Heves Megyei Hírlap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02 / 230. szám
1999. október 2., szombat Hírlap Magazin 7. oldal Majdhogynem borjúpörkölt Bródy Sándorral Halálának hetvenötödik évfordulóján szállodai otthonában látogattam meg az idős, egri származású mestert, Bródy Sándort, aki jó egészségben és a tőle elvárható nyugodt derűvel válaszolt kérdéseimre. Az író, az elmés társalkodó és életművész, ahogy azt az olvasóközönség elképzeli, szokásához híven ágyban fekve, szájában - talán Havanna, Regália, Média, esetleg Virginia - szivarral fogadott; jöttömre kikelt fekhelyéről és magára öltötte hamufoltokkal tarkított, egykor sötétzöld bársonyköpenyét, s várakozásteli, egyben határtalanul biztató barna pillantással tekintett rám. Éppúgy, mint aki a kiegyezést követő fellélegzés idején nőtt föl tizenharmadik gyermekként egy magyar zsidó családban.- Nohát, mi járatban errefelé, öcsémuram? - húzta föl regényesen őszülő szemöldökét.-Már csak azért zavarnám nyugalmas órájában a mestert - válaszoltam erőltetett magabiztossággal -, mivel épp hetvenöt éve annak, hogy halálozásra adta a fejét. S ez épp jó alkalom arra, hogy egri születésű lévén, nevét kissé megtisztítsuk az idő szitáló porától, ha ugyan van szitáló pora az időnek - mondtam, titkon remélve azt, hogy van azért értelme annak, amit kérdeznek.- Nem érdemes azzal oly sokat vesződnie öcsémuramnak, ha tényleg úgy van, hogy nevemet belepte az idő szakadatlan aláhulló pora. Ott egye meg a fene, talán rendben is van az akként. De ha valami írásféle kellene rólam a lapba, mert muszáj, ki van spekulálva a helye, sorra - hírlapírói praxisomból magam is jól tudom, mit jelent megtölteni a végeláthatatlan hasábokat -, akkor inkább azt mesélném el mégis, hogyan készítem én a jó boíjúpörköltöt - válaszolta a szivarfüst mögül az élénk tekintetű Bródy.- Már csak vesződnék én mégis kicsit a mesterrel, hisz annyira azért nem komoly ez a feledés dolog. Időről időre játsszák valahol a nagy magyar színpadokon A dadát vagy A tanítónőt. Egerben utcája van a mesternek a szülői házzal, van könyvtár elnevezve a mesterről, szép, volt mozi is, csúnya - soroltam, mindig erősen megnyomva a mester szócskát, amúgy bizalomkeltésül, a beszélgetés olajozójaként, amit Bródy szeme csippentésével nyugtázott is.- Hát, legyen, ahogy akarod, de a pörköltöt azért elmondom a legvégén - hagyta rám Bródy. Aztán az ágy melletti asztalkán álló metszett üvegből kínált egy kis szilvapárlattal. Mikor aprót ittunk, kijelentette, hogy tehetség kell a főzéshez, az evéshez meg az iváshoz, legalább annyi, mint az íráshoz és az élethez. De legtöbb mégis a festéshez szükségeltetik. Mert a festő terpentinnel hígítja a vérét, hogy a vászontáblákra kerülhessen. Ebben aztán nem is volt vita közöttünk, ő maga volt a példa rá.- Nincs az én életemnek semmilyen rejtett feneke, akárhogy vizitálnák is. Egyszerű az, mint a káposztás hús. Benne van minden. Másnapos, záká- nyos gyomornak is kiváló. Apám halála után szakadt vége az egri boldog napoknak, tizenhárom évesen hurcolkodtunk föl a fővárosba anyámmal, testvérekkel, rokonokhoz. Az öreg a tönkremenés előtt tehetősebb ember hírében forgott, mint kocsma- és malombérlő, gabonakereskedő, katonai és érseki szállító. Barátságban volt a Károlyi grófokkal, az emancipálódó magyar zsidóság előhírnökeként. Aztán változtak az idők. Beütött a krach, csakhamar Pesten találtuk magunkat. Dolgozni kellett, amikor bennem inkább még képek és színek forrottak. Festő nem lehettem, lettem hát ügyvéd, irodai aktacirkal- mazó nagybátyámnál. Az ímoki papír- gyártás közben elkezdtem hát tollal festeni, és ezeket a lefestett történeteket a világra szabadítani. De ez így, azt hiszem, nem hangzik valami túl érdekesen, átlapozza ezt az olvasó, fiam. Ezt talán már az én időmben is átlapozta. Ennek ellenére írtuk persze mi is - kacsintott huncutul a minden szerkesztőségben forgandó mester, és ezek után jóindulattal megpróbált még egy kis szilvóriumot belém diktálni.