Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-14 / 240. szám

1999. október 14., csütörtök Pf. 23 9. oldal Költözzön béke a szívekbe! Felháborodással olvastam a Heves Megyei Hírlap október 1-jei számában „Az egyházadó nem lehet feszültség forrása ” című cikket. Nem tudom, mi bajuk van az egerszalóki lako­soknak az új plébánosukkal. Kezdettől fogva állandóan at­rocitások érik. A község örül­hetne, hogy ilyen plébánost ka­pott! Ostoroson öreg, fiatal szí­vébe zárta, szerette, hiszen munkáját a legjobb akarata és tudása szerint végezte. Aki nem fizet egyházadót, az nem is kérheti a keresztelést, esketést, temettetést. Mi soha nem zúgolódunk, ha fizetni kell. Amikor szentmisére me­gyünk, bevisszük a templomba, az ott szolgálatot tevő hölgynek adjuk, amiről ő papírt ad. Aki nem jár rendszeresen temp­lomba, az elküldi valakivel. Elhiszem, hogy az egersza- lókiak megszokták az előző plébánost, de Levente atya se maga kérte az odahelyezését. Megjegyezni kívánom, hogy Ostoroson erőszakkal egyháza­dót soha nem kértek. Szívesen vettük volna mi, os- torosiak is, ha Levente atya itt marad. Vegyék már végre tu­domásul, hogy őt odarendelték, és inkább segítsék, ne nehezít­sék munkájában. Néhányan már jártunk az egerszalóki templomban, ami olyan szép, hogy nem. lenne szabad, hogy a gyűlölet ural­kodjon a falai között. Milyen katolikus ember az, aki a papját bántja, utána nyugodtan, szem­rebbenés nélkül megy a temp­lomba? Biztos, hogy Levente atya mindent megtesz annak érde­kében, hogy a hívek megbékél­jenek vele. „Zaklatások, névte­len fenyegető levelek”. Végig­gondolta az illető vagy illetők, akik ezeket csinálják? Nincs más elfoglaltságuk? Próbáljanak már magukba szállni, és katolikus emberhez méltóan viselkedni, és gondol­janak arra, hogy tettükkel el kell majd egykor számolni. Balogh Lászlóné Ostoros Empátia vagy apátia A magára hagyott egészségügyi ágazatról sok jót és rosszat le­het mondani megalapozottan vagy éppen anélkül. Úgy tűnik, mintha az egymást követő kormányok szabályzói egyre inkább a spontán megoldódás (természetes kiválasztódás) irányába hatnának. Most csak egyetlen mozaikot emelnék ki a sok közül. Jelen­leg a minimálbér országunkban bruttó 22.500 Ft (ami valójában a létminimumot sem fedezi). Bemutatom, hogy az ágazatban foglalkoztatottak - bruttó ösz- szegre számítva - hányszorosát kapják fizetés címén a mini­málbérnek. Orvos - min. bér x 2,95; egyéb egyetemi diplomás - min. bér x 2,69; egészségügyi szakdolgozó - min. bér x 1,61; gazdasági műszaki dolgozó - min. bér x 2,18; fizikai dolgozó - min. bér x 1,35. Amikor az egészségügyi dolgozó gyógyszert kénytelen vásárolni, nettó jövedelme 30%-át erre költheti, ugyanúgy, mint bárki, aki más területen dolgozik. Még eddig soha nem jutott eszébe egyetlen döntés- helyzetben lévő csoportnak, hogy minket is megilletne egy alapkedvezmény, más ágaza­tokhoz hasonlóan! Dr. Habis Györgyné Asszisztensek Érdekvédelmi Egyesülete, Eger Segíts magadon...! Az 1999. szeptember 28-án megjelent Az ifjú pár a spájz- ban lakik című cikkhez, az ab­ban szereplő fiatalokhoz, szüle­ikhez és az önkormányzathoz volna néhány segítő gondola­tom. A cikkben szereplőkhöz hasonló vagy rosszabb körül­mények között sok száz