Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-07 / 208. szám
4. oldal Kamarai Elet 1999. szeptember 7., kedd HEVES MEGYEI 1 J KERESKEDELMI ÉS HM mAVII/AklAKIA " ™ ■. Pa -] 1 IC Tel.: (36)429-612 Ügyfélszolgálat Ll 11 Telefax: (36)312-989 IPARKAMARA i S7 Thessaloniki - görög csoda Némiképp alulmúlta ugyan a várakozásokat, hogy nem Budapesten, hanem a görög- országi Thessalonikiben rendeznek kiállítást, illetve szakmai fórumot a délszláv térség fejlesztéséről, hiszen hazánk hónapokon keresztül a kelleténél talán jobban is ambicionálta magát. Ám az első felszissze- nés után érdemes azon eltűnődni, mit „hozhatunk ki” a balkáni újjáépítésből. Gazdasági elemzők szerint a magyar cégek elsősorban alvállalkozóként tudnak piachoz jutni a válsággal sújtott térségben, amennyiben az USA vezető politikusainak korábbi álláspontja, miszerint az újjáépítést meghagyják a bombázás terheit viselő NATO-államoknak, valamint az Európai Uniónak, érvényben marad. Ismeretes, a szeptember 4—9. közötti kiállításon lehetőség adódik a Heves megyei vállalatok bemutatkozására is, hiszen a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is standot bérel Thessalonikiben. Egyébként a kamara felmérései szerint pillanatnyilag a Kis-Jugoszlávián kívüli terület lehet elsősorban ígéretes helyszín, konkrétan pedig a dunai hidak újjáépítéséhez való magyar beszállításokra lehetnek jó esélyek, ha ezt majd a nemzetközi finanszírozás lehetővé teszi, és a nemzetközi engedéllyel bíró fuvarozó vállalatok számíthatnak még megrendelésekre. A „görög csoda” - így emlegetik most Thessalonikit az újjáépítésben érdekelt vállalatok, noha még sok a bizonytalanság az üzletkötések terén, hiszen máig nem tisztázódtak a finanszírozás formái, és valljuk be azt is: Nyugaton eleve különbözik Koszovó és Jugoszlávia többi részének megítélése. Nemrég olasz ismerősöm mondta, hogy Nyugaton csak alkalmazkodni kell a szabályokhoz, Kelet-Európát azonban „meg kell élni”, ezért is sikamlós pálya a délszláv térség fejlesztése. Jól járnak tehát a nyertes nyugati vállalkozások, ha a magyar cégek „rutinjára” is számítanak majd projektjeik végrehajtása során. Szajlai Csaba Cégünk versenykörnyezetben A cég megfelelő képviselete meghatározó a vállalkozás piaci pozíciójának erősítésében, a cég imázsának növelésében. Az ismeretek bővítése fontos a vezetők számára is, de elengedhetetlen a szolgáltatásban, a kereskedelemben foglalkoztatott munkatársak számára. E célból szervezünk egynapos továbbképzést Hogyan képviseljük cégünket versenykörnyezetben címmel. Az előadások témái: Az eredményes üzleti kommunikáció módszerei. A profi gondolkodásmódról. Hogyan viszonyuljunk a versenytársakhoz. Az eladás „arany- szabályai”. Az árak, az érvelés, az árak megvédésének technikája. Előadó: Tónk Emil alel- nök, Magyar Marketing Szövetség Időpont: 1999. szeptember 13. 9.00-1600 óráig (13.00- 14.00-ig ebéd) Helyszín: Eger, Technika Háza - Park Hotel. Jelentkezését levélben vagy telefaxon várjuk: MTESZ Heves Megyei Szervezete, 3300 Eger, Klapka Gy. u. 1. Telefon/fax: 36/423-583. Vegyes üzleti tanács A Magyar-Indiai Vegyes Üzleti Tanács (JBC) soron következő ülése Budapesten szeptember 13-án kerül megrendezésre. Helyszíne: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, 1016 Budapest, Krisztina krt. 99., 6. emelet, konferenciaterem. Időpontja: délelőtt 10.00 óra. Á rendezvényen a magyar, valamint az indiai gazdasági lehetőségeken túlmenően ágazati előadásokra kerül sor energetika, élelmiszeripar, textilipar, gyógyszeripar banki finanszírozáspénzügyi lehetőségek témakörökben. A tizenhat tagú indiai delegáció tagjai új üzleti lehetőségeket keresnek, illetve meglévő kapcsolataik továbbfejlesztésére törekszenek, beleértve vegyes vállalatok létrehozását is Indiában, illetve Magyarországon. A rendezvény kiválóan alkalmas arra, hogy az érdeklődő magyar vállalatok első kézből szerezzenek információt India gazdasági fejlődéséről, az ebből fakadó lehetőségekről, és konkrét üzleti partnerekre találjanak. További információ: HKIK, Palotai Zoltán, telefon: 06-36/429-612. A 2000. év informatikai problémái Hogyan viselkednek a pénztárgépek1? Mint ismeretes, a 2000. év informatikai problémái érintik a pénztárgépeket is. Ahhoz, hogy az üzletek január első munkanapjaiban problémamentesen kinyithassanak, a pénztárgépek és a számítógépek típusa, rendszere, életkora szerint különbözően kell felkészülni az ezredfordulóval járó dátumváltásra. