Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
Vasárnap Reggel 42. szám
1999. október 17. * KÖZELRŐL ★ 3 Fegyverek a körkupola alatt A mélységi felderítőket az ellenséges frontvonalak fölött dobják ki. A héten Verpelét kígyósi gyakorlóterén állt az ejtőernyős célkereszt: jelezve a bevetési pont határát. Hadiállapot híján is példázható, hogy a bajtársakra mindenkor számítani lehet.- Amikor 1200 méter magasságban kiugrottam a Mi-17-es helikopterből, a földön kirajzolódott egy kerek szám. Tudtam, hogy nekem szól - idézi Nagy Ferenc főtörzsőrmester. A kiképzést irányító Fenyvesi Zsolt őrnagy szolgál a részletekkel:- Sátorlapokból hajtogatták, rakták ki a többiek. Ezzel köszöntve 300. ugrása alkalmából a csoportparancsnokukat. A jubilálónak - aki egy évet Boszniában, az SFOR kötelékében is szolgált - az emlékezetes látvány mellé odalent kijárt még a mezeivi- rág-csokor és az ejtőernyős porcelánfigura. Az egri Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj szakharcászati zárófoglalkozásának utolsó ugrása valósághű feladatba torkollt. A helikoptert elhagyó körkupolások teljes menetfelszereléssel, gépkarabéllyal és a majdani rajtaütésszerű támadáshoz szükséges lőszer-javadalmazással ereszkedtek alá.- Egynapi gyalogmenettel, a terepen végig rejtőzködve érik el azt a helyet, ahol végrehajtják akciójukat - tekint előre Fenyvesi őrnagy, a zászlóalj parancsnok helyettese. A tereptarka ruhások földet érés utáni első cselekedete az ejtőernyőktől való megszabadulás.- Ha lehet, kútba kell dobni, esetleg savval leönteni, elásni. Nyoma nem maradhat! - ezt követeli a felderítők biztonsági szabálya. A mélységiek a kétnapi hideg élelem mellett vízfertőtlenítőt, láz- és fájdalom- csillapítót tudnak mál- hazsákukban. Készeknek kell lenniük minden megpróbáltatásra. Ennek kapcsán jegyzi meg a zászlóalj parancsnokhelyettese:- Remélem, a napsütéses ugrást követően éjszaka majd kapnak egy kis esőt. Végtére is ilyenformán kóstolhatnak bele a mélységi felderítés szakmai szépségeibe... Jobb esetben a csillagos ég alatt húzódhatnak meg - a laktanya körlete helyett - a záró- vizsga*részesei. A térképen meghatározott pontot hajnali 4 órára kell elérniük. A 7-7 fős csoportok a rajtaütéssel az ellenséges adócsoport működését bénítják meg, a váratlan támadás után megkezdve az úgynevezett elszakadást.- Az akció mindig ugyanazzal a mozzanattal zárul. Egy előre megadott helyen ismét feltűnik egy helikopter. A jókívánságuk is úgy szól: „Találkozzunk a kiemelési helyen!” (budavári) FOTÓ: P1LISY ELEMÉR Igazság vagy gazság Már a kötet címe is jelzi, nem mindennapi kiadvány dr. Ormay Gáboré: Szolgáltat-e az i - gazság - szolgáltatás? S az alcím: Görbe tükör. Mindezt megtetézi a sajátos nézőpontot is rögtön eláruló szalagcím: Jogtanácsosi szemmel is.- Megtörtént esetekre, s általuk életjelenségekre igyekeztem ráirányítani a figyelmet, természetesen jogi szempontból vizsgálva azokat - magyarázza a magánkiadású könyv szerzője. - A sztorik nincsenek helyhez kötve, megtörténhetnek bármikor, bárhol a 10 millió magyar állampolgár bármelyikével. Három csokorba kötöttem példáimat, amelyek között nyilvánvalóak a párhuzamok. Az első fejezet a közúti közlekedéssel kapcsolatos rendőrségi szabálysértési gyakorlat fonákságait elemzi. Azt például, hogy milyen kálváriát kell bejárni, mire egy befedetlen munkagödröt közúton felejtők felelősségét hivatalosan is megállapítják, s a miatta keletkezett kárt megtérítik. Avagy, hogy milyen eljárási huzavona lehet abból, ha a helyszínelő rendőr téves feltételezés alapján önhatalmúlag dönti el, mi történt egy általa nem látott, sebtében vizsgált koccanásos baleset során, s azt hozza ki vétkesnek, aki valójában az eset sértettje. Milyen módszer az - ez az eset Kerecsend határában történt -, hogy konvojban haladó autók közül a rendőrök egyeseket „kimazsoláznak”, s vezetőiket gyorshajtásért megbírságolják. Elgondolkodtató és nagyon tanulságos a bírók tárgyalási gyakorlatáról, illetve a bíróságok jogszolgáltatása egyes munkaügyekben címet viselő részek, miként a lakásügyek intézésének visszásságait taglaló fejezet.