fiatal pár él ma Magyarországon. Az önkormányzatok város­gazdálkodási irodái biztosíthat­nának bontásból származó épí­tőanyagot csekély térítés elle­nében, esetleg ingyen is. Ők meg a saját maguk munkájával és rokoni segítséggel tegyék lakhatóvá a fáskamrát. Ha a volt amerikai elnök ka­lákában végzett építkezéseken tudott Magyarországon dol­gozni egyszerű munkásember­ként, ezt a fiatal pár és rokon­sága is megteheti a saját érde­kében. Azonban az a tapasztala­tom, a fiatalok nagy része a kész megoldást várja a szülők­től és az önkormányzatoktól. Az, hogy az életének a jobbra fordulásáért ő is tegyen valamit, az eszébe sem jut. Vé­leményem szerint aki szívvel- lélekkel, szívesen dolgozik, azt megtalálja a munka. Munkája után előbb-utóbb lesz annyi jö­vedelme, hogy egy kis szobát biztosítani tud magának, ahol emberként tud élni. Gál Andrásné védőnő Füzesabony Ki kaphat támogatást? A Heves Megyei Hírlap 1999. szeptember 13-i számában megjelent „Nagy az igény a jármú'támogatásra” című új­ságcikkre reagáló Gál And- rásné füzesabonyi védőnő az újság 1999. szeptember 23-i számában „Rossz a rendszer” című észrevételében vélt sé­relmének ad hangot, melyben több pontatlanság is szerepel. Gál Andrásné mint nyugdí­jas védőnő, nagyon jól ismeri az ide vonatkozó rendeleteket, de meg kell jegyezzük, a gép­járművásárláshoz nyújtott tá­mogatás kifejezetten súlyos mozgáskorlátozott szemé­lyeknek jár. (Természetesen más betegségek is okozhatnak súlyos mozgáskorlátozottsá­got, pl. szív, vese stb., de eze­ket a rendelet kizárja a támo­gatottak köréből.) A betegségek megléte nem egyenlő a jogosultság meg­szerzésével. A rendelet kihangsúlyozza, hogy kiemelten kell támogatni az egyedülállókat, a munkába, iskolába járókat, akik segéd- motoros rokkantkocsi vagy kerekes szék vásárlására hasz­nálják fel a támogatást, hon­védelmi kötelezettség teljesí­tése során váltak súlyos moz­gáskorlátozottá, hadirokkan­tak. Téves az olvasó azon meg­jegyzése, mely szerint a rászo­rult csak egyszer részesüljön támogatásban. A korábbi jog­szabály szerint a rászorult 5, jelenleg 7 évenként részesül­het támogatásban. Ezen idő alatt az általában használtan vásárolt gépjárművek cseréje indokolt, a rászorult az rászo­rult marad. Végezetül: ezen támogatás, illetve támogatási forma nem a „régi rend” maradványa. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési ked­vezményeiről a kormány dön­tött a többször módosított 164/1995. (XII. 27.) számú rendeletében. A kielégítés sorrendjét vé­leményező bizottság a rendel­kezésére álló iratok, orvosi szakvélemények birtokában, nagy figyelemmel végzi mun­káját. Nem vitatja azt, hogy a külső szemlélők által olyan egyének is kaphattak, illetve kapnak támogatást, akik spon­tán ránézésre nem tűnnek sú­lyos mozgáskorlátozottnak (pl. ujj-, kézhiány, idegrend­szeri koordinációs zavarok stb.). A bizottság bízik abban, hogy az elkövetkező időben is azoknak javasolja a támogatás megítélését, akik valóban rá­szorulnak. Heves Megyei Közigazgatási Hivatal által működtetett bizottság, Eger Az egri műemléki táblák leltáráról A Heves Megyei Hírlap 1999. szeptember 11-i számában ar­ról olvashattunk, hogy: „A vá­rosi közgyűlés idegenforgalmi és integrációs bizottságának