-Mester, hova lettek a világból a bolondok, a bölcsek és a bohémek, akikből annyi akadt régen? - erőltettem tovább egy újabb, megoldásra nem vezető kérdést.-Hogy hova? - gondolkodott el félredöntött fejjel az író. - Sehova. Itt vannak és itt lesznek, csak most nincsen annyira szüksége rájuk a világnak, se bolondra - elég bolond az anélkül is -, se bölcsre, se bohémra, miként az én időmben. Ki se kellett lépni az ajtón, máris ellepték az embert számolatlanul a különbnél különb figurák. Rajzottak köröttünk, mint legyek a kiömlött búzasörre, vagy darazsak a nádmézre. És micsoda történetek, csak meg kellett írni. Könnyű dolgunk volt, úgy pezs- gett az elmúlt századvégen, tán még kicsit később is az élet, akár a kitöltött friss pezsgő a karcsú kristálypohárban. Persze emellett, másutt megállt még az idő moccanatlanul, mohásan benőve, kérgesen. A csillogó új hidak tövénél keményre száradt nyomor üszkö- södött. Hát most más világ van, másként ugyanolyan szépségekkel, csúfságokkal. Akkoriban a zajló Dunán is áthajtottam a csónakot, ha akadt valami formás nőszemély, aki várt rám a túlsó parton - révedt el a Bródy.- Tudjuk, mindig akadt azért ilyen, nagy keletje volt a mesternek a szebbik nem körében, elolvadtak a tüzes pillantásától. Érdemes volt Kolozsvárra utazni egy báli tudósításért, hogy aztán két év legyen a maradásból egy szoknya miatt - szítanám föl a parázsló történeteket.- Fiam, nem volt abban semmi bűbáj, nem kell oda tüzes pillantás, aki ebben is valami mesterkedést sejt, az rossz nyomon jár. Érteni kell a nyelvükön, ennyi az egész. Az ember egyszerű srófra jár. Mindig mindenkinek azt kell mondani, amit hallani akar. Már magam is csak azt szeretem, ha úgy fu- voláznak, ahogy az én kottám szól. Persze, fiam, ehhez aztán igazán érteni kell a hangszerhez, azt nem is tagadom. De a többi az mind kitaláció, puszta elmélet. Édes fiam, azt jegyezd meg inkább, hogy megúszni, túlélni, kibekkelni az életet nem lehet. Nincs értelme. Ebben maradtunk. Elbúcsúztam. A mester hosszan integetett. A borjúpörköltre nem tértünk vissza. Nem tértünk vissza sok felbuzdulásra, megtorpanásra, a gyors munkára, a pezsgő sikerekre, a nyíltszíni tapsra és az ordenáré megköve- zésekre, a folyóirat-alapításokra és elhagyattatásra, sikertelen öngyilkosságra és élőhalott remeteségre, az elődök és kollégák, Jókai, Mikszáth, Ady, Krúdy és Kosztolányi meleg szeretetére. S a sértődésekre, elfordulásokra, elárulásokra, a jó barát Gárdonyi csapodársá- gára a vesztett első világvégét követő jégzajlásban, ahol a különböző színezetű terroristák gyorsabban változtak, mint a rohanó tavaszi felhők. És nem tértünk vissza kényszerű és keserű külföldi hányattatásokra. Csak az számít, hogy a leírt betűkhöz visszatérünk-e. Ha visz- szatérünk. Kovács János Párizs elindít és megöl - Színházi bemutató az IH-ban: Edith Piai élete A „En csak addig élek, amíg énekelek” Mélység ez a javából fotö: majoros tamás EGER - Aki ismeri a mélyből jövő ember kiáltását, amely a magasba száll, hogy mások is meghallják, felfigyeljenek a poros földből kinövő emberi értékre, azok értik, érzik Edith Pia/énekét is. Márpedig ez az érzés mindenki előtt ismert. Következésképp nem lehet nem érteni a Piaf-jelenséget. S nem lehet érte nem szeretni... A Gárdonyi Géza Színház évadindító harmadik bemutatója, Gems Piafja azonban nem ettől lesz siker. A néző ezúttal egy olyan előadást láthat, amely bizonyítja: Egerben is születhetnek eredeti gondolatok, darabok, s itt is lehet - még a színházi épületből történő „kiűzettetés” után is - olyat alkotni, melyet nem kisvárosi mércével mérnek. S ebben elvitathatatlan szerepe van Piaf alakítójának, Nádasy Erikának. Közhely lenne azt mondani: jutalomjáték. Szó sincs itt semmiféle jutalomról. A színésznő' nem játszik, nem szerepel. Felmegy