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konzultációs fórumokat szervez a fenti tárgykörben kereskedőknek, vendéglátósoknak és más érdeklődő kamarai tagoknak. A fórumon az érdeklődők tájékoztatást kapnak, hogy mely típusú pénztárgépek alkalmasak átállítással a 2000. évforduló kezelésére, és mely típusú pénztárgépek cseréje nélkülözhetetlen. Műszaki szakértő (pénztárgép és számítógép-szervizelők) bevonásával konzultációs lehetőséget biztosítunk a fórumon résztvevő vállalkozások számára, és a helyszínen bejelentkezhetnek a pénztárgép átállítására vagy cseréjére. A konzultációs fórum helyei, időpontjai: Eger: Ifjúsági ház, Széchenyi u. 16. - szeptember 8. (szerda) 9.00 óra Gyöngyös: Inn Side Hotel Mátra, Mátyás király u. 2. - szeptember 8. (szerda) 14.00 óra. További információ: Haász Tamásné- Telefon: 36/416- 760/109, Gulyás István - Telefon: 36/4Í6-760/108. Faszobrászokat képeznek A Hubertus „A-B” Faszobrász Kft. csaknem másfél évtizede gyárt már faragott bútorokat. Exportjuk jelentős részét is ezek a bútorok teszik ki. A kft. gondol a szakmai utánpótlásra is, mivel ez év szeptemberétől faszobrászképzést indít érettségizett fiatalok részére. Jó rajzkészséggel és kézügyességgel rendelkezők jelentkezését várják még korlátozott létszámban. A képzés időtartama: két év. Az oktatás ingyenes, a képzés letelte után valamennyi végző részére munkalehetőséget biztosítanak. A tanulmányi szerződést a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál kell megkötni. A kft. a jogszabályban rögzített mértékű ösztöndíjat biztosítja a szerződöttek részére. Jelentkezni lehet a Hubertus „A-B” Faszobrász Kft. Kerecsenéi úti telephelyén. Telefon: 36/312-634. Bürgermeister Erzsébet ügyvezető. Textilipari európai uniós fórum A kamara tagvállalkozásainak EU-csatlako- zásra való felkészítése jegyében a Könnyűipari Osztály vállalkozásai számára EU-fórumot szervez. Ennek témái: Magyarország EU-csatlakozá- sának várható hatása textiliparunkra. Előadó: Antal Péter főosztályvezető - Gazdasági Minisztérium. Textiliparunk EU-integrációjának gyakorlati kérdései. Előadó: Czakó Jánosné ügyvezető igazgató, Heves-Gyöngyös Kft. A fórum időpontja: 1999. szeptember 21. 14 óra. Helye: Hotel Eger, lila terem. További információ: HKIK EU Szolgáltató Iroda, Forgó Attila irodavezető, Telefon: 36/429-612. Habsburg Ottó a kamaránál - A Pán-európai Unió elnöke, közismert európai politikus, valamint fia, Habsburg György utazó nagykövet is felkereste a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara standját a Vásár Agriában kiállítás megnyitója után. Ott Gyetvai József elnök tájékoztatta szűkebb hazánk gazdaságáról a prominens vendégeket, fotó: szajlai csaba Kamaránk a SAPARD- programban A kistérségek fejlesztési programjának helyzetértékelése és helyzetelemzésének előkészítése a SAPARD- program keretében beindult megyénkben. A vidékfejlesztés kérdése az elmúlt néhány évben szinte valamennyi európai ország gazdaságpolitikájában előtérbe kerül. A vidékfejlesztés, mint önálló tématerület, az Európai Unióban is viszonylag újnak tekinthető, hazánkban és megyénkben pedig egyik célterületként napjainkban körvonalazódnák a feladatok. Az OECD kezdetben úgy ítélte meg, hogy az általános gazdasági fejlődés biztosítja a vidéki térségek felemelkedését is, de az 1990-es évek elején világossá vált, hogy a vidéki térségek fejlett országokban is marginalizálódnak, és ezért új stratégia kialakítására van szükség a probléma kezeléseként. Kamaránk a füzesabonyi és gyöngyösi kistérségek társadalmi-gazdasági erősségeinek, gyengeségeinek, lehetőségeinek értékelésével, elemzésével járni hozzá a minél megalapozottabb helyzetértékelés és fejlesztési stratégiák, valamint operatív teendők