kérésére a polgármesteri hiva­tal szakemberei a közeljövő­ben felmérést készítenek a me­gyeszékhelyen található köz­téri szobrokról. A bizottság meg kívánja vizsgálni, hogy ezek közül melyek azok, ame­lyeknek esetleg egy szobor­parkban, vagy a mainál mél­tóbb körülmények között lenne a helyük...” E hírt nagy örömmel olvastam, és közben merült fel bennem az a gondo­lat, hogy a fenti testület a kö­zeljövőben készíttesse el az Egerben található műemléki táblák „leltárát” is. Az említett felmérésre két okból is szükség lenne. Egy­részt azért, hogy a városi veze­tésnek lenne egy dokumen­tuma, amely mutatná, hogy je­lenleg a megyeszékhelyen me­lyek azok a műemléki vagy műemléki jellegű épületek, melyeket még 1958-ban He- vesy Sándor akkori városi fő­mérnök javaslatára táblával je­löltek meg. Másrészt a felmé­rés azt is szolgálhatná, hogy a jövőben hol kell a városban újabb műemléki táblákat elhe­lyezni. A javasolt felmérés egy nagyon gyakorlatias célt is szolgálna, tudniillik azt, hogy belátható időn belül az illetékesek újrafestessék a ma már többségében olvashatat­lanná vált táblákat. Hogy erre mennyire szükség volna, csak egy példát hozok fel. A Bazi­lika déli részén elterülő park­ban látható kőváza talapzatán elhelyezett tábla szövege je­lenleg már szinte egyáltalán nem olvasható. Erre 1958-ban Hevesy Sándor főmérnök azt vésette, hogy Végh József hajdani egri ügyvéd rácz-he- gyi szőlőjében állott. A fő­mérnök az 1960-as évek ele­jén hozatta be az említett hegyről a városba, s helyez­tette el a jelenlegi helyén. A nyár folyamán elhunyt felejt­hetetlen emlékű Sugár István történésztől tudom, hogy a váza elhelyezésének volt egy politikai pikantériája is. Ez a következő: a Magyar Szocia­lista Munkáspárt akkori városi bizottságának első titkárát az említett váza egy templomi áldozókehelyre emlékeztette, s levonta azt a mai szemmel már primitívnek nevezhető következtetést, hogy a főmér­nök a pártbizottság bosszantá­sára helyeztette el a vázát az említett objektum mellett, me­lyet csak egy utca választott el a pártbizottság épületétől. He­vesy Sándor ezt követően fel­világosította az első titkárnőt arról, hogy ez a váza annak a Végh József ügyvédnek a sző­lőjében volt, aki települész- szerte ismert volt antikleriká- lis, egyházellenes nézeteiről. Szerencsére ezt az illetékes hölgy elfogadta, és nem távo- líttatta el az őt templomi ke- helyre emlékeztető vázát. Végül megemlítem, hogy a javasolt felmérés arra is al­kalmas volna, hogy az illeté­kesek a betűk újrafestésének folyamán kicseréljék a hibás szövegű műemléki táblákat. Erre jelenleg csak két példát említek meg. A csodálatos, Európa-szerte híres Líceumon elhelyezett emléktáblán az ol­vasható, hogy annak tervezője Fellner Jakab volt, s az épüle­tet 1765 és 1785 között hozták tető alá. Az 1960-as évek kö­zepén azonban néhai Soós Imre levéltár-igazgató tüzetes kutatások révén kiderítette, hogy az épület tervezője nem Fellner Jakab, hanem Gerl Jó­zsef bécsi építész volt. Sőt azt is bebizonyította, hogy az ob­jektum nem 1765 és 1785 kö­zött épült fel, hanem az 1763 és az 1774 közötti években. 