Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-08 / 209. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. szeptember 8., szerda Venczel kapus többször is bravúrral hárította az egri támadásokat fotó: pilisy elemér LABDARÚGÁS - Visszapillantás a hétvégi NB II.-es mérkőzésekre A ’80-as évek hangulata Egerben Nagyot változott a világ az egri labdarúgás háza táján. A mérkőzés előtt fél órával már szépen gyülekezett a lelátó népe, és a klubházban is szokatlanul nagy volt a forgalom. Érződött, hogy az NB II.-es csapat mellé állt az önkormányzat, a vállalkozói és közéleti szféra. Az előmérkőzésen az egri serdülők vereséget szenvednek a Mezőkövesdtől (1—4), de a felnőttek rangadóján már mindenki hazai sikert remélt. Kiss Tibor, az FC Eger ügyvezető elnöke . a rangadó előtt egygólos hazai győzelmet jósolt. Az egriek pályán mutatott teljesítményén is érződött a háttér kedvező változása. A mieink szokatlan bátorsággal letámadták a vendégeket, akik szinte a saját tizenhatosukról sem jöttek ki, mire Telek megszerezte a vezetést. Jóval simább lehetett volna a siker, ha csak a helyzeteik töredékét értékesítik a hazaiak. Hajmási ismét bizonyította tehetségét, a vendégek szinte alig tudták tartani a gyors támadót. Ha a befejezéseknél higgadtabb a Bélapátfalváról érkezett csatár, fölösleges izgalmaktól mentette volna meg a közönséget. Apropó, közönség: az Érsekkertben régen hallották már ennyi torokból a „Hajrá, Eger” biztatást. Talán a nyolcvanas évek végén volt ilyen remek hangulata labdarúgó-mérkőzésnek. A végeredmény szempontjából sorsdöntő volt, hogy a hazaiaknál minden csapatrészben akadtak kiemelkedő teljesítmények. A védelem Holtnerrel az élén szinte hibátlanul hatástalanította a bar- cikai támadásokat, középpályán a nagy kedvvel játszó Telek nyújtott emlékezetest, és ismét győztes gól fűződik a nevéhez. A gyors csatárokra épülő támadójátéknak kedvezett, hogy a vezetés birtokában átengedhették a területet a borsodiaknak. A példásan sportszerű találkozón a jól bíráskodó Vida játékvezetőnek egyszer sem kellett előhúznia a sárga lapot. Kálmán Vilmos, a vendégek mestere - aki az 1983/84-es bajnokságban a DVSC ellen szerzett sorsdöntő góljával szinte az NB /.-be segítette a Csank János dirigálta egrieket - a végén elismerte a hazai győzelem jogosságát. A mérkőzés szünetében az országos ifjúsági bajnokság Északi csoportjában harmadik egriek (edző: Csuhay Szabolcs) vehették át a bronzérmeket Szekeres Károlyiéi, az FC Eger elnökségi tagjától. (bajzát) Szabados felesége nekünk mindent elmondott Tisztes vereséget szenvedett az öt fordulón át százszázalékos Kiskőrös otthonában az FC Hatvan csapata az elmúlt vasárnap. A hazaiak a 20. percben /7-esből szerezték a győztes találatukat, amivel újabb három pontot gyűjtöttek eddigi készletükhöz. A mérkőzés után Szabados György, a hatvaniak edzője úgy döntött, hogy nem nyilatkozik a helybeli, ám ezúttal a Hírlapot is tudósító újságírónak, így ennek megfelelő mondat került a neve után a hétfői számunkba. A kiskőrösi mérkőzést követő napon lakásán kerestük Szabados Györgyöt, hogy érdeklődjünk: miért nem mondott véleményt a történtekről? A telefont a felesége vette fel, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy a férje hétfőn és kedden az U-I8-as utánpótlás-válogatott pályaedzőjeként Ausztriában tartózkodik, így csak szerdán lesz ismét otthon. A készséges és szívélyes hang arra bátorított bennünket, hogy megindokoljuk, miért is keressük éppen most a férjét, akivel általában hétvégeken szoktunk szót váltani, ha rendkívüli dolog nem történik. Némi meglepetésre Szabados György felesége pontosan beavatott