- Megtudható belőlük - említi dr. Ormay Gábor -, milyen tortúráknak lehet kitéve a magyar állampolgár. Van, aki elviseli őket, van, aki nem. Én úgy gondolom, az igazságtalanságot nem kell eltűrni!- Mi indította arra, hogy kötetbe foglalja a könyvből érezhetően elkeserítő tapasztalatait?- A jobbító szándék, a segíteni akarás. Azt vallom, ha valakit sérelem ér, az mindenképpen hajtsa ki a maga igazát, persze, ha valóban igaza van. Sokan nem tudják, miként cselekedjenek ilyen esetekben. Ez a kötet, remélem, útmutató lehet számukra. Hangsúlyozom, ez nem jogi szakkönyv. De azt szeretném, ha a jogi felsőfokú tanintézetekben kötelező irodalomként hasznosítanák, hiszen magáról az életről, a naponta megtapasztalható gyakorlatról szól. Ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy a fejezeteket bevezető idézetek, az úgynevezett Életképek, a jegyzőkönyvi részletek, a hatóságokkal folytatott csaták leírása révén több évtizedre visz- szatekintő, az egyes időszakok közötti párhuzamokat is felvonultató korrajz bontakozik ki az írásból. Valóságos történelem.- A mű fő gondolata egy közmondás: Minden magaslatról más kilátás nyílik. Hogyan fogadták kritikus sorait?- Nem vagyok ismert a könyvpiacon, bár a szakmában igen. Korábban szakcikkeket írogattam. Tudom azt is, a könyv nem levegő, amit venni kell. Épp ezért felvettem a kapcsolatot kormánytagokkal, országos közjogi méltóságokkal. Levelet írtam nekik. Megkerestem az összes egyetemet, főiskolát. Jártam rendőrszakközépiskola, az Államigazgatási Főiskola igazgatójánál, rendőrségi, bírósági szakembeÉletképek Az alábbi megtörtént esetek dr. Ormay Gábor könyvében is az Életképek összefoglaló címet viselik: 1. „Egyik munkahely-változtatásom úgy vált lehetővé, hogy: a) magam helyett másik jogtanácsost kellett szereznem, alkalmasságát szavatolnom; b) új munkahelyem tsz-elnökének vállalnia kellett egy őz kilövését régi munkahelyem elnöke részére.” 2. „A szolgálati felettes az illetőt magához hívatta. Érdeklődött egy ügy után, majd - merthogy szerinte fontos ügy - körvonalazta a meghozandó ítéletet. A bíró a szolgálati felettes kívánalmai szerinti ítéletet nem volt hajlandó meghozni. Attól kezdve »fontos« ügyeket nem kapott.” 3. „Másik illető 1946-ban - elszólásból -a Magyar Szentkorona nevében hirdetett ítéletet. Másnap már nem volt a bírói székben.” 4. „Az 1950-es években divat volt a bíróságokat népiesíteni. Az egyik járásbíróság elnökének tisztségébe kőművesmestert állítrottak. Ő sajátjaként kezelt letéti aranytárgyakat. Tárgyalás közben azokkal játszott. A vége büntetőeljárás lett. Börtönből-szabadulva rendszeres jövedelmet kapott, mert elhelyezték egy »fogadó« vállalathoz. Tényleges munkát ott sem végzett" reknél. Más-más fogadtatásban volt részem, attól függően, ki milyen széken ül. Fogadott dr. Habsburg Ottó, aki ahhoz is hozzájárult, hogy az újabb kiadásban fotója szerepeljen. Megértette a célomat, hogy a társadalom ösz- szecsiszolódását szeretném elérni. Nem éreztem senkitől sem, hogy illetlenség lett volna kiadni ezt a könyvet. A rendőrök sem nehezteltek, kivéve azokat, akik magukra ismertek.- Ha jól értem, lesz folytatása írói munkásságának.