1958-ban a táblát elhelyeztető Hevesy Sándor még Szmre- csányi Miklós kutatásai alap­ján vésette fel a szöveget, amely azonban Soós Imre mérvadó kutatásai alapján korrigálandó lenne. A másik negatív példa: a vár alatti bo­rozó és étterem falán látható műemléki táblán az áll, hogy ott - állítólag - dervis-iskola működött a város török meg­szállásának időszakában. Szintén Soós Imre bizonyí­totta be, hogy az említett épü­letben még „állítólag” sem működött dervis-iskola. Igaz, 1596 és 1687 között volt Egerben ilyen intézmény, de nem a vár alatt, hanem a jelen­legi Park Szálló helyén. Remélem, hogy a hozzászó­lásomban szóvá tett hiányos­ságok kijavítására nem kell újabb évtizedeket várni. Dr. Szecskó Károly, Eger Köszönet a segítségért Mint az 50 éves érettségi talál­kozó szervezője, osztálytársaim nevében is köszönöm azt a nyilvánosságot, . amivel az Önök lapja - 1999. szeptember 22-én - megtisztelte ezt a nem mindennapi kettős jubileumot. Mind az előzetes beharan­gozó, mind az eseményről ké­szült írás - Jónás Ági tollából - nagyon jólesett az öregdiákok­nak. Üdvözlettel: Tóth Mihály Budapest Mit tehetünk? Elkeseredve olvastam az Tari Ottó tollából lejegyzett történe­tet a Lőrinciben történő állat­kínzásokról. Pedig valószínű­leg ez nem egyedi eset. Az ál­latkínzás - ha jól tudom - az új állatvédelmi törvény értelmé­ben büntetendő. Amit viszont nem tudok, az az, hogy hogyan működik ez a gyakorlatban. Pl. egy ilyen eset láttán hívhat-e az állampolgár rendőrt, és az mi­lyen intézkedéseket köteles hozni? El lehet-e venni kínzójá­tól az állatot? Feljelentheti-e a szemtanú az illetőt? Ha igen, mi az esélye, hogy eljárás indul az állatkínzó ellen, és mi lesz az állattal ez idő közben? A leírt konkrét esetben ahol szemtanú és bizonyíték is van, mit le­hetne hivatalosan tenni, hogy az illetőknek elmenjen a kedve az állatkínzásoktól? Kérem, ír­janak erről! Talán ha az állam­polgárok úgy érzik, hogy haté­konyan tudnak beavatkozni egy-egy ilyen ügyben és meg tudják állítani az állatkínzást, kevesebben hunynak szemet a fölött, ami történik ezekkel az egyszerű, kedves lényekkel. Papp Agnes Kál Levelezőink figyelmébe Örömünkre szolgál, hogy leve­lezőink egyre gyakrabban ra­gadnak tollat, hogy gondolatai­kat megosszák a nyilvánosság­gal a Pf. 23. rovatunkban. Ezúton hívjuk fel a figyel­met, hogy a szerkesztőség fenn­tartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Mivel tömegesen érkeznek hozzánk leveleik, időnként elő­fordul anyagtorlódás. Ezekben az esetekben a szerzők türelmét kérjük az esetleges későbbi közlés miatt. Továbbra is csak a teljes névvel és címmel ellátott íráso­kat áll módunkban megjelen­tetni. Korona-néző búcsújárás a kisgazdákkal A médiákból értesültem arról az ötletről, hogy a Szent Koro­nát az országban bemutatás céljából vonaton utaztatni, majd az Országházban elhe­lyezni javasolják. így a vidé­kiek is megnézhetnék a koro­názási jelképekkel együtt, mert a szállító vonat minden na­gyobb állomáson hosszabb-rö- videbb ideig tartózkodna. Volt már ilyen bemutató út 1938-ban: az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával a reprezentatív Árpád-vonaton lehetett megtekinteni a nemzeti ereklyéket. Szüleim látták is, vonattal utaztak a megyeszék­helyre, egész napot vett igénybe így a látogatás. Nem tudom, hányán nézték meg ak­kor, de biztos, hogy