abba, ami a férjével a labdarúgás kapcsán történik, így készségesen tolmácsolta, amit élete párja vasárnap este neki elmondott:- Gyuri úgy ítélte meg, hogy jogtalan büntetővel vesztették el a mérkőzést, sőt szerinte az egész meccs alatt a játékvezető egyértelműen a hazaiakat segítette. A férjem szerint a helyzetek alapján 6-2-re kellett volna nyerni a Hatvannak, s mégis vereség lett a vége. Az előbbiek okán és ellenére elvesztett mérkőzés nagyon felbosszantotta őt, és azt tartotta jónak, ha nem mond semmit annak az újságírónak, aki csak „letámadta” kérdéseivel, de előtte be sem mutatkozott - összegzett lényegre- törően a feleség. Ismerve Szabados Györgyöt, feltételeztük vasárnapi némaságának okát, de azt is, hogy inkább magába fojtja indulatait, mint keserűségében esetleg mást megbántson. Aztán hazaérve megosztotta bánatát a feleségével, aki továbbította olvasóinknak férje keserveit. Köszönjük a házastársi segítséget! (um) TEREMLABDARÚGÁS Dicséret a vereség ellenére SZUPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, , másnap olvashatja Kereskedő-boltvezető tanfolyam indul Egerben hétvégén. Telefon: 36/311-015 (58031) Leinformálható takarítónőt keresünk délután 4 órás munkára exkluzív irodák takarítására. Érdeklődni: Varga Nyomda Kft. Eger, Galagonyás u. 19. Telefon: 36/410-864 (58003) Mercurius Autósiskola szgk.-vezetői tanfolyamot indít 99.09.17- én. KRESZ-ből 50 %, gyakorlatból 10 % kedvezmény. Eger, Deák F. u. 21. Telefon: 321-524 (58135) Minden CSÜTÖRTÖKÖN nadrág-, blúz- és kabátka-vásár a KDNP-ben. (58203) Sírokban személykocsi-vez. tanfolyam indul 09.10-én 17.30-kor a Vár étteremben. Telefon: 06-20- 9691-165, Bial Imre (58211) Szőlőskert Nagyréde - In Time Aramis 3-4 (1-2) NB I.-es mérkőzés, Gyöngyös, 150 néző. V.: Ortó, Drucskó. Szőlőskert: Nagy A. - Csomós, Körösi, Palotás, Nagy Zs. Cs.: Marsi, Torna, Balk, Bódis, Tóth Z., Pálinkás. Csapatvezető: Oczella László. Az előző évi bajnokság második helyezettje ellen már a második percben vezetést szereztek a hazaiak. Elég volt azonban egy pillanatnyi kihagyás, s máris egyenlített az Aramis, sőt négy perc múlva már a vezetést is megszerezte. A második játékrészt ismét a Nagyréde kezdte jobban, mármár megvolt a hőn áhított siker, de a vendégek a 38. percben - tehát két perccel a lefújás előtt - 20 másodperc alatt fordítottak, és előnyüket megőrizték a mérkőzés végéig. A Szőlőskert játékosai minden dicséretet megérdemelnek, mert rendkívül jól játszottak a változatos és színvonalas mérkőzésen, azt viszont lehet sajnálni, hogy az utolsó két percben már nem figyeltek eléggé. G.: Csomós 2, Nagy Zs. A nagyrédei együttes a második fordulót követően I győzelemmel és 1 vereséggel, 5-5-ös gólkülönbséggel 3 pontot gyűjtve, a 7. helyen áll a 16 csapatot számláló mezőnyben. Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Ma 20.75-től (MTV1) az Üllői úton Európa- bajnoki selejtező mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán ellen. VÍZILABDA. A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-6-ra verte a szlovákokat, így csoportelsőként a negyeddöntőben ma 21.30 órakor Németországgal mérkőzik. KÉZILABDA. A magyar női kézilabda-válogatott kikapott Norvégiától a sydneyi előolim- pia keddi nyitótalálkozóján. Eredmény: Magyarország - Norvégia 22:23 (12:8). ATLÉTIKA: Vjacseszlav Vo- ronyin orosz magasugró világbajnok lesz a legrangosabb résztvevője a vasárnap rendezendő Salgótarjáni Ugrógálának, a Somoskő Váralja Sport- centrum avatásán. Az esemény 10.30 órakor kezdődik. KERÉKPÁR. Főbe lőtte magát a francia Thierry Claveyro- lat, egykori profi kerékpáros. A 40 éves sportemberre felesége talált rá a francia Alpokban lévő Notre-Dame-de-Mesage-i otthonukban. Claveyrolat 7990-ben a legjobb hegyi kerekes lett a Tour de France-on. VÍVÁS. Életének 63. évében elhunyt dr. Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó, aki 1960-ban Rómában volt tagja az aranyérmes csapatnak. KOMORA. Nem tart igényt Komora Imre szolgálataira a Kispest-Honvéd FC ügyvezető elnöksége: a testület keddi ülésén 4-3 arányban úgy szavazott, hogy leváltja a vezetőedzői tisztségről is. Átmenetileg Haász Sándort bízta meg edzői teendők ellátásával, egyben felhatalmazták Benkó László ügyvezető elnököt, hogy kezdjen tárgyalásokat Reszeli Sons Istvánnal. Tele hassal nem... Az elmúlt szombaton este a magyar labdarúgás újabb - már sokadik - tragédiáját élhettük meg azzal, hogy nemzeti csapatunk Európa-bajnoki selejtezőn 0-0-ra játszott Liechtenstein válogatottjával. A parányi területű (alig több, mint 30 ezer lakosú) hercegség szórakozásból futballozó csapata határtalan lelkesedésével története egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy meghiúsította a labdarúgásból jól élő magyar válogatott játékosok győzelmi reményeit. A látottak hű képet mutattak arról, hogy hol tart jelenleg a magyar labdarúgás, függetlenül minden körülménytói. A néhány éve elhunyt kitűnő szakember, Csizmánk Imre bácsi nagy tapasztalatával adott esetben szívesen használta megállapításul: tele hassal nem lehet futballozni. A sajátos tétel újfent bizonyosságot nyert. A lakossági átlaghoz képest fejedelmi” jövedelemből élő magyar futballisták - eltelve önmagukkal - képtelenek voltak egy-két váratlan húzással meglepni szerény képességű vendéglátóikat, hogy kicsikarjanak legalább egy halvány sikert. Azokkal szemben, akik amatőrök, akik, ha van idejük, fociznak, ha pedig a munkájuk elszólítja őket, akkor szomorúan lemondanak a válogatottságról. Azért, mert nem a labdarúgásból, hanem egyéb hivatásuk teljesítéséből élnek. A liechtensteiniek „csak” a sikerre éhesek, s messze nem a pénzre, őket még nem tömték meg dollárral, frankkal és egyéb valutákkal a fociért, így sportszereiéiből rúgják a labdát. Az elmúlt hét végén aztán láttunk egy másik, sikerre éhes csapatot is, mégpedig Egerben. Kazincbarcika ellen a hatalmas akarattal játszó egri gárda mindent félretéve harcolta ki a győzelmet, szinte meghalt a pályán, annyira óhajtotta a sikert. Mivel a legjobb szándéka mellett sem tudta növelni előnyét az FC Eger, így mindenki csúszott és mászott a gyepen, hogy őrizze az egygólos különbséget. Ezt értékelte a publikum a lelátón, s az utolsó tíz percben a „Hajrá, Eger!” ütemes buzdítással igyekezett erőt adni Bocsiéknak, hogy megszülessen a látottak alapján feltétlen megérdemelt győzelem. A mai sportban eleve bukásra van ítélve az, aki túlzott önbizalommal, magától eltelve, a másikat lebecsülve vagy félvetájról véve lép pályára. Úgy, hogy előre beírja magának a győzelmet. Mérkőzés előtt legyen korgó a gyomor és üres a pénztárca. Akkor lehet a kitűzött cél érdekében a lehető legtöbbet nyújtani. Az egri futballnak most nagyon bizonyítania kell. Úgy tűnik, ezt jól érzi a Csuhay József edző által második éve vezetett közösség, amely nemcsak a zsebére és a hasára (elnézést a hasonlatért), hanem a lelátó telítettségére is ügyel. Aki a szívét teszi a pályára a siker érdekében, az összességében elnyeri jutalmát. Úgy Egerben, mint Liechtensteinben... Egyébként jó lesz ma este ismét vigyázni, mert Azerbajdzsán válogatottja is elsődlegesen nemzeti önbecsülésből fut- ballozik - és játszott döntetlent a portugálokkal -, mint nyilatkozta azt szövetségi főtitkáruk egy feléje irányuló kérdésre. m www.rtlklub.hu