kidolgozásához. Fontos területnek tartjuk a befektetők érdeklődésének felkeltése érdekében megfelelő projektek kidolgozását, a gazdasági társaságok közötti vertikáció erősítését, a minőségbiztosítási rendszer széles körű elterjesztését, turisztikai információs központok kialakítását, programok integrálását. Füzesabonyban kiemelten kezelendő logisztikai központ kialakítása, míg Gyöngyös és térségében a meglévő munkakultúra, munkaerő megfelelő színvonalú foglalkoztatása, ipari park kiépítése. Továbbra is szorgalmazzuk a belső öntevékeny tevékenység mellett a külső kapcsolatok erősítését, a partnerségben, az együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázását. A jövőben is készek vagyunk a kistérségi adottságok megismerésének, feltárásának elősegítésére és fejlesztési programok kialakításában való közreműködésére, és a formálódó programjavaslatokról folyamatos véleménycserére. Megítélésünk szerint ezek a módszerek jó irányban módosíthatják az egyes régiók szintjén kialakult prioritások körét és a helyi szándékokat is. Hogyan igazolhatjuk a villamossági termékek biztonságát és megfelelőségét? Gyártók és importálók gyakran kérdezik, kötelező-e a MEEI-vizsgálat. A 8/1984. (VII. 1.) IpM sz. rendelet szerint villamos háztartási dugók és csatlakozó aljzatok, villamos karámok és egészségügyi és orvosi villamos készülékek esetében továbbra is kötelező a hatóságilag kijelölt MEEI Megfelelőségi Tanúsítványának a megszerzése. A többi villamos energiával működtetett termék esetében a 79/1997. (XII. 31.) IKIM sz. rendelet szerint a hazai gyártónak és az importálónak kétféle lehetősége van a villamossági termék megfelelőségének igazolására. Az egyik lehetőség, ha a gyártó vagy az importáló saját maga végzi el a megfelelőség értékelését a vonatkozó jogszabályokban foglalt eljárások, előírások és a szabványok szerint, ennek bizonyítására előírt tartalmú részletes műszaki dokumentációt állít össze, a megfelelőségről joghatállyal bíró, szabványosított formájú magyar nyelvű nyilatkozatot állít ki és ír alá, és minden egyes terméken (vagy ha ez nem lehetséges, a csomagoláson, dokumentációkban stb.) feltünteti a CE jelölést. (A műszaki dokumentáció kivonatos tartalma a jobb oldali szövegdobozban olvasható.) A másik lehetőség szerint a gyártó vagy az importáló - ha nem tudja elvégezni a termék megfelelőségének értékelését - a kijelölt tanúsító intézethez, a MEEI-hez fordul. A MEEI számos szolgáltatást nyújt megrendelőinek, így például elvégzi a szükséges vizsgálatokat, jegyzőkönyvet és/vagy megfelelőségi tanúsítvány állít ki, import- termék esetében felülvizsgálja idegen nyelven is (angol vagy német nyelven) a műszaki dokumentációit, segít kiállítani a megfelelőségi nyilatkozatot stb. Gyártók, importálók, forgalmazók gyakran egyéb okból is a MEEI-hez fordulnak vizsgálati, ellenőrzési és tanúsítási szolgáltatásokért. így például ha megbízható vizsgálatokkal és ellenőrzéssel csökkenteni kívánják a termékfelelősségi kockázatokat, a szállítótól a piac szereplői megkövetelik a MEEI tanúsítási okiratokat, vagy tenderkiírás, állami megrendelés feltétele a MEEI-vizsgálat, ellenőrzés és jóváhagyás. Dátumváltás, a modem technikára Mint minden informatikai rendszert, a 2000. év dátumváltása ezeket a gépeket is érinti. Az APEH közleményt adott ki, amelyben két kategóriába sorolva a fenti gépeket, ismerteti a tudnivalókat. 1. A pénztárgép a dátumváltást nem tudja kezelni, és változtatásra nincs lehetőség. Az ilyen gép által kiadott nyugta ezért 2000. január 1- jétől nem felel meg a vonatkozó jogszabálynak. A pénztárgéphasználónak tehát a dátumváltás idejére új gépről kell gondoskodnia. 2. A pénztárgép jelenleg nem tudja kezelni a dátumváltást, de átalakítással alkalmassá tehető arra. A határidőre átala kított gép 2000. január 1-jétől is használható. Amennyiben a használó az átalakítást nem végezteti el, a fenti eset értelemszerűen előáll. A pénztárgépek típusait, illetve kategóriába tartozásukat tartalmazó és az esetleges átalakítás várható költségeiről szóló tájékoztatót a kamara irodáiban tekinthetik meg az érdeklődők.