a vidéki lakosság fele sem. 1938-ban az ország helyzete gazdaságilag és politikailag is jobb volt a mainál. Gazdaságunk erős és stabil volt, közéletünk tisztább, egységesebb. Az akkori politi­kai ellenfeleket is összehozta a világkongresszus szelleme. Szerintem a mai Magyarország gazdasági egyensúlyát minden kiadás megingathatja. A mai demokrácia is jóval gyengébb az akkorinál. Gon­doljunk csak az Országgyűlés munkájára! Talán még soha nem fordult elő az átmenet tíz éve alatt, hogy a valamikor ha­gyományos „közfelkiáltással” fogadtak volna el a nép érde­kében bármit. Csak a saját tisz­teletdijuk emelésénél jutottak rövid időn belül konszenzusra. Az ország javáról ritkán, az egyes pártokéról annál gyak­rabban esik szó. Ma az országnak nagyon nagy többletköltséget jelentene a koronázási jelvények vona- toztatása. Mert megengedhet­jük-e, hogy az ereklyéket olyan pályákon utaztassuk, ahol a környéket ellepi a szemét? Megengedhetjük-e, hogy az ál­lomások világításául szolgáló drótokon lengedező, ernyős, 40 wattos izzólámpa fénye ra­gyogja be a díszszerel vényt? Elfogadhatjuk-e, hogy a MÁV állomásain az utazók szakszerű tájékoztatására szolgáló, bal­káni színvonalú hangosbeszé­lőkön adjanak hírt a korona ér­kezéséről? Ugye, nem! Ebből következik, hogy az országos bemutatónak jelentős költségei lesznek. Bizton állít­ható, hogy az összköltség több tízmilliárdra rúgna. Az ötlet megvalósítása felérne bármely ez évi természeti csapással, mondhatnók: biztosítani le­hetne a 2000. év első csapását! Meg kell adni,, az elgondolás megvalósítása nagymértékben hozzájárulna a vidékfejlesztés­hez, és a költségek más címen volnának biztosíthatók. Ettől sokkal olcsóbb és leg­alább ilyen eredményt hozó ja­vaslatot tennék. Emlékezetem szerint 1938-ban kis falunkból lobogókkal, énekszóval vonul­tak a látogatók az állomásra, és onnan kiilönvagonokban utaz­tak menetrendszerű vonaton a megyeszékhelyre és vissza. Ja­vaslatom tehát: a kisebb táj­egységekből szervezzünk „ko­ronázási jelképek látogatása” címmel processziós búcsút, a MÁV-val egyeztetett kedvez­ményes térítési díjakkal, az ál­landó kiállítási helyre. A láto­gatás szervezését a vidékfej­lesztést irányító FKgP szer­vezné, természetesen mindig az érintett terület helyi szerve­inek bevonásával. Az utazási kedvezmény legalább * 50, nagycsaládok esetén 90 száza­lékos lenne, a múzeumi belé­pőket is kedvezményesen biz­tosíthatnák. A fővárosban az érkezők ka­lauzolását, a múzeumlátogatás rendjének biztosítását a párt­hoz oly közel álló Fradi-szur- kolók aktívái végeznék, a tájé­kozatlan vidékiek a jelvény­ként jobb kézben tartott base- ball-ütőkről, biliárd-dákókról ismerhetnék fel őket. A MÁV az ilyen búcsúk árbevételét el­különítve kezelné, és a Buda­pest vonzáskörzetén kívül eső területek vasúthálózatának fej­lesztésére használná fel. Gondolom, javaslatom meggyőzte a koronát utaztatni kívánókat ötletük gazdaságta- lanságáról. Az pedig, hogy a koronázási jelképek állapotát jól ismerő szakemberek is el­lenzik a vonatoztatást - mert az esetleg végleg tönkretehetné az ereklyéket -, csak alátá­masztja a processziós búcsúk indokoltságát. Horváth Ágoston Gyöngyös

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents