Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-16 / 242. szám

1999. október 16., szombat Hírlap Magazin 7. oldal A művész, akiben két ember találkozik Czibolya Erzsébet azt mondja, negyven évnek kellett eltelnie, hogy igazán boldog lehessen. S mindez a festészetnek köszön­hető. Mert végül is ő két ember egy testben. Van egy Czibolya Erzsébet, akit ötéves korában járványos gyermekbénulás tá­madott meg és tett mozgáskép­telenné, és van Czibolya Er­zsébet, a festő, aki szárnyalni tud, aki nem ismer korlátokat, akit a képei teljes értékű mű­vésszé emelnek. Czibolya Erzsébet - a toló­kocsihoz kötött - korábban gyakran volt szomorú. Azt mondja, a mozgásképtelensé­get nem lehet megszokni. An­nál is inkább, mivel ötéves ko­ráig ugyanolyan futkározó, labdázó, fára mászó kislány volt, mint a többi. Éjszakai ál­maiban most is gyakran újraéli azokat a vidám napokat. Ke­serű az ilyen álom után az éb­redés. Ám jön Czibolya Erzsé­bet, a festő, és megvigasztalja: az ecsettel szép dolgokra ké­pes, az alkotásnak nem szab határokat a mozgásképtelen­ség. Negyvenhárom múlt, ami­kor elkezdett festeni. Egy ba­rátja vette rá. Azt mondta: ne­ked olyan szép lelked van, biz­tosan gyönyörű képeket tudnál festeni. Megpróbálta. Nem ment könnyen. Vízfes­tékkel kezdte, a szájába fogott kis iskolás-ecsettel. Az első kí­sérletek rosszra sikeredtek, a képek nem akartak összeállni, gyenge mázolmányok lettek. De Czibolya Erzsébet meg­érezte az alkotás ízét. És on­nantól már nem volt visszaút. Sokszor volt türelmetlen ön­magával szemben. Ráérzett, hogy mit kellene kihozni a képből, ám akkor még nem volt teljesen ura az ecsetnek. Meg kellett beszélnie önmagá­val, hogy csak apránként juthat előre. El kellett sajátítania mindent: az ecsetkezelési technikát, az színkeverékek összeállításának módját. Nem volt könnyű, de ő már meg­szokta, hogy az apró sikerek­nek is nagyon kell örülni. Egy év múltán állt először közönség elé, a szájjal és láb­bal festő művészek hatvani tár­latán. Félt ettől a naptól, mint minden művész a nagy premier előtt. Leste a tárlatlátogatók arcát, így próbálta lemérni ké­pei fogadtatását. Élénk színei. Siker a Hatvani Expón: Matiszlovicsné Horváth Éva és Farkas Kálmánná átadja a díjat Erzsébetnek fotó: t. z. m. Czibolya Erzsébet munka közben harmonikus kompozíciói meg­állásra késztették a szemlélő- dó't, képei sikert arattak. Azóta már több kiállításon is szere­pelt. A hatvani Expón július­ban első egyéni tárlatával a helyi művelődési bizottság dí­ját vehette át Farkas Kál­mánná polgármesternőtől és Matiszlovicsné Horváth Éva bizottsági elnöktől. Tagja lett a Szájjal és Lábbal Festők Nem­zetközi Szövetségének. Leg­utóbbi nagy megméretése a Moldvay Győző Galériában való szereplés volt. A városi és a környéken élő művészekkel állított ki. A budapesti szakem­berekről álló zsűri két képét fogadta el, úgy, hogy nem tud­ták, azokat egy mozgásképtelen alkotta. Sohasem szerette, ha meg­különböztették. Kisgyermek­ként, amikor már egyetlen vég­tagját sem tudta mozgatni, sok­szor készakarva rosszalkodott, várva a reakciót. Éppúgy meg­dorgálták, mint egészséges nő­vérét. Egyfajta teszt volt ez, hogy teljes emberként kezelik, nem szánni való teremtmény­ként. Hogyan dolgozik? Szülei családi házában él. Ők készítik elő a festéket, a lapot. Ez utób­bit az asztalra fekteti, táblán ritkán dolgozik. Aztán szájába veszi az ecsetet, festéket kever, és apró, színes pontokat hagyva a vásznon, összeállítja a képet. Mindig emlékből fest. Naponta kijár, bevásárol vagy motoros tolókocsijával kigör­dül a városszélre. A tájképek ilyenkor rögződnek benne. Élénk színeket használ, ké­pei derűt sugároznak. Ilyennek látja a világot?