a színpadra, énekel. Es önmagát adja. Edith Piafot adja. Nádasy Erika játéka meglepetés a közönségnek. Ki gondolta volna, hogy mi rejtőzik ebben az asszonyban? Olyan természetességgel és odaadással játszik, hogy el lehet hinni: ő maga Piaf, aki önmagában rejti a mélységet, a szenvedést, az egek felé kiáltó fájdalmat és akarást. A dalok tartalmától többet fejez ki az énekhang és a játék. Az individualizmus szerepe ez. S Nádasy Erika érzi ezt. Ha játszik s ha énekel, egyedül marad a színpadon. Az az eró' és lendület, amit sugároz, egyszerűen nem engedi, hogy az ember másra is figyeljen a színpadon. S ezt csak énekhangjával éri el. A színészi teljesítmény a jellemformálással válik teljessé. Minél magasabbra jut, minél többen ismerik és rajongják, ő annál magányosabb lesz. Minél inkább beleférnének az életébe a sztárallűrök, őannál természetesebb lesz. Minél jobban kellene a siker érdekében alkalmazkodni a környezethez, ő annál makacsabbá és öntörvé- nyűbbé válik. Megszületik a Piaf-jelenség: a fény és sötét, a fent és lent, a csillogás és fájdalom antagonisztikus ellentéte. Lelkének sötét süllyedése és bukása a fényűző luxus között e színészi játékkal válik teljessé. Barátnője (Tatár Gabi) is egyenletesen formálja meg a Piaf árnyékában feltörő, a párizsi utcák világából a polgári jólétbe került asszony sorsát. Kidolgozott játékában egyenletes teljesítményt nyújt. De Nádasy Erika elsöprő játéka mellett ő is csak szolid árnyék maradhat, még ha a színésznő tökéletesen alakítja is a lassú, de biztosan feltörő asszony szerepét. A Piaf-jelenség megszületésénél a rendező, Szegvári Menyhért bábáskodott. Olyan környezetet teremtett - mindenféle túlbuzgó és figyelmet elterelő díszletet nélkülözve -, amelyben Piaf élni tud. Nincsenek a jelenetek beállítva, nincsenek a mozdulatok megrendezve. A színészekben rejlő' erőre alapozott, s ezzel elérte, hogy nem a színház, hanem a színész álljon a darab középpontjában. Talán a hely, az Ifjúsági Ház aulája is asszisztált ehhez. Az emeleteket, a lépcsőket, a korlátok mögé rejtett erkélyeket bejátsszák a színészek. Egész kis Párizs elevenedik itt meg. A hacacáré nők, a szépfiúk, a művészet mecénásai, s hozzá az a szívet szorongató harmonikaszó, amely idővel mindannyiunkban Párizst idézi. A montázsszerű jelenetekből összeállított darab a Piaf- életművet egyenletesen viszi végig. De az alaphangot az első jelenettel teremti meg. Piaf meghal. Aztán felemelkedik, minden, s mindenki fölé magasodva megszólal a Nem bánok semmit sem. A halhatatlanság jelenete ez. Ami utána következik, az pedig már csak magyarázata ennek a halhatatlanságnak. De a magyarázat után sem leszünk okosabbak: mi volt a Piaf-jelenség? Talán az, amit szívünk a dalaiból befogad. Talán az a véglet, amivel szembesültünk. Avagy az az erő és a porból feltörő tehetség, ami Piafot Piaffá tette. A választ a darab után mindenki magában érezheti majd. Szuromi Rita HEVES MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Pályázati felhívás A Heves Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet SZÁM ÍTÁSTECHNI KAI REFERENS munkakör betöltésére. Az intézmény jogállása: önállóan gazdálkodó költségvetési szerv címe: 3300 Eger, Kossuth L. út 9. Pf.: 279. A kinevezés feltételei:- felsőfokú szakirányú végzettség /főiskola, egyetem/-jogosítvány- büntetlen előélet Feladatok:- Novell és NT hálózat kezelése- Programozás- Hardver és Internet-tevékenység A pályázat tartalmazza:- szakmai önéletrajzot- iskolai végzettséget igazoló oklevél hiteles másolatát A pályázatokat az intézmény Humánpolitikai Részlegére kell benyújtani, zárt borítékban „Pályázat” jeligével, a hirdetés megjelenését követő 15 napon belül. A pályázatok elbírálására a benyújtásra előírt határidőt követő 30 napon belül kerül sor. A munkakör a pályázati eljárás lezárása után azonnal betölthető. köztisztviselői törvény alapján. [WfW (60297) PfiFR
