a vereséggel vissza­csúsztak a 6. helyre. NB III.-as eredmények Gyöngyöstarján - Ózdi Spartacus 7:1 (2238:2098). Ld.: Lehótszky 400, Puskás 384, Varga S. 377, Nagy A. 369, Szabó J. 364 fa. Petőfi- bánya - Vámosgyörk 6:2 (2393:2342). Ld.: Kovács K. 438, Pelyhe 416, Sarankó A. 405, Sarankó L. 387, ill. La­katos 419, Szegedi 418 fa. Mátranovák - Miskolc 6:2, Sajóbábony - Debreceni MTE II. 6:2. ÖKÖLVÍVÁS - Houston után, Sydney előtt Csötönyi: Jó hír az egrieknek A magyar ökölvívó-válogatott gyászos houstoni vb-szereplése után nehéz vérmes reményeket táplálni a magyar ökölvívó-vá­logatott olimpiai szereplését illetően - kezdte a beszélgetést Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke.- Lehet, hogy magyarázko­dásnak tűnik, de alaposan kitol­tak velünk a bírók, akik sajnos tökéletesen megtanultak csalni a pontozógéppel. Például Erdei Zsolt mérkőzésénél 21:11 volt a regisztrált ütések aránya Er­dei javára, a meccset mégis a kazah fiú nyerte 7:6-ra, mivel egy időben nem nyomták meg azokat az átkozott gombokat. Csekély vigasz, hogy örökre el­tiltották őket a játékvezetéstől. Nehezen várható el objekti­vitás a Szovjetunió felbomlása után megalakult utódállamok bíráitól a korábbi testvérek meccsein. Klikkek vannak, saj­nos, mi egyikhez sem tarto­zunk.- Erdei nemcsak ezért vesz­tett.- Sajnos, Madár felkészülése nem volt ideális, 11 kilót kellett leadnia a végén, amelyből saj­nos hat kiló izom volt, így saj­nos nem volt olyan friss, mint lennie kellett volna.- Jövó're jubileumi Dobó­emlékversenyt rendeznek Eger­ben. Milyen mezőny várható?- Jó hírt közölhetek az egri­ekkel, a 2000. augusztusi via­dalra már most rekordszámú je­lentkezés van. Jövő év novem­berben Budapesten rendezzük a junior világbajnokságot, így a/ egri viadal annak a főpróbájá­nak számít. A szeptemberi rije- kai eb-n és azóta már 27 ország (!) több mint 100 öklözője je­lezte részvételét. Több tenge­rentúli csapat is szeretne ezen a viadalon felkészülni. Már egyeztettünk dr. Nagy Imre egri polgármesterrel, a szerve­zők nevében ígérhetjük, méltó lesz a jubileumi, nagy hagyo­mányokkal rendelkező verseny színvonala.- Olimpia, remények, esé­lyek?- Óriási a mezőny, nehéz feladat már a kvalifikáció is. Érdekesség, hogy abból az amerikai csapatból, akit a vb előtt tönkre vertünk Magyaror­szágon, négyen lettek világbaj­nokok. Megjegyzem, egyiküket háromszor verték el Houston­ban. A kubaiak, Fidel Castró- val az élen, joggal reklamáltak a csalások miatt. A mieink kö­zül öt-hat versenyző kijuthat Sydneybe, egy talán érmet is hozhat - hangzott el zárásként Csötönyi jóslata. Bajzát Rafael űtcmwie% MILKMEN Kft: TEJTERMÉK NAGYKERESKEDELEM 3032 Apc, Jobbágyi út 1. Tel.: 37/385-609, 385-610, 385-652 Szerdánként SZUPER. Ha 15 óráig felad Kedvezményes szgk.-v zetői tanfolyam indul o tóber 21-én. Érdeklődn 10-16 óra között a 36/42 800, 18 óra után 320-72 os telefonszámon lehet. (6217 EXPRESSZ ja, másnap olvashatja c- Thompson, Aiwa, LG tv, i: video, hifi 10 % kedvez­ik- mény, kamatmentes hitel. 5- Megahertz Eger, Csiky Sándoru.15. 314-856 2) (59524) Ha most megveszi, ráér jövőre elkezdeni a havi törlesztést. Kezdőrészlet már 299 OOO Ft-tól. Havi részlet 29 900 Ft.* irczas ajánlatát. (SftxSlA [tlNANSZluÓzÁs] SEICENTO 4 HÓNAP ELŐNNYEL V és V Autó Kft., 3202 Gyöngyös, Atkári u. 2., tel./fax: (37) 317 464 Korbett Autó Kft., 3300 Eger, Mátyás király u. 4., tel./fax: (36) 427 827

Next

/
Thumbnails
Contents