-Nem - mondja de azt szeretném, ha a világ ilyen lenne. Az emberek végül is jók. Sokszor olyan kevés kell a bol­dogsághoz, de gyakran meg­történik, hogy ezt a keveset sem akarják adni. Naponta fest. Van, amikor három nap alatt készül el egy kép, van, amikor egy hét is ke­vés rá. Azt mondja, ahogy tö­kéletesedik a technikája, ahogy egyre jobban belemélyül a fes­tészetbe, úgy döbben rá, hogy mennyire keveset tud még. És ez újabb és újabb munkára ösz­tönzi. Mert feladni sohasem szabad. A siker apránként áll össze, és akkor is elérhető, ha az ember ötéves korában szinte egyik napról a másikra arra éb­red, hogy egyik végtagját sem tudja mozgatni. Az élet így is lehet jó, ha az ember nagyon akarja. Tompa Z. Mihály Kuk@c: a világméretű levelezés Címzett' espe@dpg.hu Tárna: fhumor] Feleség, Sziasztok KaeagóGeriék! Kérdés: Tavaly Barátnő 1.0-mat Feleség 1 ű-ra fejlesztettem (Upgrade verzió), akcióban lehetett kapni Az új program elindította a “gyermek process"-!, amely váratlanul ért, s amelynek rendkívül nagy a tár- és erőforrásigénye. A termékismertetőben nem esik szó erről a jelenségről. Mindeközben a Feleség 1.0 minden más létfontosságú programba is bemstalállja magát éstöér rendszerincJításkor betöltődik. így azóta legkedveltebb programjaim úgy mint Éjszakai Sztrsp Póker 10.3 és Sönvászaf 2 5 valamint Meccsrejarás és Ultiparti 5.1 nem futnak, illetve a rendszer indításukkor mindig összeomlik. Úgy tűnik nem is tudom kiirtani rendszeremből a Feleség 1.0-at. Gondolkoztam a Barátnő 1,0-ra való visszatérésen, de az UNISTALt nem működik. HELP!! Ki tud segíteni"??? Először csak olvasgattunk. Él­veztük, hogy néhány másod­perc alatt a világ bármely tájá­ról eljutott hozzánk egy-két, vagy akár több száz elektroni­kus levél. Olyanoktól, akikről semmit nem tudhatunk bizto­san. Kivéve azt, hogy írtak va­lamit. Használjuk az ezredvég médiumát, az Internetet. Aztán olthatatlan vágyat éreztünk, hogy mi is beleszóljunk a „tár­salgásba”. És ekkortól gyökere­sen megváltozott az életünk... VETikett: nem törvény, de nem árt betartani Egy számítógép, modem, tele­fonvonal, levelezőprogram, és máris kezdődhet a világméretű csevej. Nem árt azonban tisztá­ban lenni a szabályokkal. íme, néhány szemelvény a Háló il­* lemtanköny véből: * Sokszor nagyobb hatást ér­hetsz el azzal, ha hallgatsz. * Légy konzervatív a küldésben és légy liberális a fogadásban. Nem szabad indulatos leveleket küldened akkor sem, ha provo­kálnak. Ha ilyet kapsz, jobb, ha nem válaszolsz. * Ne felejtsd el, hogy azok az emberek, akikkel kommuni­kálsz, az egész világon vannak szétszórva. Lehet, hogy a levél címzettje éppen alszik. Add meg neki a lehetőséget, hogy feléb­redjen, munkába menjen és be­lépjen. * Soha ne feledd, hogy a cím­zett is emberi lény, méghozzá olyan, akinek kultúrája, nyelve, humora egészen más lehet, mint a tiéd. Dátumformátumok, mér­tékegységek, idiómák sem min­denütt ugyanazok. * Aludj egyet, mielőtt érzelmek­től fűtött választ küldenél egy üzenetre. * Általában nem lehet vissza­vonni egy levelet. Csak akkor küldd el, ha már bizonyos vagy benne, hogy szeretnéd, ha meg­jelenne. * Ne kószálj el a témától, ne be­szélj összevissza. Nos, ilyen egyszerű. Persze, a szabályok annyit érnek, amennyit betartanak belőlük. Ez az Internetre ugyanúgy igaz, mint a mindennapi életre. Hiányzó lehelet, mosolygó „betűk” Az ember lehet szerelmes több ezer kilométerről úgy, hogy sosem találkozott „kedve­sével”. A technika lehetővé te­szi, hogy beszélgessenek, akár lássák is egymást a Hálón ke­resztül. De bármennyire is fej­lett a technika, azért néhány do­log nem oldható meg. Például nem érzed a partnered szájsza­gát. Szóval, mindent nem pótol a Háló - mondta egyik előadá­sában Réz András. Persze, az átlag „emilező” leginkább csak a levelek útján kommunikál, hiszen a valós idejű, hangos-képes kapcsolat még