- Tervezem fél év múlva e kötet bővített kiadását, amelyben újabb eseteket ismertetek. Benne lesznek a mostaniak további fejleményei is. Egy harmadik könyvben pedig szívesen helyt adnék olyan eseteknek is, amelyek másokkal történtek meg. Szalay Zoltán A szerző, dr. Ormay Gábor 62 éves. Nyugdíjas, de jelenleg jogtanácsos egy nagy cégnél. Orvos szeretett volna lenni, ám nem vették fel az egyetemre. Huszonnyolc évesen a szegedi JATE-n szerezte meg jogászi diplomáját. Dolgozott könyvelőként, főkönyvelőként, majd jogi előadóként. Jogtanácsos volt a FÜSZÉRT- nél, ahol a jogi osztályt is vezette. Húsz éven át a KPVDSZ Borsod megyei bizottságán jogsegélyszolgálatot látott el. Tevékenykedett termelő- szövetkezetben is, a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalatnak öt évig volt a vezető jogtanácsosa. Egy évtizede kohászati cégjogi ügyeit intézi. Hatvanévesen lett - 30 esztendős fiával egy időben - külkereskedelmi jogász. Mennyit ettek a végváriak? Bármennyire is furcsa a ma emberének, a végvári harcok időszakában is éppúgy éltek, kereskedtek, dolgoztak, szerettek és házasodtak az emberek, mint a békeidőben. Miért is lett volna ez másként? A három részre szakadt ország 200 éves történelme alatt az emberek megtanultak élni és túlélni. De hogyan? Erre már kevesek tudják a választ. Még a korszak kutatói előtt is sok fehér foltot rejt a történelem. Ezért született meg 1982-ben a Dobó István Vármúzeum égisze alatt a végvári konferencia- sorozat, melynek a héten a 10. találkozóját rendezték. Ezúttal a központi téma az ellátás hogyanja volt. Miként lehetett a harcvonalon túlra, a várat védő katonáknak élelmet és lőszert szállítani? Hogyan tudtak egy hosszú ostromra felkészülni, tartalékolni? E kérdésekre keresték a választ a korszak kutatói. S ki gondolná, mennyi minden befolyásolta a választ. Az utak állapota éppúgy kulcsfontosságú lehetett, mint az időjárás. Egy rossz termést hozó évben nehezebb volt hadjáratot indítani. Ha pedig jó volt a búzatermés, az emberek szívesen értékesítették azt jó pénzért külhonban, s már csak a rossz minőségű, olcsó áru jutott a katonáknak. Ha felment a só ára, elkerülhetetlen volt a marhavész... További kérdéseket vet fel az is, hogyan tudták kiszámolni, mennyi gabonára, lisztre, tüzelőanyagra van szüksége a várnépnek? Nos, a választ a kutatásoknak köszönhetően ma már tudjuk. A középkori kolostorokban igen nagy gyakorlattal tudták számításokkal előre jelezni, hány cipó kell naponta, s ehhez mennyi búzát kell felhordani. Egész sereg asszonynép dolgozott az ellátásban. Fát hordtak, búzát őröltek, lisztet finomítottak, sütöttek és adagoltak. Naponta akár 2000 emberre is. Ha nagyon durva példával akarnánk élni, a végvárakban létrejöttek az első nagyüzemi konyhák... S hogy ezzel biztosítható-e a győzelem? Természetesen nem. Az eredményt a társadalom szervezettsége, tűrőképessége is meghatározta. Háborús időszakokban egész falvak „szakosodtak” egy-egy harcban szükséges eszközök - kóc, deszka - előállítására. A források feljegyezték: előfordult, hogy akkora katonaságot kellett volna a társadalomnak eltartania, ami meghaladta a tűrőképességet. Ezért történhetett, hogy a katonák és a civilek egyaránt éheztek. S akkor még nem szóltunk a folyamatosság követelményeiről sem. Ez leginkább az elhúzódó háborúk alatt mutatkozott meg. A harmincéves háború idején arra is akadt példa, hogy egy terület ellátása összeomlott a túlterheltség miatt. A bajt némi rutinnal meg lehetett előzni. Léteztek raktárak, és ismert volt a több évre előre történő raktározás. A Rákóczi-sza- badságharc kirobbanása előtt már egy évvel elkezdték gyűjteni a hadianyagot és az élelmiszert. Túl nagy eredménnyel azonban nem dicsekedhetünk. A raktárak száma kevés volt, e tény a hadjárat sikerét is megkérdőjelezhette. S hogy könnyebb volt-e a törököknek? Ahogy vesszük. Maradtak feljegyzések arról, hogy „a török üvöltött éhségében”. Mások szerint viszont egyszerűbb volt a harcoló alakulatok ellátása, és egy nagy hadjárat előtt már évekkel előtte töltögették a raktárkészletet. Szemfülesek is akadtak. Dúlt a korrupció: ha minden cipóból két dekát csíptek le, akkor is nagy mennyiség vándorolt zsebből zsebbe a végvárak létszámát ismerve. Arról nem is szólva, nyelvhasználatunkban már létezett a szó: korrupció. Vagyis a daliásnak hitt harcosok semmivel sem voltak hősiesebbek, tisztábbak és ma- gasztosabbak, mint amilyenek mi vagyunk. Háromszáz évvel később... Szuromi Rita