aligha elérhető egy átlagos magyar ember számára... Az érzelmeit viszont a sze­gény is szeretné kifejezni, mi­nél pontosabban. A betűk azonban nem mosolyognak. Vagy mégis? A kulcsszó: smiley. Az „emi- lezők” sajátos jeleket, úgyne­vezett smiley-kat (mosolygó­kat) használnak, többé-kevésbé egységesen. Néhány ízelítőül: aki mosolyog :-), és aki szo­morú :-(, aki megnémul :-x, aki csodálkozik :-o, akadnak tele szájjal kacagok :-D, vagy éppen kacsintgatok ;-), szájhúzók :-/, vagy egyszerűen csak szem­üvegesek 8-). A jeleket balra fordított fejjel lehet legjobban értelmezni. Az újságolvasó könnyebb helyzetben van, elég, ha a lapot fordítja. A monitorral ezt nehezebb megtenni. Hiába, azért a hagyományos médium mégiscsak életünk megszokott, egyszerű része... Nem csak a „mosolygók”, hanem a nevek is sokat elárul­nak tulajdonosaikról. A feladó neve és címe olyan, mint ami­kor belépünk egy szobába, és szétnézünk. Elsőként az embe­reket vesszük szemügyre, s - akaratlanul is - eldöntjük: ők most szimpatikusak avagy sem. Akadnak, akik „polgári” nevü­kön szerepelnek, mások sza­badjára engedik fantáziájukat. Lehet itt találkozni Sheila Gre­vel éppúgy, mint Cica Micával, vagy éppen Párduccal, Medvé­vel, St. Antallal, Buda Örssel, Zsíros B. Ödönnel. Ugyanilyen széles a címek tárháza, a canabis-tól a picipo- cimaci-ig bármi előfordulhat. És persze az xy@aramszu.net , vagy éppen buli.net cím is so­katmondó. Finnyásoknak nem ajánlott Külön tanulmányt is megérde­melne az írások vizsgálata. Nem csupán a tartalom szabad, de a forma is. Egy tisztességben megőszült tanítónő alighanem sírva tépné össze a diplomáját, ha ki kellene javítania a megle­hetősen sajátos helyesírással „elkövetett” leveleket. Persze, az emileken edződött szem egy idő után különbséget tud tenni a szándékos ferdítések és az is­meretek hiányosságából fakadó - olykor durva - hibák között. Az általánosan elmondható, A betűk nem mosolyognak... hogy a „szabadosán” levelezők igyekeznek az élő beszédhez igazítani soraikat, vagyis fone­tikusan írnak mindent. Például: „mongyá má egy viccet, se- gíccsé elkűdeni melegebb ég­hajlatra a szomorúságomot”. Persze, vannak, akik ezzel nem elégednek meg, a „turbó-fülig- dzsimmi” stílust Sobri Jóska (a betyár) fejlesztette tökélyre, egyik leveléből idézzük az alábbi - minden elméleti fejte­getésnél szemléletesebb - pél­dát: „Dejazér’ mán én is kúpálódok kifele, nem vagyok akkora soty- tya paraszt (bár szerintem még mindég én vagyok a legna­gyobb betyár itten a környé­ken), főleg mer az irodalom felé fordútam. No van ám új verzse- let is, ten’ezem egy irodálmi tanfojam bejindíttását itten... ” Legyen elég ennyi. Ilyet még a PíHauard se’ írt-jegyezte meg valaki. Egyébként az is természetes, hogy - főként angol - szavakat ugyancsak fonetikusan írnak, aligha botránkoztat meg bárkit is a filing vagy a sztárvársz, a lav, a písz, és társaik. Persze, akár idegen, akár magyar nyel­ven ír valaki, „ferdén”, azért át­látszó, ha csak a helyesírási bi­zonytalanságait akarja ezzel el­fedni. Viszont - emlékezzünk rá - nem szerencsés ezt cikiző levelekkel bombázni az illetőt. Elvégre, mindenki úgy ír, ahogy akar, vagy ahogy tud. Azt is sietünk azonban megje­gyezni: nem árt a témához iga­zítani az „írásképet”. Akik ezt figyelmen kívül hagyják, azok könnyen szerezhetnek néhány kellemetlen percet maguknak és másoknak egyaránt. Márpedig ez nem lehet cél. Hiszen aki egy nyilvános cse- vegőcsatomán „rajta van”, azért teszi, mert szeretne szóra­kozni, megismerni sok-sok ér­dekes embert. És gondolatokat cserélni. Akár olyanokkal is, akiknek sem a nevét, sem az arcát, sem a lakhelyét nem ismeri. Csak egyet tud róluk biztosan: ülnek egy gép előtt, és pötyögnek a billentyűkön. espe@dpg.hu :-)

Next

/
Thumbnails
Contents